Emlékszem, egyszer régen nem kis megdöbbenést okozva, a színpad előtt kérdeztem meg, hol lehet csapolt barna sört kapni. Akkor is szüreti napok voltak, akárcsak a hétvégén.
A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok annak ellenére jó program szokott lenni számomra, hogy nem igazán iszom bort.
Szombaton családos kirándulás volt, és igen változékony volt az időjárás is, ezért hajókázást és éttermet választottunk.
Élmény volt, bár a hajó nem mai gyártás volt, de nyithatók voltak az ablakok, ahol az indulás füstjét ki tudtuk engedni. Azért mégis ajánlom a programot – igaz, idén már talán befejezték -, de akkor, mikor nincs nagyrendezvény, és nem szedik elő a régi járműveket.
Az étterem is furcsa ilyenkor. Olyan érzése van az embernek, mintha azt várnák, fizessen már, és menjen, mert jön a következő társaság. Csak itt tapasztaltam olyat is, hogy elfelejtették mondani, a szerviz díj benne van a számlában. (Rá volt írva, de máshol eddig külön említette a pincér, sőt, ezért el sem fogadott borravalót.) A kaja egyébként finom volt.

Vasárnap délután egyedül tértem vissza a városba. Igazán a Kiscsillag koncert érdekelt, de mint kiderült, érdemes volt korábban, jóval korábban érkezni. Egyrészt remek napsütéses idő volt, másrészt kiváló utcazenével kényeztették a látogatókat. Erről a közösségi oldalamon láthattál is élőket.
Új helyre költözött a nagyszínpad, ami igen jó döntés volt. Ráadásul most is kiváló hang- és fénytechnika csábította a közönséget. Nem véletlen, hogy sok nyíregyházi ismerőssel találkoztam ismét.
A fényképezőgépet csak az esti koncertre vettem elő, így a fotóalbumban a Kiscsillag koncert képeit láthatod, ha klikkelsz az ittenire.

Múlt évig bakancslistás volt nálam a Kerekdomb Fesztivál, azóta viszont rendszeres visszatérő vagyok, szóval az idei már a második Kerekdombom volt. 🙂
Írhatnám azt is, hogy hagyomány már, hogy a fényképezőgépet szinte csak ballasztként cipelem magammal, de azért két alkalomból ne vonjunk le mély következtetéseket.
Az eső sem rettentett el bennünket a világgá menéstől, igaz igyekeztünk még előtte elindulni. Így aztán csak Nyíregyháza határában kezdtek le megjelenni az esőcseppek a szélvédőn.
Tállyára érkezve a tervezett napsütés ugyan nem érkezett meg, de az eső sem esett mindaddig, míg megszereztük a karszalagokat, és az evangélikus templom védelmében megnéztük Szirtes Edina Mókus és Rohmann Ditta előadását, ami egy hegedű, gordonka, ének, improvizációk megszólalású produkció. Ahogy másnap közösségi oldalamon írtam, nagyon szeretem, amit Szirtes Edina bármilyen műfajban csinál, mert ezek mindig különleges, és szívvel-lélekkel előadott dolgok. Most is így volt.
Érdekes most visszagondolva, hogy a kb. 4-5 tervezett eseményből kettőt ez alapján választottam, és választok ki mindig. Nyilván kitaláltad, ha ismered fesztivál műsorát, hogy a másik Palya Bea előadása volt. Na, ő is egy csoda. Ez volt a nap záró eseménye számunkra, és nem nagyon zavart az sem, hogy szinte? bőrig áztunk.
Ha már belelestél kicsit a fotóalbumba láthatod, hogy ezekről az eseményekről egyáltalán nincs képem. Ez már úgy tűnik Kerekdomb standard lesz nálam. 🙂
Valahogy ezen produkciók alatt nem éreztem késztetést elvonulni a fényképezés világába, meg hát az időjárás előtérbe helyezte a felszerelés védelmét.
Had mondjam még el, hogy – ahogy múlt évben – idén is a programok nagy részét a Szűcs Pincészet ajánlatából válogattam. Ahogy a hely hangulata, úgy a koncertek is kedvemre valók voltak.
Itt, a kezdődő esőben a diófa alatt álldogálva néztük, vagy inkább hallgattuk Barabás Lőrinc műsorát is. Őt is régen felfedeztem már. Igaz, akkor egy zenekaros produkcióban kedveltem meg, és az azóta látott szóló koncertek alapján már elmondhatom, az volt, ami igazán megfogott. A szóló, sok kísérő alappal, billentyűvel és kevesebb trombitával megvalósított előadás nem annyira tetszett. Nekem kevéssé élő így a zene. Persze azért áztunk kicsit a diófa alatt.

