Program dömping

Vagy azt is mondanám, fesztiválról fesztiválra, meg még néhány egyéb esemény. Szóval programajánló.
Talán láthattad tegnap, hogy valamiért letiltották a Facebook oldalamat. Még folyik a “küzdelem” érte, meglátjuk. Itt azonban nem áll meg az élet, remélem.
A tiltott oldalon hétfőtől igyekeztem megosztani a hétvégére várható eseményeket, persze nem értem a végére, és most úgy tűnik ez végleg el is veszett. A korai programajánlások azért születtek, mert ezek most nem “elszaladok egy koncertre” események, bár nagyjából Nyíregyháza 50 kilométeres körzetén belül vannak.
Kezdem hát sorolni, és mivel késő éjszaka van már, most nézd el nekem, hogy kicsit kevesebbet írok. Nem számoltam a letiltással…
Tehát Nyírbátor, Szárnyas Sárkány Fesztivál. Az esemény pénteken indul, és vasárnapig tart, és azért ezzel kezdtem, mert kicsit kilóg a sorból, ha a többieket nézed majd, kiderül, miért. De azért nagyon szeretem. 🙂

Hatalmas a várakozásom a Kisvárdán péntek-szombaton megrendezésre kerülő LeszFeszt-tel kapcsolatban. Parádés koncertprogram, és számos kísérő rendezvény biztosít arról, hogy nem fogok unatkozni.

Kiemelek most mindjárt egy indító koncertet, mert nagy kedvenceim a fellépők. Piláék beugranak Feróékhoz a nagyszínpadra! Mith?. Magam sem tudnám szebben megfogalmazni az eseményt, amire remélem, sikerül odaérnem Kisvárdára. Valaki szerezzen baboskendőt. 🙂

Mint mondtam, számos kapcsolódó rendezvény színesíti a kisvárdai programot. Például a LeszFeszt Focikupa.

De ha inkább a kerékpározás szerelmese vagy, vagy csak kedveled a látványos dolgokat, semmiképp ne hagyd ki a Dirt Castle Nemzetközi Extrém Mountain Bike Kupát. Ezt is Kisvárdán láthatod hétvégén.

Ha esetleg csak egy rövidebb utazást vállalnál be, irány a III. Nagykállói Sörfesztivál. Ez egy két napos rendezvény számos remek koncerttel. A korábbi évek tapasztalatai alapján sajnálom, hogy most nem leszek ott.

Picit távolabb, Hajdúböszörményben is két napos programot szerveznek a jó zene kedvelőinek. A 19. Kotta Fesztiválon. Néhány név a fellépők közül: Maszkura és a Tücsökraj, Irie Maffia, Gypo Circus, Balkán Fanatik, Ef. Zámbó Happy Dead Band…

Ha pedig az “elszaladok egy koncertre” a választásod, ajánlom a Móricz kert eseményét péntekre. A MűSuck ad koncertet. Remek környezet, finom sör és grill.

Szombatra is találtam egy nyíregyházi eseményt. A Sóstói Múzeumfaluban Meggyes-napot rendeznek délután.

Van egy másik, érdeklődésre számot tartó program is nem messze Nyíregyházától, a VI. TóAlj Rock fesztivál Tégláson. Jelképes belépő, a fellépőket ismerve remek zenék. Ezt is sajnálom kihagyni.

Vasárnapra marad nálam az elsőként ajánlott Szárnyas Sárkány Fesztivál meglátogatása Nyírbátorban. Kitartásom jutalma, hogy erre a napra időzítették a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertjét is.


Távolból írok, kedvesem

Persze azért nem egy Fonográf koncertről, és a helyzet sem olyan tragikus, amennyire a sláger mondja. 🙂
Mindössze annyi történt, hogy egy hétre elutaztam Nyíregyházáról, és most egy csomó olyan programot ajánlok, amelyeken szívesen ott lennék. Persze azért ne sajnálj.
Mondjuk ha Kecskeméten jársz, összefuthatunk. Bár nincs annyira fesztiválidő, azért kis elázás nem vészes.

Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban ma este hattól Edith Piaf & Én címmel rendeznek emlékestet.

Ha otthon lettem volna, se nagyon tudtam volna eldönteni, hova menjek. Így azonban csak neked kell döntened. 😉
A környezetvédőknek – de talán másoknak is – biztosan sokat mond a Rainbow Warrior I hajónév. Péntek délután 5-től a Labor Cafe-ban dokumentumfilmet vetítenek, majd kötetlen beszélgetésben emlékeznek a 30 évvel ezelőtt történtekre.

A legenda és a követő. Akár ez is lehetne az este címe a Móricz kertben. Ehelyett SHULCZ x SIMON IDDOL mixtape bemutató a valódi cím.

Nem tudom, vagy inkább nem akarom érteni, mit jelent a búcsúbuli péntek este a Club Főnix plakátján. Bárhogyan is értem, nem igazán örömteli.

Ha készülsz a Jó éjszakát! Mád eseményre, érdemes péntek délután oda látogatni, és részt venni a Mádi Sajtmanufaktúra látogatáson.

Már péntek délután gyönyörködhetsz a sárkányhajókban Tokajban. Ekkor már lehetnek szabadedzések, az igazi Sárkányhajó Fieszta azonban szombaton kezdődik.

Maradva ennél az iránynál jöjjön az az esemény, amire egy éve készülök, és most mégis kimarad. Múlt évben szinte véletlenül keveredtem Mádra, és fantasztikusnak találtam az eseményt. Ez biztosan az a rendezvény, amit jó szívvel ajánlok a különleges hangulata, a professzionális szervezés, és a színvonalas programok miatt.
Ez az esemény a Jó Éjszakát Mád!

Ha másfelé indulnál Nyíregyházáról, szinte minden irányra tudok programot.
Máriapócson például a Karmapirin ad koncertet szombat este. Hát ennek kihagyását is sajnálom.

Debrecen felé indulva két ötletem van az esti elfoglaltságra. Ráadásul úgy tűnik, mindkettőn ott lehet lenni, egymást követő események.
Este héttől egy szombaton induló nyári sorozat részeként a Malaga Quintet és a Gidnim’Rém játszik a Generációk udvarán, az Ifjúsági Házban.
Este kilenckor pedig kedvenc debreceni helyemen, az Incognitóban a Karibra Kollektíva lép fel. Nem csoda hát, ha sajnálom, hogy ezt is ki kell hagynom.

De hol leszek én, ha sehol? 🙂 Kecskeméten. Érdekes eseménynek tűnik itt a “Nagy koccintás” délután. Hát még ha szeretném is a bort. 🙂 Utána pedig tovább folytatódik a Kecskeméti Bor- és Pálinkaünnep többek között a Kerekes Band koncertjével.

Nyíregyházán, a Móricz kertben ezen az estén a Mary PopKids zenekar ad várhatóan nagysikerű koncertet.

Vasárnap én még mindig bor-pálinkázok, este pedig a Söndörgővel idézem fel a múlt évi VIDOR Fesztivál hangulatát.


Éjszakázós

Hosszú éjszakák várnak ránk a következő napokban. Mai ajánlóm kicsit túlmutat a hétvégén.
Viszonylag nagy szünet után újra koncerttől lesz hangos a Szmog. Pila és barátai törik meg a csendet péntek este.

A szombat kétségkívül legjelentősebb kulturális rendezvénye városunkban is a Múzeumok Éjszakája. Több helyszínen is zajlanak majd az események, a linken megtalálod a teljes kínálatot. Később majd látod, lesznek máshol is programok, amin ugyancsak részt szeretnék venni, azért innen is kiemelek néhányat, amin mindenképpen ott szeretnék lenni.

