Gá Gá Gáspár

Mai programajánlóm végén eljutunk a cím magyarázatához is, addig leygen elég ez a link. 🙂
Természetesen ma sem csak nyíregyházi programokat ajánlok, elsőként azonban jöjjön egy koncert szülővárosomból.
Ma este kilenctől a rock, a blues hazai és külföldi slágereiből hallhatsz egy csokorra valót, ha este kilenckor az Öreg Motorosban leszel. Száraz Tamás műsorát élvezheted.

Most sem maradnak ki a programok közül a környékbeli események sem.
Egészen jövő hét végéig tart még a Debreceni Őszi Fesztivál, melynek keretében ma este nyolctól a Sikk Klubban a Babos Gyula, Szalay Gábor, Hárs Viktor Trió koncertjét láthatod.

Debrecen főterét péntektől egész hétvégén a Márton napi libalakoma eseményei uralják. A jobbnál jobb libás ételek mellett kulturális műsorok is lesznek.

Este Nyíregyháza koncert helyszínei állítanak nehéz választás elé. Biztosan van, akit érdekel, hol leszek, 🙂 de most még én sem tudom, melyik rendezvényt választom végül. Lehet, pénzfeldobás dönt majd.

A Hajóklub két koncertet tartogat erre az estére. Tervek szerint este nyolctól a No Dress Code és a Long Dusty Road músora vár.

Nem kevésbé kedvemre való az Unicum Pub ajánlata este kilenctől. Itt nagy kedvencem, a Black Stage játszik. Jó lett volna, ha ez a két esemény nem egy időpontban van.

Libagágogástól lesz hangos szombaton Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfalu. A ludak vetélkedése mellett vásári komédia, bábjáték, és persze libás ételek is várják a vendégeket a Márton napi vigasságon. Remélhetőleg idén jobb idő lesz, mint múlt évben.

Este a Club Hollywoodban Lesz metal az Ómen koncertjén. Biztosan sok ismerőssel találkozom ismét a remeknek ígérkező koncertestén.

Vasárnap folytatódik Debrecenben a két korábban említett rendezvény, a Debreceni Őszi Fesztivál illetve a Márton napi libalakoma, ha pedig piacoláshoz van kedved, ajánlom a Tokaj-Hegyalja Piacot.


A Múzeumfaluban

Most, hogy a nyakunkon a hétvége, ideje lezárnom az előzőt. Szerencsére a múlt hétvége is volt annyira eseménydús, hogy egész héten van miről mesélnem.
A vasárnapról három fotóalbumot osztok meg, szétbontottam ugyanis a nap történéseinek képeit. Így áttekinthetőbb, meg kicsit tematikusabb is. A téma pedig a Sóstói Múzeumfalu “A régi Magyarország ízei” című rendezvénye.
Kapunyitásra érkeztünk, így pillanatok alatt megvásárolhattuk belépőnket, ami mellé egy kis térképet is kaptunk, amelyen be voltak jelölve a főzőhelyek, és – mint este itthon kiderült – hátulján a szavazólap.
Gyorsan körbe is mentünk, fejben is feltérképeztük, hol mi van. Szerencsére elég jó a helyismeretem a Múzeumfaluban, úgyhogy hamar eldöntöttük, hova térünk majd vissza. Megittuk szokásos kávénkat Géza bácsinál, a Barabási kocsmában, és már kezdődött is a rendezvény.
Soha nem fogom megszokni a piros műanyag széksorok látványát a harangtorony előtt, a hatalmas színpadot és a lámpaoszlopokat, amelyek teljesen betöltik a faluközpont főterét, de ez a rendezvény minden évben egybeesik a Mandala nyárral, így minden évben ebben a környezetben zajlik ez az esemény. Egyszer majd hátha újra elkészül a katlan a kocsma mögött, és ezek az előadások is kellemesebb környezetbe kerülnek majd.

Szóval kezdődött a program. Az utcaszínház, a vásári komédia sem egy kifejezett színpadi műfaj, azt hiszem, sohasem láttam még színpadon, bemikrofonozva a Kuckó Művésztanya előadását. A mostani album képein tehát ne lepődj meg a mikrofonokon. A színjátékon egyébként most is igen jól szórakoztam, és ha végignézed az elég hosszú albumot, megérted, miért.
KLIKK
Kicsit még beszélgettünk az előadás után, aztán, mivel közeledett az ebédidő, kaja után néztünk. Rendszeresen felkeresem Nagy Gyula bácsit, mert páratlan a füstölt hala. Most elkéstünk, majd legközelebb. A Besztereci portán összefutottunk édesanyámékkal, akik éppen a töltött káposztát dicsérték. Mi káposztával töltött rántott palacsintát és kölessüteményt ettünk. Nagyon finom volt, sajnálhatják az utánunk érkezők, hogy nekik már nem jutott.
Ezután elsétáltunk a Tirpák tanyához, de itt olyan sokan voltak, hogy csak a kapuig jutottunk. Később kiderült, mégis be kellett volna menni kis káposztás bablevesre.
Visszatértünk a falu főterére, ahol különböző színpadi produkciók zajlottak. A Csarodai paplak udvarán megkóstoltuk a bigost, ami ugyancsak finom volt. A piros műanyag székek és a harangtorony árnyékában pihentünk meg.
KLIKK
Délután három órára volt tervezve a Bordó Sárkány Régizene Rend műsora, amely ugyancsak előkelő helyen volt jelölve nálam, így vissza is tértünk a színpad elé az árnyékba, ahová ekkora már a találékony vendégek széksorokat raktak össze nézőtérnek.
A Bordó Sárkány most sem okozott csalódást, és nem csak nekem nem, hanem azoknak sem, akiknek napközben ajánlottam ezt a műsorrészt. Örültem este a közösségi oldalon megosztott képem alatti dicsérő bejegyzésnek.
KLIKK
A koncerttel számunkra véget is ért a rendezvény, haza indultunk.
Ahogy látod meg is van a három kép a bejegyzésben. Mindegyik egy-egy fotóalbumhoz vezet, klikkelj rájuk bátran!


