VIDOR – tizenegyedik nap

A fesztivál záró bejegyzése érdekes körülmények között készül. Mivel vasárnap hajnalban kicsit világgá megyek, de nem akartam csúszni az utolsó bejegyzéssel, így ez most a téren, a produkciók szünetében íródik.
Imádom a droid diktáló funkcióját, meg hogy hülyének néznek a téren, és különösen imádom a szavakat, amelyeket néha a számba ad. 🙂
Gondolkodtam, hogy úgy hagyom, de most mégis javítgatok, talán minden hibát.
Ma a Rockhajó kezdett a napfény színpadán, és most is kiváló koncertet láthattunk. Amit sajnálok, hogy ezt követően nem lehetek ott a 2. Pásztorock fesztiválon, ahová ők is igyekeznek a koncert után.
Tegnap este kiugrottunk pár órára a helyszínre, hogy találkozzunk. Majdnem egy év telt el, és most sem volt nálam pulóver. 🙂
Idén is biztosan fantasztikus hangulat, remek emberek, és kiváló koncertek lesznek. Jó bulit, srácok!

Az utolsó nap mindig szomorkás kicsit a VIDORon. Már kevesebb a koncerteken kívül szórakoztató produkció a szünetekben, a pantomimesek mennek egy integetős búcsúkört, én pedig várom a fél nyolcas !MINA? koncertet, mellyel a VIDOR Kerttől, és a fesztiváltól is elbúcsúzom.
Következő jelentkezésemig kicsi csend lesz itt. 🙂

Vége.
Hazaértem, cserélgetem a furcsa szavakat, miközben töltődnek a képek a számítógépre. Nem sok lesz ma, de találkozhatsz a Szombathelyi Kötélugrókkal. Most is parádésak voltak.
Nem volt türelmem kivárni a !MINA? koncert kezdetét, így kicsit korábban fogok majd aludni térni. 🙂 Jó lett volna, ha a napfény színpadának képe helyett ez a profi helyszín égett volna a retinámba, de az utolsó képem a fesztiválról most az, hogy a távolban eltűnnek a pantomimesek.
Jöjjenek hát a záró képek! Klikkelj az ittenire!
KLIKK

Maradt még kis értékelés, melyet be kell valljam, az ismert okok miatt előző nap írtam meg.

Furcsa fesztivál volt ez. Sokszor elgondolkodtam, nem lett volna jobb kihagyni idén? Mármint nem megrendezni. Aztán visszagondoltam a legutóbbi évekre, és rájöttem, az a rész, amelyet pár éve látogatok a fesztiválból, nem lett rosszabb. Nem lett más a helyi formációk megbecsülése, csak nagyobb lett a dobogó, pedig most ők vitték el a hátukon a belváros zenei részét.
Örvendetes volt viszont a VIDOR Kert fejlődése. Ott pazar technika várta az esték fellépőit.
Végére hagytam azokat, akik már hazajárnak a VIDORra, és tulajdonképpen ők teremtik meg a fesztivál hangulatot évről évre. Köszönet az artistáknak, pantomimeseknek a sok nevetésért, összekacsintásért, amivel idén is feldobták a hangulatot. Örülök, hogy újra itt voltatok.

Végül pedig egy kicsit szomorú személyes, amit már sokszor le akartam írni.
Pár éve, pár évig volt egy operatőr a fesztiválon, aki bármikor mentem is, ott volt már, és szinte bármikor ott volt akkor is, mikor eljöttem. Fáradhatatlanul rögzítette a fesztivál eseményeit, de mindig volt ideje kis beszélgetésre is. Sajnos már nem lehet közöttünk, de nagyon sokszor eszembe jut a téren.
A példaképem lettél, Dózsa Márk, köszönöm, hogy megismerhettelek!


VIDOR – tizedik nap

Tegnap délután a Nelson zenekar indította a délutánt. Oldalt üldögéltem az árnyékban, és valami furcsa volt a megszólalásban. Eddig a színpad mellől a fizika okán nem igazán lehetett normálisan hallani a zenét.
Mondjuk Ciki mikrofon nélkül is beénekelné a teret, de ez most más volt.
Hamar rájöttem, hogy a dobogó két hátsó sarkára is felkerült egy-egy hangsugárzó (nem tudom, így hívják-e?), melyeket oldalra fordítottak.
Így kezdődött a VIDOR 10. napja.
A Nelson csudajó koncertet adott. Annál is inkább örültem neki, mert nagyon régen találkoztunk. Jócskán kattintgattam, ahogy késő este kiderült.
Csocsó bohóc műsorát a hűvösben üldögélve néztem végig. El kellene már menni egy kis szabadságra. 🙂
A nap második zenei produkciója az LK Beat műsora volt. A könnyed slágerek tetszettek a teret megtöltő nézőknek.
A Szombathelyi Kötélugrók műsora szerencsére ma is része lesz a fesztivál főtéri programjának, így megnézhetem őket. Tegnap ugyanis meglátogattuk a ma kezdődő Pásztorock Fesztivál szervezőit a rendezvény helyszínén. Jó volt majdnem egy év után újra találkozni, és még a szúnyogok is vendégszeretők voltak. 🙂
Képeim csak a VIDORról vannak, klikkelj az ittenire!
KLIKK

Ma a RockHaJó koncertjét láthatod a főtéren fél négytől. Ők saját szerzeményeket, és nekem nagyon tetsző zenét játszanak, biztosan ott kell lennem.
Meg hát a Szombathelyi Kötélugrók, akik a koncert után érkeznek a dobogó elé.
17:30-tól egy órán át a Hang-Szín Tanoda növendékeié a színpad, és ezzel meg is szűnnek majd templomhátterű fényképeim.
19:30-kor a VIDOR Kertben kellene lennem, mert a !Mina? zárja a fesztivált ezen a színpadon.
A záró fizetős produkció 20:30-tól a Like a Rolling Stone című műsor a Rózsakert színpadon.