A Jósa András Múzeumban a Sugalló műsorán fél öttől, háromnegyed nyolctól belenézek Mogács műsorába, és meglátjuk, háromnegyed kilenctől a Pila Acoustic Group koncertjén természetesen, és ugyancsak természetesen a Karmapirin koncertjén is.

Nem tudom, mit/kit jelent a Tűzszelidítők, de gondolom, látványos lesz, meghát utána Mystical Plants koncert.

A Kállay Gyűjteményben is történnek érdekes dolgok ezen a napon. Kíváncsi vagyok a Vaga Banda Óriáscirkusz című műsorára, és arra tippelek, a tüzesek is ők lesznek de lesz dixieland koncert is.

Valamikor a Vasutas Művelődési Házba is elugrok majd, hacsak nem csihuhuzok az ugrás helyett, 🙂 mert idén is tartogat néhány érdekes programot ez a hely is. Vasútmodell-, fotó-, vasúttörténeti kiállítás, valamint mozdonyvezetés digitális terepasztalon és 30 méteres vasútmodell pálya várja az érdeklődőket. Meg végre megnézem a CB kiállítást is.

Mondtam, hogy más rendezvényeket is kinéztem. A Váci Mihály Kulturális Központban nem találtam ugyan programot erre a napra, a kis művházak azonban igen aktívak lesznek szombaton is.

A már hagyományosnak mondható Cseresznye fesztivált rendezik meg Butykán, és a Városmajori Művelődési Ház is tartogat meglepetést. Többek között 18 órától a Pila Acoustic Group lép fel itt.

A Móricz Kertbe a Bëlga látogat szombat este.

Mondtam, kicsit hosszabb lesz a mai ajánló. Mégpedig azért, mert most igyekszek kedvet csinálni a kedd esti rendezvényhez is.
A Sóstói Múzeumfaluban idén is szeretettel várják a látogatókat a Szent Iván-éj programjaira.

Este kilenckor nyitják meg az “Ahova a király is gyalog jár…” című időszaki kiállítást, majd a Sárkánylányok tűzzsonglőr bemutatója következik.
Az este koncertfellépője a Kormorán, a napot pedig a Nyírség Táncegyüttes folklór bemutatója és tűzugrás zárja.
Kicsit szomorú vagyok, mert – hosszú évek óta először – ezen most nem tudok ott lenni, de igazán jó szívvel ajánlom.


Csütörtök van

Ami nem csak azt jelenti, hogy rögtön itt a hétvége, hanem azt is, hogy ideje összeszednem, milyen programokat szeretnék a figyelmedbe ajánlani.
Először is tart még a CB-rádió kiállítás a Vasutas Művelődési házban, és még mindig nem sikerült megnéznem. Szóval ezt magamnak is feljegyeztem, bár jó eséllyel a Múzeumok Éjszakájára marad, amikor egyébként is arra járok majd, de erről jövő héten. 😉


A Móricz kertben ma este Rekop György és Lorán Barnabás Trabarna standup estje látható.

Ma, holnap és holnapután a Jazz-Blues Jamboree-val és a sörnapokkal Hajdúböszörmény vonja magára a figyelmemet.

A múlt évben is kiváló szervezésével, szerető vendéglátásával, és nem utolsó sorban környékünkön páratlan koncertjeivel magát megszerettető város idén többek között a Korál, Tátrai Tibor és a Magyar Atom, valamint a Pribojszki Mátyás Band koncertjével csábítja a vendégeket. A rendezvény ráadásul ingyenes, mint mindig. A péntek, és a szombat estét is itt tervezem tölteni.

Nyíregyházán maradó, és francia sanzonokat kedvelő vendégeket vár a Bencs Villa és a Milord zenekar pénteken 18 órára.

Kisvárdán a hagyományos Főtér Party keretében a Pila Acoustic lép fel 17 órától.

