Rock, blues, latin

Tegnap este felfedező túrán voltunk, a Retró Rock Band műsorát néztük meg a Városmajori Közösségi Házban.

Péntek délután kettőkor kezdődik az Öröm a Zene 2. tehetségkutató a Club Hollywood-ban, ami nagyjából annyit jelent, hogy így ez most kimarad nálam.

A Szmog Pub-ban a BNG zenekar játszik blues és rock feldolgozásokat este fél tíztől.
Őket 2017-ben, az Öröm a Zene tehetségkutatón láttam, és nagyon tetszett a zenéjük.
Meg kellene nézni ezt a koncertet, ha már az idei tehetségkutató munkaidőmben lesz. 🙂

Debrecenben, az Incognito Club-ban este kilenctől Swing & Cimbalom koncertre várnak.
A cimbalom, bőgő, gitár, dob felállású formáció sok meglepetést is ígér.

Szombaton és vasárnap az Állatbarát Alapítvány tart BIG Dog Days-t.
Elsősorban az “emberimádó mackók” sétáltatását szeretnék most előnyben részesíteni, hiszen ők azok, akiknek ebből kevesebb jut.
Állítólag napsütéses idő lesz, de hidegben is kiválóan sétálnak. 🙂

Debrecenben, az Incognito Club-ban a Smith Rock Family koncertezik, vendég Szabó Krisztián, a P. Box volt billentyűse.
Izgalmas estének ígérkezik.

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban a Latin Projekt műsorát láthatod este héttől, a Keresztúri esték szervezésében.
A gitár-trombita duó nagyobbrészt Szűcs Antal Gábor latin szerzeményeiből válogat.


Chameleon Jazz Band

Érdekes koncertet láttunk szombat este Bodrogkeresztúron. A Henye Borbárban a Chameleon Jazz Band játszott.
A formációval ez volt az első találkozásom, és most volt időm kicsit olvasni róluk, mielőtt elindultunk.
Megnéztem néhány videót is, ami megerősítette, hogy a “dallamos jazz világában” töltjük majd az estét.
A bő egy órás koncert alatt feldolgozásokat és saját dalokat is hallhattunk. Nekem inkább a feldolgozások jöttek be, és különösen jó volt a záró műsorszám, ahol mindenki megmutathatta, mit tud.
A megszólalás most is kiváló volt, de ez annyira természetes a Henyén, hogy nem is kellene kiemelnem.
Jó este volt, és hazafelé már a tejföl köd is eltűnt.
Ez az egy képem van a koncertről. Fenn, a linken pedig megnézheted, mivel vár még a Keresztúri Esték?


Péntek, szombat, szerda

Mai ajánlóm a fenti három napot érinti. Nem lesz nagyon hosszú még ez sem, de lassan elszabadulnak majd a programok. 🙂

A péntek estét Debrecenben töltöm az Incognito Club-ban.
Azért itt, mert VAN Koncert lesz, és azt, ha tehetem, nem hagyom ki.
Életemben először helyet is foglaltam. 🙂

Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban is lesz koncert pénteken, és szombaton is.
Péntek este a Sexnuggets játszik.
Őket nem ismerem, pedig – közösségi oldaluk szerint – nemrég ünnepelték 7. születésnapjukat.
A budapesti formáció pop-rock, funk és grunge zenét játszik.

Szombaton a két pénteki koncert helyszínhez egy harmadik is csatlakozik, és számomra ez tűnik esélyesnek.
Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban a Chameleon Jazz Band lép színpadra a Keresztúri esték szervezésében este hétkor.

Nyíregyházán a Club Hollywood-ban Pótszilveszter lesz a Parno Graszt Zenekar közreműködésével.

Debrecenben, az Incognito Club-ban Hangácsi Márton: <30 című Lemezbemutatóján vehetsz részt.

Jövő szerdán 18 órától Nyíregyházán, a Városmajori Művelődési Házban (térképen Városmajori Közösségi Színtér) a Retró Rock Band játszik.
Eleget téve a kedves meghívásnak igyekszem odaérni, mert minden új formációt meg kell néznem. 🙂


Pörgős ünnepvárás

A pörgést természetesen most sem a boltba rohangálásra értem, sokkal inkább az ünnepek előtti elcsendesedésre, vagy felhangosodásra, kinek melyik tetszik jobban. 🙂
Ennek megfelelően erre a hétvégére is sokféle programot ajánlok.

Jöjjön mindjárt az Örökzöld szeretetfa a Labor Caféban ma délután öttől, vagy ugyanitt péntek délután a Fejpánt horgoló workshop.
Nézd meg a linkeket, érezd jól magad, és támogasd a Labort, hogy sok hasonló esemény lehessen még.

Péntek délután Nyíregyháza főterén ismét felcsendül az élő zene.
Fél öttől a Beat-lesz játszik a nagyszínpadon, a Városháza előtt,

fél hattól pedig a Polip együttes adventi műsorát láthatod ugyanitt.

Van egy kisszínpad is a téren, bevallom, nem tudom hol, de péntekig megkeresem, mert este hattól a Melounge Duo ünnepi összeállítását nézheted, hallgathatod meg.

Az este nyolcas kapunyitás után a Twentees és a Blahalouisiana koncertezik a Club Hollywood-ban.

Fél tíztől a Szmog Pub-ban Texas Tourist akusztikus koncert lesz.
Ahogy láttam, különleges hangszer is megszólal majd.

Talán ennyi elég is péntekre, de azért nézegetheted a program kiírásokat itt jobboldalt.

A szombat is mozgalmasnak ígérkezik. Bár munkanap, de hátha sikerül így is eljutnod Nyíregyházán az Erdei tornapályához, ahol fél tíztől gyülekeznek a Madárkarácsony – 2019 résztvevői.
A linken itt is bőséges információt találsz, a jó hangulat is garantált.

A Kossuth téren fél öttől az Ukulele Trió, fél hattól pedig a Képmás Zenekar koncertjét láthatod.

A Club Hollywood szombat esti fellépője az Elefánt. Lemezbemutatóval érkeznek.

Este kilenctől The Moon Live Acoustic koncert színhelye lesz a Gedeon Söröző.

Vasárnap Csatorna utcai telephelyére vár az Állatbarát Alapítvány idei Állatok karácsonyára.
Lepd meg a menhely állatait mondjuk állateledellel, vagy a kutyusok sétáltatásával!

