Monó Manó album

Kicsit belehúztam, így sikerült mára elkészítenem az albumot a Monó Manó együttes vendégszerepléséről.
A mai napra nem is tervezek mást, hétvégén a Kossuth téren sem tudok rendezvényről, de a Múzeumfaluban aratónapot terveznek, és az Állatparkba is megérkezett tegnap a páncélos orrszarvú.
De maradjunk most ennél az albumnál 🙂
klikk a képre


Bizonyítékaim vannak…

…hogy ez a nap nem a pulyka napja volt, hiába is nevezték 4. Pulykanapnak 😉
klikk a képre

Két napos rendezvény helyszíne volt a hétvégén Debrecen belvárosa.
Szombaton az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a vendégeket, és a szervezőket, mégis rengetegen töltötték itt az időt főzőverseny-drukkolással, kóstolással, a sátrak kínálta érdekességek nézegetésével, vásárlással, vagy a színpad előtt… nomeg néhányan a színpadon is 🙂
Képeim szombaton készültek, a vasárnapi napsütésben már csak rövid sétát tettünk a forgatagban.


A fűnyírók hallgatnak

Hogy mi ez a marhaság, hogy jön ide a fűnyíró?
Egyszerű a dolog. Nemrégi szombaton, míg az ismert cég kerti szerszámait készítette fel a megmérettetésre a Múzeumfaluban, én tettem egy rövidke sétát.
Valójában csak néhány kép. Kicsit más, mint a korábbiak.
klikk a képre


Ennyi volt…

Már bontják a borfalu díszleteit.
Nagyon nem mennék bele az értékelésbe, a műsorok nagy részén nem voltam, mert vagy nem érdekelt, vagy nem győztem kivárni.
Azért erről mégis kicsit…
“Puccos lakodalom, drága menyasszonytánc” mondta egy ismerősöm, mikor összefutottam vele vasárnap.
Ekkor történt ugyanis, hogy egyszerűen az agyamra ment már a “lakodalmas zongorázás”, és úgy tűnik, nem én voltam így vele egyedül…
Nézzük azonban időrendben a történéseket.
Már szerdától építkeztek a téren, és igazán szép környezetet sikerült összehozni, nem kis munkával.
klikk bármelyik képre

Péntek délutánra minden a helyére került… kivéve egy programlistát. Ezt az egész téren nem találtam, így nyomtattam magamnak
Különös hangulatot adott a kezdésnek, hogy a hetvenes évek táncdalfesztiváljainak zenéje kísérte a téren nézelődőket.
klikk bármelyik képre

Volt itt minden. Borkóstolás, sütés főzés… csak bírja az ember zsebe… mert bizony elég mélyen kellett kotorászni benne, ha nem csak lelkileg akartunk feltöltődni. De azt mondom, ez ezzel jár.
A műsor erre a napra számomra itt véget is ért.
A színpadi történések távolról sem voltak folyamatosnak nevezhetők, és hát a táncdalfesztiválnak is van egy (tűrés)határa.
Az egyetlen esemény, amire igazán készültem szombatra került, Waszlavik Gazember László előadása volt. Látszólag kilógott a sorból, a műsort látva azonban nagyon is itt volt a helye.
És nem kellett csalódnom sem. A tőle megszokott laza természetességgel vidította az egybegyűlteket.
klikk bármelyik képre

Próbáltunk a műsor után maradni, de következő műsorig maradó két órás szünetet ismét táncdalfesztivállal próbálták áthidalni, és ehhez ugye drága volt a bor.
Pedig szívesen megnéztem volna mondjuk Bob hercegként Kalapács Józsit.
Vasárnapi ebéd helyett nem jöttem a térre, kora délután a Mesekert Bábszínház előadására értem oda. Élvezetes, tanulságos gyermekműsor volt, ráadásul egy évek óta nem látott ismerősömmel is összefutottam.
klikk bármelyik képre

Szívem szerint megvártam volna a Nyírség Táncegyüttes műsorát, de – “vessetek a mókusok közé” – sajnos a fentebb már említett zongorajátékot nem bírtam három órán keresztül.
Számomra tehát a bábos meghajlással ért véget a rendezvénysorozat.
Ami biztos, hogy a múlt évivel össze sem lehetett hasonlítani, és ez jó jel a jövőre nézve. Talán végre mégiscsak elmozdul a város a “médiasztárok” irányából.