Pihengetés

A hétvége krónikája röviden:
– Tigers – Wanderers 20-13
– Tompos Kátya – ének, Hrutka Róbert – gitár, Kalmus Felicián – cselló
– Kuckó Művésztanya
– A régi Magyarország ízei
– Bordó Sárkány Régizene Rend

Albumok, beszámolók a hét folyamán.


A világzenék útja

Múlt héten a nagy szabadságban sikerült annyira kikapcsolnom, hogy a napok nevei is kiestek, így csütörtökön dél körül eszméltem rá, hogy ez ajánlós nap.
Persze nem maradtál ajánló nélkül, hiszen a VIDOR ideje alatt minden nap született ajánló, csak éppen a közösségi oldalon nem hirdettem. Nem maradtál le azonban semmiről, hiszen tegnap a teljes VIDOR anyag megjelent nálam, ha pedig nagyszínpadosokról maradtál le, egy mai ajánlatomban szinte a teljes hazai VIDOR társaság benne lesz majd.
A ma délutánra ajánlott esemény főszereplője is ott volt a VIDORon, igaz, nem nagyszínpadon, bár nekem ők bármikor nagyszínpadosok.
Ma délután öttől – ami azt jelenti, hogy sajnos nem tudok ott lenni – Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban újra elindul a Muzsikáló Múzeum sorozat. A nyitó koncertet az Artézis adja. Én nagyon kedvelem őket, élmény minden koncertjük.

Péntek délután kezdődik és vasárnapig tart a Kerekdomb Fesztivál Tállyán, ahol újra láthatsz jó néhány VIDOR fellépőt. (Eszter-lánc Mesezenekar, Herczku Ági és a Banda, Zuboly, Szeder, 30Y)

Pénteken és szombaton rendezik meg a Gönci Pálinkafesztivált, ahol szombat délután fellép például az Éva Presszó, és a képen látható Crossroad. Nem lenne rossz újra találkozni.

Debrecenben, az Incognitoban péntek este a Várvölgyi – Dénes – Kalmár Trio zenél, szombaton pedig Halas unplugged.

Szombat délután amerikai foci meccs is lesz Nyíregyházán. Az NYVSSC pályán a Tigers – Wanderers találkozón szurkolhatsz.

Ha e mellett döntök, eléggé esélytelen, hogy Göncre érek, de Bodrogkeresztúron a Henye Borbár nem tűnik elérhetetlennek, ahol Tompos Kátya koncert lesz. No, ő is egy rendkívüli egyéniség.

Régen jártam már a Sóstói Múzeumfaluban. A vasárnapi rendezvény, Nyíregyháza első őszi főzőprogramja jó alkalomnak tűnik a visszatérésre. A régi Magyarország ízei között zúzos lé és strudli is szerepel, a fellépők között pedig a Kuckó Művésztanya és a Bordó Sárkány.

Azt hiszem, ennyi elég is lesz ajánlónak. Most is jöhet még egy s más, nézegesd a naptárt oldalt!


A fonóházban

Ma Róza nénémhez látogatunk, a mai beszámoló lesz az egyetlen, amely nem koncerten készült képeket vezet fel.
A Kuckó Művésztanya színjátszói évek óta fellépnek a VIDOR Fesztiválon, nem kis örömömre. Szeretem a játékukat, és majd ahogy a képeken láthatod, nem vagyok ezzel egyedül. Rendkívül szórakoztató, tanulságos vidám történetük most is sokakat megállított a VIDOR Fesztiválon.
A Megyeháza előtti tér sem volt még VIDOR helyszín eddig, de remek helynek bizonyult a vásári komédiához. Amellett, hogy én is jól szórakoztam – ezt a darabot még nem láttam -, készítettem egy fotóalbumot is.
Ha nem voltál ott, de a képek alapján látni szeretnél hasonló előadást, vagy ha ott voltál, és újra megnéznéd a Kuckó Művésztanya valamelyik darabját, nem is kell sokat várnod.
Vasárnap a Sóstói Múzeumfaluban vidítják majd a népet.
KLIKK


VIDORos

Ahogy a címből is látod, mai ajánlóm kicsit más lesz, mint a többi. A fő hangsúly a holnap induló VIDOR Fesztiválon lesz, de találsz majd egyéb eseményt is.
Persze a teljes VIDOR programot nem írom itt le, de néhány kedvencet kiemelek majd az ingyenes, – remélhetőleg – szabadtéri programok közül.
Sokat vártam az androidos VIDOR apptól, de sajnos a mai napig még nem érhető el benne a szabadtéri programok jó része, így kibővítettem ezekkel a Program naptáramat itt jobboldalt.

Kis visszatekintéssel indítok. Tegnap este a Zene Sóstón keretében Tünde és Pila zenélt a szökőkútnál. Erről lesznek majd fotók. A rendezvény szombaton érkezik majd utolsó előadásához, visszatérek majd rá.

