Pörgős ünnepvárás

A pörgést természetesen most sem a boltba rohangálásra értem, sokkal inkább az ünnepek előtti elcsendesedésre, vagy felhangosodásra, kinek melyik tetszik jobban. 🙂
Ennek megfelelően erre a hétvégére is sokféle programot ajánlok.

Jöjjön mindjárt az Örökzöld szeretetfa a Labor Caféban ma délután öttől, vagy ugyanitt péntek délután a Fejpánt horgoló workshop.
Nézd meg a linkeket, érezd jól magad, és támogasd a Labort, hogy sok hasonló esemény lehessen még.

Péntek délután Nyíregyháza főterén ismét felcsendül az élő zene.
Fél öttől a Beat-lesz játszik a nagyszínpadon, a Városháza előtt,

fél hattól pedig a Polip együttes adventi műsorát láthatod ugyanitt.

Van egy kisszínpad is a téren, bevallom, nem tudom hol, de péntekig megkeresem, mert este hattól a Melounge Duo ünnepi összeállítását nézheted, hallgathatod meg.

Az este nyolcas kapunyitás után a Twentees és a Blahalouisiana koncertezik a Club Hollywood-ban.

Fél tíztől a Szmog Pub-ban Texas Tourist akusztikus koncert lesz.
Ahogy láttam, különleges hangszer is megszólal majd.

Talán ennyi elég is péntekre, de azért nézegetheted a program kiírásokat itt jobboldalt.

A szombat is mozgalmasnak ígérkezik. Bár munkanap, de hátha sikerül így is eljutnod Nyíregyházán az Erdei tornapályához, ahol fél tíztől gyülekeznek a Madárkarácsony – 2019 résztvevői.
A linken itt is bőséges információt találsz, a jó hangulat is garantált.

A Kossuth téren fél öttől az Ukulele Trió, fél hattól pedig a Képmás Zenekar koncertjét láthatod.

A Club Hollywood szombat esti fellépője az Elefánt. Lemezbemutatóval érkeznek.

Este kilenctől The Moon Live Acoustic koncert színhelye lesz a Gedeon Söröző.

Vasárnap Csatorna utcai telephelyére vár az Állatbarát Alapítvány idei Állatok karácsonyára.
Lepd meg a menhely állatait mondjuk állateledellel, vagy a kutyusok sétáltatásával!

Az Orpheum Madams Christmas time című műsorát vasárnap délután öttől láthatod a Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójában.

Nem lett rövid a mai ajánlóm sem, de ahogy korábban írtam, nézegesd a kis program táblázatomat itt jobbra, a Sidebar-on, hátha előkerül még valami!


Verseny hétvége

A hétvégi verseny Nyíregyházán leginkább a rally-ről szól majd, de lesz egy személyes versenyem is az idővel.
Lássuk a programajánlót, amelyben mindenre fény derül!

Pénteken autóversenyzők próbálják majd ki, milyen Nyíregyháza belvárosában a forgalmi iránnyal szemben közlekedni. Persze nekik egyszerű dolguk lesz, mert nem kell figyelniük a villogó okos zebrákra, és a kerékpárosokra bárhol. 🙂
De komolyra fordítva a Rally Hungary 2019 nyíregyházi köréről a rendőrség oldalán van egy lényegre törő tájékoztatás. Nekem meg egy képem a két évvel ezelőtti pécsi startról. 🙂

Autóversenyzéshez én sokkal érdekesebbnek tartom az erre a célra létrehozott pályát, így az esemény kapcsán ide linkelem az infót a Rally Hungary Szuperspeciál Rabócsiringről is.

Más irányú, de számomra hagyományos hétvégi elfoglaltságok következnek most.
Debrecen belvárosában más jellegű füst terjeng majd hétvégén.
Péntektől vasárnapig tart majd a Márton-Napi Libalakoma, melynek pénteki műsora is érdeklődésre tart számot nálam. A linken a teljes hétvégi programot megtalálod, de had emeljem ki az Ölveti Blues Band és a Smith Rock Family koncertjét.

A két koncert között elsétálhatsz a MODEM-be, ahol Menyhárt Jenő koncertjét láthatod,

vagy az Incognito Club-ba, ahol a Történelmi Magyarország várai kiállítás megnyitóján vehetsz részt.

Az Inco-ba érdemes lesz majd később is visszatérni, ugyanis este kilenctől a Karmapirin zenél majd.

Szombaton Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban is Márton-Napi Vigasságokat rendeznek,

este pedig egy általam nagyon régen várt koncert lesz a Club Hollywood-ban.
Évek óta készülök a Pál Utcai Fiúk helyi műsorára, és – bár ezen a délutánon, estén más programom is lesz – remélem odaérek időben.
A PUF egyébként az új lemezét is hozza a koncertre.