VIDOR – kilencedik nap

A Beat-lesz ébresztette mediterrán sziesztájából a főteret tegnap kora délután, a leleményes közönség pedig a színpaddal szembeni szórakozóhely feltornyozott székeivel rendezett be nézőteret a hűvösben.
Artisták következtek ezután, a színpad előtt kápráztatták a közönséget.
A már árnyékos színpadra a Polip Band érkezett, a színpad elé pedig rengeteg néző. Megtelt a tér.
Közben a pantomimesek is feltűntek a tér sarkán, majd az artisták következtek a színpad előtt.
Az este zárása nekem Csocsó bohóc műsora volt, aki idén is emeli a fesztivál hangulatát.
A képek pedig most is az albumban. Klikkelj az ittenire!
KLIKK

A belvárosban ma is kerékpárverseny zajlik, és elég széles idősávban zárják le a környéket. Nem lesz könnyű megközelíteni a fesztivál központi helyszínét.
A napfényes idősáv a Nelson zenekaré lesz ma fél négytől. Jó lesz újra találkozni, ahogy Csocsó bohóc mai műsorát is érdeklődéssel várom a koncert után.
Az árnyékba boruló színpadra az LK Beat érkezik 17:30-kor, majd a Szombathelyi Kötélugrók térnek vissza a VIDORra.
A VIDOR kertben a Kelet Brass Band show-ját láthatod fél nyolctól, a szabadtéri színpadra pedig a Budapest Bár, Bangó Margit és Mező Misi érkezik. Ez fizetős előadás.


VIDOR – nyolcadik nap

Tegnap ismét időutazással indult a nap a VIDOR Fesztivál főtéri színpadán. A Kaland Old Rock hozta el a Shadows jól ismert dalait. Ritkán hallgatok ilyen zenét, így – akárcsak a Zene Sóstón alkalmával – most is jólesett kicsit visszatérni a tisztán megszólaló hangszerek világába.
A két zenekar műsora közötti szünetben Naninski és Figaro érkezett a dobogó elé, és a munkaidő végéhez közeledve a közönség létszáma is nőttön nőtt.
A nap második koncertjére a Marmunsk vállalkozott, én pedig akaratlanul is közvélemény kutatást tartottam. 🙂
Elsőként a “Hogy lehet ilyet hozni főműsoridőben!?” felkiáltó-kérdő mondattal fordultak hozzám. Éreztem, hogy vissza kell kérdeznem. “Melyik műsor tetszett eddig?” – tettem fel a váratlan kérdést. “Most jöttünk ki fél órára, de … ez a fesztivál.” – jött az értékelés. Szóval hősünk véletlenszerűen felsétál a főtérre, és ha nem Fásy mulató van, akkor eret vág magán…
Sokkal szimpatikusabb volt az asztalnál üldögélő néni megnyilvánulása, aki a műfajt “hangos zeneként” határozta meg, de nyomban hozzá is tette, “ilyen is kell, volt már az én zeném is”. És őt valóban ott látom minden nap a téren.
Nekem mindenesetre tetszett a Marmunsk koncertje, és tudtam is, mire számíthatok, mint ahogy a koncertjeikre is ezért járok. Szóval én jóléreztem magam, de ezért is mentem oda.
Mint ahogy láthatóan a pantomimesek is remekül érezték magukat most is. Imádom őket, ezért ma is egy ilyen kép lesz az albumhoz vezető.
Klikkelj rá bátran!
KLIKK

Ma biztosan sokan ellógnak a munkahelyükről, hogy megnézzék a 15:30-kor kezdődő Beat-lesz koncertet. Már a Zene Sóstón koncertjükön sem lehetett egy tűt sem elejteni a szökőkút körül, bár nem hiszem, hogy valaki is hozott magával tűt, hogy kipróbálhassa.
A 17:30-kor kezdődő Polip Band koncerten is garantált a nézőkkel megtelt tér. Utóbbi két helyi koncertjükön nem voltam ott, de most bepótolom a lemaradást.
Ünnepi pillanat lesz Csocsó bohóc érkezése is. Ő is a klasszikus VIDOR arcok egyike, örülök, hogy idén is találkozhatunk.
A VIDOR Kertbe a Carson Coma hozza el azokat a slágereket, amelyek jóval születésük – mármint a zenekar tagjainak születése – előtt ivódtak be a köztudatba, és persze saját szerzeményekkel is csábítják a közönséget.


VIDOR – hetedik nap

A reggel tegnap adott némi reményt a délutáni fellépőknek. Olyan kellemes hűvös volt, amilyet igazán én is kedvelek. Délutánra azonban visszatért a nyár.
Verőfényes napsütésben lépett a főtér színpadára a Rockwise. Időutazásuk most is a hatvanas évektől a kilencvenesig repítette a közönséget.
A lassan árnyékba boruló térre aztán megérkeztek a pantomimesek, az artisták és a munkában megfáradt nézők is.
A délutáni második előadójaként a Bogi’s Random Team lépett színpadra ezúttal Bogi nélkül, és kicsit később megérkezett idén az első olyan élő szobor is, aki a régi VIDORok hangulatát idézte. Volt is nagy sikere.
Vele, és a nappal együtt távozó pantomimesekkel zárul a mai albumom. Klikkelj a képre!
KLIKK

Ma a Kaland Old Rock kezd 15:30-kor Kossuth lábainál, majd Naninski & Figaro következik a színpad előtt, 17:30-tól pedig a Marmunsk játszik a színpadon. Őket az évek óta közönségkedvenc Duo Trixx követi.
A VIDOR Kert 19:30-kor kezdő fellépője, a Terra Profonda felkeltette érdeklődésemet, így ma jó eséllyel tovább maradok.


