Pandóra Projekt Európa közepén

A hatásvadász cím után jöjjön a magyarázat!
Ahogy pár napja az ajánlómban írtam, szombat délutánra az idén talán egyszer környékünkön fellépő Pandóra Projekt koncertjét terveztük be.
A cím egyik fele meg is van. 🙂
Tállya, a közel 2000 lakosú borsodi község a hagyományokat megőrizve is kedvelt turisztikai célpont.
A településen a tokaj-hegyaljai borvidéki fekvéséből adódóan számos pincészet található, melyek rendszeres programokkal csalogatják a vendégeket. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Kerekdomb Fesztivál, mely évek óta színes programokat kínál szeptember közepén.
Írásom címének további megfejtéséhez meg kell említenem a közel harminc éve a községben működő Közép-európai Művésztelep és Szabadiskolát. Volodimir Scsur, a művésztelep egyik alkotója készítette az a szobrot, amely a község főutcáján végighaladva, egy kanyar után állítja meg az arra járót. A négy méter magas, fából faragott főnix szobor – ahogy azt 1992-ben deklarálták – Európa mértani középpontján áll.
A helytől pár száz méterre található az Oroszlános Borhotel. Itt láthattuk a Pandóra Projekt remek koncertjét szombat délután.
Természetesen kicsit korábban érkeztünk, így – miután beköszöntünk a zenei beállást végző zenekarnak – tettünk egy rövid sétát a környéken.
Erről találsz néhány képet az albumban, ha klikkelsz az ittenire. Ja, és a koncertről is van egy. 🙂
KLIKK