Az Incognito Club Debrecenben erre az estére is kínál koncertet. A Signal MotoRock zenél majd a hangulatos helyen.

Vasárnap kicsit visszatér a rally Nyíregyházára, Debrecen főterén pedig az Acoustic Gallery koncertezik majd.

Jövő hét elején a Bencs Villára érdemes figyelni, kedd este fél hattól ugyanis Szirota Jennifer és Csernák Tibor jazz műsorával várnak.

Azt gondolom, ez a hétvége sem lesz eseménytelen, remélem, nekem is sikerül majd az időutazás. 🙂


Még egy ajánló

A múlt hétvége pörgése után most kicsit belassítok, aztán ki tudja?
Ma csak nyíregyházi eseményeket ajánlok. Nem túl sokat, de ennyit találtam most.

Kezdjük hagyományosan a tegnappal, a Zene Sóstón rendezvénysorozat szerdai koncertjével.
Szirota Jennifer és zenekara kápráztatta el a közönséget a sóstói szökőkútnál. Most is hatalmas élmény volt az előadás.
Íme egy kép róla.

Péntek este egy másik koncertsorozat, a Made in Nyíregyháza várja az érdeklődőket Nyíregyháza belvárosába. Ezúttal Kovács Miklós bandája látható, hallható majd fél nyolctól itt.

A Szmog Pub is koncerttel vár péntek este fél tíztől. Épp a minap dicsértem meg a Szextett zenekart LeszFeszt fellépésük alkalmából. Ők játszanak a nyíregyházi Pub-ban.

Szombaton már negyedik alkalommal rendezik meg a Sóstói tavon a Sóstói Sárkányhajó versenyt.
Reggel kilenctől este hétig hirdetik a rendezvényt. Lehet, idén is belefutunk egy esküvői fotózásba.

Ha már úgyis Sóstón vagy – ha nem, akkor pedig igyekezz ki -, sétálj el a szökőkúthoz este fél hétre.
A Long Dusty Road vár majd ott rád egy remeknek ígérkező egy órás koncerttel. Ez is a Zene Sóstón rendezvénysorozat része. Öltözzetek melegen. 🙂

Szombatra jut legalább egy születésnap is.
Este kilenctől a Hold Udvar Happy Birthday Party-ját érdemes felkeresni. Az event-ben láthatod, hogy dupla Hold is lesz, meg ki tudja még, mi minden.

Jövő kedden este fél nyolctól ismét koncert lesz a Bencs Villában.
Ezúttal Lakatos István és barátai zenélnek.

Van még egy elmaradásom az elmúlt hetekről, ami nem nyíregyházi téma. Erről beszélünk majd holnap.


Holnap, holnapután és azután

A mai ajánlóm címe úgy alakult, hogy a Tegnap és ma már foglalt volt. Ez volt ugyanis a tegnap este, a Városmajori Művelődési Házban rendezett Beatles est címe. Lesz majd beszámoló. 🙂

Megint vannak a hétvégének, illetve a jövő hét elejének biztos, és kevésbé biztos pontjai. A péntek most is a legnehezebb.
Soha nem voltam igazán Queen fan. Szívesen meghallgattam a dalaikat, de egy lemeznyit egyben már soknak éreztem. Most azonban, mikor belenéztem a Queen Forever Tribute Band videójába, jólesett újra hallani a dalokat, és kicsit el is időztem a zenekar felvételeinél. Így könnyen elképzelhető, hogy elnézek a Móricz Kertbe péntek este nyolc körül.

Az eredeti pénteki tervem a Szmog Pub, és a Realmen koncertje volt. Nyilván ezt sem kellene kihagynom. Lesz rohanás megint. 🙂

A másik “belehallgatásom” a Nova Prospect zenéje volt. Ők a Walk Street Akusztik! következő vendégei, és nagyon érdekelne, hogyan szól a zenéjük akusztikusban. Szóval este kilenc körül a Walk Street Restaurant-ban is meg kellene jelennem.

A hupogás pártiaknak sem kell messzire menni, hogy a szemükbe süssön a nap. Az Ocho Macho ugyanis péntek este Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban koncertezik. Ott is régen voltam, és most biztosan nem ott lesz jó, jó, jó nekem. 🙂

Hétvégén ismét megrendezik a Vízparti Kutyás Hétvégét a dombrádi Hóbort Üdülőben. Infókat találsz a linken.

Itt a kevesebbet takaró ruhák időszaka, tehát szombaton ismét találkozhatsz Zsannával, hogy megcsodáld henna kollekcióját, és akár elkészíttetheted vele saját mintádat is. Szóval Hennafestés Nyíregyházán, a Luther Teaházban szombaton.

