Búcsú a VIDORtól

Néhány korábbi évben egy-egy Hangulat című fotóalbum zárta az aktuális VIDOR Fesztivál fotóalbumait. Ezekben az albumokban a délutánok vidor hősei, a bohócok, artisták, élő szobrok, pantomimesek szerepeltek főként, de voltak kifestett járókelők, és “nézőképek” is.
Aztán, ahogy fogytak a bohócok a délutánokról, egyre kisebb albumok következtek, míg végül meg is szűntek, a szereplők pedig a napi albumokat színesítették.
Az első pár nap után idén is azt gondoltam, nem lesz záró album, ki-ki marad a helyén, az aktuális napnál. Ez így is lett egészen a VIDOR Fesztivál utolsó napjáig. Ekkor azonban történt valami, ami megváltoztatott mindent.
Délután a programok indulását várva sétálgattam a főtéren. Éppen az utolsó napra felállított kivetítőt nézegettem, mikor mögötte megpillantottam két pöttyös ernyőt. Természetesen odasiettem.
A Befőtt előtt a két ernyő mellett három bohócot is találtam, és kb. ugyanemmyi kerékpárost, fotóst, nézelődőt is. Meg egy kis szellőt, ami sodorni kezdte az egyik ernyőt. Ebből aztán szép történet kerekedett, ami számos fotót és vidám percet eredményezett.
Aztán bohócok el, én pedig úgy gondolva, ennyi volt, indultam utcaszínházat nézni. Mikor az előadás véget ért, másik bohócpárost pillantottam meg, majd újabbak érkeztek, és újabb történet született. Majd ők is el, én pedig elindultam a délutánra kiszemelt koncertre.
A következő meglepetés a koncert végén ért. A teljes pantomimes társulat vonult végig a belvároson lassított felvételként, hogy egy rövid körséta után szétszaladjanak végleg, lezárva ezzel az idei VIDOR délutánjait. Hálás vagyok a pantomimeseknek ezekért a délutáni hangulatokért, különösen a záró napért.
Elhatároztam, hogy mindezeket a vidám és méltóságteljes pillanatokat egy albumba gyűjtöm, és ezzel zárom az idei VIDOR fotógyűjteményét. Klikkelj az itt lévő képre, és búcsúzzunk el ezzel egy évre a VIDORtól.
KLIKK


Ördögidézés a VIDORon

Még egy kicsit maradjunk a VIDOR Fesztiválnál. Van még két fotóalbumom, így pár napig még hagyom itt jobb oldalt a kiemelt VIDOR linkeket is, aztán átállok majd egy szolidabb dizájnra. Egyébként érdemes megnézni a fesztivál honlapját, mert felkerültek képek, és az utolsó két nap kivételével a napi videók is.
De most maradjunk a szombatnál, és egy olyan eseménynél, ami nekem – és majd a képeken láthatod, hogy nem csak nekem – nagyon tetszett. Ez pedig a debreceni Kuckó Művésztanya utcaszínházi előadása. Ezúttal az Ördögidéző diák című darabot adták elő.
Láthatóan igen jól szórakoztak az egybegyűltek. Ha az előadás többi képére is kíváncsi vagy, klikkelj az itteni képre!
KLIKK


VIDOR 9. nap

Tegnap este befejeződött a VIdámság és a Derű ORszágos seregszemléje, a XV. VIDOR Fesztivál. Igazán különleges nap volt, mintha mindenki még egyszer meg akarta volna mutatni, hogy a VIDOR más, mint az ország több tucat egyéb fesztiválja.
Igaz, idén sok ismerőstől, ismeretlentől hallottam, és magam is így gondolom, nem teljesen az már a VIDOR, mint ahogyan eredetileg indult. Sokkal populárisabb, kevésbé lóg ki a sorból, pedig úgy volt igazi. A felvállalt rétegzenékkel, a sok bohóccal, délutáni pörgéssel, vidámsággal.
A záró napra ezek jó része előkerült, és ez nagyban köszönhető a pantomimeseknek, akik percről percre arcot, szerepet váltva tértek vissza a térre, és igyekeztek pótolni azokat is, akik két-három éve már hiányoznak.
Erről a napról több fotóalbumot is megjelenítek majd, mert nem szeretném összemosni azokat a különleges történéseket, amelyek nagyon kellemes emlékeket hagytak bennem.
Ma a koncertek képeit láthatod. Nem sok helyszín, de sok remek zene jellemezte tegnapi utamat.
A Városalapítók szobránál a Tüneth együttes, majd az Artézis együttes kápráztatta el a közönséget. Technikailag kicsit magukra maradtak a zenészek, így a zenélésen túl a megszólalás hátterének megteremtése is rájuk hárult, ami nem egyszerű feladat.
A nagyszínpad zenészei azonba nem maradtak magukra. Nekem, egyszerű nézőként igencsak jólesett, hogy a színpadról is elismerték a technikusok munkáját.
A Firkin és a Boban Marković Orkestar műsora is méltó volt a fesztivál záró napjához, rendkívül jó hangulatot teremtettek.
Mai albumom ezeket a koncerteket dolgozza fel, és ma, a képek nézegetése után már nem tartogatok ajánlót sem, de készítem a következő két fotóalbumot a következő napokra. Most klikkelj, irány a koncert!
KLIKK