Az Orpheum Madams Christmas time című műsorát vasárnap délután öttől láthatod a Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójában.

Nem lett rövid a mai ajánlóm sem, de ahogy korábban írtam, nézegesd a kis program táblázatomat itt jobbra, a Sidebar-on, hátha előkerül még valami!


Hóember tervező

A tegnapi Rockwise koncertre – ahogy az várható volt – nem értem oda, így várom a következőt türelmetlenül. 🙂
Hétvégén azonban nagyobb esélye van a rendezvény látogatásnak, így jöjjön a hétvégi programajánlóm!

Ezekben a percekben manókat láthatsz Nyíregyháza főterén, ráadásul Vidám Manókat.
Ja, kabátot, sálat vegyetek, írják. 🙂

Zajlanak tehát az események az ünnepi forgatagban. Amiről tudomást szerzek, és nem lépik át ízlésküszöbömet, írok majd. Figyelheted a Programok szakaszt is itt jobb oldalt.

Pénteken Nyíregyházán, a Vasutas Művelődési Házban Kreatív öltések címmel nyílik kiállítás Deák Andrea alkotásaiból.

Csernák Mónika és Csernák Tibor adventi koncertjét láthatod Nyíregyháza főterén péntek délután fél öttől,

majd a Mentha Project műsora következik.

Debrecen főterét a magasból szemlélheted ugyanezen a délutánon, estén.
Advent a magasból! – Esti látogatás a Debreceni Református Nagytemplomban.

Ha pedig már a magasban vagyunk Debrecenben, a Nagyerdei Víztorony MÖRK és Nunki Bay Starship koncerttel vár este nyolctól.

Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban Z!enemi és Nomad koncert lesz a fél nyolcas kapunyitás után.

Szombat délután fél öttől a Melounge Duo látható, hallható Nyíregyháza főterén,

majd a Szívtiproll következik.

Az X Cafe klubkoncertjére este nyolctól érdemes érkezni. A Melounge Duó játszik. Remek alkalom, ha délután elmulasztottad a főtéri fellépést, vagy csak újra hallani szeretnéd őket. (Én ez utóbbi leszek. 🙂 )

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban este héttől a Hajdu Klára Quartet Karácsonyi koncert című műsorát láthatod a Keresztúri esték szervezésében.

Eltelt egy év, újra érkezik a Mikulás.
Vasárnap Nyíregyházán, a Nyír Pláza parkolójában 10 órától gyülekeznek a Motoros Mikulások, és 11-kor indulnak hagyományos körútjukra.

Nyíregyházi zenészek, a Soul Advent ad műsort vasárnap este öttől Tiszavasváriban, az Ekik Találkozások Háza előtti téren.

Maradék szabadidődben pedig tervezz és építs mondjuk hóembert! 😀


Van-e Kérdés Felelet nélkül?

Az élet nagy kérdése. Szombat este óta a válasz határozott igen. 🙂
Karácsony James az LGT azon időszakának egyik meghatározó személyisége, amikor már nem annyira szerettem a zenéjüket. Az sem mondható el rólam, hogy falom a verseket. Hogy mégis mit kerestem akkor szombat este a Henye Borbárban Für Anikó és Karácsony János James műsorán?
Úgy gondoltam, a két művész közös produkciója különleges élményt jelent majd. Szándékosan nem is kerestem előzményeket a műsorról, legyen meglepetés!
A meglepetés sikerült. Ráadásul igazán kellemes meglepetés lett. Az várható volt, hogy LGT és Generál dalokat is hallunk majd, és az sem lehetett meglepetés, hogy remek vers tolmácsolásokat is. Mégis, ahogy az este programját összeállították, az nagyon ütős volt (bocsánat a szóhasználatért).
James énekhangja és gitárjátéka most is élményszámba menő volt, és azt sem gondoltam soha, hogy József Attila Altató című versét valaha is végig nevetem majd. Olyan előadását hallottuk a versnek – “gyakorló anyukák figyelmébe” – mondta mosolyogva Für Anikó -, amin így utólag csodálkozom, hogy korábban senkinek nem jutott eszébe.
Az este hangulatába pedig a Generál Kérdés című dala épp úgy belefért, mint Dsida Jenő Elárul, mert világít című verse, vagy az LGT Ő még csak most 14 című slágere. De sorolhatnám még a hangulatokat, a váltásokat.
Jó volt ott lenni ezen az estén, ezen az előadáson.
Ki kell emelnem most is a kiváló hangosítást, amely maximálisan meg tudott felelni ez erre az alkalomra színházteremmé alakult Borbár elvárásainak.
Képem nincs az előadásról, a címre visszatérve azonban IDE linkelem a Generál sláger párját. A Kérdést James énekli, a Feleletet pedig Herczku Annamária.


Két napra való

Mai programajánlómban két napra találsz eseményt, ahogy azt a cím is sejteti.
Péntek kora estére egy céges esemény vár, erre nem hívlak, 🙂 viszont ennek kifutása meghatározó lehet az este további részére.
Elmondom, mit találtam, az meg majd kiderül, hova érek oda?

Kezdem most Debrecennel, mert én itt töltöm a kora estét.
A belvárosban, a Kaptár Klubban három zenekart láthatsz este nyolctól.
Az Emma Undressed, a Március és a Collisborn lép színpadra, melyek közül az érdeklődésemet leginkább az Emma Undressed keltette fel.

A másik esélyes, és számomra érdekes esemény a Müller Péter Sziámi AndFriends műsora Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban.
Az “odaérés” mellett szól, hogy az AŽUR végzi a bemelegítést, így megnő a lehetősége, hogy legalább a fő zenekarra ott legyek.

A szombati napot szinte teljes egészében le tudom fedni nyíregyházi eseményekkel.
100 Ft-os napot rendeznek idén is a Nyíregyházi Állatparkban.
Készítsd össze az ajándékcsomagot, és irány a Zoo!

Tíz órától a Nyíregyházi Waldorfban tartanak Adventi Bazárt.
Múlt évben jártam ott, nem tudom, most odaérek-e?

Kora este a BuSzaCsa-ba (Continental Aréna) egy jubileumi táncos eseményre várnak.
A cím – Nyírség 45: Akármerre visz az utad – sokat elmond a várható történésekről.
A kép nyilván nem ezen az eseményen készült. 🙂

A Labor Café után most a Filter kávézóban rendeznek vers estet.
VERS EST 4.0 este hétkor kezdődik.

