LeszFeszt lesz

Most, hogy a naptárra pillantottam, meglepődtem, hogy három hét sincs már a nyár legnagyobb környékbeli rendezvényéig. Éppen itt az ideje, hogy a háttérmunkából kicsit előre is kerüljön valami. A nagy tervezgetés mellett most egy rövid ajánlót is írok, hogy kedvet csináljak a rendezvényhez.
Természetesen a LeszFesztről beszélek, ami július 6-án nyitja meg kapuit, és három napon keresztül nyújt kivételes zenei élményt.
A neves előadók felvonultatása mellett a szervezők mindig lehetőséget biztosítanak feltörekvő zenekaroknak is, amit én igen kedvelek, mert fantasztikus koncertek születnek a bizalom eme megnyilvánulásából.
Különös figyelmet fordítanak a megyei előadókra is. A különböző színpadokon fellépő, már országos nevet szerzett nyíregyházi előadókon kívül a megye zenekarainak külön színpadot állítanak fel. Rendkívüli lehetőség ez a bemutatkozásra, hiszen a fesztivál több ezres látogatottsága könnyen szárnyaira kaphat előadókat. Azt hiszem, nem túlzok azzal, hogy ezen a fesztiválon több nyíregyházi formáció kap lehetőséget a három nap alatt, mint szülővárosukban egész évben.
Anélkül, hogy teljességre törekednék – és tényleg ne sértődjön meg senki, akit most nem említek, hiszen közel 100 fellépőből válogatok – had soroljak fel párat, aztán nézz majd körül a linken is, met biztosan találsz kedvedre való programot.
Szóval Emir Kusturica and The No Smoking Orchestra, Ocho Macho, Tankcsapda, Karmapirin, Ossian, Alvin és a Mókusok, Auróra, Szüret Utcza, Ferenczi György és a Rackajam, Óperentzia, Emma Undressed, Before the Last, Dóra és a Felfedezők, Éva Presszó, Half Note City, Frogshow, Jurij, Kell! Még! 1, Mystical Plants, Pán Péter, Fatal Error, Black Stage, Artézis, No Dress Code Acoustic, Ukulele Trió, TramBuli’n, Snapsz, Tibi a hegyről, Very Take Band, Tik-Tak, Muzsik és Volkova, Mixolid Trió, Lancelot, Szextett, Tünde és Pila, Rokk Brothers, RealMen, ZHC, Moon of Soul
Ahogy így összekapkodtam egy listát, azért elég szubjektívre sikeredett, szóval kevés, nekem nem tetszőt találsz, és kiemelten kezeltem a helyi, környékbeli formációkat.
Fogalmam nincs, hogy hova jutok majd el, kicsit úgy érzem magam, mint a gyerek az édességboltban, minden kellene. Unatkozni biztosan nem fog senki. 🙂
Már csak egy kép kellene az elmúlt évekből, na ez sem lesz könnyű.
Legyen mondjuk… nem, inkább… ez sem… na, legyen ez:

Ha pedig több képre vágysz, ÍME.