A Zoo-ban

Európa legjobb állatkertje lett a Nyíregyházi Állatpark a múlt évben, teljesen megérdemelten.
Évről évre visszatérek én is, és igyekszem figyelemmel kísérni a fejlődést. Azt szeretem a parkban, hogy valóban park, erdő, ahol órákig el lehet sétálgatni, nézelődni.
Múlt évben sajnos csak télen tudtam kijutni, igaz, kétszer is. Így két fotóalbum, két bejegyzés foglalkozik majd Nyíregyháza egyik legnagyobb büszkeségével.
Most a múlt év november végi történés képeit osztom meg. Ez volt az a nap, amikor 100 forint volt a belépő az Állatparkba, és rengetegen voltunk.
Minden évben van egy ilyen szombat, ezeket általában szabadtéri fotózásra szánom, hiszen szinte esélytelen ilyenkor a fedett helyekre bejutni. Most is így történt, és egy hónappal később tértem vissza ismét, amikor a Zöld Piramist és a Viktória Házat kerestem fel.
Most azonban a szabadtéri séta képeit láthatod, ha klikkelsz az ittenire. Az album különlegessége, hogy jó időben voltam jó helyen, pont elcsíptem egy pelikán etetést. Így kicsit pelikán centrikus az album. 🙂
Kellemes nézelődést!
KLIKK


Sóstó Zoo


Halászgatunk

Jó kis nap volt a mai az eső ellenére is, és még nincs vége. Egy pillanatkép a Nyíregyházi Állatparkból.


100 forintért az Állatparkba

Napok óta ajánlókat írok. Remélem, nem unod még, mert én örülök neki, hogy ennyi érdekes dolog történik a környezetemben, és kicsit büszke is vagyok rá, hogy a mai ajánlómmal ismét Nyíregyházára csalogathatok látogatókat.
Az esemény jövő szombati, de azt gondolom, egy teljes napot simán rá lehet szánni a Nyíregyházi Állatparkra, és még így is kimarad sok dolog szerintem. Legyen tehát idő felkészülni a kirándulásra.
November 28-án tehát 100 forintért juthatsz be az Állatparkba. A linken minden fontos információt megtalálsz, én pedig igyekszem pár száz képpel kedvet csinálni hozzá. 🙂 Mégpedig úgy, hogy fotókat osztok meg időrendben, amelyeket a Sóstói Állatparkban készítettem. Minden fotó egy-egy albumhoz vezet, klikkelj rájuk bátran.
Kezdjük.
2004 nyara:
KLIKK
2006 augusztus:
KLIKK
2009, a nagy visszatérés:
KLIKK
…és egy fókashow album ugyanebből az évből:
KLIKK
2010-ben ismét nyáron:
KLIKK
2011-ben egy különleges decemberi alkalom:
KLIKK
2012 tavasszal:
KLIKK
…majd télen:
KLIKK
…és egy hét múlva újra:
KLIKK
Majd 2013 tavasza:
KLIKK
…és tele:
KLIKK
2014 márciusa az egyik nagy kedvenc képemmel:
KLIKK
…és persze karácsony előtt a téli séta:
KLIKK

Úgy tűnik, erre az évre már csak a tél jut, sajnos év közben nem volt lehetőségem kijutni. De még van jó egy hónap. 😉


Nyuszi ül a fűben

Pihenj meg egy kicsit! – mondta egy ismerős néhány perce egy parkolóban.
Ha sikerül. – mondtam neki, mert hirtelen ez jutott eszembe.
Sikerüljön. – jött a válasz.

Hét elejétől küzdök egy megfázással(?), és mostmár úgy gondolom, nem érte meg, nem volt értelme nem itthon kikezelni. Olyan Kőmíves Kelemenes volt a történet. Amit este kikúráltam, másnap a munkahelyi szellőző visszarakta. Így tegnap délutánra már egészen érdekes állapotba kerültem. Leginkább az fáj, hogy remek koncerteket kellett kihagynom. (meg persze az orrom is)
Az indító beszélgetésből úgy tűnik, alaposan nyomot hagyott rajtam a hét. Így aztán most kicsit “nyuszi ül a fűben” lesz, még ha nehezemre esik is így az ablakon kikandikálva.
De kell az erő hétfőre, a Múzeumfalura. 🙂 Már alig várom.