Igencsak érdekel a Henye Borbár szombat esti rendezvénye.
A Keresztúri esték szervezésében Ábrándon túl címmel Für Anikó és Karácsony János James műsorát láthatják a vendégek Bodrogkeresztúron este hét órától.

A debreceni Ifjúsági Házban este nyolctól Beatles akusztik a Two of us-tól címmel tartanak időutazást.

Azt hiszem, ennyi elég is ahhoz, hogy kellemesen elfáradjunk. 🙂


Nappal kint, este bent

Tegnap este a Rockwise zenélt nekünk a Városmajori Művelődési Házban.
A koncertről lesz majd néhány kép, meg beszámoló szerintem, de most lássuk, mi vár ránk hétvégén?

Ahogy programajánlóm címe sejteti, szabadtéri programokat is ajánlok. Kezdjük is mindjárt az egyikkel.
A madárbarátok már ma kitelepülnek a Szelkó tóhoz, ahol Őszbúcsúztató madárgyűrűzés lesz a hétvégén.
Minden évben visszatérő program ez, és ha tudom, én is szívesen meglátogatom őket szombaton. Remélem, most is sikerül. Olvasd el, a linken, miért pont szombaton. 😉

A péntek estével az a baj, hogy nagyon szívesen ott lennék Debrecenben, a Roncsbárban a Pál Utcai Fiúk Lemezbemutató koncertjén, mert a nyíregyházi is nagyon jó volt, és mert nagyon kedvelem a PUF zenéjét, és a színpadi fények is csábítanak. Szeretek a Roncsban fényképezni.
Ez a kép Nyíregyházán, a Club Hollywoodban készült pár napja.

Szóval szívesen tölteném az estét a PUF koncertjén, de Nyíregyházán is érdekes dolgok történnek pénteken. Talán olyanok is, amelyek nem ismétlődnek meg.
Ezekben a dolgokban – mármint a nem ismétlődőkben – nagyon jó a Mustárház a maga kis klub hangulatával.
Péntek este nyolctól Szabó Sándor és Papp Csaba zenél majd, és biztos vagyok benne, hogy ezt nem érdemes kihagyni. Többet pillanatnyilag én sem árulok el, nézd meg a linket, és legyünk ott este!

A Club Hollywood-ban a helyi zenekaroké az este.
Fél kilenctől az In Rock mutatkozik be, utánuk pedig a VIDOR Fesztiválon az Országzászló tér parkját is közönséggel megtöltő Queen Forever Tribute Band játszik.
Ezzel meg is vagyunk a péntekkel. 🙂

A szombat sem tűnik egyszerűnek.
Délelőtt ugye Szelkó tó, estére pedig eredetileg Bodrogkeresztúrt terveztem.
Barabás Lőrinc koncert lesz este héttől a Henye Borbárban a Keresztúri esték programsorozat következő részében. Könnyen belátható, hogy nem véletlenül szemeltem ki ezt a programot.

Nyíregyházán azonban szinte az összes olyan hely megmozdult, ahová befér egy zenekar. 🙂
Az Unicum Pub-ban a Realmen koncertezik este tíztől.

A Club Hollywood kapui este hétkor nyílnak meg.
Ezen az estén az Iron Maidnem műsorát láthatod.

Az X Cafe is megnyitja kapuját szombaton.
Ezúttal Blues est lesz, ahol két formációt is láthatsz.
A Blues Balloons kezd 19:30-kor, majd a No Cnt’Roll & Mr Bluesman koncertje következik.
Egy nyári képpel idézem fel a a remek formáció koncertjét.

Tisztítsuk meg a várost! – hirdetik a szervezők. A Szemétszedést Nyíregyházán, vasárnap délután egy országos akcióhoz kapcsolódik, és ajánlóm születésekor az utolsó infó, hogy “figyeljétek az értesítéseket!”.
Tegyünk így!


Készül az új Labor

A címben szereplő információ a jövő programjai szempontjából jelent jót, hiszen a Labor Café korábbi helyén is számos jó dolog született, és így lesz ez minden bizonnyal a költözés után, az új helyen is. A költözésben pedig te is segíthetsz. Figyeld a linket, hogy megtudd, mikor, hol, mit?
Most egy kiragadott pillanat még az előző helyről.

Akár ez a segítség is lehet program a következő napokra, de mondok mást is.
Ma délelőtt nyitják meg a Keskeny nyomtáv, széles mosoly kiállítást a Kállay Gyűjteményben, Nyíregyházán.
Ha más nem, egy kis villamos, kisvonat nosztalgia.

Két napos jótékonysági vásárt rendez a PCAS Állatmentő- és Környezetvédő Egyesület Nyíregyházán, az Inkubátor Házban pénteken és szombaton.
A linken megtalálod a részleteket.

Ha egy hangulatos szombat délutánra vágysz, ajánlom figyelmedbe a Nosztalgia délutánt a Városmajori Művelődési Házban. A délután négykor kezdődő rendezvény házigazdája az Orpheum Madams.

Egyszer már működött a dolog, miért ne ismételném meg?
Két olyan esemény is lesz szombat este, amelyik érdekel. Ráadásul szépen egymás után következnek, így – ha kis késéssel is – odaérhetek a másodikra is.
Szóval este hétkor kezdődik Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban a Hegyalja Folk koncertje a Keresztúri esték keretében.

Aztán irány Nyíregyháza, az Öreg Motoros, ahol a Melounge Duo játszik este kilenctől.

Már csak egy jövő szerdai ajánlat maradt. Ez a “beesős” koncertek kategóriába tartozik nálam, de mindenképpen szeretnék odaérni a Városmajori Művelődési Házba fél hétre, mert a Rockwise zenéjét is kedvelem.


Időjárás nélkül

Úgy döntöttem, hogy mai programajánlómat nem az időjárással kezdem, volt elégszer. Így kimarad, hogy tegnap esett a hó a Börzsönyben. 🙂

Történt azonban más is. Éppen csak sikerült a végére járni a kedd esti mustárházas koncertfotók feldolgozásának (ez volt Sümeghi Tamás dobkurzusának fantasztikus záró koncertje), és tegnap ismét várt a Mustárház. Ezúttal Tatai Tamás Drum workshop-ja. Mindkettőről jön majd a beszámoló.