VIDOR 8. nap

Kevés helyszín, viszonylag kevés esemény, sok kép, rövid éjszaka. Ez jellemezte a tegnapi VIDOR napomat.
Délután a Korzó színpadnál ragadtam le a PánPéter, majd a Bluesers koncertjénél, és nem bántam meg.
A második koncert vége felé egy zöld tollat kaptam, ami egyik fotóstáskámban emlékeztet majd a fényképezéssel töltött kellemes percekre. (A másik táskámban egy flashmob-on kapott piros szív emlékeztet ugyanerre.)
A nagyszínpadon Szabó Balázs Bandája kezdte az esti műsort. A tőlük megszokott profi módon előadott, szépen kidolgozott koncertet láthatott a nagyszámú nézősereg.
Az este nagy kérdése a második fellépőhöz kapcsolódott. Vajon blues, vagy nem blues? Nos, csalódást nem okozott a Songhoy Blues zenekar, és olykor bluest is hallottunk, de inkább az afrikai dallam- és ritmusvilág köszönt vissza a produkcióban.
A nap képeit most is az ittenire klikkelve láthatod, most elég sok van az albumban. A mai programok is jönnek, amint visszatérsz.
KLIKK

Délelőttre nem VIDORos programot terveztem, hanem a Kuckó Művésztanya Csodavárbani műsorának megnézését, amely ezekben a percekben már tart. Ebből már tudhatod is, hogy erről lecsúsztam. Kicsit elhúzódott a képfeldolgozás.
A VIDORon azonban biztosan találkozunk, mégpedig a Kossuth téren, délután négykor.

A Városalapítók szobránál 15:30-lól és 17:15-től a Tüneth együttes, 16:40-től és 18:25-től pedig az Artézis trió zenél.
A nagyszínpadon este héttől a Firkin kezd, 20:30-kor pedig a Boban Marković Orkestar várja a nézőket.
Az idei VIDOR Fesztivál utolsó zenei programja a Vera Bravo Band koncertje a VIDOR kertben.


VIDOR 7. nap

Ma ismét duplázunk. Kevés esemény, de sok kép.
A VIDOR Fesztivál hetedik napját ismét a Városalapítók szobránál kezdtem. Semmiképpen nem akartam lemaradni Tünde és Pila koncertjéről, és tudtam, ha majd elsétálok a Korzó színpadhoz, nem sok esély lesz rá, hogy eljöjjek onnan.
Kellemes zenével kezdődött hát a délután, népes hallgatóság ülte körbe a kis színpadot. Idén a nézők voltak az utca kövén. 🙂
A koncert végeztével lesétáltam a Házasságkötő teremhez, ahol Hajdú Ágota citerázott, körülötte pedig gyerekek játszottak önfeledten.
A Korzó színpadnál a Folkfusion pakolt, mikor odaértem, és mire az ásványvíz forrástól visszatértem, már kezdtek is.
Egy beszélgetésben mondtam, hogy a kis színpadok gyakran nagyobb hangulatot csinálnak, mint a nagy. Most is jókora tömeg sütkérezett a lemenő nap sugaraiban, a zenészek pedig dacolva a szembe tűző nappal hatalmas koncertet nyomtak.
Hamar beindult a tánc is, fergeteges volt a hangulat.
Az eddig elmesélt dolgokat tartalmazza a mai első fotóalbum. Ha visszatérsz a nézelődésből, folytatom.
KLIKK

Az este első nagyszínpadosa igazi meglepetés volt számomra. Videó felvételeiket nézve úgy gondoltam, ezen a koncerten ott kell lennem. Nem is csalódtam. A Vera Jonas Experiment fantasztikusan jó műsort adott megidézve a régi VIDOR estéket, amikor a rétegzenét bátran vállalták a szervezők. Remélem, sokszor találkozunk még.
A mai második album ezt a hangulatot igyekszik felidézni, és hogy zene is legyen hozzá, linkeltem egyet az előadó nevéhez.
KLIKK

A mai program is izgalmasnak ígérkezik. Ismerős, sokat hallott zene és videómegosztón hallgatgatott, kettős érzést kiváltó muzsika jellemzi a nagyszínpad ajánlatát.