VIDOR – hatodik nap

Tegnap nem sokkal a kora délutáni program kezdete előtt értem a VIDOR főtéri színpadához. Javában zajlott a beállás.
A Naphoz Holddal-ból a hold hiányzott, a nap azonban most is kicsit túlspilázta a szerepét.
A No Dress Code Acoustic indította a koncertek sorát – szóval ők voltak a kettőből az elsők 🙂 -, és megérdemelt sikert arattak a színpad melletti árnyékba húzódó közönség körében.
A színpad előtti árnyékot az artisták tolták el a világot jelentő deszkákig a két koncert közötti szünetben, így a Retro Rock Band már árnyas dobogón kezdhette műsorát. Ekkorra a munkából érkezők is odaértek, így a tér megtelt érdeklődőkkel.
Majdnem a filmvetítés kezdetéig maradtunk a téren, majd hazatértem, és elkészítettem a mai albumot, melyet a képre klikkelve nézetsz meg.
KLIKK

Kicsit most felhős az égbolt, biztosan örülnének a Rockwise tagjai, ha ez a délután fél négyes kezdésre is így maradna. A délután másik koncertjére a Bogi’s Random Team érkezik a főtér színpadára fél hatra.
A VIDOR Kert fél nyolckor kezd ma is, a Los Orangutanes koncertje veri fel az utca csendjét. Azt hiszem, ezt meg kellene nézni.


VIDOR – ötödik nap

Amikor tegnap a Texas Tourist beállása után gyorsan elkezdtek mindet elpakolni a térről úgy tűnt, nem lesz album mára, csak a két-három kép, melyet a zenekar beállásán a saját beállásom miatt 🙂 készítettem.
Az autóban ülve azonban elgondolkodtam, hogy annyira esik az eső, hogy otthon is csak ülnék a ház előtt az autóban, maradtam hát a téren.
Az biztos volt már, hogy a VIDOR zenei hangulatát megteremtő helyi, szomszéd városi formációk már nem jutnak színpadra, de a VIDOR fesztivál hangulatát menteni igyekvő artisták, pantomimesek érkezésére még lehetett számítani. Így az eső elállta után visszasétáltam a térre, ahol ismét gyülekezni kezdtek az emberek, és ahogy vártam, megérkeztek az artisták, majd a pantomimesek is. A hangulat tehát visszatért, ha a zene nem is.
Én pedig néhány képem elkészítése közben hol a pólóm miatt magyarázkodtam, hol ugyanezért “fogadóórát” tartottam. 🙂
Elmesélem.
Nem szoktam sok időt tölteni a felveendő póló kiválasztásával. Most az I love NYh emblémás volt felül. Aki ismeri ezt a dizájnt, tudja, miért kellett magyarázkodnom – a szöveget vegyétek komolyan, ne az emblémát! – és miért volt a “fogadóóra”. Utóbbin beszéltünk a fesztiválról, a város dolgairól, természetesen Sóstóról, a valódi fogadóórára való bejutásról. Illetve én inkább csak hallgattam és győzködtem a panasznapon megjelenteket, hogy véletlenül van rajtam ez a póló, én nem lehetek a valódi problémamegoldó, sőt, továbbító sem. Én nem tudtam többet adni, póló elrejtve.
A nap vége felé a vacsorámat várva még készítettem pár képet – észre fogod venni, melyek voltak ezek -, aztán hazatértem. Az album pedig itt van a fotó alatt. 🙂 Klikkelj rá!
KLIKK

Most süt a nap, és mára nagyjából ezt az időt is ígérik, így van esély a napfény színpadának visszatérésére.
Ide 15:30-tól No Dress Code Acoustic, 17:30-tól pedig a Retro Rock Band várható.
A két koncert közötti, illetve a koncertek utáni egy-egy órát most is az artisták, pantomimesek töltik meg élettel.
A VIDOR Kertbe 19:30-kor az Aurevoir érkezik, míg a Rózsakert fizetős műsorát ma Dés László, Tóth Vera és Básti Juli neve fémjelzi.


