Programajánló

Hétvégi tévékapcsolgatás közben ütötte meg a fülemet a kocsonyafesztivál kifejezés.
Miután kihevertem a fájdalmakat, keresgélni kezdtem a naaagy világhálón, és kiderült, Miskolcon lesz a rendezvény pár nap múlva…
A honlapot nézegetve ráadásul ismerős névre is bukkantam, ígyhát első kézből kaphattam információt.
A február 17-18-19.-én megrendezésre kerülő három napos fesztiválra látogatók több helyszínen, sokféle programon vehetnek részt. Versenyek, koncertek, kóstolók, bemutatók, vásárok, szóval minden, amire a tél végén vágyik az ember 🙂
Amit én személy szerint nagyon várok, Slamo és a NO koncertje.
Egyszóval hosszú napok lesznek 😉


Jaffi

Örömteli hírt olvastam az Index fórumán,
a Sz.Sz.B. könnyűzenei élete topikban.
Mint a “plakáton” is láthatod,
a Jaffiban három csapat koncertezik ma este.
A Rushworms, a Salvation, és a Nofertum.
Egyik formációt sem ismerem,
a linkeket is csak kipróbáltam,
többre, belehallgatásra, nem volt időm,
sőt, a Jaffiban sem jártam még.
Aminek örülök,
hogy megmozdult valami a városban zeneileg.
A topikot nézegetve lesz még itt más is, csak legyen közönség is – ahogy valahol olvastam.
Aki vállalja a jelképes belépőt, és próbát tesz:
a Jaffi a Kossuth utca elején van, a Kelet áruháztól Sóstó felé haladva jobb oldalon, a zöld toronyházzal majdnem szemben.
A meghívó a Nofertum oldaláról származik,
az aláhúzott pirosakra klikkelve
itt is a megfelelelő helyre jutsz 🙂

Modell

Pár napja találtam a hírt, hogy január 29.-én ismét modellező verseny lesz a BuSzaCsában.
Múlt évben szinte ugyanezen a napon volt hasonló, akkori képeim igencsak tükrözik, mennyire túlbecsültem felszerelésem, és magam képességeit.

Idén kicsit más felszereléssel teszek próbát. Jó lesz megtudni, most hol a határ, és bizonyára ismét érdekes, látványos lesz a bemutató is.


Még fesztivál

A nyár utolsó lehelete egy sörfesztivált hoz utunkba a hétvégén. (ez a képzavar olyan, mintha sörözés után írtam volna 🙂 ) Mint a programból kitűnik, lesz itt műsor mindenki számára. Nekem nagyon tetszik a műsorrendben, hogy próbáltak stílus szerint szervezni, így minden nap ráérek 17 után odaérni, és nem kell közben elmenekülnöm.
Tervezem, hogy megörökítem a rendezvények néhány mozzanatát, de mélységesen csalatkozik az, aki mondjuk Bódi Guszti képmásának felbukkanását reméli ezeken az oldalakon. Sokkal inkább a kevésbé populáris, táskákra, zsebekre kevésbé veszélyes műsoridőket szemeltem ki.
Remélem, a pláza őrzői nem hiszik majd azt, hogy meg kell védeniük tőlem bármit is. Esküszöm, nem bántom a Plaza Tündért 😀


Vidor ismét

Megjelent a részletes műsorlap, amely letölthető pdf-ben a Vidorfesztivál lapjáról (ott további érdekességeket is találsz) vagy a fesztivál ideje alatt itt jobbra a képre klikkelve 🙂


Vidor Fesztivál – előzetes

Lassan időszerű lesz a készülődés a Vidor Fesztiválra. Benéztem a jegyirodába, időpontos műsorfüzet még nincs, de kedvcsinálónak néhány esemény…
Időpont: 2005. szeptember 2-10. A múlt évihez hasonlóan nagyszínpadi, és kamara előadások is lesznek, valamint zene, zene, zene.
A teljesség igénye nélkül: Madách Színház, Radnóti Színház, Bárka Színház, Merlin Színház, illetve Goren Bregovic, Sebestyén Márta, Sirtos, Kistehén…
Remélhetőleg hamarosan a lapjukon is megjelenik a részletes program annál is inkább, mivel a nem ingyenes rendezvényekre augusztus 8.-ától várhatók a jegyek, addig lehet nézelődni fenti címen, mik voltak korábban.


Augusztusi programajánló

Találtam egy viszonylag jó programajánlót. Szóval időpontot már lehet tervezni, a részletekről pedig majd, ha lesznek…
Nem hiszem, hogy egyedül vagyok, aki azt gondolja, hogy kicsit jobban kellene menedzselni a környék rendezvényeit. Úgy gondolom, hogy alig egy hónappal mondjuk a Vidor Fesztivál előtt nem ártana a hírverés… persze nagyobb, mint amit én kavarok 🙂
Mindenesetre legyen itt a Sóstó Online ajánlója, köszönet nekik!
A linket kiteszem az oldalsó sávba, és havonta léptetem az aktuálisra.