Elkészült a Békebíró Söröző felújítása, így ma meg is nyílik újra. Ez alkalomból este nyolctól a Black Stage akusztikus műsorát láthatod a teraszon. Ott kellene lenni, régen hallottam már őket, és hiányzik kicsit.

Péntek-szombaton érdemes lenne ellátogatni a Rabócsiringre, ahol Trackwood Drift Festival címmel látványos autós napokat tartanak. Igazi látványosságként pedig éjszakai döntők lesznek. Prsze a linkelt eventben számos infót és kedvcsinálót találsz még.

Péntek este indul a VIDOR Fesztivál Nyíregyházán, amely reményeim szerint színesíti majd az erre az időre kivett szabadságomat.
Első nap most is csak nagyszínpadi produkciók lesznek. A sort a Margaret Island kezdi és a Half Note City zárja. A két magyar formáció között a Rumba na’ma lesz az első külföldi fellépő.

Hogy ne csak a délutánokat, estéket töltsem meg programajánlattal, íme valami szombat délelőttre. 15. alkalommal rendeznek huszártalálkozót Nyíregyházán. A hagyományoknak megfelelően most is a Jósa András Múzeumban gyülekeznek a huszárok. A megnyitóra 11 órakor kerül sor, délután pedig a Sóstói Múzeumfaluban folytatódik a rendezvény. Bővebb infót ezen a linken találsz.

Szombat délután aztán elindulnak az utcakövés koncertek. Igazán ezek azok, amelyeket leginkább várok, és persze a bohócokat, pantomimeseket. Illetve kíváncsian várom az új helyszíneket is.
Felsorolok párat a számomra érdekesnek ígérkező produkciók közül, oldalt, a naptárban pedig az időpontokat, helyszíneket is tudod követni.
Beat 432, Artézis, a gyerekeknek a Dió Trió. Az esti műsoridőn és a színpadon pedig a Folkfusion, Amadou & Mariam, és a debreceni Skafunderz osztozik majd. Utóbbiakat pár napja az Oldalvágány Fesztiválon láttam.

Délután záró koncertjéhez érkezik a Zene Sóstón rendezvénysorozat. A Krúdy Vigadó előtt, a szökőkútnál a Tram-Buli’n ad egy órás műsort fél héttől. Érdekes lesz beilleszteni a programomba.

Vasárnap aztán már kedvenc ütközések is lesznek az utcakövés produkciók között. Kora délután a Kuckó Művésztanya érkezik ismét városunkba, majd Muzsik és Volkova valamint Tünde és Pila műsora között kell ügyesen lavíroznom, de nem tűnik megoldhatatlannak. Az esti Kossuth téri koncertek közül pedig a Zuboly a biztos befutó. Ők hét éve voltak a VIDOR vendégei.

Azt gondolom, hogy mivel a VIDOR Fesztivál napi szinten téma lesz most nálam, a következő hét programjának ajánlását meg is hagyom későbbre. Fent, és itt is megtalálod a fesztivál oldalát, ahol friss információkhoz juthatsz, és a korábban ajánlott naptáram itt a sidebar-on is frissül, ha valami változik, és megtudom. 🙂
Jó szórakozást, és találkozzunk a VIDORon!


Tánctól a kenyérig, de lesz cirkusz is

Mai programajánlómat kis visszatekintéssel kezdem. Ajánlottam múlt héten a Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivált, amelynek résztvevői látványos gálaműsorral köszöntötték Nyíregyháza lakosságát tegnap este. A rendezvény folytatódik, a linken részletes programot találsz.

Tegnap esti esemény volt a Zene Sóstón keretében a Beat-lesz koncertje is a Krúdy Vigadó előtti téren. Ez a rendezvény is folytatódik, erről majd később, illetve lesznek majd képeim is.

Tart még a Cseh Sörkert is Debrecenben, a Nagyerdőn. Erre is visszatérek majd a szombati programoknál.

Szintén debreceni program az Ifjúsági Házban a ma délután kezdődő Történelmi játszótér. Sajnos ezt én most kihagyom, pedig igencsak érdekesnek, látványosnak ígérkezik. Program részletek itt is a linken.

A Fények éjszakái sem ma kezdődtek Debrecenben, a linken megtalálod a teljes programot. Van mit nézni a Virágkarneválra készülve is.

Péntek este hétkor kezdődik, és szombaton folytatódik a Hagyományőrző Családi Nap és Városok közötti íjászverseny Tégláson, a Degenfeld-Schonburg Kastély mellett. A – talán – három évvel ezelőtti emlékeimet felidézve most is ott kellene lennem. Meglátjuk, hogy alakul.

El is jutottunk a szombathoz, ami nem csak az iménti esemény folytatását jelenti, hanem Nyíregyházán például az Úszó Alkalmatlanságok vetélkedőjét a Bujtosi tóban, és az ehhez kapcsolódó parti műsorokat.

Este fél héttől a Zene Sóstón rendezvény következő állomása a Dóra és a Felfedezők koncertje.

Ezen a napon is érdemes visszatérni Debrecenbe. 20:30–tól AB/CD koncert lesz a Nagyerdei Víztoronynál,

majd nem messze innen, a Cseh sörnapokon este tíztől Éva Presszó. Régen találkoztunk. 🙂

A Sóstói Múzeumfalu idén is megrendezi a kenyérünnepet augusztus huszadikán. 10 órától várják a látogatókat.