Nem volt könnyű az illusztrációhoz nyulat találni az archívumomban – már ha ez nyúl 🙂 -, ami ugyancsak arra sarkall, hogy látogatást tegyek a Sóstói Állatparkban.
Nyúlirányosan. 🙂
SóstóZoo


Fókashow

Pár napja azon gondolkodom, vajon mikor kellene újra ellátogatni a Nyíregyházi Állatparkba?
Elég sok olyan dolog történt, ami a látogatás mellett szól. Fehér oroszlánok érkeztek, kis víziló született, és a fókashow is beindult áprilistól. Ráadásul jó régen is voltam már.
Szóval a terv megszületett, remélem, rövidesen valóra is válik.
SóstóZoo


Medve, mert csak :)

SóstóZoo


Csendes hétvége

Talán láttad a tegnapi képemet, amely a Sóstói Állatparkban készült, és talán a decemberben megjelent fotóalbumot is láttad. Azért kezdem ezzel e heti programajánlómat, mert jó eséllyel kellemes idő lesz hétvégén, ami okot adhat egy állatparki kirándulásra.
SóstóZoo
Persze ez nappali tevékenység, de estére is ajánlok programot.

Elsőként kis kirándulásos. Debrecenben, a Roncsbárban péntel este Pál Utcai Fiúk + Kalef koncert. Erősen gondolkodóba estem, hogy este vissza kellene térni Debrecenbe. Annál is inkább, mert Nyíregyházán nem tudok programot ajánlani erre az estére.

Szombaton azonban a Romkert Évnyitó HIP-HOP Buli @Romkert/Január 17.ra vár Nyíregyházán. Ez nem igazán az én műfajom, de elég nagy érdeklődés szokta övezni az eseményt.

Persze ne aggódj, nekem is lesz hova menni szombat este. A Club Főnixben játszik ugyanis a Very Take Band. Vannak jó emlékeim róluk Veríték Band korszakukból, szóval ott a helyem.


Hétközepi Zoo

SóstóZoo


Halas

Nagyjából ilyen arcot vághattam hajnalban, mikor ébresztett a telefonom. Ma ismét útra keltem Debrecenbe. Idén először.
SóstóZoo


Zoozmara

Lassan hagyománnyá válik nálam, hogy tavasszal, és télen meglátogatom a Sóstói Állatparkot. Tervezem, hogy a nyári látogatást is hagyományossá teszem, de most egy jó hideg téli nap eseményei következnek.
A hétvégi napsütéses idő láttán elhatároztam, hétfőn megvalósítom szokásos év végi SóstóZoo látogatásomat. Mondanom sem kell, hogy hétfő reggelre a napsütésnek nyoma sem maradt, cserébe viszont valami szemerkélt, mikor elindultam.
Azért néhány autó már álldogált a parkolóban, mikor nem sokkal nyitás után kiértem Sóstóra. Úgy terveztem, hogy a kinti sétával kezdek, és mikor már jól összefagytam, következik majd a Viktória ház, és a Zöld piramis. Régen volt már, hogy eltervezett dolgaimat terv szerint sikerült is megvalósítani. Most igen. 🙂
Nagyjából 4-5 órát töltöttem a parkban, és így utólag visszanézve a képeket is azt mondom, jó kis nap volt.
Jó volt látni, hogy a folyamatos építkezés ellenére szép rend van a parkban, sok sepregető, gondoskodó alkalmazottal találkoztam. Külön jólesett a nagy csend, nyugalom, ezért nem is bántam, hogy kicsit rossz időben indultam útnak.
A Viktória házban elég alaposan körülnéztem. Először fényképezőgép nélkül, időt hagyva neki az akklimatizálódásra, majd kézbe véve a fényképezőgépet végig térdeltem, hasaltam az egész házat. 🙂
Nagyjából kétszáz kép vár most rád, ha követni akarod a napomat. Klikkelj az ittenire, és időzz el kicsit a SóstóZoo világában.
KLIKK


perme (második fél) éve

Folytassuk a nyár eseményeinek sorolását, induljunk júlistól.
Így lesz kerek a világ. Sokaknak ismerős a cím, amely az érdekes megyejárásokon kívül is számtalan eseményt nyújtott ez évben. Nekem mindössze egyetlen kiránduláson sikerült részt vennem, de volt néhány, amit látatlanban is sajnálom, hogy kihagytam.