Szombat délután Nagyhalász Speedway Ringen Salakmotor verseny kezdődik 15 órától.

Nyíregyházára este Odett érkezik a Móricz kertbe

…míg Debrecenben, az Incognitoban a Kalmár Trio várja a hallgatóságot.

A vasárnap második lesz a hónapban, tehát Tokaj-Hegyalja Piac.

Azt hiszem, megint kiszaladgálom magam 🙂


Programlista

Nem nagyon merek már programajánlót írni, inkább csak felsorolom a rendezvényeket, és ki-ki választhat belőle kedve szerint. Persze azért lesz, ahol lelkes leszek, mert tudom, hogy én ott nagyon jól fogom érezni/érezném magam.
Kezdjük mindjárt a Könyvhét eseményeivel. Két helyszínről is hozok programot, Nyíregyházáról, és Debrecenből.

Csütörtök délután én a debreceni helyszínen leszek, mert a Kuttya zenekar mutatkozik be némileg új felállásban, és ezt nem szeretném kihagyni. Maradok hát Debrecenben munka után, és 18 óra előtt ott fogok toporogni a színpad előtt. 🙂

Ha már úgysem jöttem haza, ki nem hagyom a European Mantra koncertjét este a Roncsban. Biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen élmény lesz ez is.

Természetesen Nyíregyházán is kezdetét veszi a Könyvhét rendezvénysorozata.
Ezúttal a város főtere helyett a művház előtti téren zajlanak az események. Erre még visszatérek.
A koradélutáni megnyitót beszélgetések, és zenei műsorok követik. Vámos Miklós, és Bornai Tibor is a vendégek között lesz. A linkelt plakáton megjelenttel ellentétben azonban a Milord együttes nem lép fel.

Egy éve nem bírtam rájönni, mi a furcsa ezen a képen. Most beugrott. Az Y. 🙂

Pénteken már kora délelőtt elkezdődnek az események. Gyermekműsorok, felolvasások, kötetbemutatók után a napot a Kaland Old Rock zenekar zárja.

Én a péntek délutánt és estét is Debrecenben töltöm. Először 18 órától a Könyvhét keretein belül 18 órától a Karibra Kollektíva koncertjét nézem meg. Sikerült úgy szervezni a napot, hogy ott tudok lenni, és ennek nagyon örülök. Már most elnézést kérek, a gyorsan távozom majd a koncert végén…

…mert ugyanezen a napon a Lovardában az Éva Presszó játszik a Hooligans előtt. Egy gyors teleportálással ott termek majd, mert ezt sem szabad kihagynom. Kánaán ez a hétvége 🙂

Szerk.: Nos, az említett Kánaán mégsem jött el teljesen. A mai napot szőröstől-bőröstől kihagyom sajnos Debrecenben, és a pénteki Karibra is kimarad nálam. Őszintén sajnálom, nagyon készültem rá, megvalósíthatónak tűnt. 🙁

Mindezekből az következik, hogy semmiképpen nem tudok részt venni este nyolckor a Folkfusion Band koncertjén a Móricz Kertben. Képem azért van róluk néhány. 🙂

Hasonló okokból Tokajban, a Borfesztiválon sem találsz meg engem pénteken, de ha te inkább arra jársz, figyelmedbe ajánlom – teljesen elfogultan – Bóta Nóra műsorát, akit múlt évben hallottam ugyancsak Tokajban, és ámulatos énekhangja van. De ezen a napon lesz Szabó Balázs és Bandája koncertje is.

Meglehetősen zavar a háttérben lévő tiszteletlen csörömpölős ember, még ha esetleg zenésztárs is. Sőt, akkor még jobban.