Vasárnap a rockereknek az Új Kenyér Fesztivált ajánlom Nyírpazonyban, ahol este a P. Mobil koncertezik, de természetesen idén is egész nap színes program vár mindenkit.

Újfehértón is egész napos rendezvény várja a látogatókat. A Szent István napi sokadalom és XV. Lovastalálkozó keretén belül este héttől pedig Karmapirin koncert a Cirkusz című lemezük anyagával. Lehet pótolni az esőmosta Oldalvágány koncertet.

Azt gondolom, ma is sikerült egész hétvégére színvonalas programot ajánlanom. Természetesen most is lehet olyan, ami kimaradt, érdemes tehát figyelned a naptárt a blogom sidebar-jában, mert ide biztosan kerül még fel esemény.


Zenés-táncos

Ezen a hétvégén is nagyobbrészt környékbeli eseményeket ajánlok, de már látszik, hogy a következő hétvége mozgalmasabb lesz szülővárosomban is.
A kezdés mindenesetre biztató, itthoni programokkal kezdek. Csütörtök este hazai és külföldi slágereket hallhatunk az Öreg Motoros Sörözőben Száraz Tamás tolmácsolásában. Tamás este kilenckor csap a húrok közé.

Már a múlt szombat esti mozidélutánon 🙂 felmerült, hogy be kellene ülni a Krúdy Art Moziba is. Akkor kicsit belekavarodtunk az időpontokba, de szerencsére nem egyestés a film, amit kinéztem, így egészen augusztus másodikáig él a lehetőség, hogy megnézzük a Gemenc című filmet. Erre a szombat, vagy a vasárnap délután tűnik megfelelőnek számomra.

Szombatra Nyíregyházán a Gokart Rally a Kocka klubban! című rendezvényt ajánlom a Labor Caféban.

Könnyen elképzelhető, hogy este Debrecenben kötünk ki. Régen jártam már az Incognito Club-ban, ahol este kilenctől Peter Moynahan – The Irish Balladeer című műsorát élvezhetjük.

Kellemes egész napos kirándulás zárása lehet az Anna napi ünnepség Háromhután, melynek nyíregyházi vonatkozása, hogy este kilenctől a Karmapirin ad koncertet Óhután, a Községháza előtti téren.

De másik nyíregyházi zenekart is megnézhetsz, meghallgathatsz nem is olyan messze. A Múzeum Rock Band Nyírkarászon eleveníti fel a magnókazettás korszak zenéit.

A Nagyhalászi Városnap esti vendége, a Honeybeast bizonyára sok látogatót vonz a környező településekről is.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy valaha is kedvencem volt a Modern Talking, de biztos vagyok benne, hogy sokak érdeklődését felkelti egyikük, Thomas Anders műsora Tokajban, a Fesztiválkatlanban szombat este.

Vasárnapii kirándulós, terepezős program a Természetesen túráZOOM szervezésében a Terepjárós vadles- és kalandtúra. Ma délutánig tudsz regisztrálni a linken lévő elérhetőségen.

Pár hete hatalmas érdeklődés kísérte az El-Vándorló Lovastanya családi napját. Vasárnap Szabadidőlovas versenyre várják a versenyzőket és a nézőket is. Látványos kikapcsolódásnak ígérkezik ez is.

Kicsit elgondolkodtam a Sóstói Múzeumfalu vasárnapi rendezvényének, a Rendkívüli Gyermeknapnak első szaván, merthogy hónap utolsó vasárnapja, meg minden. Aztán leesett, a hónap nem stimmel csak a valódi gyermeknaphoz. Azt hiszem, ideje lenne pár hét szabadságnak. 🙂

Addig is igyekszem legalább a hétvégéket kikapcsolódással tölteni. Tedd ezt te is!


Éjszakáról éjszakára

Jön a hétvége, és jönnek a varázsos, varázslatos, de mindenképpen hosszú éjszakák, én pedig jövök a programajánlóval.

Ha ma este Debrecenben lennék, egészen biztos, hogy az Incognito-ban tölteném az estét. Két duó, két stílus. 21 órától a Two of Us és a Debreczeni Páros szórakoztatja a betérőket.

Számomra a péntek este nagy eseménye ifjúkorom nyíregyházi sikercsapatának, a Zenith együttesnek az 50. szülinapi koncertje a Hotel Sóstó (volt KISZ iskola) katlanjában. Az esemény este nyolckor kezdődik, még nem maradtál le semmiről.

Nem messze a helytől a Sóstói Múzeumfaluban 20:30–kor kezdődik a Szent Iván-éji rendezvény, melyen például koncertet ad a Margaret Island.

A szomszéd városban, Újfehértón, a 18 órakor kezdődik a Múzeumok Éjszakája. A linken találsz további infókat az eseményről.

Nagy örömömre szolgál, hogy számos nyíregyházi zenekar megye- sőt országszerte kap fellépési lehetőséget. Este 7-től a No Dress Code Acoustic Záhonyban vendégszerepel. Kicsit irigylem a záhonyiakat.

Szombaton már délelőttre is érdekes eseményt ajánlok. 9 órakor nyitja meg kapuit az Országos Gépészkovács Találkozó Újfehértó Főterén. Készülök már pár éve ide, talán most összejön.

A találkozónak még vége sincs, mikor 16 órakor már kezdődik is Debrecenben, a Déri Múzeumban a Múzeumok Éjszakája, ahol 20 órától az Éva Presszó zenél, akiket nagyon régen láttam már, ideje újra találkozni.