A hónap közepén az a megtiszteltetés ért, hogy a Nap együttessel tarthattam Révfülöpre, ahol fantasztikus koncertet adtak este, ám addig sem telt eseménytelenül a nap. Mégegyszer köszönöm a lehetőséget.
Révfülöp
Nyíregyházán idén is megrendezték az Úszó Alkalmatlanságok versenyét. Sajnos most is a tónak azon a részén, ami kevés lehetőséget biztosít a nézőknek a jó rálátásra, ráadásul a partszakasz még eléggé romokban hevert a befejezetlen “felújítás” miatt.
A hónap végén kicsit sikerült világgá mennem. Jólesett egy hosszú hétvége kikapcsolódás.
Kárpátok
Több éves vágyam vált valóra, amikor eljutottam az Oldalvágány Fesztiválra. Már tudom, hogy ezt soha nem lett volna szabad kihagynom.
Oldalvágány
Nyíregyházi programokkal idén augusztus 20-án sem kecsegtettek, így immár hagyományosan Nyírpazonyban ünnepeltem. Itt idén is rendkívüli programmal készültek. Aa egész napos, minden igényt kielégítő színpadi programból a rám vonatkozó rész a Napra és a Karmapirin koncertje volt. Nehezen önthető szavakba, mennyire jó volt mindkét koncert.
Napra
Következzen most egy olyan kép, amelynek albumát még nem osztottam meg, és ezzel most szembesültem. Nyírbogáton adott egy fantasztikus koncertet az Ocho Macho augusztus közepén. Januárban részletesen beszámolok róla. 😉
Ocho Macho
És már el is érkeztünk a VIDOR Fesztiválhoz. Ez az időszak volt a leghosszabb szabadságom, ami azt mutatja, én méltó módon készültem a rendezvényre. Talán érzed, nem volt teljesen felhőtlen az örömöm. Mintha az idei VIDORra is érvényes lett volna a rezsicsökkentés, bár nem tudom, valójában mennyit költöttek rá. A nagyszínpadon volt néhány parádés, sőt, rendkívüli műsor, de volt nagy melléfogás is, egészében azonban a délutánonkénti VIDOR hangulat hiányzott leginkább. Az igazi bohóckodások. Persze csöppet sem bántam meg, hogy szabadságon voltam ebben az időszakban, de kis odafigyeléssel, és nem feltétlenül pénzzel a délutánok hangulatát vissza lehetne hozni mondjuk jövőre. És most had válasszak azokról képet akiken évek óta nem múlik a VIDOR hangulat. Köszönet nekik ezért.
VIDOR
Kóstolja meg! – hallod, és már tudod is, hogy ismét a Múzeumfaluban vagyunk. Idén is olyan sokféle étel készült, hogy el sem tudom sorolni, nem hogy végigkóstolni lett volna esélyem. Persze azért volt, amit nem hagyhattam ki. 🙂
Múzeumfalu
A Kállay Gyűjtemény rendezvényéről már szóltam első féléves beszámolómban, most mégis újra megemlítem őket, mert “Az autók világa” című kiállításuk, és az e köré épített rendezvények üde színfoltjai voltak Nyíregyháza történéseinek.

Az augusztus 20-ai Karmapirin koncert annyira meggyőző volt, hogy egy percig sem gondolkodtam rajta, követem-e őket Nagydobosra, a Nemzetközi Sütőtökfesztiválra. Képzelj el egy hatalmas mezőt, körben mindenhol bemutatók, árusok, vendéglátóhelyek, a végén pedig egy hatalmas színpad. Ez a kép fogadott érkezéskor, és a színpadon az éppen beálló Karmapirin.
Kis nézelődés, és már loholtam is vissza a színpadhoz, mert feldübörgött a nyitány. Fantasztikus koncert volt ez is, érdemes volt autókázni kicsit.
Karmapirin
Viszonylag kevés időm maradt idén az állatbarátkodásra, de ha tehettem ott voltam a rendezvényeken.

Sikerült végre egyszer szinte együtt kelni a nappal úgy, hogy ez nem a munkába igyekvés volt, hanem egy kis ködös, aranylós szombat reggel. Persze a ködös témában vannak még lehetőségek.