Előző évben jóval könnyebben választottunk kaját a fesztiválon, és idén igazán a választás sem lett tökéletes.
A street food – a kürtőskalácsot leszámítva – egy stand volt, így az Oroszlánosban étlapoztunk. Nem fogom megismételni, legalábbis ezzel a választással biztosan nem.

Lassan eljutunk az egyetlen fotózott programig. Ez is biztosra jelölt volt, hiszen hazai – mármint nekünk hazai – előadók műsorába nézhettünk bele.
A másik ok, szándék egy tehetség “promózása” volt részemről. A Nyerges udvarban ugyanis ismét megcsodálhattuk Bogdán Zolika kiváló dobolását az erre az alkalomra összeállt zenészek kíséretében. Tudom, érdekes így ez a mondat, de ha hallottad már Zolikát játszani, azt gondolom, megérted, miért ezt írtam. Hatalmas tehetség.
Lássuk hát az albumot, amely erről a koncertről készült! Klikkelj a képre!

Három napos utcazene fesztivált rendeztek Tokajban hétvégén.
Ez már az ötödik volt, így jócskán voltak ismerősök, akikkel jó volt újra találkozni, és persze most is voltak felfedezettek, és meglepetés is akadt, és persze voltak nyíregyházi zenekarok is.
Péntek este sajnos más elfoglaltságom miatt nem lehettem ott, és a péntek esti buli koncertek is kimaradtak így, de szombaton és vasárnap amennyire tehettem, bepótoltam a lemaradást. Ezt nagyjából láthattad is az imbolygós élőzéseimből, most pedig mutatok majd pár képet a két napról.
Csináltam egy saját kis táblázatot, hogy könnyebben eligazodjak. Kevesebb színnel, mint a hivatalos, de hasonló tartalommal.
Így előre jelölhettem is a “jó lenne megnézni” csapatokat, majd pedig az idei kedvenceket. Persze így is maradt akikhez nem jutottam el, de lesz még utcazene, illetve találkozhatunk majd máshol is.
Mindjárt a Texas Tourist-tal indítottunk szombaton, és – mivel szinte az egész szombati oszlopot jelöltem – igen sok időt töltöttünk a Murphy Borbárban, és a teraszán. Kávézás közben érkezett ide az egyik felfedezett, a Küszöb zenekar. Nagyon érdekes zenét játszottak, és a hangszerek “készlete” sem volt mindennapi. Jó kis mesélős-zenés történeteik voltak. De itt találkoztunk az évek óta kedvenc Crazy Daisy Jug Band-del is szombaton (Boldog szülinapot!).
Persze nézegettem a táblázatomat, így olykor elszöktünk innen, mert a Csúróstusza zenekar eleve “mindenképpen” kategória volt a korábbi év kellemes emléke kapcsán. Most sem csalódtunk, sőt! Igazi élmény volt a távol maradó zenekar idejének kitöltésére összeállt jam az SKH zenekarral. Így kell ezt csinálni. Még vasárnap sem tudtam könnyen elszakadni tőlük, ahogy azt a közösségi oldalamon az élőzésből láthattad. Szombaton és vasárnap is meglátogattam a Rover zenekart és a Potatopatch sem maradhatott ki.
Nézegettem egy darabig a táblázatomat, mikor megláttam Karácsony Dávidot, de nem találtam a Purga zenekart a fellépők között. Maradt hát a kérdés, mikor, hol játszanak. Az csak később, mikor már zenéltek, derült ki, miért nem találtam a múlt év egyik kedvencét. Ugyanis egy másik formációval, a Rombus zenekarral érkezett idén, ami egy – mint a vasárnapi beszélgetésből kiderült – új project. A különlegessége, és a páratlansága abban áll, hogy népszerű komolyzenéket ötvöznek cigányzenei motívumokkal, ráadásul igen jó dolog sül ki belőle. Remélem, találkozunk még.
Láthatod, közben nem nagyon tartom az idővonalat, de nincs is nagy jelentősége, hiszen minden formáció minden nap zenélt, így nem biztos, hogy mindkét nap találkoztunk.
Ennek persze több oka is van. Egyrészt rengeteg nagyon jó zene volt, másrészt a számomra ritkán hallható, látható formációknál rendesen ottragadtam.
De azért volt időm a No Cnt’Roll & Mr. Bluesman, a Szakaszhatár, és a Fehérgyarmati Oldalvágányon megismert Catcha Lab meghallgatására is.
Vasárnap pedig a többek által ajánlott CstDzs Alt’N’Roll is képbe került.
Ők voltak a vasárnap egyik hősei, akik a hatalmas eső után is visszatértek zenélni előcsalogatva az ereszek alól a nézőket. De a Texas Tourist is játszott az esőtől fénylő út mellett, a Crazy Daisy Jug Band meg az esőben sem állt meg.
Az igazi vasárnapi hős címet azonban a The Acoustic Affair-nek adnám, akik mindenféle hangosítás nélkül – a társ zenekar leszerelt, és haza indult az esőben – kiváló hangulatot csináltak a város főterén annak ellenére, hogy egy utcányira – szerintem – indokolatlan hangerővel játszott egy zenekar.
Persze ez nem az ő saruk, nyilván nem tudhatták, mi történik pár száz méterrel arrébb.
Az idei fesztivál-szervezői talulságok egy része a korábbiakból jön továbbra is.
Autó forgalom. Ezzel nagyon kellene kezdeni valamit, mert ha nem szabályozott, a rendőrök is csak be tudnak állni a konvojba, ahogy tették is.
Öröm volt látni, hogy a múlt évben hiányolt kiírások megjelentek a sátraknál. Idén is volt ugyanis tető a fellépők fölött. (Hátha olvassák a VIDOR szervezői. 😉 )
Amin érdemes lenne elgondolkodni, ha már nem lehet elkerülni az “összeszólást”, hogy a szomszédos csapatok fél óra csúszással kezdhetnének. Így 15-20 perc “szomszéd csendet” minden fellépő kapna. A formációk elérhetőségének QR kódját sem engedtem el, kevesebb keresgéléssel lehetne eljutni a fellépőkhöz. A Csúróstusza rajongótáborának külön köszönöm a matricát. Nagyon jó fejek voltak. 🙂
Nagyjából ennyi a mese, jó volt, legyen jövőre is!
Klikkelj a képre, és nézz bele a hangulatba!