22 órától pedig a Bordó Sárkány Régizene Rend kápráztatja el a közönséget. Őket pár hete láttam, de nem tudom megunni, így remélhetőleg ismét ott leszek egy remek BS koncerten.

Érdemes azonban végignézni a teljes debreceni programot, hiszen számos helyi formáció kapott fellépési lehetőséget ezen az estén.

Ha már Debrecen, van más is, amit ajánlani tudok. Este 7-kor kezdődik a Country Western Party az Ifjúsági Házban. Nem vagyok egy cowboy, de talán két éve igen jól éreztem magam ugyanitt egy hasonló rendezvényen.

Ha az Incognito felé járnál, mindenképpen térj be, mert este kilenctől remek blues szól majd a Kék Kód Blues Band tolmácsolásában.

Tokaj sem maradhat ki a Múzeumok Éjszakája programsorozatból. Kiállítás megnyitó, régészeti előadás, versek, énekek, és természetesen tánc a tűz körül. Ha ott jársz, ne hagyd ki!

Természetesen Nyíregyházán, a Jósa András Múzeum is megrendezi a Múzeumok Éjszakáját. Számos érdekes program mellett a Magashegyi Underground koncertjét emelném ki.

És végül ha ezen az estén Orfűn járnál, este nyolckor keresd fel az Alvin és a Mókusok koncertjét.

Ja, és ne maradjon le a hétvége naptárképe sem.


Sok nap, sok program

Az új hónap ismét egy hosszú hétvégét hoz, remélhetőleg kirándulóidővel. Így ma ismét megpróbálok néhány szabadtéri programot is ajánlani annak reményében, hogy sok helyre sikerül is eljutnom.

A kecsegtető bevezető után kezdem is mindjárt egy beltéri eseménnyel. A szép új program naptáramban itt jobboldalt láthattad, hogy hét elejétől zajlik az Európai Filmhét a Krúdy Art Moziban. Két nap, lét előadás van még hátra a programból. Ma este fél hattól a Testről és lélekről, holnap délután négytől pedig a Kókusz Kokó a kis sárkány című filmet vetítik. Előbbit felnőtteknek, utóbbit gyerekeknek is. A linkelt részletek alapján valamikor meg kellene néznem az elsőt.

Közben ma este nyolctól a Móricz Kertben Kardos-Horváth Jánossal találkozhatsz egy remeknek ígérkező koncertestén.

A már említett péntek délutáni mozi előtt újra indul az Ingyenes Városnézés Nyíregyháza belvárosában. 14 órakor van a gyülekező a Kossuth téren, ahonnan érdekes, információkkal teli sétát tehetsz a Nyírség Turizmusáért Egyesület szervezésében.
A linken megtalálod a fontos tudnivalókat.

Este héttől a Folkfusion és a Marmunsk játszik a Móricz Kertben,

fél kilenctől a Tram-Buli’n nyári slágereket ad elő a Hold Udvarban,

az Unicumban pedig este tíztől a RealMen csap a húrok közé. Ez utóbbi az esélyes program péntek este.

Ha Debrecenben lennék, biztosan a Lovardában kötnék ki a felejthetetlen Djabe VIDOR koncert okán. Este héttől ugyanis a debreceni Android felvezetése után a Djabe lép színpadra.

Szombati egész napos szabadtéri program a XXI. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó a Hortobágyon. 10 órától 17 óráig töltheted itt az időt.

Sárospatak idén is két napos rendezvénnyel készül a Szent Erzsébet Ünnepre. A Sárospataki vár környéke ilyenkor megtelik látogatókkal, látványos korhű bemutató, kirakodóvásár és számos érdekesség vár. A vasárnapot tervezem itt tölteni.

De maradjunk még a szombatnál, hiszen este nyolcra a Jónás Vera Experiment zenéje csábít a Móricz Kertbe.

Ha azonban a Hortobágyon kötnénk ki, és visszafelé megállnánk Debrecenben, könnyen lehet, hogy az Incognitoban múlatnánk az estét a The Breeze koncertjén, mert blues-ból sohasem elég.

Vasárnapra, ahogy az imént írtam, Sárospatak a terv. Alternatív program a Total Rallycross Országos Bajnoki III. futam a RabócsiRingen, de ez inkább majd a hétfő programja lesz, ugyanis két napos a rendezvény.

Tegnap megjelent a Sóstói Múzeumfalu pünkösd hétfői programja is. Nem másolnám ide, inkább klikkelj a linkre, ahol a részleteket is megtalálod.

Tegnap figyeltem fel a Természetesen túráZOOM felhívására, a Tiszavirágzás Riadóláncra. A dolog lényege, hogy közeleg a tiszavirágzás ideje, ami azonban nem teljesen kiszámítható időpont. Így a körzetben élők gyűjtik és megosztják az információt a távolabb élőkkel, hogy aki szeretne, ott lehessen ezen a káprázatos eseményen.

Ahogy láttad, elkészült a meglepetés, a Program naptár, ahol ha az eseményre klikkelsz, többet is megtudhatsz róla, és érdemes néha előre is lapozni. Mindenesetre a képes ajántót még beteszen ide az írás végére.


Gyermeknapos

Ez a hétvége gyermeknapban végződik, így igyekszem sok családi programot is ajánlani.

Ma 10 órától egészen estig a Labor Café Törülközőnapján múlathatod az időt. Douglas Adams kedvelők, hajrá!

