Bortalanul

Emlékszem, egyszer régen nem kis megdöbbenést okozva, a színpad előtt kérdeztem meg, hol lehet csapolt barna sört kapni. Akkor is szüreti napok voltak, akárcsak a hétvégén.
A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok annak ellenére jó program szokott lenni számomra, hogy nem igazán iszom bort.
Szombaton családos kirándulás volt, és igen változékony volt az időjárás is, ezért hajókázást és éttermet választottunk.
Élmény volt, bár a hajó nem mai gyártás volt, de nyithatók voltak az ablakok, ahol az indulás füstjét ki tudtuk engedni. Azért mégis ajánlom a programot – igaz, idén már talán befejezték -, de akkor, mikor nincs nagyrendezvény, és nem szedik elő a régi járműveket.
Az étterem is furcsa ilyenkor. Olyan érzése van az embernek, mintha azt várnák, fizessen már, és menjen, mert jön a következő társaság. Csak itt tapasztaltam olyat is, hogy elfelejtették mondani, a szerviz díj benne van a számlában. (Rá volt írva, de máshol eddig külön említette a pincér, sőt, ezért el sem fogadott borravalót.) A kaja egyébként finom volt.

Vasárnap délután egyedül tértem vissza a városba. Igazán a Kiscsillag koncert érdekelt, de mint kiderült, érdemes volt korábban, jóval korábban érkezni. Egyrészt remek napsütéses idő volt, másrészt kiváló utcazenével kényeztették a látogatókat. Erről a közösségi oldalamon láthattál is élőket.
Új helyre költözött a nagyszínpad, ami igen jó döntés volt. Ráadásul most is kiváló hang- és fénytechnika csábította a közönséget. Nem véletlen, hogy sok nyíregyházi ismerőssel találkoztam ismét.
A fényképezőgépet csak az esti koncertre vettem elő, így a fotóalbumban a Kiscsillag koncert képeit láthatod, ha klikkelsz az ittenire.
KLIKK