VIDOR – negyedik nap

A mai nap kicsit lazább, amolyan vasárnapi szieszta lesz, a tegnap, tegnapelőtt azonban elég hosszúra sikeredett, és ezek adtak kis feldolgozó munkát is. Így hát ma is két fotóalbum lesz.
A napom most is a napfény színpadánál kezdődött. Ahogy kell, már a beállásnál ott voltam, így maradt idő még kis beszélgetésre is.
A negyedik nap a VIDORon a No Cnt’Roll & Mr. Bluesman koncerttel indult. Jó zene, és hiányzott is, mert – azt ugyan nem sikerült összeszednem miért – utóbbi két koncertjüket kihagytam. Igazán kellemes meglepetés volt, hogy néhány dalra Mankó Évi is a színpadra lépett. Jó volt újra hallani, újra találkozni.
Mint tudod, a VIDOR főtéri színpadán két koncert van naponta. 15:30 és 17:30 a kezdési időpont minden nap. A két koncert között artisták, pantomimesek műsorát láthatod a téren. Tegnap is így volt.
A második zenekar az In Rock volt. Deep Purple-lel indítottak, de előkerültek kedvenc P. Mobil dalaim is.
Az első album ennek a koncertnek a végéig tart. Ha klikkelsz a képre, megnézheted, de gyere vissza, van még más is.
KLIKK
Tegnap a Tortuga játszott a VIDOR Kertben, így nem volt kétséges, hogy ott leszünk. Időben érkeztünk, mert várható volt, hogy akkora lesz az érdeklődés, hogy a kertkapuban is állni fognak. 🙂 Így is lett. Most is rengeteg néző nézte az út széléről a koncertet.
A Tornacipős fiúk most is odatették magukat, az albumban van is rövid videó, Klikkelj a képre, aztán gyere vissza az ajánlót olvasni!
KLIKK

Ma csendes napom lesz. A főtéren a Texas Tourist kezd 15:30-kor. Nem akarom vigasztalni a fiúkat, de csak ide trollkodom a mai texasi időjárást. 🙂

17:30-tól stílszerűen D vitamin ugyanitt. 🙂 A VIDOR honlapon ezt olvastam: 70-80-as évek slágerei.
Itt jegyzem meg, hogy a korábbi évekhez képest nagy előrelépés van az oldalon. Bár sajnos 18 év archívuma teljesen eltűnt – ez valahogy divat lett az országban -, az aktuális program változást követik. (Mielőtt valaki leírná, hogy van Archívum menüpont az oldal alján, klikkeljen rá akár telefonról, akár számítógépes böngészőből.)

Ma nem megyek a VIDOR Kertbe, de akit érdekel, 19:30-tól az OliverFromEarth lesz a színpadon.
A Rózsakert mai fizetőse pedig a Follow The Flow.


VIDOR – harmadik nap

A nap, amikor kiderült, van élhető színpad is a VIDORon.

Jóval a kora délutáni kezdés előtt érkeztem a főtérre, és mindjárt egy olyan jó beszélgetésbe elegyedtem, hogy az első koncert kezdéséről le is maradtam kicsit. Csöppet sem bántam, hiszen hónapok, illetve évek óta nem találkoztunk. Nagyon örültem, hogy rábeszéltem magam a korábbi itthonról indulásra.
Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy sokat álldogálhattam az árnyékos oldalon. Az Artézis tagjai azonban azt hiszem, a “siker, pénz, csillogás”-ból utóbbiból kevesebbel is beérték volna az aszalós színpadon. Ahogy a képen láthatod, még a kivetítőn is félmeztelenül voltak. 🙂
A koncert egyébként most is tetszett, ezekkel a napfényes képekkel indul majd a fotóalbum.
Naninski és Figaro érkezett a színpad elő a koncertje után. Az ő produkciójukat sem először látom, mindig sikerül elvarázsolniuk a gyermekeket és a felnőtteket is.
Őket az érkező pantomimesek “terelték le” (meglátod a képeken 🙂 ) a térről. Műsorukhoz narrátor is érkezett a térről, sokszor úgy éreztem, most szólal meg valamelyik feladata alapján néma előadó. Hősök voltak, nem tették. 🙂
A főtéren már csak az Ad Hoc Team koncertje volt hátra naplementéig. A megzenésített verseket, dal feldolgozásokat játszó formáció most is színvonalas műsorral érkezett.
Előadásukkal véget is ért a főtér színpadi programja, így átsétáltunk a VIDOR Kertbe. Az ottani történésekről külön fotóalbumot készítettem, így ha a képre klikkelve megnézed a Kossuth tér képeit, gyere vissza, mert folytatom.
KLIKK

A VIDOR Kertbe lépve teljesen más világ fogadott, mint a főtéren. Fesztivál hangulat, és ez vonatkozik a külsőségekre is. A legszembetűnőbb a fellépőket tisztelő fedett színpad. Az itteni világítást nyilván nem hiányolhatom a Kossuth tér színpadáról, hiszen egyrészt van ott fény bőven, másrészt a délutáni idősávban, amikor ott műsor van, nincs is rá szükség.
De maradjunk a kertben, és ha már kicsodálkoztuk magunkat, térjünk rá a produkció ismertetésére!
A Queen Forever Tribute Band játszott ezen az estén. Hatalmas élmény volt a műsoruk most is. Mióta először láttam őket, nem tudok elszakadni az előadásaiktól, itt pedig a környezet is méltó volt a páratlan produkcióhoz.
Ennek megfelelően jó sok képet készítettem, és sokat ki is dobtam, mert nem lehet úgy normálisan fényképezni, hogy az ember közben dobol a lábával. 🙂
Szóval itt az album, nézegesd, én meg még összearakok egy rövid ajánlót az írás végére a mai nap várható eseményeiből.
KLIKK

A napfény színpadán 15:30-tól a No Cnt’Roll & Mr. Bluesman koncertet láthatod. Elárulom, hogy lesz meglepetés is. 😉
A 17:30-ra hirdetett Mentha Project helyett az In Rock lép színpadra. P. Mobil, Deep Purple, talán Uriah Heep, Dinamit feldolgozásokat hallhatsz.
(A Mentha Project kedvelői Bodrogkeresztúron találkozhatnak kedvencükkel.)