Megfejtés

Úgy döntöttem, mégsem várok a hét legvégéig a megfejtéssel, mert így alkalmam nyílik kicsit jobban is beharangozni a várható hétvégi eseményeket.
Oldalt a programajánlóban láthatod, hogy közel három napos rendezvénysorozat színhelye lesz a Kossuth tér.
Szerda óta építik a “díszletet”, ez a megfejtése előző rejtvény-bejegyzésemnek.
Bevallom, a programot olvasva hogy finoman fogalmazzak, vannak fenntartásaim.
(Ha mégsem lenne igazam, lesz album 🙂 )
Remélem, a múlt évi silány Fássy mulatós Városnap után villantanak valamit a szervezők.
A díszlet, a környezet, a több tíz építő többnapos munkája, és nem utolsósorban az idelátogatók és az eleve itt élők megérdemelnének egy színvonalas hétvégi rendezvényt.
Jó lenne hasonlóan jól érezni majd magunkat, mint múlt nyáron Debrecenben, a Borkarneválon…
klikk a képre


Hegymászás

Múlt hetem egy részét ismét Budapesten töltöttem.
Persze fényképezni csak késő délután volt módom.
Lustaságom miatt azonban majdnem kimaradt a fotózás.
Csak hát ha már egyik délután el bírtam menni sörözni a kollégámmal, másik délután mégsem mondhattam magamnak, hogy fáradt vagyok
Maradt hát a fotóséta.
Sajnos a fények már nem a legjobbak voltak, de nem bántam meg…
klikk a képre


Fűnyíróverseny

Amolyan kis vállalati heppening résztvevője lehetett az, aki kilátogatott délelőtt a Múzeumfaluba.
A Husqvarna mutatta be termékeit. Nem egyszerű gépkiállítás volt ez, hanem aktív “vevőtalálkozó”. Ebből azért már kiderült, hogy nem zártkörű rendezvény az, ahol a potenciális vevők, használók dolga a fűnyírás 🙂
Ha belegondolok, így lehet legjobban meggyőzni az embert egy szerkezet működéséről, és ha esetleg még meg is nyerheti az értékes munkaeszközt, mégiscsak nagyobb kedvvel nyír füvet bármely halandó 😉
Mint látod majd, nyereményben nem volt hiány, és a hangulat is remekre sikeredett.
klikk a képre


Koncert-tervek

Jó lenne néhány koncertre is eljutni, mert régen voltam már.
Bár oldalt, az ajánlóban is láthatod, itt is elmondom, hogy jön Bill szombaton.
Szabadtéri koncert lesz, a művház alatt (helyieknek: a Szakszervezetek háza felőli oldalon)
Napok óta rendezik, takarítják, festik a terepet.
Melegítésként lehet nézegetni az októberi koncertjének képeit 🙂
klikk a képre

…ja, és megnézhetsz egy részletet a koncertből is.
Persze nem nagy minőség, fényképezőgéppel készült.


Sóstó

Az időjárás nem volt a barátunk a hétvégén, vagy legalábbis nem hittünk benne annyira, hogy meglátogassuk az Állatparkot.
Így most kicsit előbbre hozom a tavaszi Sóstó-albumot… ha már úgyis elárultam, hogy van 🙂
klikk a képre

Persze a Zoo-terv sem merül feledésbe 🙂


Anyák Napja

Úgy gondolom, nincs az a hatalmas virágcsokor, ami túlzónak tűnne ezen a napon.
Nem is ez a cél vezetett, mikor ezt az albumot elkészítettem, a megjelenését azonban nem véletlenül tettem erre az időpontra.
klikk a képre


Majális-album

Noshát jöjjenek a képek a light-os majálisról.
Kis színpad, kis lufi, kis ugráló, kis ló, kis körhinta, kis bazár, kis küzdősport, kis balett, kis tánc, kis koncert, kis eső, kis sör 😉
klikk a képre