A számos idei Pila koncert közül erre a félévre is hozok egy képet, ezt most egy másik felállású koncertről. Nagyon szeretem ezt a hangulatot is, nem csoda, ha a szomszéd városba is ellátogattam ezért.
Pila
A Romkertben a számos jobbnál jobb koncerten kívül is mindig történik valami érdekes. Idén a tetoválók versenyét emelem ki ezek közül. Persze a kora délután kezdődő eseményt is koncertek követték.

A Sóstói Múzeumfalu a Márton napi rendezvénnyel zárta az idei évet. Azt azért megemlítem, hogy októberben újabb látványossággal, az Árpádkori faluval gyarapodott kedvenc helyem.
Árpádkori falu - Sóstói Múzeumfalu
Előző összefoglalómban már említettem, hogy idén kicsit elriasztott Sóstótól az a mérhetetlen mennyiségű kő, amit ott beépítettek. A sóstói munkálatokba igen sok pénzt öltek, nem mindenről gondolom úgy, hogy volt értelme, amit viszont hiányolok, az a Sóstói kilátó felújítása. A jelenlegi állapotról inkább nem teszek most fel képet, remélem, nem jut a tavi fahíd sorsára.
Örömömre szolgál, hogy a meglévő mondjuk két koncerthelyszín mellé újabb csatlakozott, és bízom benne, hogy a lelkes üzemeltetők meg tudják valósítani álmukat. Mindenesetre néhány nagyon jó koncert már volt a Club Főnixben.

Idén is sikerült egy jó hangulatú délelőttön némi plusz élelemmel meglepni az erdei madarakat, nekem pedig néhány különleges képet is készítenem.

Sikerült kicsit hősködnöm is, természetesen a hőst nagyon átvitt értelemben említve. 🙂 Mindenesetre Köszönöm a lehetőséget ismét.
Az év utolsó napjai sem teltek eseménytelenül, bár kicsit sok elvarratlan szál eldolgozása maradt az utolsó napokra, és a kabátom zsebe így is lukas maradt, azonban karácsony után még sikerült egy régi tervem megvalósítani, eljutottam egy parádés hangulatú Karibra Kollektíva koncertre, majd pedig saját várában kerestem fel a Bordó Sárkányt. Felejthetetlen koncert volt ez is.

Ebből a részből is nagyon sok dolog kimaradt, bármilyen hosszúra sikeredett is a második féléves beszámolóm. Természetesen már elkészült az idei év fotóalbuma is, tehát nyugodtan megkeresheted, amit nem említettem. 🙂
Ebben az összefoglalóban az évtől Nyíregyháza egy ünnepi képével búcsúzom, de van még két nap, és legalább két bejegyzés hátra. Úgyhogy térj vissza holnap is, hidd el, megéri. Tartogatok egy meglepetést. 😉


