AdHoc Team a Városmajoriban

A hétvégéről nincs mesélni valóm, van azonban a múlt hétről, nem is kevés.
Kezdjük a szerda estével!
Nemrég fejeződött be a Városmajori Művelődési Ház felújítása, és pár napja újra meg is nyitotta kapuit.
Szerdán az AdHoc Team koncertje volt az, ami az újraindulás után felkeltette érdeklődésemet. Annál is inkább, mert a meghívásban szerepelt Orémusz Maja neve is, ez pedig számomra eleve előre vetít egy színvonalas előadást.
Most sem kellett csalódnom.
Az AdHoc Team megújult műsorához ő készítette, és osztotta meg a közönséggel az összekötő szöveget, ami most is számos új, érdekes információt tartalmazott.
Ahogy írtam, a megzenésített versek jó része olyan volt, amit korábbi előadásokon nem hallottunk.
Hamar elrepült az előadásra biztosított időkeret, így a második ráadásra már nem kerülhetett sor, pedig a közönség igencsak “vevő” lett volna rá.
Fényképezgettem is, így most sem maradsz képek nélkül. Klikkelj az ittenire!
KLIKK