Csábítónak ígérkezett a Kisvárda sétálóutcájába szervezett három koncert, így útra is keltünk péntek délután.
Természetesen időben érkeztünk, sőt. Így láthattuk, ahogy a technikusok jó egy órán át próbálták visszaszerezni a keverő kezelését a technika ördögétől. Nagyjából egy éve éltem át hasonlót ugyanezeken a virágoskert szegélyköveken üldögélve.
Ahogy a cowboy mondja az ismert viccben: Kettő.
Aztán elkezdődött a Texas Tourist koncertje. A fiúk alaposan odatették magukat, és a nézőtéri hangzást is megszoktuk valamelyest, valamint én nagyjából tudom már a szövegeiket, így bátran koncentrálhattam a fényképezésre.
Így aztán vannak is képeim, és nem is mentünk hiába.
A Radar, és a Kalapács Akusztik volt még hátra. Ezekből elég sok előzmény volt a beállásnál, így mikor a Radar megszólalásánál kiderült, hogy az ördög győzött a keverőnél, csomagolni kezdtünk.
Azért jó kis kirándulás volt, de elgondolkodtam, hogy tervezek-e következőt.
A képeket azonban megosztom, és bízom benne, hogy a Texas Tourist-tal legközelebb legalább olyan megszólalással találkozunk, mint mondjuk a Zene Sóstón koncertjükön. Na az jól szólt!
Klikkelj a képre!

