Küzdelem


Átmenő forgalom tilos


07:43:28

07:44:12


Rocky III.

Kicsit maradjunk még a róka bőrénél…
Nem láttam még az új Üvegtigrist, (az 1-et tegnap igen és ismét tetszett) de olvastam kritikákat… még mindig azt mondom, meglátjuk majd.
Más.
Írtam nemrég, hogy Sylvester Stallone újabb filmekre készül, illetve régieket folytat.
Megint más.
Valaha kedvenc lemezboltom immár szinte egyeduralkodóvá vált ennek minden hátrányával.
Már nem annyira kedvenc.
Már nem dolgoznak ott azok, akiknek egy listát odaadva tíz perc múlva az összessel megjelenik, sőt, néhánynál felhívja a figyelmemet, hogy van szép állapotú használtban is.
Már nem megyek be nézelődni.
Minap mégis megláttam egy DVD-t, aminek szép nagy sárga akciós ára volt.
Bementem. Kérem az “eladótól”. “Nincs”.- mondja. “De a kirakatban ott van.” – erősködöm. Kimegy, majd vissza… “Nincs” – mondja. Kimegyek, majd vissza, és megmondom, hanyadik sor, hanyadik oszlop. Kinéz. “Tényleg” – mondja – “de az ár nem jó rajta”.
Végiggondolom, kezdjek-e cirkuszolni 500 forintért… inkább nem teszem, csak annyit mondok, “akkor talán árazzátok át”.
Másnap arra sétálok, és megakad a szemem ugyanazon a DVD-n, de most nem a kirakatban van, hanem az állványon, az utcán, három darab, a kettő régi áron, a harmadikon nincs ár.
Bemegyek. Ártatlan arccal: “Látom, lement az ára a DVD-nek” Eladó felveszi a “naittvanezaköcsögmegint” arckifejezést, kimegy behozza mindet, és közli rossz az ár rajta.
“Aha” mondom, és elköszönök. Szerintem végleg…
Aki összefüggést keres a cím, és a két utóbbi bejegyzésrész között, közel jár az igazsághoz 🙂


Kiskoszos

Jó néhány évvel ezelőtt ragasztottam ezt a nevet egy közeli – akkor még – ABC áruházra.
Az igazi KGST-piacok ideje volt ez, mikor TAKT kazettákon kiváló minőségű, és nálunk akkor nehezen elérhető zenéket vásároltunk a lengyel sráctól, kartondobozban lapozgattuk a bakelit lemezeket, és ujjongva, alku nélkül hoztam el a Uriah Heep moszkvai koncertlemezét…
Ez az ABC – helyzeténél fogva – a városba érkező ukrán turisták bevásárlóközpontja volt – ki gondolt akkor még a TESCO-ra? Nos, ez az áruház hamar arra a szintre került, hogy más nem is nagyon nézett be oda. Ekkor kapta ezt a nem túl hízelgő nevet…
Aztán változott a rendszer, és kitakarítottak… mármint az áruházban. Jó kis gárda jött ott össze, és a környék lakói lassacskán odaszoktak. Ha névről nem is, de arcról ismerték egymást a vevők és az eladók. Ahogy mondani szokás, fél szavakból is értettük egymást. Ha figyelmetlenül a “mosott” virsliből kértem, az eladó nem mulasztott el visszakérdezni: párizsit mondtál? Szóval ment szépen minden. Hangulatos kis lakótelepi bolt volt.
Aztán úgy november körül egy hétvégén a bolt előtt zöldséget, gyümölcsöt árusító néni megállított, és megkérdezte, aláírok-e egy lapot? Kézzel írott pár mondat azt kérte a tulajdonostól, ne cserélje ki az eladókat.
Nem vagyok egy aláírogató típus, ezt mégis aláírtam, bár tudtam, nem sokat érünk vele.
Aztán kicserélődtek. A tulajdonos három boltjának eladóit cserélte meg, tenisz nyelven forgás volt.
Azóta ma voltam harmadszor a boltban.
Fancsali eladók lézengtek ma is. A hűtőpultban pár óra múlva lejáró szavatosságú termékek keveredtek akcióba egymással, a pénztárban középkorú hölgy ismerkedett a technikával, és annak ellenére sikerült néhány vevőt fizetésre bírnia, hogy a biztonsági őr segített neki.
Cserébe fehér köpenyes eladó húsz centiről asszisztált az orrfúvásomhoz, majd miután semmin nem tudott rajtakapni, a másik vevő után vetette magát. Bizony, két vevő is volt. Én néhány zsömléért tértem be, de féltettem tőle testi épségemet, inkább előre csomagolt tartós kenyeret vettem.
Azt hiszem, inkább távolabbról hozom máskor a péksüteményt…


1949. évi XX. tv. 70/E. § (1)


Róka II, avagy vasút III.