A szombat kicsit kaotikus lesz Nyíregyházán, így elég körültekintően kellett szerveznem a programomat, hogy ne essek csapdába.
Mondtam, hogy visszatérek még rá, miért került el a főtérről a Könyvhét programja.
A teret Michelin bringafesztivál foglalja el, és nagyon fontos infó, hogy 13 órától 16 óráig a Kossuth utcától a sóstói felüljáróig a közlekedési utat is lezárják. Az előző rendezvény személyes tapasztalata, hogy ez idő alatt keresztezni sem lehetett ezt az útszakaszt. Talán idén jobb lesz a szervezés, és valóban csak részleges lesz az útzár.

A Könyvhét eseményei azonban “zavartalanul” tartanak. A kötetbemutatókat, felolvasásokat, folyóirat szemlét 13 órától az Artézis együttes műsora színesíti.

Tokajban szombaton is folytatódik a Borfesztivál rendezvénysorozata. Ezen a napon az Unplugged faces, a Ciráda együttes, a RealMen zenekar és a HanGerilla a kinézett programok, de lesz Maszkura és a Tücsökraj is, nekem azonban ők nem igazán jönnek be.

Tiszalökön is egész napos programmal várják az érdeklődőket. Halételek, kovács bemutatók, és este fél nyolctól a Kerekes Band koncertje.

Nyíregyházán, a Móricz kertben a Parno Graszt lép színpadra szombat este nyolctól.

A vasárnap délután egyértelműen Tokajé. Gombós együttes, Agyagbanda, Szüret Utcza, Kowalsky meg as Vega. Nem mondok róla többet, remélem, ide sikerül eljutni.


Esik, nem esik

A címnek megfelelően szabadtéri, és zárt helyi programokat is ajánlok erre a hétvégére, de remélem, a “nem esik” lesz túlsúlyban.

Kezdjük mindjárt egy pár óra múlva megnyíló, és nagyon érdekesnek ígérkező kiállítással. Nyíregyházán, a Vasutas Művelődési Házban CB-rádió kiállítás lesz látogatható egy hónapon keresztül. Nem szokványos kiállítás, már hétvégén igyekszem megnézni, és mesélek majd.

Maradva a beszédnél este nyolctól Puzsér Róbert lesz a Móricz Kert vendége. Én nem igazán kedvelem a stílusát, de biztosan sokakat érdekel mondandója.


Pénteken a Jósa András Múzeum ad otthont a Régészet napja első részének, szombaton pedig a Sóstói Múzeumfaluban folytatódik a rendezvény.

Este a Romkertben komoly zúzás várható, színpadon a Integral Vortex és a Cage Dead Dogs.


Debrecenben, az Incognitoban az Átmeneti Állapot zenél. Az én debreceni átmenetemet azonban szombatra tartogatom. 🙂

Szóval szombat. Igyekszem kikapcsolni a vég előtt. 🙂 Este irány Debrecen, az Incognito, ahol az Éva Presszó mutatkozik be. Ha figyelmesen megnézed a linket, megtalálod, honnan vettem ezt a jó dumát az előző előtti mondatba. Sőt, ideteszem a forrást. 😉

A Nyíregyházán maradókat a The Carbonfools várja a Móricz kertben.


Úgy tűnik, Nagykálló a múlt évekhez hasonlóan idén is számos látványos családi hétvégét tartogat. Ezen a hétvégén például kétnapos íjászversenyt rendez Harangodon a Nagykállói Csillagösvény Íjász Egyesület, melyre a versenyzőkön kívül a látogatókat is várják. Azt gondolom, a szombati napba mindenképpen bele fogok szorítani legalább pár órát, hogy megnézzem.

Vasárnap több helyen lesz gyermeknapi program városunkban. Ebből kettőt nem szívesen említenék, mert árukapcsolásnak gondolom.
A Jósa András Múzeumban tartandót azonban nyugodt lelkiismerettel ajánlom.

Ugyancsak megemlítem a délután a belvárosban megrendezésre kerülő Ezer Lámpás Éjszakáját. Meglátjuk.