“Hölgyeim, és uraim…

…Látom, hogy fotóztok.
Nyugodtan lehet fotózni.
Minden Beatrice koncerten szinte kötelező fotózni.
Ha valakinek sikerül jó képet készíteni, akkor gyártson belőle többet, próbálja meg eladni.
Egy kis pénz soha nem árt, ha az embernél van.
Nem vagyunk irigyek semmire.
Hangfelvételeket is lehet készíteni, sőt videofelvételeket… egyet kérek, hogy a videofelvételből mindenképpen csináljatok mégegyet, és vigyétek át a szomszédba, had terjedjen a kultúra, had terjedjen…”
Az idézet a Rice kolozsvári koncertjén hangzott el (ezt hallgatva járok dolgozni mostanában 🙂 ).
A szomszédnéni nem igazán örülne neki, ha átvinném a képet, így hát inkább ide linkelek egyet a sörfesztiválos koncertből 😉

klikk a képre


Séta a Duna partján

A cím kicsit megtévesztő, mert – bár valóban sétáltam, és valóban a Duna partján – ez mégsem amolyan romantikus séta volt, mint amit a cím sejtet…
Munkám egy hétre Budapesthez kötött, gondoltam, fényképezgetek majd szabadidőmben. Erre egy délutánom maradt, ekkor szerencsére elég szép idő volt, csak a késő délutáni fények voltak kevéssé jók. És persze a Duna… Aznap tetőzött.
És már meg is érkeztünk az egyik album témájához. Igen, az árvíz.

klikk a képre
Persze miután a buszról a Lágymányosi hídon szálltam le, adódott a másik téma, a Nemzeti Színház.
Alapból nem szeretem az “újabb stílusú” csupamárvány épületeket, például itt Nyíregyházán a könyvtár felújított épületét kifejezetten rondának, ormótlannak tartom. A Nemzetinél azonban egészen más volt az érzésem.
Kicsit ugyan “töménynek” tartom a az épület, és környékének stíluskavalkádját, valahogy mégis egységesnek tűnik számomra.
De nem csinálok tovább olyat, amihez nem értek 🙂 Lássuk hát a képeket!

klikk a képre


Gergelyjárás

Úgy tűnik, a közeljövőben kerülnöm kell a madarakat (remélem, ezt a szomszéd lakatlan lakás erkélyére beköltözött galambok is olvassák 🙂 ), sikerült ugyanis rendesen megfáznom, így nagy szomorúságomra ki kellett hagynom a Radar koncertjét 🙁
A vasárnapi napsütést azonban már nem bírtam az ablak mögül nézni, így hát Gergelyjártam egyet a Múzeumfaluban. Jó ötlet, hogy nem várják meg az április elsejei nyitást, és az is, hogy nem vasárnap délután van a rendezvény.
Amolyan családias légkörűre sikeredett a program, éppen befértünk a csűrbe 🙂 . Mondjuk fényképezni már nem volt olyan könnyű, dehát nem is lehet elvárni, hogy fotósokra optimalizálják a rendezvényt 😉 . Azért mindenki túlélte, és örülök, hogy kimentünk, a Múzeumfalu télen is különleges hangulatú.
Lássuk hát a képeket:

klikk a képre


Génpiszka – a képek

Múlt év szeptember közepének egyik reggelén egy hatalmas Karbon Dínó jelent meg szinte pontosan ugyanazon a helyen, ahol ma a már említett emelet magas paradicsom késztette megállásra az embereket.
Akkor is, most is a Magyar Természetvédők Szövetsége, és az E-misszió szervezte a rendezvényt. A mostani “látványosság” célja: felhívni a járókelők figyelmét a génmanipuláció veszélyeire, aláírások gyűjtése annak elérése érdekében, hogy a térség is csatlakozzon a génmódosítás-mentes övezetekhez.
A hűvös téli-tavaszi szélben nem kis feladatot jelentett már a paradicsom felfújása, és rögzítése is, és azt sem szabad elfeledni, hogy a lelkes szervezők az egész napot a téren töltötték.
Persze nem csak az információ-adással, és aláírás-gyűjtéssel telt a nap, jutott idő másra is.

klikk a képre
Ha érdeklődsz a téma iránt, és elmulasztottad felkeresni a téren a szervezőket, beírom a Magyar Természetvédők Szövetsége és az E-misszió elérhetőségét.
Itt további – az enyémnél szakszerűbb, részletesebb – információhoz juthatsz.
A fenti képre klikkelve még jó néhányat nézegethetsz.