Ma este két esemény keltette fel érdeklődésemet.
Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban Junkies 25 és Tortuga Szülinap koncert lesz.
Meg kellene már keríteni a Tortuga CD-t. 🙂

Debrecen is érdekes eseménnyel csábít maradásra.
Az Incognito Club-ban Diabolus In Musica, azaz Ørdøg-akusztik koncert lesz ma este.
Ez igen jó volt Nyíregyházán is – innen a kép -, így nem könnyű a döntés.

Tökölj nálunk! – hív a Nyíregyházi Állatpark november elsején és másodikán napközben.
Érdemes böngészni a linkelt event-ben.

Az este egy esélyes, Club Hollywood Nyíregyházán, és Petofi, Nemecsek, és A Király Halott.
Győzködjelek tovább?

Szombaton korábban kellene érkezni Bodrogkeresztúrra, hogy még világosban gyönyörködni lehessen a tájban a Henye Borbár teraszáról. Este héttől ugyanis értékes koncert lesz, a Balázs Elemér Group lép színpadra.

Bizonyára sok motoros ismerőssel találkoznék, a este a Realmen koncertjét választanám Kálmánházán, a Rebels Sörbárban.


Óraállítás

A tél biztos közeledtét jelenti – vagy mégsem? -, hogy vasárnap a téli időszámításra állunk át még akkor is, ha 27 fok lesz 27-én. 🙂
Előtte azonban történik még egy s más.

Sok lehetőséged már nem lesz, hogy a Labor Café-t a jelenlegi helyén keresd fel, erről a Labor oldalán olvashatsz bővebben, pénteken azonban még itt rendezik meg a VERS EST 3.0! rendezvényt.
Este héttől vehetsz részt az irodalmi esten.

Nem messze innen, a Chloé-ban talán az utolsó zenekaros koncert lesz pénteken. A következő meghirdetett koncertet ugyanis “a helyszín koncepcióváltásra hivatkozva lemondta”.
Péntek este azonban még játszik a Karmapirin fél tíztől.

Debrecenben, az Incognito Club-ban a MIZRAB műsorát láthatod este kilenctől. Azt hiszem, ez az esélyes most, bár van néhány más fontos dolgom is ezen a napon. Meglátjuk.

Szombat estére is van nyíregyházi ajánlatom. Ha lusta leszek világgá menni, amire azért van esély, akkor nyolc körül a Hold Udvar cafe & bar teraszán üldögélek majd a Tordai Duo zenéjét hallgatva.

Ha mégis Debrecenben kötnék ki, akkor minden bizonnyal az Incognito Club-ban találsz meg, mert a blues-ért simán utazgatok kicsit, ráadásul régen tervezem már, hogy megnézem a Simple Blues Band előadását.

A cívis városban persze mehetnék a Roncsbárba is, mert itt is lesz koncert. A színpadon az este kilences kapunyitás után A Nyughatatlan.

A Keresztúri esték szervezésében szombat este héttől Veres Mónika NIKA érkezik a Henye Borbár színpadára. Szóval még Bodrogkeresztúr is számításba jöhet.

Vasárnap aztán sokat alszunk, cserébe következő héttől látástól vakulásig dolgozhatunk. Szóval reggel is sötét lesz, meg este is.
Ez azonban nem szegheti kedvünket, hiszen szerda este hattól a Mustárházban Tatai Tamás -John Bonham és saját trükkök a Led Zeppelin-ben című kurzusán vehetünk részt. Persze ez a Nyíregyházán lévőknek kecsegtető ajánlat.

A debrecenieknek sincs azonban oka az elkeseredésre, hiszen a Roncsban este héttől a Rocksuli 30 – születésnapi koncertet látogathatják. Ha ránézel az event-re, biztosan leesik az állad.

Ekkor én már javában azon gondolkodom majd, mi szerepel majd a következő ajánlómban? De hol van az még? 🙂


Orpheum Madams a Henyén

Időutazáson vettünk részt szombaton kora este Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban.
Sötétedett már, mikor megérkeztünk a szőlősorok övezte szórakozóhelyre, de a hegyoldalból, a teraszról még így is gyönyörködhettünk a környék fényeiben, számlálhattuk a csillagokat a kicsit már hűvösre forduló estében.

Az Orpheum Madams a húszas, harmincas évek hangulatát hozta el remek zenéjével, a szép számú közönség pedig a ráadás után is ünnepelte őket. A békebeli dallamait most Dézsi Darinka énekével, Ignácz László klarinét-, Simon László nagybőgő- és zongora-, Karap Zoltán gitár játékával, és Papp Csaba ütős hangszer megszólaltatásaival élvezhettük.
A Henye Borbárral kapcsolatban van egy kihívás a bakancslistámon, hogy készítek egy olyan képet, ahol a színpad, és tükörképe is látható. Ezt próbáltam meg teljesíteni szombat este, de láthatóan marad még a listámon a feladat. Más képem viszont nincs az estéről, így érd be most ezzel a műsor hangulatához méltatlannal!


Ködös ajánló

Utazva a munkahelyemre jókora ködfoltokon haladtunk át. Ahol pedig pedig a fák előbújtak a ködből, gyönyörű színeket láttunk. Erre a hétvégére számos koncert programot találtam, de egyéb helyszínekre is eljutunk majd, és érdemes szétnézni a természetben is.
Hétvégi programajánlóm következik.

A billentyűsöknek kedvezett tegnap este a Musik World Hangszerbolt, amikor megrendezte a Yamaha PSR SX hangszerbemutatót a Club Hollywoodban. Ezen az eseményen most nem voltam ott, de biztos vagyok benne, hogy Neumann Balázs bemutatója, előadása a korábbiakhoz hasonlóan most is nagyon érdekes volt.

De lássuk a jövőt!
Az Apey & the Pea nevet váltott a napokban, így ha azt látod, hogy a Lazarvs koncertezik mondjuk a Roncsbárban, tudd, hogy ők azok. Márpedig láthatod, hiszen péntek este pont ez fog történni Debrecen vezető koncerthelyszínén.
A Stubborn vezeti fel koncertjüket.

Nyíregyházán a Club Hollywood péntek esti koncert ajánlata a New Level Empire műsora. Kapunyitás 20 órakor.

A Szmog RMP bemutatja – Igazi Férfiak! – áll a meghívón. Ez a Realmen koncertjét jelenti Nyíregyházán, a Búza téri szórakozóhelyen. Este kilenc után várható a zene felcsendülése.