Remélem, a szabadtéri rendezvényekhez is megfelelő lesz az időjárás. Olyan jó a szabadban. 🙂


Esőtánc

Lassan ideje elkezdeni az esőtáncot, hogy a hétvégi programokat zavartalanul élvezhessük. (A linken lévő produkciótól egyébként leesett az állam.)

Ma estétől vasárnapig kortyolhatsz finom, különleges söröket Nyíregyházán, a Nagy Imre téren a Cseh sörnapok keretében. A programot színesítő színpadi produkciókról pillanatnyilag annyit tudok, hogy pénteken 19 órától a RealMen zenél. Elképzelhető, hogy a linken további infó is megjelenik majd.

Ha olyan szerencsés vagy, hogy a következő pár napot Tata környékén töltöd semmiképp ne hagyd ki a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó Tatai Patara című látványos eseményt. Évek óta tervezem, hogy eljutok oda, talán majd jövőre.

Péntek este Nyíregyházán, a Romkertben a Téveszme, a Hanoi és a Petofi koncertezik.

Szombat reggel 9 órakor kezdődik Nyíregyházán, a Nyír-Flop-Holding Kft. telephelyén az 1 nap a Kedvenceddel című rendezvény. Az egész napos családi program főként a kutyusokról szól majd, és remek időtöltésnek ígérkezik nézőként is.

Este a Móricz kertben Kardos-Horváth Janó lép színpadra bemutatva majdnem összes dalát.

Három nap Pünkösdi Dűlőtúrái közül választhatsz az Első Mádi Borház szervezésében, és ha már arra jársz, megnézheted az egy hónap múlva esedékes Jó Éjszakát Mád! előkészületeit.

Ugyancsak három napos Drift Fesztivál kezdődik a Rabócsiringen szombat reggel.

Pünkösd hétfőn mavagyonolás és pünkösdi király választás várja a látogatókat Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban. E mellett érdekesnek ígérkeznek a kísérő programok is, többek között Petrilla Attila előadása is.

Nem is tűnik olyan hosszúnak a hétvége.


Tavaszi fáradtság

Olyan, mintha megállna az élet hétvégén. Alig találok olyan programot, amit szívesen ajánlanék.

Szerdától szombatig tart az idei FŐHE Nyíregyházán. Nem mondom, hogy sok érdekességet találtam, talán ha két olyat, amin ott lettem volna. A linken mindenesetre megtalálod a részleteket.

Pénteken a Romkertben az Akela mellett, illetve előtt színpadra lép még az Édes Méreg és a Crowhill Tales.

Szombatra mondhatnám, Nyíregyháza – Debrecen 3:2

Kezdjük a szomszédvárral. Ez pedig Palya Bea Altatok koncertje az Ifjúsági Házban. Ez inkább gyermek műsor, de azt gondolom, Palya Beának van olyan kisugárzása, hogy a felnőtteket is elvarázsolja.

Ha már Debrecen, az Incognitoban a Kék Kód Blues Band játszik feldolgozásokat. Közösségi oldalukon meg tudod hallgatni mit, hogyan.

Nyíregyházára visszatérve szombat délután megnézheted a Nyíregyháza Tigers – Újpest Bulldogs amerikai football mérkőzést. Egy ideje én is tervezem némi fényképezéssel, mert kicsit más, mint amit eddig csináltam.

Este a Móricz kertben Latin Varázs Szűcs Antal Gábor & Gál Péter tolmácsolásában.

A Chloéban Last minute Pilla (komolyan így van írva 🙂 ) és a többiek.