Koncertalbumok

Néhány hosszú éjszaka után a koncertalbumok elkészültével be is fejeztem a Kocsonyafesztivál képeinek rendezgetését. A Képtár Koncertek menüpontjában böngészhetsz az elmúlt hétvége emlékezetes zenéi között. Illetve csak jó lenne ismét a zenék között böngészni, maradnak hát az emlékképek, azok közül is a legszebbek 🙂 . A találgatások emlékei a zenekarok beállásainál, vajon milyen zenét hallunk majd?
Bár a Számadó Zenekarnál ez egy percig sem volt kétséges egyrészt a hangszerek láttán, másrészt az énekesnő már említett mikrofon beállítása miatt.
Eszményi Viktória fellépését talán nem is nevezhetjük koncertnek. Gyermekműsorként szerepelt a programban, és gyermekeket elvarázsoló, magával ragadó műsor lett.
Most veszem csak észre, hogy ismét beszámolót írok, de ezt nem a Take 4-nál szakítom meg 🙂
Bízom benne, hogy egyszer biztosan sikerül majd hozzájutnom a zenéjükhöz. Érdekes, hogy mikor keresgéltem a neten valamit a csapatról, találtam egy másik formációt is ezen a néven. Babos Gyula együttese… hát őket is meghallgatnám egyszer 😉
A Frappé Trió zenéje könnyedebb, játékosabb volt, ez azonban korántsem bírálat, sőt!
Ennél a formációnál volt a legnehezebb kitalálni, milyen zenéjük lesz, és végülis sokoldalúságukra jellemző, hogy mindaz volt, amire tippeltünk. 🙂
Az esti főkoncert számunkra sajnos félkoncert volt, legközelebb talán sikerül úgy szervezkednünk, hogy a teljes műsort láthassuk. Ennyit megérdemel a Favágók zenekar, és persze mi is 🙂
… és végül – de ez természetesen csak az időrendre vonatkozik – a Miskolc Dixieland Band, akiket figyelmetlenségből sajnálatos módon nem említettem meg a harmadik nap beszámolójában. Most ezt itt is – ott is – pótoltam. Jó hangulatú, vidám műsort adott a különleges tánckarral 🙂 is rendelkező együttes.


Harmadik nap…

…melyen már az ébredést beárnyékolja a hazaindulás gondolata, találkozunk Norbival, és elfogy a Korty.
Kocsonyafesztivál, Miskolc, február 19.
Egy napos ismeretség után a büfé, ahol olyan remek kávét főztek, nem nyit ki. Remélem, a vasárnap volt az oka 🙂
Így a szomszéd üzletből sikerül nagyobb mennyiségű kávét szereznünk, de ez nyomába sem lép az előző napinak. Sebaj, a Kocsonya utcán a 10. pavilon.. hú, ott tegnap is finom volt… De lássuk a napot!
Minden igyekezetünk ellenére sem sikerül elkerülnünk Norbi műsorának végét, pedig téblábolunk keveset a pavilonok között.
Az időjárás hatására helyet cserél a Színva terasz és a Hősök tere sátor műsora, így a Békéscsabai Fittdance bemutatóját látjuk, majd a Miskolci Nemzeti Színház fiatal művészei énekelnek nekünk.
Előző napról rémlik, hogy az egyik sátor mellett mintha sípálya lenne.
Ez a tíz fok fölötti hőmérsékletben felkelti érdeklődésemet. 🙂
Útközben természetesen betérünk a KORTYmába, és szomorúan halljuk, hogy a Korty elfogyott. A hátralévő időben ásványvizen élünk 🙂
A sípálya igen különleges, hó nélkül működik. Eltöltünk itt kis időt.
Visszafelé kettős látásom van, két egyforma békát látok, de ezt simán az ásványvízre fogom

klikk a képre
Aztán mikor továbbmenve ez a kép tárul elém…


…bemenekülök a sátorba, és onnan már csak a Békakirály című bábjáték hatására jövök ki. 🙂
Addig azonban még hátravan a Miskolc Dixieland Band sziporkázó előadása, mely méltó zárása számunkra a fesztiválnak.
Aztán Békakirály, és útrakelünk… a pályaudvar felé vesszük az irányt búcsút mondva e pár kellemes napnak.
Remek hétvége volt, köszönet érte mindenkinek, aki résztvett a megvalósításban.