Kora délután a Tram-Buli’n zenél a Városalapítók szobránál, a Korzó színpadon pedig 16:30-kor kezd a Pán Péter. Őket 17:30-tól a Bluesers követi. Szóval ma is jót napozunk délután. 🙂
Este hétkor a nagyszínpadon Szabó Balázs Bandája szólaltatja meg az ismert dalokat, fél kilenctől pedig a Songhoy Blues következik. Ők azok, akik vagy nagyon jó koncertet adnak majd, vagy nagy csalódás lesz. Videomegosztós felvételeik alapján nem tudtam eldönteni, így megnézem, hogyan ötvözik az afrikai zenét a blues ritmusaival.
A VIDOR kertben ma ismét élő zene lesz, az Ed Is On műsorát láthatod este 11-től.


A VIDOR mellé

Mai ajánlóm nem lesz túl hosszú, nem igazán szervez rá senki a VIDOR Fesztiválra, van azonban egy holt időszak, a délelőttök, amikor a VIDOR alszik. No, ez alkalmas az egyéb programok megrendezésére.
Kicsit azért belekapok a fesztiválba, még akkor is, ha erről naponta ajánlózok.
A mai programot nemrég láthattad megjelenni.
Holnap a Korzó színpadot nagy kedvenceim uralják majd, a Pán Péter, és a Bluesers, a Városalapítók szobránál pedig szombaton az Artézis trió muzsikál. Ezek kihagyhatatlanok számomra.
A nagyszínpadra nem térek, ki most, pörgősnek ígérkezik ott is a hétvége, de ez a hivatalos oldalon is jól dokumentált.
További VIDOR majd az aktuális napon, nézzük most az egyéb eseményeket!

Szombat délelőtt A Csodavárba érkezik a Kuckó Művésztanya, hogy mesés utcaszínházzal varázsoljon el kicsiket és nagyokat. Én imádom őket, és aki egyszer megnézi előadásukat, biztosan keresni fogja a következő találkozást. Szombat délután egyébként a Kossuth téren is találkozhatsz majd velük.

Vadókaszedés a Sóstói-erdőben. Ugyancsak szombat délelőtti program. Gyümölcs gyűjtés erdei sétával egybekötve.

Vasárnap Repülőnapot rendeznek Nyíregyházán. A látványos eseményre ingyenes a belépés.

Ezzel a végére is értem nyúlfarknyi ajánlómnak. Találkozunk valahol. 🙂


VIDOR 6. nap

“like to dance” – világított a felirat a nézőtér legmagasabb pontján, az apuka nyakában ülő kislány hátán. Nagyjából ennek a jegyében telt a VIDOR Fesztivál 6. napja. De kezdjük az elején.
A Városalapítók szobránál kiderült, hogy a Jazz Med Band zenéjét, a zenekart ismernem kellene, de valahogy kimaradt eddig az életemből. Annak viszont örülök, hogy most hallhattam őket, mert igen jó zenét játszanak, igen jól. Koncertjük végéig ott ragadtam, pedig nézegettem a toronyórát, hogy menni kéne már. 🙂
Azért még így is odaértem a Kelet Brass Band műsorára, és ezt sem bántam meg. Nagyon rendben van, amit csinálnak.
A délután következő része a Városháza előtti bohóckodással telt a magad uram jegyében. Erről vannak ugyan képeim, de nálam csak módjával fognak felbukkanni. Az érdekelteknél lehet, hogy nagyobb számban. 🙂
Kis időt eltöltöttem még a Házasságkötő előtt, aztán irány a Korzó színpad.
Az LK Beat várakozásomnak megfelelően hatalmas utcabált csinált, itt született a post elején említett kép is.
Az autómhoz igyekezve a nagyszínpadnál feltűnt a technikusok mellett egy kameraállás. Ezt eddig nem vettem észre, de remélem, nem csak a fiúegyüttes műsorát rögzítették, hanem valamennyi koncertet. Ezekből el lehetne élni remek zenei műsoroknak a következő VIDORig. 😉
Máris elérkeztünk a tegnap képeihez, klikkelj hát az itt lévőre, majd pedig lássuk, mi lesz ma?
KLIKK

Csütörtök lévén szétnézek majd, mit tudok ajánlani a környékről a VIDOR programjain kívül, de erről majd egy másik írást készítek. Most a ma délutáni VIDOR kerül terítékre.

Délután ráérek kényelmesen felérni a Városalapítók szobrához, 16:15-re kell ugyanis odaérnem a Pila Acoustic Group műsorára.
Ugyanitt 17:55-től a fúvósoké a pálya, a Citrom Band várja a közönséget.

Nagy sikerű szimfonikus koncertet adott augusztus 20-án a Folkfusion Band Nyíregyháza főterén. Ma 17:30-kor a Korzó színpadon találkozhatsz velük.

A nagyszínpad programjában Jónás Vera szerepel este héttől. Gondolom, a zenekaros formációban érkezik. Kedvemre való, klubkoncert hangulatú műsornak ígérkezik. Igazi VIDORra való.
A nap záró koncertje a nagyszínpadon a Budapest Bár fellépése lesz, a program szerint számos neves vendéggel.

Mára ezeket az eseményeket találtam a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléjén. Talán holnap egy nagyobb fotóalbumot mutatok majd.