Hogy ne csak koncerteket ajánljak, íme a nyíregyházi Jósa András Múzeum szombati programja.
Augusztus utolsó teljes hétvégéjétől látható a Szinyei Merse Pál alkotásaiból összeállított kiállítás a múzeumban. A korábbi hagyományokat követve szombaton 10 órától ezen a kiállításon is megrendezik a családi napot, ahol a műalkotások megtekintése mellett játékos vetélkedő is várja az érdeklődőket.

Este héttől a Váci Mihály Kulturális Központban a Honeybeast lép színpadra. A formáció korábban a Club Hollywood-ban számos sikeres koncertet adott. A belépő forgalmazó oldal adatai szerint van még hely a nézőtéren, az eventben pedig láttam néhány kedvezőbb áru jegyet is. 😉

Az Öreg Motoros sem maradhat ki a szombat este helyszínei közül. Este kilenc körül Pila & Peti zenél majd.

Nyíregyházi vendégei lesznek a Henye Borbárnak Bodrogkeresztúron. Szombat este héttől az Orpheum Madams műsorát láthatod a Keresztúri esték programsorozat következő előadásaként.

Nem tudok hirtelen más eseményt ajánlani érre a hétvégére, de ne feledd, jövő szerda munkaszüneti nap.


Célegyenes

Vasárnap túljutunk az önkormányzati választásokon, így a következő ajánlómban nem kell majd kampányszűrőt használnom. Így sem maradunk azonban események nélkül.

Nem tudom, hogy odaérek-e pénteken 18 órára a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskolába, ahol Jótékonysági Koncertet rendeznek, melynek célja egy Braille nyomtató beszerzési költségének előteremtése a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete részére. Belépők – támogató jegyek elővételben is vásárolhatók az egyesület Nyíregyháza Búza tér 20. szám alatti székhelyén. Ez az irodaház a piac keleti oldalánál. Én már megvásároltam, így a támogatás akkor is él, ha nem érnék oda a rendezvényre.

Indul az őszi-téli koncert szezon a Club Hollywood-ban. Végignézve a már elérhető programot látható, hogy számos estét fogok itt tölteni.
A péntek este hét órai kapunyitás után kilenckor indul az ARA-tour 2019. A színpadon az Akela, a Rebel és az Atomic.

A Chloé bárzongorista estje előtt, pénteken a Beat-lesz mutatja be műsorát. A kezdés 21:30.

Ebből következik, hogy a bárzongorista est Maci Lakatos Zoltánnal szombaton lesz. Este. Ennyi tudható meg az oldalról.

Debrecenben, az Incognito Club a Párdon! koncertjével vár este kilenctől.

A szombat este igen nehéz döntés elé állít. Nyíregyházán, a Club Hollywood lesz a Dorothy Nekünk8 Tour állomása, ahol a lányok mellett a Down For Whatever is a színpadra lép.

A nagy esélyes a Roncsbár ezen az estén, hiszen az Ölveti Blues Band 30 esemény vár, sok vendéggel, és jó zenével.

Hogy Debrecenben se legyen ilyen egyszerű a helyzet, a Lovardában az ALVIN és a Mókusok és az Auróra koncertezik szombat este.

Ha pedig egy pörgős, borozós, hangulatos estére vágysz, irány Bodrogkeresztúr, ahol a Kelet Brass Band műsorát láthatod este héttől a Henye Borbárban.

Vasárnap pedig, ahogy mondtam, megpróbálunk dönteni…


Rövid ajánló

A héten mindössze ezt a rövid programajánlót osztom meg, de van még két elmaradt beszámolóm is, azokra is sor kerül majd.
A hétvégén az időjárás várhatóan kedvez majd a szabadtéri rendezvényeknek, válogass kedvedre!

Pénteken és szombaton rendezik meg Bodrogkeresztúron a X. Mindszenthavi Mulatságot. Érdemes szétnézned a linken, és arra járnod. A szombati programból kiemelek majd néhányat.

Maradjunk azonban egy kicsit még a pénteknél. Nyírbátor rendezik meg a 30. Szüreti Felvonulást, ahol este héttől a Kiscsillag koncertjét láthatod a Nyírbátori Kulturális Központ szervezésében. Az esemény ingyenes.

Abbey Road 50 a címe a Jótékonysági The Beatles-estnek, amely Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban kezdődik este nyolckor.

Szombaton rendezik meg a Nyírerdő napot Nyíregyházán, az Erdei tornapályán, Idén is lesz erdei futóverseny, erdészeti-vadászati bemutató, kézműves vásár, madárgyűrűzés, erdei termések kóstolója, és sok más érdekesség.

Ahogy ígértem, kiemelek néhány dolgot a X. Mindszenthavi Mulatság programjából.
Termelői piac a Mindszenthavi Mulatságon Hegyalja Ízei címmel
– 10:00 – 15:00 Óriási, kétemberes sajt készül. Cím: Kossuth Lajos utca 77.
– 11:00 – 14:00 A kávé világnapja – Bread, cheese and wine
– 11:00 – 14:00 Melounge Duo Koncert a Kisfalucska Vendégházban
– 14:00 – 15:00 Hot Jazz Band koncert a Kisfalucska Vendégházban
– 19:00 – 21:00 Ruby Harlem koncert a Henye Borbárban.

Ibrányban a No Dress Code koncertezik 15:30 és 17:00 között. Az esemény a Süti Fesztivál.

Kálmánházán 17–től 18 óráig Queen Forever Tribute Band koncertet láthatsz.
A koncert a Szüreti mulatság része, érdemes a többi programot is megnézni a linken.

Este kilenctől pedig Nyíregyházán, az Öreg Motorosban a Tordai Duo játszik.
Elég sokszor írtam már róluk, tudhatod, érdemes meghallgatni őket is.

Erre a hétvégére ennyi az ajánlatom, de biztosan találsz még érdekes dolgokat, ha böngészed kicsit a netet. 😉


Koncert, tacsi, tegnap

Van még miről mesélnem az elmúlt hétvége kapcsán, ma azonban megszakítom a beszámolót, és jön a programajánló erre a hétvégére.

Nem sokkal a bejegyzés megjelenése előtt találtam egy mai programot. A Labor Café-ban este héttől a Contempo Trió zenél.
A neves zenészekből álló formáció minden bizonnyal ismét felejthetetlen élményt nyújt majd.

