Várépítés

Nem véletlen a cím, és az sem, hogy utolsó napomon érkeztem az egri várba.
Természetesen tervezgettem az utazást, természetesen utána olvasgattam kicsit, és ezek alapján döntöttem így. Tudható volt számomra, hogy építkezés folyik, és látható volt, hogy ez nem minden esetben felújítás, sokkal inkább valaminek az építése.
A borult, esőre álló időben mégis úgy döntöttem, irány a vár. Kedvenccé vált parkomon keresztül sétáltam át most is. Útközben felidéztem néhány emléket, és már a pénztárnál is voltam.
Mondtam a néninek, hogy szeretném megnézni közelebbről a légkalapácsokat, melyek hangja messzire elhallatszott. Gondolkodás nélkül, mosolyogva adta a belépőt.
– Vajon hányszor sütik el ezt a “viccet”? – szégyelltem el magam.
Aztán hamar eljutottam az építőkig. A belső várkapu után felmentem egy lépcsőn, és egyszer csak megjelent egy építőmunkás egy gerendával. Hogy Hadházit idézzem, egy darabig “néztük egymást, mint Noé és a harmadik teve”, aztán visszafordultam elkönyvelve, hogy az biztosan építési terület.
Besétáltam a belső információhoz – ellépve egy vitéz és két kísérője útjából -, ahol közölték, ha nem akarok délutánig várni a vezetésre, eredjek előbbiek nyomába. A vaskapunál értem utol őket, és ettől kezdődött egy nagyon érdekes, sok információt tartalmazó séta. Hamar kiderült, hogy a két kísérő már részt vett valamilyen mesélős túrán, mert vitézünk – aki egyébként igen felkészült volt – folyamatosan kérdezgette őket.
A jó fél órás sétán megismerkedtünk a vár történetével, majd megnéztünk egy valóság vs. Egri csillagok kiállítást.
Ezt követően egyedül bóklásztam még vagy egy órát. Ekkor állapítottam meg, hogy nem feltétlenül az eredeti állapot helyreállítása a cél, hanem inkább a modern építőanyagok felhasználása. Ez szerintem nem tesz annyira jót a várnak, de határozottan jobb, mintha hagynák elpusztulni.
A karácsonyfaégő sor felfedezése a várfalon, és a felerősödő szél hatására fejeztem be a vártúrát.
Kifelé betértem még a pénztár épületébe, ahol egy réteggel bővítettem öltözékemet, és kicsit beszélgettünk a pénztáros nénivel, így talán nem az a “tapló látogató” kép maradt rólam, ami kialakulhatott érkezésemkor.
Hazafelé még elidőztem a parkban, szereztem estére ebédet, és indultam csomagolni.
Erről már nincs képem az albumban, amit a képre klikkelve nézegethetsz.
KLIKK

Így albumon kívül pár szó még a haza utazásról. Vasutazás rész. 🙂
Kicsit ijedten konstatáltam péntek reggel az egri vasútállomásra érkezve, hogy benn áll a Füzesabony felé induló vonat. Loholtam hát, hogy elérjem, bár a kalauzok elég nagy nyugalommal álldogáltak mellette.
– Ez még az előző – mondták mosolyogva – de inkább jöjjön ezzel, ki tudja.
Mondtam, hogy a következőre van jegyem.
– Határeset – mondták még mindig mosolyogva.
Füzesabonyban leszállva a ráérők nyugalmával sétáltam a peronon, mikor a hangosbeszélő közölte, Tokaj Intercity vonat érkezik…
Kicsit meglepődtem, de megtanultam, vasutazás közben nem gondolkodni, cselekedni!
Lépcsőn le, lépcsőn fel, és valóban jött a Tokaj. Volt még annyi időm, hogy rápillantsak a telefonomra, valóban a Tokaj IC-re szól a jegyem.
Felszálltam. Még telefonomat nézegettem, mikor elsétált mellettem a kalauz.
– Késünk sajnos több, mint egy órát, váltóhiba, meg gázolt egy másik vonat, összeszedtük az utasait. – mondta.
– De nekem a Tokajra szól a jegyem, és ez az. – csodálkoztam.
– Ez IS az, meg a nemsokára jövő is az. – villant át a már ismert kincstári mosoly az arcán – Ugyanaz az útvonal, ugyanúgy hívják a vonatot, nagyjából az idő is stimmel, jó utat! – nyugtatott meg.
Így történt, hogy valamivel korábban értem haza vonattal, mint ahogy menetrend szerint kellett volna. 🙂
Vajon mi lenne a vasúttársasággal ezek nélkül a jófej alkalmazottak nélkül?