VIDOR 5. nap

A tegnapi VIDOR nap hozott kis feltöltődést, pozitív energiát, de továbbra is hiányolom az igazi VIDOR hangulatot a délutánokból. A vidámságot, a pörgést, az elmúlt év előttig folyamatosan jelenlévő sok-sok bohócot, vidám, szaladgáló nemtudomminekhívjákokat, akik mosolyukkal, performanszaikkal kizökkentették a várost a hétköznapokból, legalább egy hétre.
A tegnap persze így is alaposan kilóg a korábbi napok közül.
A délután mindjárt úgy kezdődött, hogy a parkolásnál egy BMW-s elnézést kért. Körbe is néztem, hol a kandikamera, aztán fél útról visszasétáltam, mert elfelejtettem pénzt dobni az automatába. Kicsit összezavart. Egy napra egy csoda, gondoltam akkor.
A Városalapítók szobránál az Ukulele trió fogadott, elüldögéltem egy darabig a virágágy szélén zenéjüket hallgatva.
A Házasságkötő teremnél most is a Zeneiskola műsora volt látható, az utamat pedig élő szobrok szegélyezték.
Visszafelé megálltam kicsit az artistáknál, majd Csocsó bohóc produkciójánál időztem el keveset.
A nap következő pozitív dolga a Nemadomfel együttes koncertje a Korzó színpadon. Olvass bele a linken lévő szövegbe, és nézd meg egy műsorukat!
A Villon trió előadása után visszasétáltam a főtérre, kis fúvós zene, majd egy olyan produkció, ami mindjárt egy külön fotóalbumot, és még pár szót is érdemel.
Előtte azonban zárjuk a nagyszínpaddal az első albumot. Tegnap a Bohemian Betyars hozott vidámságot és pörgést a meglehetősen szűknek bizonyuló térre, őket pedig a Honeybeast követte.
Ezek a mai első fotóalbumom alkotóelemei, nagyjából az elmondott sorendben láthatod majd, ha klikkelsz a képre. Most is gyere vissza, mert koránt sincs még vége az írásnak.
KLIKK

Már a Nemadomfel produkciójánál eszembe jutott, hogy manapság mennyire szükség van arra, hogy – akár vadidegen emberek is – szeretettel, segítséggel tudjanak egymás felé fordulni. Ez mostanság nem igazán trendi, én mégis – vagy éppen ezért – nagyon fontosnak tartom.
Mai második képsorom a produkció előtti percekkel indul. Az utolsó finomítások, egy biztató ölelés az útra induláshoz, a kezdés előtti feszült percek, majd pedig maga a műsor.
A Hétköznapi Flashmobok csoport tegnap délután ismét jótékonysági szándékkal táncolt. A záró képen majd láthatod, kiket segítettek most, a linken pedig megismerkedhetsz a csoporttal. Külön öröm volt látni, hogy a táncba Csocsó Bohóc is beszállt, támogatva ezzel a csoport céljait.
A tegnapi program egy gyöngyszem volt a társaság által felfűzött gyöngysorból, és úgy gondolom, hosszú lesz ez a gyöngysor. A képre klikkelve megnézheted, hogyan láttam én a jótékonysági eseményt, a fentebb említett linken pedig a mások által alkotott képet is megláthatod.
KLIKK

A tegnapi nap zárása volt, hogy átvergődve a kis térre beszorított tömegen, távolodva a Honeybeast koncertjéről egy lelkes zenélő társaságba botlottam. Kicsit átfáztam a virágágy szélén üldögélve, és nem maradt apróm a mai parkolásra, de nagyon jólesett látni az utánpótlást, akik a zene kedvéért zenéltek.

Majdnem elfelejtettem, a VIDOR ma is folytatódik. Úgy tűnik, a ma készülő fotóalbumom sem lesz túl hosszú.
A Városalapítók szobránál a Jazz Med Band kezd ma. Nem tudom, kik ők, így megnézem. 🙂
A Korzó színpadon fél öttől a Kelet Brass Band különleges koncertjét láthatod, majd az LK Beat csinál minden bizonnyal utcabált fél hattól.
Azt hiszem, ma lesz a legjobb alkalom arra, hogy megnézzem mondjuk a Nemlétező Tárgyak Tárlatát.
A nagyszínpadon a The Biebers műsorát egész biztosan kihagyom nemszeretemség miatt, a Péterfy Bori & Love Band nagyszínpados koncertje helyett pedig Palya Bea műsorát választom a Móricz kertben. Hangulatában nekem ez utóbbi a VIDORabb.