Pénteken későn érek haza Debrecenből, már ha ez érdekel valakit. 🙂
Sokkal érdekesebb a miért?
A II. Érzékenyítő nap késő délutáni programja a Nana Vortex koncertje a MODEM-ben. Hatalmas élmény volt múlt évben, a LeszFeszten a fellépésük, így mindenképpen szeretnék ott lenni a péntek este hatkor kezdődő koncerten is.

Innen már csak egy ugrás az Incognito Club. Nem kell azonban rohannom, hiszen csak este kilenckor kezdődik a CarPEDIGnem lemezbemutató koncertje.
Ezt sem hagyom ki.

Bár nem kellene, de mégis kimarad így két nyíregyházi esemény is.
Este nyolckor kezdődik a Vers Bor Est a Hold Udvar cafe & bar-ban. Különleges esemény, ha Nyíregyházán vagy, nézz el a Hold Udvarba!

Este kilenctől folytatódik az Akusztik! sorozat a Walk Street Restaurant-ban.
Péntek este a Before The Last játszik. Róluk is van pár képem, és koncert élményem, ajánlom őket is.

Szombaton Nyíregyházán, illetve itteni indulással a Bringa Pikniket találtam egész napos eseményként.
Városunk főteréről indul a karaván, és Tokaj főterére érkezik.
Itt többek között a Karmapirin koncertjét is megnézhetik majd. Róluk lesz még szó.

Máriapócson eddig a Rabócsiringig jutottam el, bár többször terveztem már ide kirándulást.
Jó alkalomnak ígérkezik a szombati nap, ahol elsőként a Pócsi tacsi, tacskó(s)találkozót említem.
Ha megnézed a linket, láthatod, hogy igen érdekes dolgok történnek majd. Érdemes hosszú ittlétre berendezkedni. 🙂

A nap koncert programja a Periscope, a Karmapirin és a Bikini fellépése. Ez a blokk 17 órakor kezdődik a Periscope koncertjével. Jó lesz újra látni őket.

Mondtam, hogy lesz még szó a Karmapirinről. Az ő koncertjük este hétkor kezdődik, és felcsendülnek majd a napokban megjelent új lemezük dalai is. Talán a lemezhez is hozzájuthatsz majd.

A Bikini koncertje fél kilenckor indul. Ezzel a négy évvel ezelőtt készült képpel csinálok kedvet hozzá.

Ha mégsem itt töltenéd az estét, de kedved van egy jó bulihoz, Látogass el Bodrogkeresztúrra! A Keresztúri esték szervezésében a MIEZ, azaz a Miskolci Illés EmlékZenekar LGT projekt című koncert műsorát láthatod a Henye Borbárban este héttől.
Róluk nyolc éve készült képet osztok. 🙂

Lassan el is jutottunk a bejegyzés címének utolsó szavához.
A Városmajori Művelődési Házban szerda este fél héttől Yesterday – Tegnap és ma címmel a Beat-Lesz koncertjén vehetsz részt.

Holnap pedig itt folytatom az útinaplómat.


Hosszú lista

Bár ez a hétvége nem lesz hosszú, azért most is ajánlok egy hosszú hétvégére való programot.

Tegnap este a Club Hollywood-ban voltam, ahol most is izgalmas, érdekes bemutatót láthattam. Lesz majd album, meg beszámoló, addig egy kép.

Emlékszel még a Korzó 10. szülinapjára? Szerintem az év nyíregyházi koncertje volt a KFT fellépése.
A KFT-ről még lesz szó, de a bevásárlóközpont ezen a hétvégén ismét szülinapját ünnepli. Pénteken például Charlie koncert, de nézd meg a linket is! Had tegyek ide most egy múlt évi képet!

Ahogy nézem, nagyjából nyolcra vége a Charlie koncertnek, így el is indulhatsz a főtér felé.
Érdemes lemenni az X-Caféba. Nem csak azért, mert ott leszek, 🙂 hanem azért is, mert két nagyon jó koncert várható.
Hozhatsz kalapot, csizmát, hiszen a Long Dusty Road zenéjére akár táncra is perdülhetsz.
Szerk.: ez a koncert technikai okokból elmarad, a Greasy Hats (Pila & Peti) játszik helyettük.
A másik koncert a Texas Tourist műsora, ami azért is érdekes számomra, mert még nem hallottam őket.

Eddig minden Walk Street Akusztik koncerten ott voltam. Most nem tudom, hogy ez sikerülhet-e?
Pedig este kilenctől a Kies Akusztik műsorát láthatod a Walk Street Restaurant-ban.

Szombaton egy számomra igen furcsa esemény helye lesz Nyíregyháza. Eléggé elcsodálkoztam, mikor megláttam a meghívót. Gondolom, nem csak nekem furcsa, hogy a – és itt fontos a teljes név – Nyíregyháza a gyalogosbarát város – Utcai piknik a belvárosban című rendezvény kapcsán lezárnak egy közút részt a sétálóutca végétől egy darabon. Nekem a gyalogosbarátság sokkal inkább azt jelenti, hogy nyugodtan – értsd: nem autóktól, motoroktól, kerékpároktól zavartatva, veszélyeztetve – gyalogolhassak a sétálóban, mint hogy a belváros legforgalmasabb útján piknikezhessek.
Mindemellett a program 14 órától 18 óráig tart, jónak ígérkezik. Háromnegyed öttől például a No Dress Code Acoustic játszik.

Mire újra elindul a járműforgalom a piknik területén, pár méterre onnan kezdődik a Tóth Vera & Budapest Jazz Orchestra koncert, amely a Korzó szülinap szombat esti műsora.

A következő egész órakor a hold megy a holdhoz, azaz kezdődik a Dirty Lyle Brothers és a The MOON koncertje a Holdudvar Cafe & Bar-ban.

Majd egy újabb óra elteltével Tordai Duo az Öreg Motoros Sörözőben.
Nem mondhatod, hogy nincs hova menni, vagy le kell járni a lábadat. 🙂

Ennyit Nyíregyháza hétvégéjéről.
Említettem, hogy visszatérek majd a KFT-re. Szombat este ugyanis a szomszédvár programjait erősítik.
A Roncsbár fogadja ugyanis a neves és népszerű formációt. Egészen biztos, hogy hatalmas buli lesz.

Debrecenről azonban tudjuk, hogy nem csak egy jó koncert hellyel rendelkezik. Másik kedvenc helyszínemen, az Incognito Club-ban a Signal MoToRock játszik este kilenctől.