Második nap…

…melyen megtudjuk, hogy a bányászok bírják a hideget, összefutunk sok ismerőssel, és jókat beszélgetünk idegenekkel, Kortyolunk, és rengeteg jó zenét hallgatunk.
Kocsonyafesztivál, Miskolc, február 18.
Verőfényes napsütésre ébredünk – illetve én jóval a Nap előtt, de ez nem hangzana olyan jól.
Némi hagyományos bolti sorban állás után rendkívül jó kávéhoz sikerül hozzájutni egy büfében, így méltó módon felkészülve a napra az Avas csúcsairól aláereszkedünk a városba.
Kevéssel tíz után érkezünk a Hősök terén lévő sátorba, és kis ideig azt hisszük, ránk várt a Bányász zenekar, de mellettünk egy úr morgolódása visszahoz a valóságba. Szót sem érdemelne a kis késés, ha a műsorközlő a már fent említett borzalmas poénja, miszerint “a bányászok bírják a hideget” nem ivódna belénk 🙂 Szóláshoz jut hát a Bányász zenekar, és igazi jó térzenével az álmosság maradékát is elűzik.
Rövid színpadi szerelés után a Számadó zenekar műsora következik, amely már a beállással felhívja magára a figyelmet.
Az énekesnő remek hangja a biztosíték, hogy az utolsó pillanatig ott leszünk a koncerten.
Ezután kis sétát teszünk a Kocsonya utcában, a Nyári színházban megnézzük a látványkocsonya bemutatót, megtörténnek az első találkozások, a verőfényben elidőzünk a jégszobrászok között a Szinva teraszon, és ha már itt járunk, iszunk egy Kortyot.

klikk a képre
A sátorba visszaérve még láthatjuk a Miskolci ütősök leszerelését 🙂
Rövidesen Eszményi Viktória gyermekműsora következik, amit én kicsit erőltetettnek érzek – dehát én utálom a playback-et – a közönséget, és a gyermekeket azonban sikerül magával ragadnia, és végülis ez a fontos.
Újabb kóborlás következik, melynek célja egyrészt a létfenntartás, másrészt egy eddig fel nem fedezett sátor megkukkolása. Az a jó ebben az útvonalban, hogy útba esik a Korty 😉
Találkozunk a fáradhatatlan Jégkirálynővel is, és útban a koncertek helyszíne felé váratlanul belefutunk a Langaléta Garabonciások bemutatójába. Hihetetlen, amit ez a csapat művel 🙂
Aztán csak visszaérünk a sátorba, és a Take 4 fergeteges műsora hamar feledteti a korábbi CD-hátterű előadást. Fiatal zenekar profi előadással, komoly improvizációkkal… Néha elfelejtettem fényképezni, annyira magukkal ragadtak. Gondolkodtam kicsit, kiemeljem-e a szaxofonos játékát, de ez igazságtalan lenne, hiszen mindannyian “odatették magukat”. Szívesen hallgatnám máskor is a zenéjüket.
Hasonlóan kellemes élményként gondolok vissza a Frappé Trió előadására is. Beállásukkor arról beszélgettünk, vajon milyen zenét játszanak majd a különleges felállásból – akusztikus gitár, basszus, hegedű – adódóan?
Country-t, vagy latin zenét, és ha latin zenét, mi lesz a ritmusadó hangszer? Végül mindkettőből kaptunk, és a kiváló zenészek a ritmust is megoldották.
Kicsit kiléptünk a friss levegőre, és mire némi sült gesztenyével visszatértünk, a sátor zsúfolásik megtelt. Nem is csoda, hiszen az este fénypontjai vették birtokba a színpadot.
Először Galla Miklós rázta fel a közönséget a szombat délutáni ernyedtségből (el ne felejtsem elküldeni neki a fotót 😀 ), majd a nap nagykoncertje következett.
Vágó István kezdetektől támogatója a fesztiválnak, most is zenész barátaival, a Favágók zenekarral érkezett. A hangszórók lábától figyelve a közönséget látható volt, hogy rendszeres vendég a városban. Az előadást láthatóan mindenki nagyon élvezte.

klikk a képre
Számunkra itt ért véget a nap. Hazafelé a buszon belelestünk a fotókba, ismét megállapítottam, hogy jó ez a vaku :-), és ebben megnyugodva hajtottuk álomra fejünket.


