Nos, elmúlt a hétvége, hazaértünk Miskolcról. Természetesen lesz képes beszámoló is a Kocsonyafesztiválról, de a mai inkább olyan előkészítő, előkészülő dolog, ami kb. ott kapcsolódik a rendezvényhez, hogy időben akkorra esett ottlétünk.
Tíz év után tértünk vissza a Kocsonyafesztiválra. Nagy várakozással készültünk rá, így látatlanban, azaz a programok ismerete nélkül foglaltunk szállást. Később, a színpadi produkciók ismeretében elgondolkodtunk, jól tettük-e, de megadtuk a lehetőséget az újra induló rendezvénynek.
A szállásunk az Andrea StúdióApartman volt, ami az előzetesen gyűjtött információk mellett is minden várakozásunkat felülmúlta. Nagyon ízlésesen berendezett, kényelmes, otthonos, mindennel felszerelt hely, és a házigazdák – nem véletlenül használom ezt a kifejezést – is korrektek, rugalmasak, segítőkészek, kedvesek voltak. Sok hasznos információval elláttak bennünket, és igyekeztek az egyetlen problémás helyzeten is úrrá lenni. Köszönöm nekik.
A linken megnézheted, miért írtam ilyen sokat, és jót.
De lássuk a problémás helyzetet!
Autóval érkeztünk, és a szállásnak nincs belső parkolója. Erre kevés figyelmet fordítottam. Korábbi fesztiválokon külsőbb területeken sikerült szállást találnunk, így érkezés után gyorsan váltottam egy napi parkolóbérletet, és jobb híján reggel-este autóztunk.
Most úgy terveztük, érkezéstől hazaindulásig nem használjuk a járművet, hiszen tíz perc sétára voltunk a fesztiváltól. Miskolc parkolási rendje azonban nem volt erre felkészülve. (Igazán én nem voltam, de nem gondoltam, hogy így mennek a dolgok…)
Mikor kiderült, hogy nem tervszerű a helyzet, gondoltam, még mindig jó a bérletesdi, így telefonáltam a parkolótárssághoz, mint kiderült, fél órával zárásuk előtt, ami pénteken 12 óra, míg 18 óráig fizetős a helyfoglalás, és egy újabb csavar, hogy zöld zónában (440 Ft/óra) maximum két óra, sárga zónában (260 Ft/óra) maximum három óra a maradási lehetőség.
A hölgy egyértelművé tette, hogy esélytelen a bérlét vásárlás ilyenkor már, de javasolta, hogy két/három óránként menjek vissza az autóhoz, és az újabb cédulát tegyem az előzőek mellé. Ja, neten sem jegyet, sem bérletet nem lehet vásárolni. Megleptem az applikációval történő parkolás gondolatával, amire azt mondta, inkább fejezzem be, és indítsam újra két/három óránként, szerinte úgy jó lesz. Remélem, igaza lesz. Beállítottam hát egy emlékeztetőt a telefonomon, és kicsit morcosan elindultunk a fesztiváltra. Igazán így is a napi bérlet árát költöttük, de kevésbé kényelmesen. Azt mondjuk nem értem, ha szerinte nem “kell” elmozdulni az autóval két/három óránként, miért kell megszakítani a fizetést, egyáltalán miért az időkorlát? Mondjuk elképzelhetőnek tartanék rendezvényekkor vagy egy kitelepült árust, vagy egy ügyfélszolgálaton “ottfelejtett” embert, de ez nem a fesztiválszervezés gondja, kényelmi funkció lehet majd jövőre az információk között feltüntetni a “lehetőségeket”.
Szóval kicsit felborult időrenddel értünk a fesztiválra. Nálam a korábbi években szinte hagyomány volt napközben a sósperec, mint olyan kaja, ami segít a túlélésben, de nem időigényes, és ha fontos, akár fotózni is lehet falatozás közben. 🙂 Nos, változtak az idők. Nem a perec fesztiválára lepett meg, hanem az előző napi albánpékséges sütésű állaga, íze. Így hamar elengedtem mindenféle streetfood-ot, és betértünk az első utunkba kerülő vendéglátóhelyre. Mondom, véletlenül, mindenféle előtanulmány nélkül.
Nos, a Balance az egyik olyan hely, amit szívből ajánlok. Kedves fogadtatás, kellemes környezet, sok féle finom étel, és fantasztikusan finom kávé volt az, ami rövid ottlétünk alatt is elűzte a korábbi felhőket.
Alig maradt már időnk a felvonulás kezdetéig, így hamar az utcán találtuk magunkat. Az ezután történtekről külön képes beszámoló szól majd.
Szombaton volt egy jókora gap az általunk érdekesnek tartott fesztivál programban, így engedve házigazdáink előző napi ajánlásának betértünk a Bárka Étterem & Bárba. Nem volt különösebb tervünk, de benézve megtetszett a hely hangulata, és elhatároztuk, itt ebédelünk. Nem bántuk meg. Rengeteg féle különleges étel, finom italok, kedves kiszolgálás, és a korában sosem látott éppen ottlévő vendégekkel pillanatok alatt kialakult családias hangulat tartott ott bennünket annyira, hogy éppen odaértünk a Mohikán koncertjére.
Erről is lesz majd képes beszámoló.
A vasárnapi fesztivál programból két délutánit jelöltem meg, de reggel úgy döntöttünk, nem várjuk már meg. Elbúcsúztunk vendéglátóinktól, és haza indultunk.
Ez a bejegyzés tehát a fesztivál kerete volt, a következő kettőben mesélek majd a két napról.
A kép pedig legyen egy kitekintés a Bárkából! 🙂