Hét közepén találtam a plakátot, amely az István a király rockopera előadását hirdette Nyírbogát szabadtéri színpadán.
– Menjünk? – kérdeztem.
– Gyertek! – mondta az időjárás.
Mentünk.
Lassan telt a nézőtér, de volt még szinte egy óránk. Egy utolsó próbát nézhettünk meg, és sikerült egészen jó helyet is találnunk.
A környezetről: Technikailag kiválóan felszerelt kőszínpad, kihelyezett padok a nézőtéren, büfé, és kezdésig egy remek zenét játszó trió a színpad oldalánál. Sajnos nem sikerült megtudnom róluk semmit, de szívesen veszek bármilyen információt, hogy követni tudjam őket.
Mire a kezdéshez értünk, minden hely megtelt. Az előadás pontosan kezdődött, és nem okozott csalódást. Persze – majd meglátod a szereposztást – eléggé biztosra mentünk. Ja, és ingyenes volt.
Kiválóan szólaltak meg a szereplők, és a fények sem voltak rosszak, talán kevesebb füstnek és a két szél világításának jobban örültem volna.
Ki kell még emelnem az Igrice Néptáncegyüttes fiatal táncosait, akik igazán fantasztikus produkciót nyújtottak.
Végezetül – anélkül, hogy a szereplőket külön értékelném – jöjjenek az előadás információi, a szereposztás!

István a király. Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján.
Zeneszerző: Szörényi Levente. Szövegíró: Bródy János.
Producer: Nagy Szilárd. Rendező: Puskás Tivadar. Színpadra alkalmazta: Nagy Szilárd.
Díszlettervező: Tihanyi Ildikó. Koreográfus: Gönczné Gyarmati Krisztina. Betanította: Fabu Bettina, Balogh Tamás, Tóth Bence.
Világosítás, fénytechnika: Nánási Barnabás. Hangkeverés: Babják János, Hangtechnika főmunkatárs: Szaniszló Csaba.
Szereplők: István – Varga Miklós, Koppány – Nagy Szilárd, Torda – Koroknai Árpád, Laborc – Koroknai Árpád, Sarolt – Kmecz Anna, Gizella – Hekman Erzsébet, Réka – Vajdáné Plósz Jolán, Asztrik – Keresztény Tamás, Vecellin – Mezei Attila, Regősök – Mezei Attila, Kiss Alexandra, Kóródi Ágnes, Koppány asszonyai – Kiss Alexandra, Kóródi Ágnes,
Az Igrice Néptáncegyüttes kíséretében.

Jó volt ott lenni. A képre klikkelve megnézheted az albumot.

Azt is szerettem a Révfülöpön eltöltött időben – és ez jórészt harminc egynéhány fokos meleg volt -, hogy viszonylag kevés mászkálással szinte mindent elérhettünk. Igaz, a kilátót csak a hegy aljáról néztük meg, de remekül el lehetett tölteni az időt napközben is.
Szombaton jó kis szél kerekedett, amitől ugyan hűvösebb nem lett, de izgalmassá tehetett egy hajókirándulást. Ezzel hangolódtunk hát az esti koncertekre.

Délután ismét időben érkeztünk, és ez a nap sem múlt el kellemes találkozások, beszélgetések nélkül. Nagyon szerettem ezt a hangulatot.
Ahogy én látom, a Révfülöp Blues – és általában a révfülöpi kulturális események – egyik célja a lokálpatriotizmus, azaz a Révfülöphöz kötődés erősítése akár a helyiek, akár a vendégek körében. Ehhez tartozik az is, hogy a program válogatásánál az is szempont, hogy az ország távolabbi részéről is érkezzenek fellépők, akik egyébként nem igazán tudnának bemutatkozni ilyen távol otthonuktól. Ez is az egyik különlegessége, vonzereje a rendezvényeknek.
Szombat este is Debrecenből érkező zenekar nyitotta a koncertek sorát, amelyre természetesen Benkő Zsolt kiváló felvezetője csalogatta a nézőket. Érdekes volt, hogy míg csütörtökön a nézők nagy része erre a felvezetőre kezdett érkezni, pénteken és szombaton már a kapu előtt álldogáltak, várva a nyitást. Ez is sokat elmond a rendezvényről.
Szóval a debreceni Blues from Hell indította a szombati koncert kettőst.
Volt szerencsém többször is hallani a csapatot, így ismerősként üdvözöltük egymást a műsor előtt. Ők az 1920-as évektől napjainkig terjedő időszak szájharmonika-énekes blues-át játszák. Ezen a koncerten a közönség legnagyobb kedvence mégis a dobos volt. Balázs igazi showman-ként lopta a nézők szívébe magát. Talán látszik is majd néhány képen.