Hazudnék, ha azt mondanám, hétvégén vágyom Debrecenbe, de lesz egy olyan program, amely miatt lehet, hogy mégis ott kötök ki.
Szombat este nyolctól az Emma Undressed és a Beyond Nowhere koncertjén, és klipforgatásán lehetek ott a Cafe Conca Doro-ban.

Van még időd regisztrálni a Melounge Duo kedd este fél nyolckor kezdődő koncertjére.
A Bencs Villa programja ingyenes, a regisztrációhóz szükséges elérhetőségeket megtalálod a linken.
Én már kedden bejelentkeztem. 😉

Ha belenézel a program naptáramba láthatod, hogy a következő hétvége is tartogat majd érdekes eseményeket, de ne szaladjunk ennyire előre.


Hosszú lista

Bár ez a hétvége nem lesz hosszú, azért most is ajánlok egy hosszú hétvégére való programot.

Tegnap este a Club Hollywood-ban voltam, ahol most is izgalmas, érdekes bemutatót láthattam. Lesz majd album, meg beszámoló, addig egy kép.

Emlékszel még a Korzó 10. szülinapjára? Szerintem az év nyíregyházi koncertje volt a KFT fellépése.
A KFT-ről még lesz szó, de a bevásárlóközpont ezen a hétvégén ismét szülinapját ünnepli. Pénteken például Charlie koncert, de nézd meg a linket is! Had tegyek ide most egy múlt évi képet!

Ahogy nézem, nagyjából nyolcra vége a Charlie koncertnek, így el is indulhatsz a főtér felé.
Érdemes lemenni az X-Caféba. Nem csak azért, mert ott leszek, 🙂 hanem azért is, mert két nagyon jó koncert várható.
Hozhatsz kalapot, csizmát, hiszen a Long Dusty Road zenéjére akár táncra is perdülhetsz.
Szerk.: ez a koncert technikai okokból elmarad, a Greasy Hats (Pila & Peti) játszik helyettük.
A másik koncert a Texas Tourist műsora, ami azért is érdekes számomra, mert még nem hallottam őket.

Eddig minden Walk Street Akusztik koncerten ott voltam. Most nem tudom, hogy ez sikerülhet-e?
Pedig este kilenctől a Kies Akusztik műsorát láthatod a Walk Street Restaurant-ban.

Szombaton egy számomra igen furcsa esemény helye lesz Nyíregyháza. Eléggé elcsodálkoztam, mikor megláttam a meghívót. Gondolom, nem csak nekem furcsa, hogy a – és itt fontos a teljes név – Nyíregyháza a gyalogosbarát város – Utcai piknik a belvárosban című rendezvény kapcsán lezárnak egy közút részt a sétálóutca végétől egy darabon. Nekem a gyalogosbarátság sokkal inkább azt jelenti, hogy nyugodtan – értsd: nem autóktól, motoroktól, kerékpároktól zavartatva, veszélyeztetve – gyalogolhassak a sétálóban, mint hogy a belváros legforgalmasabb útján piknikezhessek.
Mindemellett a program 14 órától 18 óráig tart, jónak ígérkezik. Háromnegyed öttől például a No Dress Code Acoustic játszik.

Mire újra elindul a járműforgalom a piknik területén, pár méterre onnan kezdődik a Tóth Vera & Budapest Jazz Orchestra koncert, amely a Korzó szülinap szombat esti műsora.

A következő egész órakor a hold megy a holdhoz, azaz kezdődik a Dirty Lyle Brothers és a The MOON koncertje a Holdudvar Cafe & Bar-ban.

Majd egy újabb óra elteltével Tordai Duo az Öreg Motoros Sörözőben.
Nem mondhatod, hogy nincs hova menni, vagy le kell járni a lábadat. 🙂

Ennyit Nyíregyháza hétvégéjéről.
Említettem, hogy visszatérek majd a KFT-re. Szombat este ugyanis a szomszédvár programjait erősítik.
A Roncsbár fogadja ugyanis a neves és népszerű formációt. Egészen biztos, hogy hatalmas buli lesz.

Debrecenről azonban tudjuk, hogy nem csak egy jó koncert hellyel rendelkezik. Másik kedvenc helyszínemen, az Incognito Club-ban a Signal MoToRock játszik este kilenctől.

Jónéhány kihagyhatatlan programot hagytam ki mostanában a Henye Borbárban, Bodrogkeresztúron, hogy csak Hobo, vagy az Adagio műsort említsem hirtelen. Szombat este héttől Szabó Enikő és Zenekara ad műsort a hegyoldalban.

Ezzel túl is vagyunk a hétvégén, bár szerintem mire eddig jutsz az olvasásban, biztosan megjelenik még néhány érdekes program a program naptáramban, itt jobb oldalt.
Van azonban még egy ajánlatom jövő hét elejére.
Kedd este fél hattól Pesti álom címmel Kálloy Molnár Péter és Hrutka Róbert estjét láthatod Nyíregyházán, a Bencs Villában.
Maga a hely is rendkívül látványos. Pár napja, mielőtt elkezdődött volna a beszélgetés Csutkai Csabával, egy kedves idegenvezetéssel bejárhattuk az épületet. Erről természetesen nincs képem, de az estéből egy pillanatképpel felidézem a napot.