Neked volt vasútmodelled gyermekkorodban? Esetleg terepasztalod? Pénteken 10 órakor nyílik és vasárnap délutánig látogatható a Vasútmodell kiállítás Nyíregyházán, a Vasutas Művházban.

A hétvége eseménysorozata a Régészet Napja. Nyíregyházán, a Jósa András Múzeum is szervez programot a pénteki napra.

Este kilenctől a Mizrab játszik Debrecenben, az Incognito Clubban.

Debrecen főterén idén is megrendezik a Debreceni Pulykanapokat. Szombaton és vasárnap számos kulturális program színesíti a gasztronómiai eseményt.

Nyíregyháza főterén 9 órától estig a Szelektív szombat eseményein vehetsz részt.

A Sóstói erdőben ugyancsak 9-kor kezdődik a Waldlaufer futás, amelyhez a bemelegítést a Kelet Brass Band zenéje biztosítja.

Ugyancsak Nyíregyháza belvárosának eseménye a KORZÓ szülinap. A gyermeknap közeledtével aktuális Szalóki Ági gyerekkoncertje, amely 10 órakor kezdődik.

Teljesen szubjektíven kiemelem még a 14 órakor kezdődő .PánPéter koncertet is, a születésnapi linken azonban találsz még érdekességeket.

Este héttől a Móricz kertben a Radar és a P. Mobil koncertezik. Belépő: 2998 Ft,

Debrecenben, az Incognito Clubban a Funky Donots zenéje teremt kellemes hangulatot.

Éjszaka a várban a címe a sárospataki Rákóczi vár eseményének, ami pizsamaparti gyermekeknek. A részleteket a linken találod.

Vasárnap is tart még a Vasútmodell kiállítás a Vasutas Művházban, a Debreceni Pulykanapok, és délelőtt indulnak haza Sárospatakról a pizsamaparti résztvevői.

Ha már Debrecen, akár gőzmozdony vontatású szerelvénnyel is utazhatsz a “Zsuzsi” Erdei Vasút Gyermeknapján. A program 8tól 17 óráig tart.

Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban CAC Kutyakiállítás vár reggel fél héttől este ötig. Ez belépős szokott lenni, bár erről most nem találtam infót.

A Katasztrófavédelmi gyermeknapot Nyíregyházán is megrendezi 10-től 16 óráig a Tűzoltóság. (nekem már csak ez a név marad meg :))

A Hunyor Major Tanya is Gyereknapozik vasárnap egész nap, felvonultatva a gyermeknap összes kellékét.

A nyíregyházi Városi Gyermeknap délután kettőtől este hétig Lulu bohóccal, aerobikkal, a Pom-Pom és a Vidám Manók együttessel várja a város ifjúságát.

Végül ismét a képes ajánló.
A múlt héten említett meglepetés pedig még várat magára, de igyekszem. 🙂
A képen félbevágott linkek a bejegyzés eseménylinkjei.


Majális

A majálisom kicsit eltért a tervezettől, így egy rendezvény beszámolóját olvashatod, igaz, három fotóalbummal képezem le. 🙂
Gyönyörű napsütéses időben, és időben érkeztem a Sóstói Múzeumfaluba hétfő délelőtt. Kicsit még volt időm sétálgatni is a program kezdete előtt.
A nap a világítás történetét bemutató állandó kiállítás megnyitójával indult. A kiállításra nem sikerült visszatérnem a megnyitó után, így majd egy másik alkalommal hozok róla képeket.
A májusfa állítás népszokását a Margaréta és Kismargaréta Táncegyüttesek elevenítették fel, és miután a nézőket is megtáncoltatták, kezdetét vette a kalandos nyereményjáték, amely nagy sikert aratott. Az öt próba teljesítését igazoló pecsétekkel mézeskalács szívet és kakasos nyalókát lehetett nyerni.
A hagyományos népi játékok mellett az Aranyszamár Bábszínház műsorát is láthatták, a kemencében pedig ismét Magdi néni finomságai sültek.
Itt érkeztünk el az első fotóalbumhoz, amely az eddigi mesét színesíti. Klikkelj a képre, de gyere vissza, mert közel sincs még vége.
KLIKK

A népzenét elektronikus elemekkel jócskán ötvöző Ciráda zenekar színpadi produkciója volt a kora délután közönség énekeltetője. Az ismert népdalok feldolgozásai tetszést arattak a nézők körében.
Én most egy rövid fotóalbummal mutatom be a zenekart. Az albumot most is a képre klikkelve lapozgathatod.
De még mindig nincs vége.
KLIKK

Ahogy az előző album végén láthattad, a színpad mellett már gyülekezett a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és a Majorette Csoport. Az ő parádéjuk zárta a Sóstói Múzeumfalu majálisát.
Természetesen őket is lencsevégre kaptam 🙂
Ezekkel a derűs pillanatokkal zárom mai beszámolómat. Klikkelj a képre!
KLIKK


Éljen az éljen!

E heti programajánlóm ismét kicsit hosszabb időszakot ölel fel, amit én csöppet sem bánok.

Hét elején nyílt meg P. Balogh Attila Valami Amerika című poszterkiállítása a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Sajnos a megnyitóra nem tudtam elmenni, de amint alkalmam nyílik rá, megnézem a kiállítást.