perme (első fél) éve

A közösségi oldal üzemeltetői idén is úgy gondolták, csinálnak helyettem egy számvetést az elmúló évemről. Bár néha meglepődök, milyen sokat tudnak rólam, mégis úgy gondoltam, ezt kihagyom, és magam készítem el az értékelést.
Ami biztos, hogy ahol jártam idén oda szívesen mentem, és ami kimarad a mostani rövidkéből, arra is szívesen emlékszem, de hogy nézne ki a kb. 370 idei bejegyzés most itt egyben? 🙂
Szóval kiragadok pillanatokat, miközben végiggondolom az összeset. Szívesen teszem, mert érdekes évem volt szerencsére.
Az év első képeit Sóstón készítettem. Mit sem sejtve átsétáltam az akkor még meglévő fahídon. Nyíregyháza gyöngyszeme a sok kövezéssel, és ezáltal a sétányon gátlástalanul közlekedő autókkal számomra sokat veszített csillogásából. Sajnálom, mert szívesen pihentem itt.
Nyíregyháza Sóstó
Az év első koncertje a Romkerthez köthető. Az év folyamán sokszor megfordultam itt. Szeretem a helyet, mert nem akar több lenni, mint ami. Remek koncerthely, jó társasággal, és idén a hangosítás is megújult. Szerintem említem még az év folyamán. 😉
Szerencsére azt mondhatom, hagyományosan idén is megrendezték a Kuttya Fesztivált a debreceni ROncsbárban. A mostani képekkel annyira nem dicsekszem, pedig örömteli nap volt. Ezen a napon érkezett meg új fényképezőgépem. Ismerkedési est volt. 🙂
VAN - Kuttya Fesztivál
Nagyon nagy örömömre szolgált, hogy téltől tavaszig sem maradtam Múzeumfalu nélkül. A páratlan rendezvénysorozat, melyben viseletbemutatókkal és tánctanulásokkal töltöttük a hideg napokat, sok új kedvelőt szerzett a Múzeumfalunak, és biztosan sokan megpróbálták elkészíteni a vendéglátás sütijeit is. Ebből az időszakból nagyon nehéz volt képet választanom, legszívesebben mindet bemásoltam volna.
Sóstói Múzeumfalu
Ebben az évben fedeztem fel a Kállay Gyűjtemény nagyon kedves stábját, akik emlékezetes kiállításokkal, programokkal igyekeztek felhívni magukra a figyelmet. Év elején például a mackókiállítással.
Kállay Gyűjtemény
Tavasszal a Sóstói Állatparkba is sikerült kijutnom, és szerencsére decemberben is meg tudtam ismételni a sétát. Utóbbiról is szép nagy fotóalbum készült, de kedvenc képemet ezen a márciusi napon kattintottam.
SóstóZoo
Nagy szomorúságomra a gőgös politika tönkretette a környék legjobb tavasznyitó rendezvényét, a Miskolci Kocsonyafesztivált. Ebben az évben így erről nincs képem, de – mivel a szállást már korábban lefoglaltuk, és nem akartam én is ütni a hoppon maradt szállásadókon – a fesztivál tervezett idejét Miskolcon töltöttük. Elég kiábrándító képeket sikerült készítenem, de nagy örömömre sikerült meglepni az éppen ezidőben Miskolcon koncertező Szüret Utczát.
Szüret Utcza
Hú, még csak márciusnál járunk, és milyen sokat beszéltem már… és mennyi mindent kihagytam!

Az április elhozta városunkba Bill kapitányt. Egy fantasztikus koncerttel örvendeztetett meg bennünket most is.
Deák Bill Gyula
Aztán következett számos jobbnál jobb koncerthétvége, és már el is érkezett a húsvét, ami természetesen a Múzeumfaluban talált. Persze nem csak engem, hanem a számtalan érdeklődőt, és nagy kedvencemet, a Kuckó Művésztanya művészeit is.
Kuckó Művésztanya
Az év első szabadtéri koncertjét is a Múzeumfaluban láttuk, ez egy fergeteges Nap koncert volt. Szerencsére ebben az évben több fellépésükön is ott voltam, és egy remek utazáson is részt vettem, de erről majd akkor.
A május elseje most is úgy alakult, hogy azt sem tudtam, hova manjek, így hát sok helyre mentem, komoly forgatókönyvet dolgoztam ki. 🙂
Természetesen a Múzeumfaluban indult a napom, majd a Mustárház következett szintén a majálisos standard részeként, ahol a VAN és a SZüret Utcza koncertje hagyott felejthetetlen emléket.
És volt még egy uticél, a Nap koncert Borbányán. Nem lehetett panasz a napra.
Nap együttes
A május egy emlékezetes találkozással indult. Benkó Laci bácsi érkezett a Romkertbe, és ez nekem, mint valamikori omegásnak igen nagy élmény volt.
Benkő László
Májusban a belváros is felébredt, elérkezett az első városi rendezvény ideje- Az Akusztikus Zene Ünnepén Tünde, Pila és Bubu mellett színpadon volt a Karmapirin, és a No Techno Country Band is.
Piláék egyébként ebben az évben szerencsére igen aktívak voltak, most az egyik mocis fellépésük képét hozom ide.
Tünde, Pila, Bubu - Öreg Motoros
A májust egy káprázatos koncerthétvége zárta, amiért Hajdúböszörmény szervezőit illeti dicséret, és ismét csak példaként állítom a rendezvényt városunk tanulni vágyói elé.
Hobo
A nyár sok eseményt hozott, még ha a Nagy Nyaralás ki is maradt.
Remélem, Eger városközpontját már sikerült összerakni, mert mikor ott jártunk, nagyjából a törökdúlásra emlékeztetett. Persze azért maradt látnivaló így is.
Eger
Nyíregyházán a Múzeumok éjszakája számos érdekes programot hozott, még ha én nem is voltam toppon a dokumentálásban, és a Sóstói Múzeumfaluban is sikerült fél éjszakát eltölteni. A Szent Iván-éj idén is látványos programot hozott.
Múzeumfalu
A félévet két Nyíregyházán kívüli esemény zárta. Tokajban a sárkányhajósok mérték össze tudásukat, az éjszaka pedig, amit Mádon töltöttem, örökre bevéste a látogatandó események közé a Jó éjszakát! rendezvényt.
Mád