Ahogy láttam, a Korzónál a sörfesztiválokról ismert fedett sátor színpadot állították fel tegnap. Így az autósok is zavartalanul közlekedhetnek a sétálóban, a fellépők sem égnek a kockakőre, és a felső szintről a feljelentgető bácsinak is le kell jönnie, ha látni akarja a műsort. 15:30-kor a Vidám Manók gyermekműsora lesz itt. Őket Naninski és Figaro követi.

A szerdai özönvíz után mára csúszott a Zene Sóstón fináléja. A kedvelt koncertsorozat záró fellépője a Tüneth együttes, a műsor 18:30-kor kezdődik.

A városközpontba, konkrétan a VIDOR Kertbe visszatérve a Tortuga koncertjét láthatod. Azt gondolom, hogy az országos hírű tornacipős fiúk koncertjéhez is kevés lesz a hely a kertben, és – ahogy tegnap este – az út túloldaláról is nézik majd az előadást.

Ez lesz a ma, vedd fel a nyúlcipőt, és érkezz időben! 🙂

Ja, fesztivál kaja. A téren a Walk Street Restaurant grilljét ajánlom a fesztivál-korrekt áraik, adagjaik és az ízek miatt is.


VIDOR – Második nap

Az ideihez képest teljes nappal működött már a VIDOR tegnap. Két koncert a főtéren, VIDOR Kerti koncert, és filmvetítés a főtéren.
Nem utolsó sorban pedig megérkeztek a VIDOR-hangulat felelősök is.
A mai rövidke albumban az első koncertről találsz képeket, illetve az általam (is) nagy örömmel fogadott első fecskékről. 🙂
A Beat 432 nem volt ismeretlen a VIDOR közönsége számára, mert – ha nem is teljesen ebben a felállásban – már játszottak korábbi fesztiválokon. Nekem már akkor is tetszett, amit előadtak, így erre a koncertre kifejezetten készültem.
A pöttyös-csíkos lányok megjelenése pedig igazi meglepetés volt, hiszen a kora estére nem VIDOR programot terveztem.
Hiányoztak nagyon, jó, hogy itt vannak.
A képek pedig itt, ez alatt a fotó alatt. Klikkelj rá!
KLIKK

Ma teljes napos VIDOR a terv, sőt!
15:30 Artézis koncert a főtéren, 16:30 Naninski és Figaro, 17:00 Stubnya Group (ők a pantomimesek), 17:30 Ad Hoc Team koncert a főtéren, 19:30 Queen Forever Tribute Band koncert a VIDOR Kertben.
Utána érdemes lenne még elugrani az Unicum Pub-ba, ahol Pila és a Lajosék Blues Band műsorát láthatod.


Vidor – első nap

Elöljáróban annyit, hogy a napról készült összes képemet láthattad a közösségi oldalamon, nem volt nálam sem fényképezőgép, sem esernyő.

Szakadó esőben érkeztem a főtérre, ahol elég nyilvánvalónak látszott, hogy a színpad koncertre alkalmatlan az eső miatt. Így az ott lévő hősökkel folytatott beszélgetéssel ütöttük el az időt.
Közben érkeztek a lufik, és mivel nem vagyok fogékony a protokoll események iránt, elindultam megnézni a VIDOR Kertet.
A bejáratig jutottam, mert még nem volt meg a megnyitó, így a biztonságiak sorfalába ütköztem. (Ne értsd félre, a dolgukat végezték, korrektül.)
Láthatóan rendben van a hely, a színpad, és a hangosítás is, és lesz néhány program, amelyre készülök. A Random Trip beállásába néztem bele, de kép erről nyilván nincs.
A főtérre visszatérve ismét eresz alá álltam, majd akadt kis dolgom, amiről nem beszélek.
8 körül értünk vissza a térre, a kivetítő ment még. Nem sokkal később elköszöntem.
A téren ennyi volt az első napom. Fényképezőgép nem volt a kezemben.

Hazaérve megnéztem a helyi internetes tudósítást, amit linkelek is.
Aminek örültem, hogy a lufik végül nem repültek el, fél kilenc körül boldog gyermekek szaladgáltak velük a téren.
A másik a karma. Akik gondoskodhattak volna fedett színpadról a fellépők számára, esernyők alatt álldogáltak a megnyitón a szakadó esőben.
Érdemes megnézni a képeket és főleg a videót a tudósításban. Elismerésem annak, akit majd te is észreveszel…
Nagyjából ennyi volt a nyitó nap, remélem, mindenki rendben hazaért.

A mai terv 15:30 Kossuth tér, majd talán egy nyírbátori kiruccanás. A naptáramban megtalálod a megfejtést. 😉
Ja, és ma 9 és 17 óra között a Kállay Gyűjtemény ingyen látogatható.

Képnek pedig azért választottam ezt a 2015-ben készültet, mert idén újra érkeznek a kötélugrók Szombathelyről.
KLIKK


co-VIDOR

Az idei VIDOR Fesztivál más lesz, mint bármelyik korábbi volt.
Pár hete még az is kétséges volt, hogy egyáltalán lesz valami.
“Folyosói hírek”, aztán jött a sajtótájékoztató. Kiderült, hogy néhány “nagyobb név” fizetős koncertje mellett a helyi formációk szolgáltatják majd a zenei választékot. A Zene Sóstón és a Téren nyáron eseményeknek köszönhetően a fellépők nem lesznek ismeretlenek azok számára sem, akik egyébként nem járnak esti koncertekre.