Hétfőn Múzeumi Világnap a Sóstói Múzeumfaluban is. Meséljen majd róla valaki, aki ott volt. 🙂


Pandóra szelencéje

Hol vannak már azok az idők, mikor arról folyt a diskurzus, hogy kié a nagy p? Sajnos azóta a P. zenekarok tagjai közül néhányan már az égi zenekarban játszanak, de szerencsére vannak ma is, akik tovább viszik azt a zenét, azt az érzést, amit a P. jelentett valamikor.
Szombat este a Cserháti Pityi nyomdokain haladó debreceni P. Box adott koncertet a Móricz kertben.
A kert a múlt év óta megújult. Felépült egy mind hangtechnikailag, mind fénytechnikailag kiváló színpad, a berendezés is felfrissült, és a sör sem savanyú. A P. Box pedig ugyanolyan sodró lendületű koncertet adott, mint mikor legutóbb láttam őket. Pedig az nem tegnap volt. Azt hiszem, kicsit gyakrabban kellene P. Box koncertre járnom.
Ami azonban biztos, – és ezt a várható koncertek sora is megerősíti – a Móricz kertben jó párszor találkozhatunk még.
Most pedig sétálgass velem a szombat esti koncertszínpad előtt jobbra-balra. Klikkelj a képre, és számold meg, hányszor mentem át egyik oldalról a másikra. 🙂
KLIKK


Hétvégi leltár

Mit is terveztem hétvégére?
Péntek délután szerettem volna hazaérni a Pila Acoustic koncertjére.
Sikerült.

Ha már ott voltam a Kossuth téren, végighallgattam az Akusztikus Zene Ünnepe hetedik évadjának többi koncertjét is.

Szombaton egy hihetetlen jó P. Box koncerten voltam a megújult Móricz kertben…

…és utána, a korábbi terveknek megfelelően egy ugyancsak fantasztikus hangulatú Realmen koncertet is végignéztem a Club Főnixben.

Vasárnap délelőtt pedig a Tokaj-Hegyalja Piacon bóklásztam.

Szóval nekem ötösöm volt a hétvégén. 🙂 Már csak mégegy hétvége kellene mondjuk holnaptól, hogy a képek is fel legyenek dolgozva.


Csendes hétvége?

Sok program lesz a hétvégén, de viszonylag keveset írok majd, a linkeken megtalálod a részleteket.
Pénteken Városnap címmel indul rendezvénysor, amiről a fenti linken folyamatosan változik az információ. Tegnap estére Nyíregyháza hivatalos oldalán a plakátszerű alá felkerült képaláírásból már bővebbet is megtudunk. Tegnap még azon gondolkodtam, miért nem tudhatják meg az érdeklődők, kik lépnek fel 10 és 16 óra között a színpadon, miért nem érdemlik meg a fellépők, hogy nevük megjelenjen a programban, és íme, mire a programajánlóm megjelenik, ott vannak a nevek. Kezdek félni. 🙂
Péntekre, a rendezvény részeként feltüntetett Akusztikus Zene Ünnepéről más forrásból (ezt linkeltem) részletes, időpontos programhoz lehet jutni, remélem, ez az igaz, mert akkor esélyem van elérni a Pila Acoustik műsorát.

A Romkertben péntek este Bobafett Bobakrome Zomblaze Long + Jacknife. Kuplung Klán nem lesz most. Csak nálam képen. 🙂

A Szmogban elszabadulnak a pókok este. A Spider koncertezik.

Szombat délután amerikai autókat nézegethetsz Nyíregyháza belvárosában, később pedig autós felvonulás is lesz.

Az út túloldalán, a Nagy Imre téren a Csík zenekar ad koncertet héttől.

Este megnézem a Móricz kert idei arcát egy várhatóan kellemes P. Box koncert kapcsán.

A Romkertben a Selfie-Stick debüt koncertje lesz ezen az estén. Ha emlékszel az Én És A Többiek zenekarra, két tag ismerős lesz. Egyszer még leírom, aztán elfogadom. Sajnálom, hogy feloszlott a zenekar.

Ajánlom még erre az estére a RealMen koncertjét a Club Főnixben. Elképzelhető, hogy odaérek, mert a Móricz kertben 10-kor be kell fejezni a koncertet.