Sör-virsliig

Mai programajánlóm egy erős hétvégével kezdődik, majd a jövő hét közepén majálisban végződik.
Lássuk!

Mondjuk nem a hétvégi programok legerősebb pontja, de időrendben mindenképpen a legelső a péntek napközbeni Hello Nyíregyháza.

A színpadi programok közül az ebéd utáni blokkot ajánlanám. 13 órától a Long Dusty Road, majd a Polip Együttes zenél Nyíregyháza belvárosában. Most szerintem jobb idő lesz. 🙂

A többi színpadi produkció sajnos a megszokott de sokan lesznek.
Most találtam egy másik eseményt is a téren ugyanebben az időpontban.
A Magyar Kard Napja eseményeinek időpontjairól információ a linken.
Mindenesetre elég érdekes párosítás a country zene és a BTR, de elég nagy a tér.

Este nyit a Móricz Kert, ahol Pokolgép koncert követi a melegítést, amit a Radar vállalt.
18 órakor lesz kapunyitás, mert időben végezni kell az ismert okok miatt.

Nagyon szeretnék péntek estére átjutni Debrecenbe, hiszen több olyan esemény is lesz, ami érdekel.
A Sikk Music Cafe-ban a 18 órai kapunyitás után a FELHŐ bemutatkozó koncertje kezdődik, majd a VAN 11 éves szülinapi koncertje következik. Nem szívesen hagynám ki.

Az Incognito Club pedig nyíregyházi aktualitással készül, a Karmapirin Madárkáját fogadja. Ezen sem ártana ott lenni. 😉

Szombatra lesz, amit csak ajánlok, lesz, ahol ott leszek, és lesz, ahol ott szeretnék lenni. Persze ez mindig így van, és olyan is történt már, hogy megvalósult, amit elterveztem. 🙂

Biztosan sokan indulnak majd a BuSzaCsa felé szombat délután, hiszen a Neoton Família koncertje kezdődik 18 óra után. Persze lesz más is, akiket a linken megtalálsz, de ne essünk túlzásokba. Róluk nincs képem, és nem is tervezem, hogy szerzek. 🙂

Sokkal inkább szeretnék eljutni Bodrogkeresztúrra, ahol a Henye Borbár vendége újra Hobo. Az este hétkor kezdődő előadás címe: Hé, Magyar Joe! Szinte napra pontosan egy éve is ott ültem a nézőtéren. Hatalmas élmény volt. A mostani ottlétem olyan reményhalos, de hátha történnek még csodák.

Debrecenben, az Incognito Club-ban szombat este is jónak ígérkező koncert lesz, a Simple Blues Band játszik majd kilenctől.

Nyíregyházán a Chloé NewYorkban a szombat esti zeneszolgáltató, illetve az itt fellépő Milord Duo.

Majdnem azt írtam, hogy a majálisig hátra van még pár szürke hétköznap, de az esték biztosan nem lesznek szürkék.
Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban hétfő délután öttől ÚJ KÉPEK címmel nyílik kiállítás, kedd délután fél hattól pedig a Bencs Villa ad otthont a Többszemközt Csutkai Csabával című beszélgetésnek. Jó lenne valahogy odaérni, meglátjuk.

Ha pedig Debrecenben rekednék ezen a napon, akkor sem esnék kétségbe, hiszen ahogy számolom, négy koncert is lesz a Kaptár Klubban. Az este nyolckor kezdődő program fellépői a FAMINEHILL, a Tiansen, az Inercy és az A Király Halott. Hát ez is érdekes lesz.

Azt írja a naptár, hogy Május 1. A munka ünnepe. Egész nap.
Itt jön a képbe a Sör-virsli. 🙂
Hosszú éveken át a Sóstói Múzeumfalu volt a biztos pont ezen a napon, aztán rohanás VAN koncertre.
A VAN koncert – remélem – most pár nappal korábban ugyan, és máshol elérhető lesz számomra.
Néhány napja a Múzeumfalu felé járva a látottak alapján nem tudom, mikor lehet ott normális rendezvény.
A közeljövőben biztos nem.
A bujtosi Majális értelemszerűen idén is kiesik, marad tehát valamelyik közeli település.
Elég kecsegtetőnek tűnik Hajdúszoboszló, ahol délután fél öttől a No Dress Code Acoustic ad koncertet. Nagyjából ez is a korábban említett csoda kategóriájába tartozik.

Ha mást nem, majd írom itthon az ajánlót csütörtökre. 🙂