Április bolondja

Az azért jelent valamit, hogy Köszönetet mondot olvasok a Köszöntőt mond helyett az egyik meghívón…
Szóval ma ismét fontolgattam az ajánló írását, hiszen valamiért hirtelen megcsappantak a rendezvények. Városunkból is távozott a majális, de megjelent néhány virág. Jobb ez így.

Van azonban néhány olyan esemény így is, amit ajánlani tudok, és ahol szeretnék ott lenni. Bár ebből most szülővárosom kimarad.

Ahogy már korábban írtam, a Keresztúri Esték koncertjei péntekre helyeződtek át.
Így ezen a héten péntek este hétkor kezdődik Gájer Bálint zenekaros koncertje Bodrogkeresztúron, a Henye Borbár és Vendégházban.

Terveim szerint én Debrecen felé veszem az irányt péntek este.
Nagyon régen találkoztunk, így biztosan jól fog esni akár kis beszélgetés is a DEMKI Ifjúsági Házban Kónya Leventével a Club Akusztik koncertje előtt, vagy után. Számomra mindig meglepetés a műsor összeállítása, de mindig élmény az előadás is.
Itt most egy 2013-as VIDOR pillanatot idézek fel.

Innen csak egy ugrás az Incognito Club, ahová nyíregyházi fellépők, az Artézis trió érkezik.
Őket is talán nyár végén, ősszel hallottam legutóbb, ideje frissíteni.

Szombatra ismét az Inco programját ajánlom, Juhász Marci koncert, vendég a Piszkos Freddy.
Ők kezdenek este kilenckor.

Frissítés.
Ma reggel találtam egy eseményre, amelynek azt gondolom, itt a helye.
Ez egy jótékonysági koncert sorozat egyik állomása, és a Kállósemjéni Kállay Kúria ad helyet neki. Szombat délután 5-kor kezdődik a program, adománygyűjtő ládába lehet elhelyezni a támogatásokat. Részletes információt a linken találsz.

Vasárnap Országos Állat- és Kirakodóvásár lesz Tokajban.
Egyszer jártunk arra, mikor azt hittük, akkor van. Most tudjuk. 🙂

Debrecenben vasárnap is lesz program.
A Virágvasárnapi városi keresztút a békéért délután háromkor kezdődik a város főterén.
Részletes infót találsz a linken.
A kép 4 éve, a Tokaji Passió előadáson készült.

Ennyi volt a mai ajánló. Húsvétra lehet, nyuszit is hozok. 🙂