Pár napja el is kezdtem felkészülni. A hivatalos oldal programjait viszegettem fel tételről tételre a Program naptáramba, bármilyen anomáliát éreztem is olykor. Most pedig azon formációk közösségi oldalon megjelent esemény bejegyzéseit rögzítem, akik készítettek ilyet.
Azt gondolom, az önmenedzsmentjükhöz ezek a meghívók is hozzátartoznak, szélesítik az elért réteget.
Szóval lesz, hogy ugyanarról az eseményről több bejegyzést is találsz a naptáramban. Azt javaslom, az előadóét vedd szinte biztosra, hiszen akkor van koncert, amikor ők ott vannak. 🙂
Így mindjárt a nyitó napon valójában nem három órán keresztül játszik a Jazzy 287, hanem közben lesz a fesztivál megnyitó.

A helyszínekről.
Volt némi bizonytalanság, hogy a VIDOR Kert a régi helyén lesz-e idén, vagy “folyosói információk” szerint a Kossuth téren. A hivatalos oldal szerint a szokásos helyen, a Luther utca – Szent István utca sarkán. Maradjunk ennél.
Ez ingyenes lesz idén is, és általánosan igaz, hogy 19:30-kor kezdődnek itt a programok.

Az ingyenes zenei koncert színpad a Kossuth téren lesz. Egy. Ott azért nem lehet eltévedni, biztosan megtalálod majd. A helyszínrajz szerint a Kossuth szobor előtt. Szemben vele, a városháza bejáratánál pedig LED fal lesz. Így legalább a zenekar is látja majd a koncertet. 🙂
15:30 és 17:30 a kezdési időpont általában. Erről még mindjárt pár szó.
Szerk.: Most került fel az oldalra: 21 órától filmvetítések lesznek, gondolom a LED falon.

A fizetős koncertek (és színházi előadások egy része is) a Rózsakert Szabadtéri Színpadon lesznek 20:30-as kezdésekkel.

Ahogy néztem, hétvégén lesz Korzó színpad, itt gyermek műsorokat láttam.

Bábelőadások, és Vidám Manók lesznek a megyeháza előtti téren idén is a programoldal szerint.

Jönnek pantomimesek, Csocsó bohóc is itt lesz egyszer, és artisták is lesznek.

A “VIDOR falu” is a városháza előtt lesz, a színpad két oldalán a helyszínrajz szerint.

…és akkor az ígért pár szó. A főtéri színpad két kezdési időpontja 15:30 – ülsz a munkahelyen általában – és 17:30 – hazafelé igyekszel -.
Este a főtéren marad a “VIDOR falu”, gondolom gépzenével. Ez az elhelyezés, és a kezdési időpontok behatárolják az ott lehetők létszámát a jelenleg megengedett maximum 4-500 fő alá. Különösen úgy, hogy este nem is lesz itt élő zene. A VIDOR Kert területe pedig eleve behatárolt létszámilag is.

Nagyjából ennyit tudok, figyeld a hivatalos oldalt, és a naptáramat az esetleges változások miatt. (Van már egy infóm, ha végleges lesz, szólok, írok.) Szerk.: 22-én 17:30-tól a Mentha Project helyett az In Rock játszik a Kossuth téri színpadon.
Megjelölöm, linkelem még a forrásomat, a hivatalos VIDOR oldalt, a képre klikkelve pedig fotóim alapján felidézheted a korábbi VIDORokat.

KLIKK


No Dress Code Acoustic – Bátori Korzó

Kellemes meglepetés ért a minap, mikor egy koncertre Nyírbátorba érkeztünk.
A Bátori Korzó néven pár estés, változatos zenei kínálatot nyújtó szabadtéri rendezvény színhelye a város főterének parkja volt.
A No Dress Code Acoustic koncertjére érkeztünk, jó szokás szerint jóval kezdés előtt.
A fák lombjának árnyékában jólesett megpihenni a kis kerek asztalnál, melyet napernyő árnyékolt, az estére felkészülve pedig lámpafüzérek biztosítottak hangulatos derengést az asztaloknál.
A fellépőket pedig árnyékban álló fedett, lampionokkal bevilágított színpad, valamint profi hangosítás várta.
A koncert kezdetére a tér is megtelt, és a vendéglátó sátor is kinyitott.
A kellemes hangulathoz már csak a No Dress Code Acoustic remek műsora kellett. Nagy sikert aratott a koncert a közönség körében, természetesen a visszatapsolás sem maradt el.
Van albumom az eseményről, a végén pedig egy pár perces montázs a koncertről. (Köszi Zsanna. 🙂 )
A formációt Nyíregyházán hétfőn fél négytől láthatod a VIDOR napfény színpadán, a főtéren.
KLIKK


Aqueencum – Téren nyáron

“Végül az utolsó zenekarra is ráesteledett” – olvastam a Téren nyáron oldalán az utolsó koncert képeknél. Megtetszett, és e is idéztem. 🙂
Valóban, már a koncert kezdetén világítottak a lámpák a színpad mellett, és szükség is volt rá, hogy a bejegyzés végén látható pár képet elkészíthessem.
Az Aqueencum Queen feldolgozásokat játszott a Városalapítók szobránál. Érdekes stílus volt. Két remek gitáros, a ritmusszekcióban cajon, és ének volt a felállás. A gitár játékot valamilyen latin zenés produkcióban is el tudtam volna képzelni, az ének viszont nekem ebben a stílusban sok volt.
Persze azért a közönséget most is sikerült megénekeltetni. 🙂
Örülök neki, hogy sikerült egy ilyen zenei sorozatot megrendezni a belvárosban, évek óta szükség lett volna rá, és szükség lesz a jövőben is. Remélhetőleg jönnek majd a klub koncertek is a hosszú téli estékre.
Köszönet a szervezőknek a munkájukért, találkozzunk hamarosan!
A záró album képeiet pedig most is az ittenire klikkelve éred el.
KLIKK

Szerda a Zene Sóstón záró-, és a VIDOR nyitó napja. Sóstón – ha az időjárás is úgy akarja – a Tüneth együttes búcsúztatja a nyarat és a Zene Sóstón-t. Szerk.: az időjárás miatt szombat, 18:30 a Tüneth koncert új ideje.
A VIDOR-t pillanatnyilag az előző bejegyzésben követheted, remélem, lesznek újak.