Szegény rókának nem sok nyugalma van mostanában. Kicsit visszanézve a közelmúlt bejegyzéseit megállapítottam, hogy semmit nem vethetek mondjuk Pataki Ági szemére, hiszen nálam is vissza-visszatérnek olykor a témák, még ha nem is motorozgatok egy szakadt büfékocsi körül (ízirájder, öcsém) 🙂
Szóval vasút, és az ő menetrendje.
Az ember utazgat, és mivel hét közben a munka köti le az idejét, marad e játékra a hétvége, ami ugye nagyjából egybeesik a lustálkodom kicsit időszakkal. A reggeli kávészertartás része a kávé utáni kis nyugalom. Ennek vége felé lopózik a képbe Elvira, a mávtündér. (Nem alaptalan a nyájas olvasó sejtése, hogy ezt sem ússza meg, de némi időt még nyer, mert most nem ez lesz a téma.)
Tehát az “intelligens menetrendet” inzultálva hamar kiderül, hogy ha kilenc előtt nem sikerül a pályaudvarra érni, akkor két lehetőség marad: vagy elbóklászik az ember fél délelőttöt – ami ugye kevés arra, hogy valami hasznosba kezdjen, mert úgyis félbe kell hagyni -, és 11 előtt néhány perccel indul el, vagy IC. Nyilván utóbbi marad. Pénztár, mosolygós jegykiadó (egy percre átvillan az agyamon, hogy azt gondolja: “Na, ennek sincs jobb dolga, mint itt téblábolni”) és a meglepetésszerű 21-es kocsi a vonat végén.
Mivel van még időm, gondolom, megnézem a többi kocsit is, ezért már csak nem költözök másik városba 🙂
Ahogy elindulok, látom a peronon dohányzó kalauz értetlen arcát: “Nincs rajta egyenruha, miért megy a mozdony felé?” Aztán mikor az első kocsinál visszafordulok, megkönnyebbülten felsóhajt. A köhögési roham utáni vörös arcával megállapítja, hogy bizonyára a kétjegyű számok ismerete haladja meg képességeimet, és megnyugodva fellép a vonatra. Én is elfoglalom helyem a marhavagonszerű kocsiban, megpróbálom felgyűrni a csomagtartóba a pakkomat, és a kabátomat, majd miután ez természetesen nem sikerül, útitársaimhoz hasonlóan a padlóra teszem a csomagot, az ölembe a kabátot… de jó is egy IC.
Ekkor megjelenik az iménti haláltusáját meglehetősen jól kiheverő kalauz, és arcán a “majdénelmagyarázomennekaszerencsétlennekmiazafogas” kifejezéssel hosszú ujjával a csomagtartón fityegő vasdarabra mutat.
“Haaazaa, hazaa!” jut eszembe, de engedelmeskedek. Miután a kalauz továbbáll, felveszem a földről a kabátomat, leporolom, és elnézést kérek a mellettem (ablaknál!) ülő nénitől, aki valamiért a kalapját igazgatja.
A hátralévő húsz perc nyugalomban tellik.
Hol a mező közepén betont kevergető valamiket nézegetem, hol a másik oldalon a faluszéli tóba fulladni készülő kis(ebbségi)gyerekeket, vagy pihenésképp a vagon két részét elválasztó ízléses füstüveglapot.
Emlékszem régen, mikor a hatalom munkát, és kenyeret adott az embereknek cirkusz helyett, ez az üveglap működött füstszűrőként. Balra dohányzó, jobbra nem dohányzó, és mivel valamirevaló utas másik kezében csomag van (egyikben ugye a cigi) ezért előrelátóan ajtót ide nem is szereltek…
De lassan megérkezünk. A legizgalmasabb rész következik: vajon hanyadikra jön be a vonat? Olyan ez, mint mikor nagymama az ismétlést is végig izgulja … persze, hogy a harmadikra érkezünk.
Irány a troli. Találó név ez a tömegközlekedés…


“Hány cédula egy élet”

Immár tudjuk mikor először, és mikor másodszor, és sejtjük, mi vár ránk addig.
Beköszöntött az az időszak, mikor a levelezőprogramban leporolja az ember a pár évvel ezelőtti szűrőlistát, nem kapkod a telefonért az SMS-hangra, inkább a reklámújságokba sem lapoz bele, és mikor a postaláda tartalmát egyenesen a szemetesbe dobja, elgondolkodik, vajon nem volt-e véletlenül valami hasznos – mondjuk csekk 🙂 – is közte?
Rémlik valamilyen ajtóra kitehető tábla az előző időszakból, amely a lelkes pártaktivisták zaklatásától volt hivatott védeni, de sajnos csak rémlik, így lehet, saját magamnak kell előállítani valamit.
Ha lesz valami jó ötletem, közzéteszem. 🙂
…addig pedig egy részlet a címben említett Adamis Anna szövegből:
“…De azt ne feledje senki se, ki cédulákat ír,
hogy róla is készülhet más helyen, ugyanilyen papír,
az utolsó cédula kőből van, vagy fából, ha kevés a pénz,
és múlt időben ír oda egy erre fizetett kéz….”