Ma délután igyekszem haza, hiszen Markó Ádám dobkurzus és NATAL bemutató lez a Club Hollywoodban a Musik World Hangszerbolt szervezésében. Ezekben a bemutatókban nem csak az a jó, hogy a hangszerek kiváló ismerői, remek zenészek mutatnak olyan dolgokat, amiktől eláll a lélegzetem, hanem olyan dolgokat is hallhatok, amelyek után kicsit másként látom a koncerteket is. Még úgy is, hogy nem értek a zenéhez.

Péntek este a Mystical Plants koncertjével nyit a Móricz Kert. Kíváncsi vagyok, milyen a kert tavaszi ruhája, és persze a koncertet is várom, régen találkoztunk.

Nem kell messzire menni a másik érdekes programhoz sem. Müller Péter Sziámi és barátai zenélnek a Club Hollywoodban.
Külön érdekessége az estének, hogy a No Dress Code Acoustic nevű nyíregyházi formáció is újra színpadra lép, amire én a VIDOR óta várok.

Szombat délelőtt kerül sor a Braille olvasásversenyre, amelyen mindenképpen szeretnék ott lenni. Jó pár évvel ezelőtt egy alkalommal kevés sikerrel próbáltam érezni, értelmezni az apró pontokat, melyek ezen a versenyen újra kimondott szavakká állnak össze. Szeretném sokaknak megmutatni, milyen az, mikor ez a mindennapi élet része.

Este az Öreg Motoros ünnepli születésnapját. Bográcsozás és élő népzene várja a vendégeket.

Ha már előző nap megnyílt a Móricz Kert, mindjárt rá is tesznek egy lapáttal. Szombat este a Jurij tér haza ismét.

Vasárnap délután ismét amerikai foci, Nyíregyháza Tigers – Budapest Eagles II. Ott kell lennem. 🙂

Aztán lassan elérkezik a majális. Igaz, ez még vasárnap esti program, de a Rockmajális az Rockmajális. A máriapócsi eseményen a Karmapirin koncertezik.

És akkor jöjjön az igazi Május 1! Számos helyen rendeznek majálist városunkban. Én a Sóstói Múzeumfalut ajánlom, mert – ahogy a korábbi években, várhatóan most is – más lesz, mint a többi.

Zárásként pedig legyen egy különleges koncert, és május 2. A Szarvas irodaház – mielőtt megkérdeznéd, a volt pártház – nagytermében Nuestro Ritmo Trió koncert a Labor Caféért. Gyere el, támogasd az adomány kávézót, és érezd jól magad a koncerten!

Ja, és még valami. Felmerült az igény, így INNEN letölthetsz egy képet, amin összefoglalva megtalálod az eseményeket. Vidd magaddal, hogy mindig képben légy 🙂
Ez az:


Motoros véradónap

A tegnapi kisállat simogatás után maradjunk még a Sóstói Múzeumfaluban.
Több mint egy évtizedes hagyománya van már annak, hogy a Honda Szász szervezésében véradásra gyűlnek össze a motorosok. A nemes szándékú összejövetel alkalmat ad szakmai és baráti beszélgetésekre, ügyességi és közlekedésbiztonsági vetélkedőkre, bemutatókra, egymás járművének megcsodálására, szórakoztató színpadi produkciókra és persze egy remek ebédre is.
Idén kicsit furcsa időjárás fogadott a Sóstói Múzeumfaluban. Hol napsütés, hol eső, sőt, pici jég is volt. Ez persze nem szegte kedvét a résztvevőknek. Mind a véradás, mind a szórakoztató műsor remekül sikerült.
Mai fotóalbumomban a gyönyörű motorokról, és a koncertekről is találsz majd képeket, a fantasztikus gulyásról pedig még az ebédlőasztaltól osztottam képet.
Klikkelj az itteni fotóra, és legyél ott jövőre a következő véradáson!
KLIKK


Négy kicsi kecske

Az elmúlt napokban négy kecse született a Sóstói Múzeumfalu tirpák portáján. Tegnap készítettem néhány képet róluk. Klikkelj az ittenire és nézegesd az album képeit.
KLIKK


Koncertpéntek

A péntek délután és este a terveim szerint alakult, mindkét tervezett koncertre eljutottam, és az egyiken fényképeztem is. De ne keseredj el, a másikról is mutatok képeket. 😉
Pár perccel a koncertkezdés előtt sikerült beesnem Nyíregyháza főterére. Éppen héliumos lufikkal, és fagylalt készítéssel foglalkoztak a Kossuth szobor lábánál, de a mesét majd a fotóalbumnál írom le.
A lényeg, hogy odaértem a PánPéter koncertre, ami most is őrületes volt. A ma megosztott kép alapján akár PunkPétert is írhatnék, de megkíméllek a szóviccektől. 🙂
Aztán gyors képmentés, és irány a Labor Café, ahol ugyancsak remek zene várt.
A Miro & the Playground töltötte meg hallgatóságával az adománykávézót, és teremtett fantasztikus hangulatot. Erről a koncertről nekem nincs képem, ajánlom viszont Konyha Miki albumát, illetve a videókat.

Ma este Piláék játszanak Debrecenben, az Incognito-ban, a képen lévő PánPéter triót pedig ma a Club Hollywoodban, vasárnap pedig a Sóstói Múzeumfaluban, a Honda Szász motoros véradónapon láthatod.


Hóember építés helyett

Ha esetleg hét közben nem sikerült kipihenni az elmúlt hétvégét, ajánlok néhány eseményt ahol kikapcsolódhatsz majd.

