Signal Motorock – Szmog

Múlt pénteken a debreceni Signal Motorock a Szmog Pub-ban elindította a karantén utáni klub koncert életet Nyíregyházán is. A kocsmában a szokásos közönség mellett számos, élő zenére kiéhezett néző is megjelent.
A Signal Motorock a feldolgozások mellett saját dalokat is játszik, így igazán változatos volt a repertoár most is.
Számomra igazán örömteli pillanat volt, mikor a Tinédzser dal alatt megérkezett két ifjú, és hibátlanul tudták a dal szövegét, majd a Black Sabbath-ot kezdték emlegetni, mint kívánság dalt. Nincs még veszve minden, gondoltam, majd a koncert után kicsit beszélgetve velük újabb meglepetés ért. Baksa Sós, Cseh Tamás, Kex, Taurus került említésre. Köszönöm srácok!
Most pedig nézzünk a pár képet, melyet minden fénysugár összegyűjtésével készítettem. Klikkelj az ittenire!
KLIKK