Az átállással a Sonny and his Wild Cows formáció lakta be a Révfülöp Blues színpadát.
Egy egészen más stílus, igazi bulizós rhythm and blues, rockabilly zengte be a nézőteret a záró koncerten.
Estefelé már hűvös lett a szélfútta Balaton part, de a nézőtéren egy szalmaszálat nem lehetett leejteni. Egyébként minek is hozna ilyet bárki magával?
Azt nem tudom, táncos cipőt hoztak-e a nézők, de sok táncos lábú érkezett, az biztos. 🙂
Igazán nagy élmény volt számomra sok év után újra találkozni Szabó Tamással, újra koncerten hallani szájharmonika játékát.
Sajnálom, hogy harmincöt fokra tervezett öltözékemben az utolsó néhány percet már ki kellett hagynom. Amíg azonban ott voltam, a sok mozgásos fényképezéssel igyekeztem maximálisan kitölteni az időt, és fenntartani a testhőmérsékletemet.
Nagyon hálás vagyok Kovács Pepinek, hogy megteremtette ezt a lehetőséget, és kiváló gazdája tizenöt éve a rendezvénynek.
Az élet azonban nem áll meg Révfülöpön, hiszen a nyár szinte minden hétvégéjén találsz rendezvényt, kiállítás különböző műfajokban. Érdemes úgy tervezni a környéken járást, hogy útba ejtsd ezeket, vagy egyszerűen csak ezért elindulni, ahogy mi is tettük.
Köszönök mindent, és most lássuk a záró nap fotóalbumát! Klikkelj az ittenire!

Délutáni beállás közbeni beszélgetés Révfülöpön:
– Hát te itt is?
– Tudod, Nyíregyháza és környéke, ahogy a blogom szlogenje mondja.
Valahogy így múlattuk az időt a napfényes Balaton partján délutánonként. 🙂

A napközbeni kis kirándulás után felfrissülve péntek délután is időben megérkeztünk a XV. Révfülöp Blues színpadához.
Volt idő ismerkedésre, hiszen személyesen nem találkoztunk még a teljes Simple Blues Band zenekarral, bár néhány tagjával már ismertük egymást. Többször terveztem, hogy megnézem őket, de valahogy korábban ez nem sikerült, pedig nem túl messze élünk egymástól. Mentünk hát messzebb.
A Révfülöp Blues a másfél évtized során nem érdemtelenül szerzett rangot magának. Nem csoda, ha elismerésként élik meg a formációk, akik elérnek a rendezvény színpadára. Ezért is kivételesek ezek a koncertek.
A Simple Blues Band-nek sikerült meggyőzni a nézőket is arról, hogy nem hiába vannak itt. Nagyon jó hangulatot teremtettek, kiváló zenével kényeztették a közönséget. Jó érzés volt a formáció oldalán vasárnap azt olvasni, mennyire fontos állomásnak tekintik a fellépést. Megdolgoztak érte.

Nagyon jó volt délutánonként, esténként, hogy tudtunk beszélgetni a fellépőkről is. Így kiegészítve azokat az információkat, amelyeket nekem sikerült összeszedni a felkészülés során sokkal jobban tudtam “irányítottan” figyelni a koncertet fényképezés során, és persze szerencsém is volt olykor, mikor felocsúdva a zene élvezetből elindultam egy-egy videót készíteni. Így sikerült például Deep Purple újragondolást rögzíteni blues környezetben. Nem hittem a szememnek, fülemnek, és örültem, hogy nem voltam “lusta 🙂 ” pont akkor videózni a BluesSteel & Friends koncertjén. Persze többször is elindultam a színpad felé.
Délután, beállások alatt éppen a rózsakertben sétáltunk, mikor Pleszkán Écska kezdett énekelni a színpadon. Hamar eldöntöttük, hogy a rózsák várhatnak.
A koncert utolsó részében először vokalistaként tűnt fel a színpad szürkébb sarkában, majd a fronton is megjelent. A hangja azonban már a vokálban is meghatározó volt. Eszméletlen duót alkottak a szaxofonossal.
Természetesen pénteken sem maradt el a blues történelem Benkő Zsolttal, és mindkét formáció saját műsorában is élvezhette játékát.
Ezen a napon már kicsit hosszabb az albumom, ismerős volt már a színpad, és a fények.
Klikkelj a képre, és nézd meg, hogy láttam az estét!

