Kis vonatozás

Nem elírás, inkább utalás a cím.
Nyilván lehetetlen városunkban kisvonatozni (eltekintve a játékboltok kínálatától), hiszen 2009-ben leállították a közlekedését, és – bár olykor felröppennek hírek az újraindításról, – az állapotokat nézve nehezen elképzelhető, hogy ígéreteknél valaha is többet kap a város belőle.

Kis kitérő: Ha mégis kicsit felidéznéd a hangulatot, ajánlom a Kisvasutak Baráti Köre Egyesületet, akik lelkes, fáradhatatlan munkával igyekeznek megmenteni valamit ebből az örökségből. Dombrádon található egy szabadtéri kiállítás, és egy kis múzeum a vasútállomás épületében, illetve az aktivisták folyamatosan igyekeznek a pálya egy részét közlekedhetővé tenni. Olykor még utazni is lehet a megmentett szakaszon. Ha követed őket a linken, láthatod, hol tartanak éppen.

A munkaidő utáni fotózásnak az az egyik hátránya, hogy kevés idő marad valamennyire megfelelő fényekkel, különösen ha mondjuk Sóstóra akar az ember kijutni fél öt tájban. Így volt ez csütörtökön is, ezért egyből az erdőszéli részre indultam, ami nagyjából Sóstógyógyfürdő “vasútállomás”.
Nyilván az idézőjel sem véletlen, és a pálya itteni részén sétálva kicsit, a szétkorhadt talpfákat, hiányzó rögzítőcsavarokat, rozsdaette váltókat nézve hamar elveszti az ember a bizalmát abban, hogy itt valaha bármi is biztonságosan közlekedjen. Talán csak a néha áthaladó kerékpárosok, akik közül néhányan még ma is körülnéznek a sínekre gurulás előtt. (Ej, ha ezt a zebrára hajtásnál is megtennék!)
Szóval a Múzeumfalu sarkától az állatkerti építőanyag lerakatig jártam be a pályát, majd levezetésként, hangulatjavításként kicsit sétáltam az út túloldalán, a tóparton is.
Ennyi a mai fotóalbum, de tervezek idén még Sóstót. Most azonban klikkelj az itteni képre!