Itt jobboldalt közvetlen linkről továbbra is elérhető mind a VIDOR hivatalos oldala, mind pedig az én albumaim, írásaim… ha valamit kihagytam volna. 🙂


VIDOR 4. nap

Tegnap este annyira sikerült telítődni az elmúlt napok dél-amerikai ritmusaival, hogy az első nagyszínpados koncert közepén, magam mögött hagyva a táncoló közönséget, Pink Floyd-ot hallgatva elsétáltam a főtérről. Nem világzene, de megtette hazafelé. 🙂
Nagy reményekkel 😉 indulok a mai napnak mind a magam, mind a produkciók tekintetében.
De nézzük, mi történt a holt(vagy legalábbis félholt)pontig?
Odaértem a Kaland Old Rock zenekar műsorára, a nyugalom szigetére, a Városalapítók szobrához. Jó kis koncert volt. Aztán tettem egy VIDOR hangulatsétát, elzavartam egy élő szobrot inzultáló ingyenélőt, belehallgattam a Zeneiskola műsorába, beszélgettünk kicsit ismerősökkel, jártam zsonglőr nézőben, majd Kosik Anita éneke csalt vissza a Városalapítók szobrához. Mégegy Kaland Old Rock, majd Korzó színpad, Prémvadászok.
A Takarékpalota előtt üldögélve, beszélgetve támadt hátba a salsa. Készítettem néhány képet a Barrio Latino zenekarról, rácsodálkoztam a nagyszínpadon, műsor közben mobiltelefonnal fényképezőre, és elgondolkodtam Hobo szavain, miszerint a színpad szent, majd haza indultam.
Az eddigi legrövidebb teljes napos fotóalbumot láthatod, ha klikkelsz az itteni képre. Utána pedig elmondom, mire ébredtünk ma?
KLIKK

Ma délután az Ukulele trió indítja a zenét a Városalapítók szobránál. Csendes ráhangolódás a délutánra.
A Korzó színpadon a Nemadomfel együttes műsorát ajánlom 16:30-tól. Velük már találkoztam egy rendezvényen.
Ugyanitt a következő műsor is figyelemre érdemes szerintem. A Villon Trióval még nem találkoztam élőben, de videomegosztós darabjaik alapján mindenképpen megnézésre jelöltem őket.

Reményeim szerint ma több pantomimessel találkozom majd, hiszen ők a VIDOR igazi arcai, ők teremtik meg a VIDOR hangulatot. Az biztos, hogy a nagyszínpados produkciók előtti időt a Városháza előtt, a bohócok, artisták között töltöm. Jó kis ráhangolódás lesz.

A nagyszínpad mára más hangulatot ígér, mint a korábbi napokon. Este héttől a Bohemian Betyars, majd a Honeybeast tartja a téren az egybegyűlteket.

Végül pedig legyen itt még egy Pink Floyd a tegnapi agymosásból.


VIDOR 3. nap

A VIDOR Fesztivál harmadik napján is lekéstem a kezdést a Városalapítók szobránál, de ez most tervezett volt, és a második koncertre most is odaértem.
Illetve volt egy első koncert is, amire pont megérkeztem, ez pedig a Dóra és a felfedezők zenekaré. Nagyon meglepett, ugyanakkor örülök is neki, hogy fiatal koruk ellenére ilyen profi show-t csináltak.
Délután ismét sikerült néhány élő szobor képet készítenem, majd következett a várva várt remek blues a Greasy Hats trió előadásában. A trió néhány dalát Garai Andrea éneke is színesítette.
Következő élő szobor vadászatom a Házasságkötő teremhez vezetett, ahol Hajdú Ágota gyermekműsora zajlott. Lájkvadász képek lesznek az itt készültek között. 🙂
A Polip együttes éppen összepakolt, mikor a Korzó színpadhoz közeledtem, de találkoztam pantomimesekkel, akik ezen a nyárvégén is ellátogattak hozzánk. Ők jelentik az állandó vidámságot a VIDOR délutánjain.
A nagyszínpad koncertjei közül a Talamba műsorát néztem meg. Hatalmas volt a tömeg.
Talán ha a színpad a régi helyén lenne, jobban felvenné a hely az ekkora tömeget is.
Hazafelé tartva érdekes volt látni, ahogy az idős házaspár kempingszékkel a kezében tartott a koncertre. Talán már a szökőkútban sem tudtak letelepedni vele.
Azt hiszem, írtam is mindenkiről, aki a képeimen szerepel. Klikkelj az itt lévőre majd gyere vissza a mai ajánlóért!
KLIKK

A színpadi produkciókat 15:30-kor a Kaland-Old-Rock kezdi a Városalapítók szobránál, a koncert második része 17:15-kor lesz.
Közben 16:40-től a Kosik Anita – Csernák Tibor duó műsorát nézheted meg, melynek második része 18:25-től látható.

A Korzó színpadon 17:30-tól a Prémvadászok zenekar játszik.

A nagyszínpad műsorát ma a Barrio Latino kezdi este 7-kor, őket 20:30-tól a Magashegyi Underground követi.
Engem minden bizonnyal megtalálsz majd a Móricz Kertben este kilenc után. ahol a Jurij lép színpadra.

Ez is egy érdekes napnak ígérkezik.