Csütörtökön kora délután érkeztünk meg Révfülöpre. Gyorsan elfoglaltuk a szállást, tusolás, kávé, és irány a központ. Mikor korábban itt jártam, már nagyjából felfedeztem a települést, így elég célirányosak lehettünk.
A főutcán sétálva az egyik kapuban kis dobozban friss érett fügék csábították azt, aki szereti. Becsületkasszával, ahogy például a kávé is működött a szállásunkon.
Hamar beértünk a mólóhoz, és mivel volt még jócskán idő a program kezdéséig, ügyesen megebédeltünk, és meg is vacsoráztunk egyben. Az árak elfogadhatóak, az árusok kedvesek, mosolygósak, a kaja finom, a sör, üdítő kellemes hideg.

Azt tudod, hogy szeretek időben, vagy inkább idő előtt érkezni az eseményekre. Kell kis hangolódás. Itt pedig még régi kedves ismerősök, barátok is voltak, és egy koncert előtti beszélgetés, ismerkedés mindig jólesik.
Miután kellően meglapogattuk egymás hátát Kovács Pepivel, aki a rendezvény szervezője, és nem mellesleg réges régről, Nyíregyházáról indult az ismeretségünk, már követhettük is a színpadi beállásokat.
Majd láthatod a képeken, igazi kőszínpad van minden csodával felszerelve. Remek szakemberek felügyelték hogy a megszólalás és a fények is hibátlanok legyenek, szóval egy mesevilág szerintem a fellépőknek.
A nézőtér vége, és egyik oldala fedett, középre pedig minden nap ügyes kezek pakolták ki a székeket, amelyeket aztán egytől egyig áttörölgettek, majd a nap végén visszapakolták a fedett helyre.
Ezt azért írtam le, mert nem nagyon láttam sehol ilyen gondosságot, és a nézők sem, mert mire a kapuk megnyíltak, minden készen, rendben várta őket. A három nap alatt nem láttam eldobott szemetet, sörös dobozt, ami ugyancsak ritkaság. Nyilván a rendezett környezet rendet vonz maga után.
Kicsit hosszúra sikerült a bevezető, de ezt nem fogom minden nap leírni, kihagyni viszont nem lehetett.

A Révfülöp Blues 15. születésnapját ünnepelte ezzel az eseménnyel, és nem csak a környezet, hanem a fellépők kiválasztása is igényes volt.
A kezdés előtt kb. negyed órával ráhangolódásként minden nap Benkő Zsolt kiváló gitárjátéka gyűjtötte a nézőket a színpad elé. Ő volt az idei esemény szóvivője is, és túl a felvezető gitárjátékon és a résztvevők bemutatásán minden nap kaptunk egy rövid blues történelmet is. Érdemes volt korán érkezni. Egyébként Zsolt minden fellépő formáció mellé beszállt pár perc gitárpárbajra. Imádtam.

Eljutok lassan a koncertekig. 🙂
A Jumping Matt and his Combo indította a blues koncertek sorát. Nem gondolom, hogy őket be kellene mutatni, de azért belinkeltem az oldalukat. Fergetegesek voltak most is, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a nézőtéren még oldalt is álldogáltak nézők. Ahogy ott, aakor is mondtam, ütős indulás volt. Néha most is elfelejtettem fényképezni, mint ahogy a későbbiekben is gyakran.

Rövid átállás után a Jambalaya lépett színpadra. Illetve ez így nem fedi le teljesen a valóságot, hiszen ahogy egy igazi New Orleans Music Show-hoz illik, a nézők között, a nézőtér végétől zenélve vonultak be, ami elég gyors döntést csikart ki belőlem, vajon a fényképezőgépet, vagy a telefont dobjam el hirtelen. Azt hiszem, jól döntöttem, hiszen ez lett talán az egyetlen vállalható videóm a közösségi oldalon, és visszaad valamit az őrületes hangulatból.
Őket személyesen nem ismertem eddig a koncertig. Hatalmas buli hangulatot csináltak, szívesen találkoznék újra velük is.

Nézzük most az első nap fotóit, amelyeket természetesen a szervező is megkapott. Onnan könnyen válogathatsz a képek közül, ha külön-külön szeretnéd megosztani. Az album nézegetéséhez pedig klikkelj az ittenire!