Jónéhány kihagyhatatlan programot hagytam ki mostanában a Henye Borbárban, Bodrogkeresztúron, hogy csak Hobo, vagy az Adagio műsort említsem hirtelen. Szombat este héttől Szabó Enikő és Zenekara ad műsort a hegyoldalban.

Ezzel túl is vagyunk a hétvégén, bár szerintem mire eddig jutsz az olvasásban, biztosan megjelenik még néhány érdekes program a program naptáramban, itt jobb oldalt.
Van azonban még egy ajánlatom jövő hét elejére.
Kedd este fél hattól Pesti álom címmel Kálloy Molnár Péter és Hrutka Róbert estjét láthatod Nyíregyházán, a Bencs Villában.
Maga a hely is rendkívül látványos. Pár napja, mielőtt elkezdődött volna a beszélgetés Csutkai Csabával, egy kedves idegenvezetéssel bejárhattuk az épületet. Erről természetesen nincs képem, de az estéből egy pillanatképpel felidézem a napot.


Már megint hova?

Nézegetve a következő napok programjait, ismét felmerül a címbeni kérdés. Már megint hova menjek? Mit hagyjak ki?
Meg is írom gyorsan a programajánlómat, hogy neked se legyen könnyebb a döntés. 🙂

Pulykakakast kéne venni, mondja a népszerű dal. Ha ilyen szándékod lenne, a legjobb alkalom szerintem, a 17.Debreceni Pulykanapok. Péntektől egész hétvégén kínál gasztro és kulturális élményt a rendezvény Debrecen főterén. Nézd meg a linket!

Innen pár lépesre, a Roncsbárban a Bordó Sárkány ad koncertet este kilenctől. Eredeti terv szerint itt lennék, és meg mindig nem tudom, valóban így lesz-e, valószínű, hogy az utolsó pillanatban dől majd el.

Lássuk, mi okozza a bizonytalanságot? Illetve mik, mert még ha csak egy esemény lenne. A következők nyíregyházi események. Nem tudom, volt-e már ilyen bőséges kínálat jobbnál jobb zenékből egy időben városunkban?

A Walk Street Restaurant következő akusztikus koncertje Ersch műsora péntek este kilenctől. Talán azt játszom majd, hogy innen rohanok tovább, bízva benne, hogy kicsit később kezdenek a következő helye. Pár hete bejött a dolog.

Mi lehet az, ami ilyen ámokfutásra késztet? Például a Rockwise koncertje a Szmog Pub-ban. A formáció a Tram-buli’n együttes megújulása, és teljesen ezt a formációt még nem hallottam. Az biztos, hogy mostani nevük sokkal inkább érezteti a zenét, amit játszanak.

Mondhatnád, hogy ennyiből nem tudok választani? Koránt sincs azonban vége a pénteki programoknak.
Kinn is vagyok, benn is vagyok – lehetne a szlogenje a következő két koncertnek, bár talán az Óperentzia koncertje sem a Móricz Kert udvarán lesz.
Ha azonban a kertbe vezető dufartban betérsz jobbra, máris a Club Hollywoodban leszel, ahol az Ismerős Arcok foglalja el a színpadot.

Ezzel a péntekkel kész is vagyunk.

Biztosan hallottál a Budai ikrekről, akik elvesztették édesanyjukat. A család megsegítésére fogtak össze jó emberek, délután kettőtől jótékonysági koncertet szerveztek a megsegítésükre.
Nyíregyházán, a Szabadság téren lesz az esemény, és adományoddal te is segítheted a családot.

A Club Hollywood ezen az estén is koncerttel vár. Az este nyolcas kapunyitás után a Turán nyitja a sort, majd Romantikus Erőszak.

Van még két Nyíregyházán kívüli koncert ajánlaton is szombat estére, de láthatóan ez most nem fog beleférni a programomba.
Debrecenben, az Incognito Club-ban a Balázs-Kapusi-Kalmár Trio remek zenéjét élvezheted, ha este kilenc körül arra jársz,

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban pedig Adagio – Zene és irodalom címmel láthatsz műsor este héttől a Keresztúri esték jegyében. Csodálkozz rá te is a fellépőkre!

A medve nem játék, tartja a bölcs mondás, mégis, szerintem mindenkinek volt legalább egy macija gyermek-, esetleg felnőtt korában. 🙂
Vasárnap a Nyíregyházi Állatparkban mackózhatsz a Nemzetközi Medve Nap alkalmából. Részletek most is a linken.

Úton az Állatparkba részt vehetsz a Tojásles és fiókaébresztő című rendezvényen a Sóstói-erdőben. Kilenckor kezdődik a kalandos esemény.

Ne feledd azt sem, hogy Anyák Napja is ekkor lesz!

Kedden jönnek hozzánk kéményt ellenőrizni, de gondolom, ez annyira nem érdekel, szerdán viszont egy nagyon-nagyon különleges zenei és mindenféle csemegét ajánlok.
A helyszín ezúttal is a Club Hollywood, az esemény pedig az Ortega Singer/Songwriter Acoustic Workshop. Az este hatkor kezdődő eseményről ismét az jutott eszembe, hogy nem értek a hangszerekhez, csak szeretem a hangjukat. Itt aztán gyönyörködhetek majd. Rendkívül hálás vagyok a Musik World Hangszerboltnak ezekért a bemutatókért.

Itt most be is fejeze, mert a továbbiak a következő ajánlóhoz tartoznak.


Sör-virsliig

Mai programajánlóm egy erős hétvégével kezdődik, majd a jövő hét közepén majálisban végződik.
Lássuk!

Mondjuk nem a hétvégi programok legerősebb pontja, de időrendben mindenképpen a legelső a péntek napközbeni Hello Nyíregyháza.

A színpadi programok közül az ebéd utáni blokkot ajánlanám. 13 órától a Long Dusty Road, majd a Polip Együttes zenél Nyíregyháza belvárosában. Most szerintem jobb idő lesz. 🙂

A többi színpadi produkció sajnos a megszokott de sokan lesznek.
Most találtam egy másik eseményt is a téren ugyanebben az időpontban.
A Magyar Kard Napja eseményeinek időpontjairól információ a linken.
Mindenesetre elég érdekes párosítás a country zene és a BTR, de elég nagy a tér.