VIDOR 2. nap

A VIDOR első teljes napjáról mindjárt sikerült is elkésnem. Némi akksi töltögetés után a Melounge duo koncertjére estem be a Városalapítók szobrához. Csak később bántam igazán, hogy lemaradtam a No Dress Code Acoustic első műsoráról, szerencsére volt mégegy lehetőségem.
A Melounge duo műsora most is remekül illeszkedett a tér csendességébe, és idén dobogó is van. Mi lesz így az “utcakövés” meghatározásommal? 🙂 Sebaj, ennyit megér a hagyományokkal szakítás. Csak az a nagy virágláda ne a színpad előtt lenne…
A B2M zenekar két jó hangú énekest is színpadra hozott, de az együtt éneklésük sajnos nem volt az igazi. Külön-külön igen. Így ekkor tettem egy sétát, és megnéztem a Zeneiskolások műsorát a Házasságkötő előtt, és néhány élő szoborról is van már képem. Visszafelé a pantomimesekkel találkoztam, örülök, hogy idén is itt vannak.
A Városalapítók szobrához a No Dress Code Acoustic műsorára értem vissza. Igen kellemes meglepetés volt, Ugyancsak két kiváló énekes, akik együtt is remekül szóltak, és olyan dalok, amelyek méltán állították meg az embereket a téren. Külön kiemelném a Cseh Tamás dalt, amely itt nagyon jól szólalt meg, ellentétben a KiSTeHéN feldolgozásával, amely a nagyszínpadon szólt pár órával később.
A Dániel Balázs Boogie Woogie Trió és Pleszkán Écska koncertjének szinte a végére érkeztem a Korzó színpadhoz. Ők azt hozták, amit a videomwegosztón megnézett anyaguk alapján vártam, bulihangulatot.
Músoruk közben a Korzó két szárnya között az Urban Highline produkciója volt látható. Érdekes képsorokat találsz majd erről a fotóalbumban.
A nagyszínpadon a KiSTeHéN kezdett. Régen, Tánczenekar korukban tetszett, amit csináltak. Zenéjükből a nekem tetsző vonalat az Intim Torna Illegal vitte tovább, a Cseh Tamás feldolgozásukat meg egyszerűen nagyon rossznak tartom.
Azért megvártam a Los de Abajo koncertjét is. 🙂 Bíztam benne, hogy a világzene jegyében némi ízelítőt kapunk Mexikó zenéjéből, de ezt feláldozták a hagyományos SKA elektronikus oltárán. Ilyen zenének hibátlan volt, a show is látványos, tulajdonképpen semmi kivetnivalót nem találhatnék benne, ha nem vártam volna valami különlegeset. Na jó, az ütős szóló az ott volt. 🙂
Elérkeztünk hát a nap képes összefoglalójához. A képre klikkelés és nézelődés után gyere vissza, mert jön a mai ajánló.
KLIKK

Ma viszonylag csendesnek ígérkezik az este számomra. Délután lesz kis elfoglaltságom, nem tudom, mikor érek a térre, de remek programot ajánlok kora délutánra is.
Itt szeretném megköszönni, hogy megkaphattam a Városalapítók szobránál zajló események részletes leírását, nagy segítség a pontos ajánlóhoz.
Tehát a Városalapítók szobránál a fák hűvösében fél négytől remek bluest hallgathatsz Pilától és Petitől, azaz a Greasy Hats duótól. Ha erről lemaradnál – ahogy nekem mondjuk esélyem van rá -, 17:15-kor ismét láthatod, hallhatod őket.
Piláékat a Brillante kórus, majd 16:40-től a Dóra és a felfedezők zenekar követi, majd ez a sorrend ismétlődik.

A nagyszínpadra a Talamba érkezik. Ha jól emlékszem, 9-10 éve voltak a VIDORon. Azt gondolom, ezt látnom kell.
Őket Rúzsa Magdi követi a világot jelentő deszkákon.

Mára ez az, amit összeszedtem. Remélem, nem maradt ki fontos dolog.


VIDOR 1. nap

Elindult. Sok lufival, megnyitóval, két nagyszínpados és egy VIDOR kertes koncerttel, valamint egy felfedező kirándulással.
Meglepetésként 500 léggömböt osztotak szét a szervezők a nézők közt, amelyeket a X és V betűkkel bővült VIDOR luficsomagokkal együt engedtek útjára a megnyitó beszédek után.

A XV. VIDOR Fesztivál első nagyszínpadosa a Besh o droM volt. Én nagyon hiányoltam Barcza Gergő virtuozitását, egyáltalán a lendületet a műsorból. Nekem az is furcsa, amikor egy zenekar tagjait egyenként, sztárvendégként mutatják be. Jobb lett volna megmaradnom a pár évvel ezelőtti kellemes emlékeknél.