Vasárnapra a Tokaj-Hegyalja Piacot tudom ajánlani a Sárga Borháznál.


Éljen május elseje!

…és persze másodika, és harmadika is. Szóval hétvégi programajánló következik.
Kezdjük a péntekkel, ami most egészen hosszú napnak ígérkezik. Talán először elmondom, mit tervezek én, és aztán azt, hogy mi lesz még ezen kívül.
Kicsit gondolkodtam rajta, menjek-e a Sóstói Múzeumfaluba majálisozni. Évekig nem volt ez kérdés, most azonban történt némi változás, ami elgondolkodtatott… Meglátjuk, megyek.

Hangulattól függően maradok is, de dél körül mindenképpen elindulok a Mustárházba. Ez is hagyomány évek óta, és itt rendben is van minden. Két koncert lesz itt délután.
13 órától a Múzeum Rock Band lép színpadra. Ez lesz a második koncertjük, és az első nagyon tetszett.

Mióta a debreceni VAN zenekar megnyerte a Mustárház tehetségkutatóját, minden május elsején visszatér ide. Ebben az évben is így lesz. Fél négytől játszanak, és ezt a koncertet is nagyon várom, mert imádom a zenéjüket, minden találkozás hatalmas élmény.

Az este a Szmog Pub-ban talál majd, mert a Szüret Utcza játszik itt, és az ő koncertjüket sem szívesen hagynám ki.

Ez az én tervezett majálisom, de van ezenkívül más is, amit ajánlani tudok.

A Mandabokori Művelődési Házban több más program kíséretében színpadra lép a Revival LDBT, de láthatod a Nyíregyházi Mentőkutyás Egyesület bemutatóját is.

A Romkertben az Orion Dawn, az Anchorless Bodies, és a faminehill játszik este.

Nyit a Móricz kert, Szabó Balázs Bandája a fellépő ezen az estén.

Júliusban LeszFeszt lesz Kisvárdán. Erre a rendezvényre vásárolhatsz kedvezményes belépőt, ha felkeresed a szervezőket a Várkertben a majálison. Sőt, ha a linken megosztod az ajánlót, páros belépőt is nyerhetsz.
(Vajon ez most megosztásnak számít? 😉 )

De hol leszek szombat este? Hát a Mociban. Ismét eltelt egy év, az Öreg Motoros is öregebb lett, és bográcspartival ünnepli ezt. Jó volt múlt évben is.

Ezidőtájt játszik Tünde, Pila és Bubu a Chloéban.

A Móricz kertbe a Skafunderz érkezik, koncertjüket hajnalig tartó buli követi.

Vasárnap Anyák napja, ne feledkezz meg róla. 😉

Délután pedig KaRiBRa Kollektíva koncertfelvételére készülök Debrecenbe, a Sikk Klubba.

Azt hiszem, nem fogok unatkozni a hétvégén. 🙂


Újdonságok

Mivel is kezdjem? Kezdem Nyíregyházával.
Ma este remélhetőleg elindul valami a Móricz kertben. Az X-ben és az Y2K-ban elhalt koncertek után a Romkert maradt szinte az egyetlen hely, ahova érdemes járni.
Ma este Pila Acoustic koncert, amit egy hét múlva a Balaton követ. Pillanatnyilag ennyi tudható, meg az, hogy megnézem a helyet.
Pénteken a Romkert hív Zumbeispiel koncertre. Valamikor télen hallottam őket, úgyhogy ott a helyem.
A másik újdonság, hogy sörfesztivál lesz Nagykállóban. Az első. Sajnos a kommunikáció elég szegényes, így a programról keveset lehet tudni. Remélem, a sörfesztivál lesz a hagyomány, és nem a minimálinfó. Más forrásból azonban sikerült kiderítenem, hogy szombat este a debreceni Stickmen játszik. Őket is télen hallottam, ez alapján szombaton mindenképpen ellátogatok Nagykálló főterére.