Mentha Project – Zene Sóstón

Mivel a Mentha Project repertoárjában nem szerepelnek Creedence Clearwater Revival dalok, így nem hallhattuk sem a Who’ll Stop The Rain, sem a Have You Ever Seen The Rain című dalukat, az eső azonban így is elkerülte a sóstói szökőkút környékét, így a Zene Sóstón – mondhatni törzs – közönsége ismét zavartalanul élvezhette a hazai és külföldi sláger feldolgozásokat a Neotontól Tina Turner-ig.
Most is vannak képeim, nézd meg az albumot az itteni fotóra klikkelve!
KLIKK

A Zene Sóstón záró koncertje szerdán 18:30-kor kezdődik a szökőkútnál. Ahogy a VIDOR információit gyűjtögetem, úgy néz ki, a Tüneth együttes műsora után még simán hallgathatsz kis Jazzy 287-et a főtéren.
A VIDOR-ról majd külön…

Hétfő este héttől a Móricz Kertben Szia Anya, és Kovács Miklós bandája.

A Téren nyáron az AQUEENCUM koncertjével fejezi be idei sorozatát kedd este héttől Városalapítók szobránál.


Tibi a Hegyről – Téren nyáron

Lángost majszolva üldögéltünk a Városalapítók lábánál, miközben nagy rendezkedés folyt a Téren nyáron színpadán. Tegnap este a Tibi a Hegyről játszott a téren.
A nagyrészt általam kedvelt dalokat feldolgozó formáció újabb – korábbi zenekarában kiváló gitárosként megismert – taggal bővült. Itt nagyobbrészt kísérő és vokál szerepe van, de háton gitározásával (vagy hogy hívják ezt) itt is emeli a produkció színvonalát.
Most képem is van róla. 🙂
Az este nagyon hamar érkezett, fényképeztem, amíg tudtam. Ennek eredményét láthatod a képre kikkelve.
KLIKK

Lassan befejeződnek a kellemes nyáresti koncert sorozatok, de a helyi formációktól nem kell még elbúcsúznod, ők mentik meg ugyanis az idei VIDOR zenei oldalát. Erről majd később, most igyekszem összeszedni a várható történéseket, ami jelenleg kisebb káoszként jelentkezik a naptáramban.

A Téren nyáron utolsó koncertje kedd este héttől lesz a Városalapítók szobránál. Az AQUEENCUM érkezik, tippelhetsz, milyen zenével. 🙂

A Zene Sóstón ma este a Mentha Project koncertjével vár, szerdán pedig a Tüneth együttes búcsúztatja erre az évre a rendezvényt, és talán Sóstó jelenlegi, árnyas, fás hangulatát is. 🙁

A ma esti sóstói koncert után érdemes elmenni a Drink Pub-ba, ahol a debreceni Betonlégy és a Texas Tourist játszik este nyolctól.

Hétfőn banános tej party lesz a Móricz Kertben, de erről majd később. 🙂


Bogi’s Random Team – Téren nyáron

Az ősz közeledtét jelezte, hogy lámpák jelentek meg a Téren nyáron színpada mellett. És valóban, a koncert második felében már a sötét kezdte uralni a teret. Lassan eljutunk a Télen klubban időszakhoz. 🙂
Ez azonban mit sem akadályozta a Bogi’s Random Team tagjait abban, hogy ismét egy közönségkedvenc koncertet adjanak. A feldolgozásokat játszó fiatal formáció új dobossal érkezett a koncertre, aki határozottan jót tett a zenekar megszólalásának.
A műsor előtt beszélgetve kiderült, én sokkal régebbinek gondoltam a zenekart. Úgy tűnik, felborult az időérzéken. 🙂
A koncert néhány pillanatát most is eltettem az utókor számára. Ha klikkelsz a fotóra, megnézheted az albumot. Ha az információim helyesek, a VIDORon újra találkozhatunk majd.
KLIKK

A rendhagyó csütörtöki után ma is lesz koncert a Városalapítók szobránál. A Tibi a Hegyről csapata ígérte nemrég a közösségi oldalon, hogy végig ott lesznek, végignézik saját koncertjüket. Nem kis kihívás elé állítanak. 🙂 A kezdés a szokásos Téren nyáron kezdés, este hét. Villanyfényes meccsnek ígérkezik.
A Szmogban Retronome lesz ma este fél tíztől.
Holnap este fél héttől Zene Sóstón. A sóstói fák hűvösében, a szökőkútnál a Mentha Project játszik majd.
A belvárosban lévő Drink Pubban pedig a Texas Tourist mellett a Betonlégy koncertjét is láthatod. Mindkettőt ajánlom.