Ezzel az első féléves visszaemlékezés végére is értem. Igen hosszúra sikerült, pedig sok eseményt kihagytam. Nemsokára folytatom a második félévvel.


Op-art

Jó nagy albumra valót fényképeztem ma a Sóstói Állatparkban. A rossz időben viszonylag kevesen voltak, aminek én persze örültem.
Nagy körsétát tettem, majd vagy fél órát zsilipeltem a Viktória házban, hogy a felszerelésem átvegye a hőmérsékletet, aztán ott is körbe jártam. Nem régen adták át, így most voltam először. Nagyon tetszett.
Aztán kis Zöld Piramis, majd mégegy kör a hátsó részen. A zebrák nagyon jó fejek voltak. 🙂
Az album is jön majd, remélem, még az idén.


Hétvégi programkeresgélés

Kicsit furcsán kezd alakulni a mostani programajánlóm. alig találok programokat a “szokásos” helyeken, legalábbis erre a hétvégére.

Azért a Romkert most sem feledkezik meg a vendégeiről. Ezen az estén is három formáció látható, az ORION DAWN, a Lost In Capital, és a faminehill.

Szombatra több szabadlevegős program is ígérkezik.
9 és 15 óra között idén is egy napig 100 (egyszáz) forintért látogatható a Nyíregyházi Állatpark. A szervezők cserébe mindössze azt kérik, ha teheted, vigyél valami ajándékot, amelyet ők a rászorulókhoz eljuttathatnak. Kicsit szomorú vagyok, mert egy elfoglaltság pont ezt az időszakot vágja ketté, így én idén nem lehetek ott, de egy nap szabadságomat rövidesen azértis itt töltöm majd.

A másik szabadtéri esemény keretében a szabadban tevékenykedhetsz, és még a Sóstói erdő tisztásait is levegőhöz juttathatod a Tisztás tisztítás című rendezvény keretében.

Este a Romkert ismét kínál programot, ezúttal East Massive, Rise! vol.4 címmel.
Végül az X-Cafe programjára is sikerült ráakadnom, itt a Beat Dis lép fel.

Vasárnap meggyújtják az első adventi gyertyát Nyíregyháza főterén, és az ünnepi fények is előzönlik a környéket, valamint Hevesi Tamást is sikerült megnyerni erre az estére.


Pénteken

Pénteken bármi megtörténhet. 🙂


Sóstó-Zoo

Bár most nagyon máshol vagyok, tervezem, hogy nemsokára ismét ellátogatok a Nyíregyházi Állatparkba.


Vasárnapi lustaságos

SóstóZoo Nyíregyháza


Tavaszi séta a Sóstózoo-ban

Március első vasárnapján fél áron lehetett látogatni a Nyíregyházi Állatparkot. Ez elég komoly motiváció volt, hogy ott legyek. Persze a mellékhatás, hogy nem csak engem motivált, így olykor kicsit sok volt a tömeg, a nyüzsgés és a kampánylufi. Igyekeztem azonban látogatásom céljára koncentrálni, így a jó két órás séta alatt számos képet sikerült készítenem, és a tavaszias időben a séta is jólesett. A Zöld piramis most is kimaradt, ide majd egyszer, egy teljes belépős napon térek vissza, de a szabadtéri látványosságok is bőven szolgáltattak fotós témát.
Most ezzel a családi fotóval ajánlom a nap képeit. Klikkelj!
KLIKK


Kis segítség

Úgy gondoltam, adok kis támogatást a közelgő hétvégéhez. Hátha valaki nagymosásra készül. 🙂
És persze ne felejtsd, hogy vasárnap délelőtt féláron juthatsz be a Sóstói Állatparkba.