Fesztivál hétvége, 2. nap

A LeszFeszt második napja már nem volt felhőtlen, sőt, az esőkabátom is előkerült a Rockszínpaddal szembeni étel-ital ellátó sátor előterében. Elég nagy sikert aratott, pedig ez még a “bolti” változat volt. De erről majd holnap.

Jó kis eső után érkeztünk meg délután és a szürke időben igyekeztünk felvenni a fesztivál hangulatát. E közben ért az a megtiszteltetés, hogy a tv felvétel után Hegedűs László, a Hegeshow alapítója vállalta, hogy egy újabb bemutatót tart a fotózáshoz. Ezekkel a képekkel indítom a mai beszámolót.
KLIKK

A Nagyszínpad melletti kivetítőn ekkor mát világított az Ocho Macho felirat, de én még tettem egy kis sétát, mert volt egy kiszemelt zenekarom, akik korábban meggyőző műsorral leptek meg. Most nem maradtam sokáig, visszatértem ázni a Nagyszínpad elé.
KLIKK

Ezen a napon az egyik nagyon várt produkció Muzsik és Volkova előadása volt. Ez sem volt minden előzmény nélküli várakozásom, hiszen a korábbi LeszFeszten is emlékezetes estét szereztek. Most sem volt másként, bár a sziget más stílusú hangzása nem tett jót az élménynek. A Contra Stage-nek sajnos szinte mindig ez volt a sorsa. No, majd jövőre a Várszínpad! 🙂
Azért így is élvezetes volt az előadás, remélem, sokszor találkozunk még.
KLIKK

Ha már kijött a hang a szigetről, gondoltuk, megnézzük a forrását. Persze ez nem teljesen így történt, hiszen meglehetősen tudatosan készültünk Ferenczi György és a Rackajam előadására. Fantasztikus ez a társaság, ismét elfelejtettem fényképezni, annyira elvarázsoltak.
KLIKK

Kócos Cirkusz. Ha meglátod ezt kiírva, azonnal siess oda, ahol fellépnek. A fáradhatatlan társulat tagjaival találkozhattunk, amint programot osztottak, de gólyalábasként megjelentek a koncerteken is, így korábbi albumaimban is láthatod őket. A Rackajam koncertje után tűzshow-val kápráztatták el a közönséget. Ennek fotóit a következő albumban, a nap hangulatképei után találod.
KLIKK
Ahogy az várható volt, ezen a napon sem sikerült mindenhova eljutnom, de csöppet sem vagyok szomorú, hiszen ahol voltam, ott jól éreztem magam.
Holnap a záró napról mesélek majd.