Ma este hatkor kapcsold be a Facebook-ot, 🙂 és irány az Opus Hangszerbolt oldala, ahol a Black Stage játszik majd.

Pénteken ismét megrendezik Nyíregyháza köszönőünnepét. A Hello Nyíregyháza rendezvényről nem volt könnyű részletes információt linkelni, de tegnap felkerült a város lapjára a legrészletesebb plakát. Ami biztos, én este 6-ra szeretnék odaérni a PánPéter koncertjére.

Később a Labor Café vár, ahol Miro & The Playground teremt majd kellemes hangulatot. Nyíregyháza talán legújabb formációja szerzett már néhány felejthetetlen estét, ezért is megyek szívesen ismét a koncertjükre.

Kálmánházán, a Rebels Sörbárban Black Stage és Blues Company koncet lesz. Sajnos ez most kimarad, de lesz még alkalom. 🙂

Ha csendesebb eseményre vágysz szombaton, irány a természet! Föld Napja Ártéri túra a Természetesen túráZOOM szervezésében. A linken megtalálod a szükséges információkat.

Fontos hír, hogy az Állatbarát Alapítvány Kutyajó hétvégéje az időjárás miatt későbbre tolódik. A linken már az új időpontot találod.

Este egyértelmű, hogy Debrecenben, az Incognito-ban találhatsz meg, hiszen a SlowBand játszik e kellemes helyen. Gyertek sokan, jó lesz. 🙂

Mivel pénteken ott leszek a PánPéter koncertjén, nem akkora megrázkódtatás, hogy a szombatit kihagyom. 🙂 Azért aki Nyíregyházán lesz ezen az estén mindenképpen menjen el a Club Hollywoodba!

Különleges estének ígérkezik Nyíregyházán a Pribojszki Mátyás Band koncertje a Tara Hotel és Étterem szervezésében. Sajnos ez alkalommal is kimarad, de egyszer…

Vasárnap szerintem jó idő lesz, mert szabadtéri rendezvényt ajánlok erre a napra. 🙂
A Sóstói Múzeumfalu ad otthont idén is a Honda Szász Motoros véradásnak. A tervek szerint most is a Kossuth téren gyülekeznek majd a motorosok, innen indulnak a Múzeumfaluba, ahol a véradás mellett koncertek is lesznek. Pótolhatom az előző nap kimaradt PánPéter koncertet, a múlt héten lekésett Rock Planet koncertet, meghallgathatom a régen hallott Cool Rock Band-et és az Old Rock-ot.
Erre az egy napra legalább legyen jó idő, a többit megoldom. 🙂


Húsvét hétfő

Úgy gondoltam, szakítok az időrenddel, és ma végére járunk a húsvét hétvége húsvét részének, a holnapi ajánló után pedig jönnek majd a koncert- és sport események beszámolói.

Tehát Sóstói Múzeumfalu ismét, de már hétfő, a Falusi Húsvét rendezvény. Ma két fotóalbumot is megosztok, mint ahogy a múzeumfalus napunk is két részből állt.
A reggeli napsütésben körbe sétáltuk a falut, beszélgettünk kicsit, és majdnem lekéstük a Nyírség Táncegyüttes műsorát.
A fergeteges táncprodukció után meglátogattuk a hímes tojás festőket és a szagos víz készítőket az új magtárban.
Mészárosné Ili munkáit évek óta csodálom. Most – az alkalomnak megfelelően – húsvéti tojásokat készített, és bemutatta páratlan gyűjteményét. Ezeket is láthatod a fotóalbum végén, ha klikkelsz az itt látható képre. Aztán gyere majd vissza, mert folytatom. 🙂
KLIKK

Kis sétát követően kicsit elhagytuk a Múzeumfalut. Délután, a szentmise vége felé tértünk vissza, a nap záró eseményére.

Nagyon sajnálhatja, aki kihagyta a délutáni vásári komédiát. Én nagyon szeretem a Kuckó Művésztanya előadásait, mert felhőtlen szórakozást nyújtanak, ahogy tették ezt most is. Örülök, hogy visszatértek a Múzeumfaluba, jó volt újra találkozni.
A fotóalbum képeit nézegetve biztosan kedvet kapsz következő előadásukhoz. Figyeld a fenti linket, ahol időben tájékozódhatsz következő műsorukról.
Most klikkelj a képre, és nézz bele Az ördögidéző diák című előadásukba!
KLIKK


Húsvétváró a Múzeumfaluban

Ott hagytuk abba, hogy színes tojások. Folytassuk is innen, illetve fejtsük ki kicsit a témát. Csináljunk úgy, mintha most indulna a négy napos munkaszünet. 😉
A Sóstói Múzeumfalu nagypéntekének képes beszámolója következik ma.
Nem volt túl kellemes az időjárás, mikor kiértem a Múzeumfaluba. A nap csak néha kandikált ki a felhők közül. Szerencsére én jobban kedvelem a kicsit hűvös időjárást, így mondhatom, kedvemre való környezetben sétálgattam a Múzeumfaluban.
Az igazi, nagyközönséget vonzó húsvéti nap a hétfő szokott lenni, de most meglátszott, hogy munkaszüneti nap van, nem csak azért, mert életemben először nagypénteken is kijutottam. 🙂
Sétám nagy része szabadtéri volt, de be-benéztem a portákra, és meglátogattam az új magtárban a tojásfestőket is.
A délelőtt képeit az ittenire klikkelve nézheted meg. Lesz majd még legalább egy album a hétfői napról is.
KLIKK


Előkészületek