Első nap…

…melyen megázunk, vonatozunk, megázunk, villamosozunk, megázunk, buszozunk, száradunk, várjuk a gondnokot, száradunk, buszozunk, kicsit megázunk, és már a helyszínen is vagyunk.
Kocsonyafesztivál, Miskolc, február 17.
A helyszín az újjáépült Szinva terasz. Az enyhe idő nem nagyon kedvez a jégszobrászatnak, de a lelkes alkotógárda kitesz magáért és csodálatos alkotások születnek.
Telefonon zaklatom a rendezvény egyik szervezőjét, a Miskolc Info gazdáját és mire a Kortymában elfogy a harcsapörkölt, látjuk is közeledni a Szinva hídon. A Jégkirálynő önhibáján kívül 🙂
nem tudhatott békát dobni a nyakunkba, mert éppen száradtunk, és vártuk a gondnokot, ígyhát János pótolja békahiányunkat. Egy pohár finom Korty sör mellett beszélgetünk, belelapozunk a fesztivál újságjába.
Ezt az idilt szakítja meg a Duna tv stábja. Röviden, és őszintén méltatjuk az ital különlegességét, majd megismerkedünk az időközben megérkező Brecus Anonymus-sal valamint a társaságában érkező Jégkirálynővel, majd útra kelünk.
Végigsétálunk a Kocsonya (hétköznapi nevén Déryné) utcán. Útközben új ismeretségeket kötünk, majd a Hősök terén felállított sátor bejáratánál szemügyre vesszük a hangszereket cipelő emberkéket. Koncert volt 🙂
Jánost “szabadon engedjük”, neki még rengeteg dolga van, hogy mi felhőtlenül szórakozhassunk és a szürkületben immár esti kivilágításban is megnézzük a pavilonokat, a városnak e pár napra feje tetejére állított részét.

klikk a képre
A Szinva teraszhoz visszaérve a sok-sok érdeklődővel közösen esti világításban is megcsodáljuk a jégszobrokat, és hagyjuk elvarázsolni magunkat a Vaga Banda tüzes bemutatójától.
Mivel az időjárás megviselte lábbelinket, a kerékpáros triál bemutatót a buszmegállóból lesve elcsodálkozunk, mit meg nem tesz a béka a városáért 🙂
Békésen hanyattfekve tűri, hogy bringások ugráljanak át rajta.
A menetrend nem túl figyelmes szemlélése okán rövid esti buszos kalandtúrát teszünk az Avas lakótelepen, de legalább a 35-ös számot kizárhatunk későbbi buszozós terveinkből. 🙂
A nap kicsit rövidre sikeredett, kimaradt a Slamo koncert, de remélem, sikerült kivédeni az átázott cipő következményeit.
A fotókkal kapcsolatban röviden csak annyit, hogy napi bontásban teszem fel őket. Az aznapi beszámolóban lévő képre klikkelve eljuthatsz az albumhoz.
Amint az összes beszámoló elkészül, a Képtárban is rendbe teszem az elérhetőségüket oly módon is, hogy a Rendezvények között ez a napi bontás marad, a Koncert menüpontban viszont csapatonként ki lehet majd választani a résztvevőket.
Kellemes nézelődést!


Modellek a BuSzaCsában

Aki most csinos, bikinis lányokat vár, csalatkozik, és persze ez a büntetése, amiért nem olvasta a korábbi híreket. 🙂
Az előző évihez hasonlóan idén is megrendezték a repülőmodellek versenyét, idén azonban autók is voltak.
A ZZ Top zenéjére, és a helikopterek célraszállására érkeztem. Néhány próbálkozás után már viszonylag feltehető képeket sikerült készítenem, és mire a free style repülések következtek, már a küzdőtéren kapkodtam a fejemet. De volt még limbo (1, majd később fél méteren kifeszített szalag alatt kellett átrepülni a masinákkal), majd modellautó-verseny. Ezt követte a palackvadászat, de volt helikopternyolcas, és szalagvadászat is.
Utóbbi annyira látványos volt, hogy sokszor fényképezni is elfelejtettem 🙂
A napot a szalagvadászaton védőhálóba akadó gép levarázsolása, majd eredményhirdetés, és kb. egy óra szabad repülés zárta.
Remek program volt!
klikk a képre