2024.07.16. kedd, 10:04
Vidám Manók – GyerekSóstó
A vasárnap se az a nap volt, ami csak úgy kicsalogatná az embert a 30 fok alatti lakásból, de Sóstónak azért van egy olyan vonzereje, hogy olykor indokolatlanul is útnak indul az ember. Persze most indok is volt, hiszen a GyerekSóstó keretén belül az egyéb rendezvények mellett színpadi produkcióként a Vidám Manók előadását kínálta.
És a manók valóban vidámak voltak, ami annak is köszönhető, hogy rengeteg gyermek és felnőtt várta a színpad előtt a produkciót. Fényképezgetés közben a sátor mögött elhaladva egy pingvin jelmezes lányt láttam. Na, őt sem irigyeltem, viszont egyből elment a kedvem attól, hogy én panaszkodják a meleg miatt. Ráadásul mire körbe értem a színpad mögött a pingvin már színpadon szomorkodott amiatt, hogy mindenki csúfolja mert van szárnya, de nem tud repülni. A gyerekek hamar megvigasztalták azzal, hogy például kiválóan úszik, én pedig igazán az otthona miatt irigyeltem ezekben a pillanatokban.
Szóval igen jó hangulatú gyermek műsort élvezhetett a közönség, a gyerekekre pedig láthatóan abszolút nem hatott a kánikula. Ezt láthatod egyébként a közösségi oldalas videóimon, most viszont képeket mutatok a délutánról.
Jön a szokásos “klikkelj az itteni képre” mondat, vasárnap pedig bűvész érkezik a színpadra.