Császári tó

A 4-es főúton Nyíregyházát Debrecen felé elhagyva található Császárszállás.
A pihenni vágyók, horgászok egyik kedvenc helye, persze érdemes fényképezőgéppel is ellátogatni ide.
Pár percet töltöttem csak a tó partján néhány képet készítve, de remélem, sikerül kedvet csinálni egy kiránduláshoz.
klikk a képre


Kontraszt



Üzleti készülődés

3. rész
Olvasom az egyik helyi internetes portálon:“…hétfő este helyére került a Mikulás háza…”
Elgondolkodom. Talán meg akar szökni a mikulás, hogy egy ilyen rácsos
valamiben kell “tartani”, mint amit az előző képeken látsz?
Remélem, tévedett az újságíró, és a múlt évihez hasonló hangulatú házat kap idén is… és akkor magától is marad 🙂


Üzleti készülődés

2. rész
Szeretem a karácsonyi forgatag hangulatát, még ha tudom is, hogy az ott zajló dolgoknak néha kevés köze van a szeretethez.
De azt mondja meg nekem valaki, hogy mi a francért kell november közepén felállítani a fenyőt?


Üzleti készülődés

1. rész
Emlékszem, mennyire örültem annak idején, mikor a főtér egyik szegletéből sikeresen eltávolították az ízléstelen
házikókat, amelyek egy szép kilátást romboltak le.
Akkor azt hittem, már csak a posta sarkán kell barátkozni ezekkel a vackokkal. Most úgy tűnik, mégis előkerült egy (remélem, csak egy), amit “gondosan” elhelyeztek a Kossuth téren.

…folyt. köv.


Döbbenet


A neten bolyongva találtam a hírt:
“Matolcsy Kálmán rendszerfejlesztő és kiváló zenész, a Panta Rhei nevű egykori debreceni zenekar billentyűse 2005. szeptember 6-án 52 éves korában elhunyt.”

Emlékszem a felejthetetlen koncertekre az Ifjúsági Parkban, a szakadó esőre, az eltépett basszus húrra, a szintetizátorra, melyet a Szalay testvérekkel készítettek, és a zenére, amit akkor, és még jó ideig csak ott lehetett hallani…
Kálmán, nyugodj békében!


Fagyálló


Elmúlás


Napkelte


Játszótér


Ószőlő utca 13.


Végállomás


Öregkor


Nyelvelés


Új látószög

Bár tetszik, hogy mi mindent lehet látni a 9. emeletről, mégsem döntöttem úgy, hogy ilyen magasra költözöm.
Így legalább megmarad a ritka látvány élménye 🙂


Napfürdő


Téli képek

Ha valaki megkérdezni, “Hol van már a tavalyi hó?” azt mondhatnám, “Itt.” …persze senki nem kérdezi… mégis itt van 😀
Néhány kép munkába menet, körséta a belvárosban, a békésen üldögélő
hófödte Krúdy, utolsó (talán mégsem) képek a Jerevánról, és egy délutáni szánkózás a Robinson dombon. Emlékszel? Itt volt a kerékpárverseny nyáron…
klikk a képre


Hajnali megfejtés

Nos, azt hiszem, ez a rejtvény egyszerűbb volt.
Bizony, az esti kép ez, amikor nem bírom megtartani a gépet 🙂

Egyszer csinálok majd egy albumot a nem sikerült képekből 😀


Mai rejtvény

A kérdés az, ami tegnap este:
Mi ez?

…és a megfejtés ugyancsak reggel 🙂