Az első külföldi fellépő Franciaországból érkezett, és salsa zenét hozott Nyíregyházára. Sergent Garcia videomegosztós megosztásaiba belenézve tudtam, hogy nem ez lesz a végignézett koncert számomra, így hamar a kellemes blues zenét választottuk a művház végében egy padra letelepedve. Pila, Peti és Bubu soha nem okoz csalódást. Valamikor vasárnap láthatod őket majd a Városalapítók szobránál, ha pontosat tudok, írom. (A lánybúcsú zaja elnyomta az információt tegnap este.)

A remek blues után még elsétáltunk a VIDOR kertbe a Karmapirin koncertjére.

Képeim a nagyszínpados produkciókról vannak, már az teljes album elkészült, ezzel a nappal már nem fogok később lájkvadászkodni. 🙂
Az album képeit most is az ittenire klikkleve nézheted meg, de gyere vissza, mert jön a mai ajánló.
KLIKK

Fél négy körül kezdődnek a koncertek a Városalapítók szobránál. Azért vagyok ilyen bizonytalan, mert ezekrőla hivatalos oldalon semmit sem találtam, így az előadók híreire hagyatkozok.
A No Dress Code Acoustic kezd tehát a Városalapítók szobránál, majd a Melounge Duo következik. Őket nagyon várom már, régen hallottam a zenéjüket.
Eközben a Korzó színpadon is zajlanak az események. Itt nem sorolom fel a fellépőket, a hivatalos oldal megteszi ezt, de kiemelném a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió & Pleszkán Écska produkciót, ami igen pörgősnek ígérkezik.
Ja, igazi színpad van a Korzónál, és a Városalapítők szobránál is volt dobogó tegnap este.

A nagyszínpadon a KiSTeHéN kezd ma, ők addig voltak a látóteremben, míg nem lett két zenekar belőlük. Ezután én a inkább az Intim Torna Illegalt követtem, mert ők vitték tovább az általam kedvelt stílust.
A nap külföldi nagyszínpadosa a Los de Abajo lesz, meglátjuk.

A VIDOR kertben a Mystical Plants társaságában érhetsz át a holnapba. Ez jó koncertnek ígérkezik.

Nagyjából ennyit a máról, jelentkezem majd délután.


Csapjunk bele a VIDORba!

Tizenötödik alkalommal szállnak fel a lufik ma délután Nyíregyháza főterén jelezve, hogy elkezdődik a VIdámság és a Derű ORszágos seregszemléje, a XV. VIDOR Fesztivál. Nem biztos, hogy kezdettől voltak lufik, de nem tudtam kihagyni ezt a szép mondatot, bocs. 🙂

Láthatod, két linket is elhelyeztem mindjárt az első mondatban, és linkelek egy harmadikat is, a VIDOR weboldalát. Ezek mind hivatalos oldalak, Ezeken az oldalakon kommunikálnak a szervezők a közönséggel. Ezekről tudhatod meg az esetleges változásokat, illetve itt kapsz híreket az aktuális és múltbeli eseményekről, várhatóan megjelennek majd képek, tudósítások is.

Nekem egyik vesszőparipám a helyi előadók szerepeltetése az ingyenes, délutáni helyszíneken, és az is, hogy ezekről tudomást is szerezz. Ezért továbbra is figyelemmel kísérem a helyi előadók oldalait, és ha információhoz jutok, igyekszem megosztani.
Itt jobbra, az oldalsávban találsz egy VIDOR szakaszt, ahol a hivatalos oldal linkje alatt természetesen az én képeim és írásaim linkjét is megtalálod, valamint beépítettem a Facebook oldalamat is, mert itt lesz a leggyorsabb a kommunikáció. Tehát egy időre mindent a VIDOR alá rendeltem. Ez így van jól. 🙂
Nálam a szabadtéri (eső esetén BuSzaCsa, vagy Korzó) programokról fogsz értesülni azért, mert ezeken leszek ott.

Tegnapi programajánlómban a hétvége VIDOR programját is megtalálod, azóta egy újabb eseményt találtam, a Nemlétező Tárgyak Tárlatát, ami meglehetősen érdekesnek ígérkezik, és igencsak beleillik a VIDOR hangulatába.

Volt kis időm szemezgetni a programok között. Készítettem is egy táblázatot, amit természetesen nem osztok meg, mert mindenki döntse el magának, mit szeret, és mit nem. Lényeg, hogy lesz, amivel egyáltalán nem foglalkozom majd, és lesz, amivel kiemelten. “Vessetek a mókusok elé”, de ez így lesz. 🙂

Ennek jegyében most mindjárt kiemelek egy nagy- és egy kisszínpados fellépőt. A jövő pénteki nagyszínpados Songhoy Blues-t a videomegosztós dalai alapján mindenképpen ajánlom magamnak. Van ugyan kis rész, ami nem tetszik a munkásságukból, de hátha azt nem (nem azt) hozzák. 🙂 Szerintem nagy felüdülés lesz a salsa és ska után.
Hasonló okokból ajánlom a Villon trió kedd délutáni Korzó színpados koncertjét is.