Dongó – Zene Sóstón

Úgy gondolom, sokkal jobb Sóstó hűs fái alatt tölteni az időt, mint a szobában kuksolni. Így aztán jóval a koncert kezdése előtt ott tébláboltam a sóstói szökőkútnál.
Időutazásra készültem, és erre elég hamar sor is került. Fiatal pár érdeklődött, mikor kezdődik a koncert. Megtudva az időpontot mosolyogva közölték: “Akkor még elmegyünk apuért.”
A Dongó együttes több mint negyven éve működik, igaz, mostani tagjaik közül néhányan még meg sem születtek indulásukkor, de jó látni, hogy van, aki tovább viszi a hagyományokat.
Gyermekként én is sokszor hallgattam műsorukat, majd fiammal sétáltunk el egy-egy koncertjükre, a későbbiekről pedig képeim is vannak valahol az archívumban. Jósavárosi Napok, VIDOR Fesztivál, ilyesmik.
Most újabb fotókkal gyarapítottam a gyűjteményt, hiszen a jó egyórás koncert alatt, ahol a magyar és ír népdal motívumok jól megfértek a megzenésített versekkel, gyermekdalokkal, bőszen kattintgattam. Sőt, most vállalható videót is láthatsz az album végén.
Klikkelj a képre, és nézelődj!
KLIKK

Ne feledd, ma és holnap is lesz Téren nyáron. A Városalapítók szobránál ma a Bogi’s Random Team zenél, holnap pedig a Tibi a hegyről. Este hétkor kezdődnek a koncertek.
Zene Sóstón legközelebb szombaton fél héttől a szökőkútnál. A Mentha Project lesz a színpadon. Vasárnap nem vár Zene Sóstón, az idei utolsó előadás jövő szerdán lesz, a Tüneth együttes vers feldolgozásait hallhatod majd.


Téren nyáron start

Tegnap délelőtt hátradőltem kicsit, mert kész volt már a beszámoló a Sörfesztiválról, gondoltam, ráérek. De nincs megállás, már két koncert beszámolóval is adós vagyok, és ma sem leszünk esemény híján!
Kedden szeretett szülővárosomban a szervezők újabb nagy álma valósult meg. Kora esti koncertek a belvárosban. Hosszú ideje terveződött már, és végre megkapta a pecsétet is.
Kedd este elindult a Téren nyáron rendezvénysorozat a Városalapítók szobránál. Hogy mekkora az igény ezekre a rendezvényekre, mi sem bizonyítja jobban, minthogy teljesen megtelt a kis tér a belvárosban.
A Jazzy 287 indította a rendezvényt, ahol kedd és péntek esténként léphetnek színpadra s helyi formációk.
A Jazzy 287 tapasztalt, kiváló nyíregyházi zenészekből álló, örömzenét játszó formáció. Múlt évben a VIDOR híressé vált városközpont széli színpadán léptek először közönség elé. Most szaxofonossal bővült felállásban játszottak nem kis örömet szerezve a közönségnek.
A fotóalbumom képein láthatod majd, hogy nem csak a közönség élvezte a zenét.
Klikkelj a képre!
KLIKK

Legközelebb július 29-én, szerdán este nyolckor találkozhatunk velük a Móricz Kertben, ahol ma este a Szia Anya, és a !MINA? játszik.


Ad Hoc Team – Jósaváros

Dolgos, ám szórakoztató hétvégén vagyunk túl. Annyi esemény volt, hogy most kezdem majd a beszámolókat, közben pedig a nyakunkon a következő eseménysor. 🙂
De erről majd később, most a Jósavárosba utazunk, és péntek délután van.
Munkából hazafelé tartós, hétvége kezdős térzene sorozat indult a városrészben. Három hete egy fiatal zenekar zenélt az Üvegház előtt, péntek délután pedig az Ad Hoc Team érkezett.
Meg én is. 🙂
A formáció repertoárján megzenésített versek, népdalfeldolgozások szerepelnek színvonalas előadásban.
Kellemesen, jó társaságban, jó zene mellett telt hát a több mint egy óra. A Zene Sóstón korábbi évében már hallottam, láttam őket, és idén is játszanak majd Sóstón is.
Néhány képet készítettem, ha az ittenire klikkelsz, meg is nézheted őket.
KLIKK

Ha már említettem a Zene Sóstón rendezvényt, és ha már reggel közölte a Fb, hogy 23 eseményem lesz a héten, futok egy gyors kört ebben a témában így hét elején.
Ahogy a nyár hátralévő reménybeli zenei programjait nézegetem, pillanatnyilag úgy látszik, a hétfő lesz a szünnap. Mint régen a tv-nél (Az mondjuk most is ráférne sokakra, lenne egy nap gondolkodásra. 🙂 ).
Keddenként új zenés sorozat indul a Városalapítók szobránál. Imádtam ezt a helyet a VIDOR idején, kár, hogy étkezdéket költöztettek ide pár éve…
Szóval visszatér kedvenc belvárosi koncert helyszínem, kedd esténként 7 és 8 óra között hallhatsz jó zenéket. Mindent megtalálsz a Téren nyáron oldalán.
Szerda, szombat és vasárnap este fél héttől Zene Sóstón nem kevésbé jó zenékkel.
Csütörtökökre láttam már koncerteket hirdetni a Móricz Kertben.
A péntekeket a Club Hollywood koncertjei szokták kitölteni, volt is már néhány, erről is mesélek majd. 🙂
Ezek csak a visszatérő események, de hétvégén pl. sörfesztivál is lesz a Korzónál helyi zenekarok részvételével. Szóval nem fogunk unatkozni, meg lesznek ütközések is a programok között.