Este nyit a Móricz Kert, ahol Pokolgép koncert követi a melegítést, amit a Radar vállalt.
18 órakor lesz kapunyitás, mert időben végezni kell az ismert okok miatt.

Nagyon szeretnék péntek estére átjutni Debrecenbe, hiszen több olyan esemény is lesz, ami érdekel.
A Sikk Music Cafe-ban a 18 órai kapunyitás után a FELHŐ bemutatkozó koncertje kezdődik, majd a VAN 11 éves szülinapi koncertje következik. Nem szívesen hagynám ki.

Az Incognito Club pedig nyíregyházi aktualitással készül, a Karmapirin Madárkáját fogadja. Ezen sem ártana ott lenni. 😉

Szombatra lesz, amit csak ajánlok, lesz, ahol ott leszek, és lesz, ahol ott szeretnék lenni. Persze ez mindig így van, és olyan is történt már, hogy megvalósult, amit elterveztem. 🙂

Biztosan sokan indulnak majd a BuSzaCsa felé szombat délután, hiszen a Neoton Família koncertje kezdődik 18 óra után. Persze lesz más is, akiket a linken megtalálsz, de ne essünk túlzásokba. Róluk nincs képem, és nem is tervezem, hogy szerzek. 🙂

Sokkal inkább szeretnék eljutni Bodrogkeresztúrra, ahol a Henye Borbár vendége újra Hobo. Az este hétkor kezdődő előadás címe: Hé, Magyar Joe! Szinte napra pontosan egy éve is ott ültem a nézőtéren. Hatalmas élmény volt. A mostani ottlétem olyan reményhalos, de hátha történnek még csodák.

Debrecenben, az Incognito Club-ban szombat este is jónak ígérkező koncert lesz, a Simple Blues Band játszik majd kilenctől.

Nyíregyházán a Chloé NewYorkban a szombat esti zeneszolgáltató, illetve az itt fellépő Milord Duo.

Majdnem azt írtam, hogy a majálisig hátra van még pár szürke hétköznap, de az esték biztosan nem lesznek szürkék.
Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban hétfő délután öttől ÚJ KÉPEK címmel nyílik kiállítás, kedd délután fél hattól pedig a Bencs Villa ad otthont a Többszemközt Csutkai Csabával című beszélgetésnek. Jó lenne valahogy odaérni, meglátjuk.

Ha pedig Debrecenben rekednék ezen a napon, akkor sem esnék kétségbe, hiszen ahogy számolom, négy koncert is lesz a Kaptár Klubban. Az este nyolckor kezdődő program fellépői a FAMINEHILL, a Tiansen, az Inercy és az A Király Halott. Hát ez is érdekes lesz.

Azt írja a naptár, hogy Május 1. A munka ünnepe. Egész nap.
Itt jön a képbe a Sör-virsli. 🙂
Hosszú éveken át a Sóstói Múzeumfalu volt a biztos pont ezen a napon, aztán rohanás VAN koncertre.
A VAN koncert – remélem – most pár nappal korábban ugyan, és máshol elérhető lesz számomra.
Néhány napja a Múzeumfalu felé járva a látottak alapján nem tudom, mikor lehet ott normális rendezvény.
A közeljövőben biztos nem.
A bujtosi Majális értelemszerűen idén is kiesik, marad tehát valamelyik közeli település.
Elég kecsegtetőnek tűnik Hajdúszoboszló, ahol délután fél öttől a No Dress Code Acoustic ad koncertet. Nagyjából ez is a korábban említett csoda kategóriájába tartozik.

Ha mást nem, majd írom itthon az ajánlót csütörtökre. 🙂


Krasznaja Moszkva illatú

Talán van még, akinek mond valamit a Krasznaja Moszkva illat, akinek nem, megnézheti a linken. Nem tudom, mennyire hiteles a forrás, de a lényeget megtudod. 🙂 Egyébként meg, ahogy haladunk, lassan ismét visszatérhet…

Szóval húsvét, és ami vele kapcsolatos, valamint egyéb szórakoztató események, röviden programajánló.

Country Táncház kezdődik péntek délután öttől a Borbányai Művelődési Házban. Az esemény nyitott, várják a táncosokat, és az érdeklődőket is. Részletek a linken.

A Club Hollywood-ban Omen koncert lesz, kapunyitás 20 órakor.
Az Omen bemutatja rövidesen megjelenő Halálfogytiglan című lemezének néhány dalát is, a bemelegítésről a Záróra gondoskodik.

A Walk Street Restaurant következő Akusztik műsora az Ørdøg koncertje. Ha szeretnél kicsit rákészülni, Diabolus In Musica néven találod meg a produkciót.
Legkésőbb este kilencre érj oda!

Pár napja ünnepelte születésnapját a Szmog Pub, amiről nem csak nekem jutott eszembe néhány remek koncert. Péntek este Pila és Barátai visszatérnek a Szmogba, úgyhogy nem séta, hanem futás lesz a Walk Street-ről. 🙂

Mostanában mindig van egy “mikor még nem tudtam” sor az ajánlómban. Most egy debreceni koncertet terveztem eredetileg erre az estére, de érthetően borították a nyíregyházi események.
Este nyolckor kapunyitás a Nagyerdei Víztoronyban, aztán érkezik a The Qualitons és a The Bluebay Foxes.
Van egy két évvel ezelőtti VIDORos koncertélményem a The Qualitons-szal, innen a kép, és a késztetés, hogy ott legyek.

A szombatba már belopódzik a húsvét.
Tokaj főterén az idei lesz a kilencedik alkalom, hogy megrendezik a Tokaji Passiójátékat. 11 órakor kezdődik a látványos, közel egy órás színjáték.
Múlt évben ott voltam, így van képem a kedvcsináláshoz.

Bodrogkeresztúron, a Henye borbárban este héttől a Keresztúri esték jegyében a Szőke Nikoletta Quartet zenél.
Legutóbb készítettem egy képet, hogy könnyen odatalálj. 🙂

A Rocksuli 30. tanévét ünnepi koncerttel ünnepli Debrecenben, a Roncsbárban. Az előadás este nyolckor kezdődik.

A szombat estét minden bizonnyal Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban töltöm, ahol a RockHúsvét két formáció, a RealMen és a Blues Company koncertjét jelenti.

Van még két nap, amikor nem kell menni dolgozni.
Ehhez egy nyuszit rajzolok, és ennyi. 🙂