Under the Mask – Zene Sóstón

Múlt évben háromszor is találkoztam az Under the Mask tagjaival. Legalábbis nagy részükkel. Kicsit mindig más felállásban, más néven, de nagyjából hasonló előadással. Legutóbb mostani koncertjük előtt pont egy évvel a VIDOR Fesztiválon.
Most a Zene Sóstón záró koncertjének előadói voltak.
Mondtam már, sokféle zene érkezett a Krúdy Vigadó melletti színpadra ezen a nyáron is, és akár azt is mondhatnám, jelzés értékű, hogy az idei évadot ez a nagyon fiatal csapat zárta. Van remény. 🙂
Szólógitár, basszusgitár és ének volt a felállás. Tudom, a képen négyen vannak, mert a koncert utolsó részében fuvolista is színezte játékával a zenét.
Nekem, és néhényaknak a nézőtéren furcsa volt, hogy nincs dobos. A koncert közben kiderült, a zenekarnak is. Volt tervben, de végül nélküle kellett színpadra állniuk.
A Zene Sóstón-t tehát a jövő ígérete zárta, és én is bezárom, remélem, csak jövő nyárig a most következő fotóalbummal.
A képre klikkelve láthatod, ezt a koncertet is meglátogatta a kukacsbombázó. Talán egyszer oda is eljutunk, hogy tekintettel lesznek a szúnyogirtásnál a földi rendezvényekre is.
Most azonban lássuk inkább a képeket!
KLIKK