Motoros Mikulások

Verőfényes napsütés fogadta a gyülekező motorosokat a Nyírpláza parkolójában. Idén tizenhatodik alkalommal szereztek örömet akciójukkal a Nyír1Bikers szervezésében. Persze hogy ott voltam idén is.
A Motoros Mikulásokról van szó természetesen, akik évről évre gyűjtenek adományt, hogy elvihessék a Jósa András Kórház gyermekosztályán gyógyulóknak.
Idén – talán a napsütéses időnek is köszönhetően – igencsak hosszú volt a felvonulók sora, akik most is a városi kör után Kabaláson álltak meg egy forró teára, majd érkeztek a kórházban lévő gyermekekhez.
Hagyomány már az is, hogy az esemény a Kossuth téren ér véget délután.
Most is így volt, én pedig – ugyancsak hagyományosan – a gyülekezésről, és az indulásról mutatok képeket.
Klikkelj az ittenire, és nézd végig az albumot!
KLIKK