Második bőr

Vannak “alapművek”, melyeknek szerepelnie kell a gyűjteményemben. Ma már nyilvánvaló, hogy idő kérdése, hogy ezekhez reális áron hozzá lehessen jutni. (Csak közbevetőleg jegyzem meg, ez lehet az út ahhoz, hogy legálisan vásároljanak az emberek… Egyik multinál most pl. a Magyar vándor és a Kontroll DVD-n együtt kevesebb, mint 1500… Csak így tovább!)
Sikerült kivárnom -többek között- a Macskafogó-t, az Indul a bakterház-at, az Egészséges erotikát, vagy a Szigorúan ellenőrzött vonatok-at, a Macska-jajj-t… hogy csak néhányat említsek.
…és persze nem felejthetem ki az Üvegtigris-t sem. Talán a 2 érkezése okozta az áresést… ennyit mindenképpen megért az új rész 😉 Aztán, hogy mit ér még meg, kiderül majd a jövőben.
Nem örülök az olyan rókának, amiről több bőrt húznak le, és általában nem is szokott bejönni a dolog (gondolom, a rókának pláne nem :-)) Ugyanúgy nem vagyok híve a mindenáronreklámnak sem. Remélem, a 2 körüli belsőemberloptaelarendezőiváltozatot mizéria nem csak a film eladását szolgálta.
Meglátjuk…
Bemutató ma.

(a film utcai plakátjának részletét fényképeztem)


Vég

Téved, aki azt hiszi, a szaloncukorért küzd az emelőkosaras ember…
Nem is a láthatóan rosszul működő órát javítja…

Bizony, bizony. Az ünnep kellékeit bontják. Eltűnt a mikulás háza, a betlehem, és lassan a fenyő is eltűnik.




…viszont lett helyette a szökőkút köré sok szép új igazi beton buktató.
Hogy ez kinek jutott eszébe?
Nem csak hasznos, de szép is… vagy mégsem?


.

Van annak előnye, ha támogatott vezér látogat egy városba.
Szinte egymást érik a trolik, és rengeteg az ülőhely. 🙂


Vasút

Nézegetve az új vasúti menetrendet olyan nekem, mintha egyetlen cél az eddigi állandó késések “menetrendesítése” lett volna.
Mert ugye mi más indokolhatná, hogy például egy Záhony-Budapest viszonylatú vonat fél órát áll mondjuk Nyíregyházán, vagy Debrecenben, mielőtt tovább indulna?
Más. Expressz vonat. Jó ötlet… volt. Mindaddig, míg nem lett kötelező a helyjegy rá. Mert akkor nyomban csak egy koszos, lassú IC lesz belőle, ugyanazon az áron…
Megint más. Egy ideig büszke voltam az új pályaudvarunkon a meglehetősen magas szintű tájékoztatásra. A hangosbeszélő most is kiváló, a tájékoztató táblán azonban keresztülsöpört a “logika”.
Feltűnt, hogy igen kevés az érkező vonat. Aztán mikor egy várakozás alkalmával végigfutkostam pár vágányt, az utascentrumban kiderült az igazság. Mintha csak azok a vonatok érkeznének a tábla szerint, amelyek nem közlekednek tovább.
Tudom, figyeljem a hangosbeszélőt…

Üvegcserepek…

…csillogtak az úton néhány perce, mikor ismét a pár nappal ezelőtti helyszínen jártam. Két autó ütközött újfenn, talán nem történt személyi sérülés, utasaik az átalakított karosszériák mellett beszélgettek.


Elmúltak az akciók


Óriásplakát

Egyre több kerül elő az utcasarkokon, sokszor nem a legjobb helyen. Ez kivételesen jó helyen van és ebben a formájában látszik, mekkora a különbség egy téma két feldolgozása között.

Más. Tegnap dél körül sétálgatva az egyik legveszélyesebb kereszteződésben, a Sóstói út – Stadion utca kereszteződésében látom, a kerítést javítják. Körben betontörmelék, egy kidőlt jelzőtábla…
Éjszaka történt a baj, (Racsi képei megnézhetők a SZON-on) talán egy óriásplakát takart kissé, ami persze nem von le semmit a figyelmetlen felelősségéből, mégis talán ha máshol van a plakát…