Nyilván ennél sokkal több jó zene lesz, néhány felfedezni való is, meg van még olyan is, akiről nem tudjuk, hogy fellép, de fel fog. 🙂 Róluk majd akkor.

Most pedig nézzük, mi tetszik, és mi nem annyira idén. Így előre.
Azt gondolom számos közösségi oldalon hozzászólóval egyetértve, hogy hagyományok ide, vagy oda, jó lenne, hamarabb, mint két héttel a program előtt megmutatni a műsort. Sokan terveznék meg előre, mit szeretnének megnézni.
Nagyon tetszik, hogy ismét két nagyszínpados program lesz naponta.
Nem annyira tetszik, hogy ezek jó része egyre távolodik a különleges világzenétől, és egyre közelebb kerül a nap mint nap hallható kommerszekhez. Persze ízlésről nincs értelme vitatkozni, ez az én személyes véleményem, és nem gondolom, hogy ennek ellenére nem lesznek sokan a téren, de a VIDOR az VIDOR.
Teljesen hiányoznak a programból az – általam igen fontosnak tartott – utcakövés koncertek közül a Városalapítók szobránál tartandók. Pedig lesznek koncertek.
Tetszik, hogy a SZON oldaláról letölthető a VIDOR programfüzet, és nem tetszik, hogy ez idén a hivatalos oldalról nem tehető meg. Bár ez hamar orvosolható.
Tetszik, hogy igyekeznek haladni a korral a fesztivál weboldalának készítői, de láthatóan nem nagyon akarnak mit kezdeni a korábbi évek szerintem igen értékes archívumával. Itt lapozgatva gyakran végződik az út a happyartfestival.hu domainen. Tudom, volt egy év.

Nagyjából ez van így hirtelen, ettől kezdve igyekszem csak a szépet látni, és jól érezni magam a VIDORon.
Szabadság indul!
– SóstóZoo
– Városnézés
– VIDOR
– Holdudvar
…ez így mára. 🙂


VIDOR és egyebek

Szakítva a több éves hagyománnyal, most a VIDOR Fesztivál nyitó napján kezdek el részletesen foglalkozni a VIDámság és derű ORszágos seregszemléjével. Mivel azonban van átfedés a hétvége és a fesztivál között, így mai programajánlómban kitérek a hétvége VIDOR programjaira is. Olyanokra is, amelyek még nem szerepelnek az oldalukon, de a fellépők oldalán megjelentek már.

Péntek délelőttre a Nyíregyházi Állatpark felkeresését tervezem. Régen jártam ezen a fantasztikus helyen, de a hétvégi tömeghez nincs kedvem, így megpróbálkozom szabadságom első napján. Aztán van még pár délelőtt a VIDOR alatt. 🙂

Ha netán korán végzek a SóstóZoo-ban, délután kettőtől beiktatok egy városnézést. Minden szerdán és pénteken van ilyen ingyenes városnézés, ha pénteken nem sikerül, a szerda még megmarad, mint lehetőség. 🙂 Szerintem érdemes egyszer bejelentkezned a Nyírség Turizmusáért Egyesületnél, érdekes, egy órás séta. Részleteket a linkeken találsz.

A VIDOR pénteken a megnyitóval kezdődik, majd 19 órától a Besh o droM, 20:30-tól pedig Sergent Garcia műsorát láthatod a nagyszínpadon.
A Besh o droM-ról pár évvel ezelőtti városi rendezvényről van koncert élményem. Hetekig keresgéltem az AKAI szintetizátor felvételeket, amit Barcza Gergő parádésan szólaltatott meg… a többi hangszeréről nem is beszélve. Szerintem táncház lesz. 🙂
Sergent Garcia salsa alapokra építkező zenéje is minden bizonnyal megmozgatja majd a Kossuth térre látogatókat.

Eközben, 21 órától a Holdudvar teraszán – a Váci Mihály Kulturális Központ BuSzaCsa felőli vége – Pila, Peti és Bubu, azaz a Greasy Hats Blues Trio játszik remek blues zenét. Legjobb alkalom megismerkedni a hellyel.

A VIDOR Kertben a Karmapirin koncertje indítja el az idei események sorát 23 órakor.

Ha kicsit előre akarsz utazni az időben, Debrecenben megnézheted, meghallgathatod a Magashegyi Underground koncertjét a Nagyerdei Víztoronyban péntek este fél nyolctól. Ők egyébként hétfő este lesznek a VIDOR nagyszínpad fellépői.

Ezen a hétvégén rendezik meg Szerencsen a IX. Csokoládé Fesztivált. Számos koncert közül – ismét az időutazás jegyében – kiemelném a vasárnap esti Péterfy Bori & Love Band koncertet, ők jövő szerdán lépnek fel a VIDOR nagyszínpadán, valamint a pénteki Honeybeast-et, akik kedden lesznek a VIDOR nagyszínpadosai.

Pénteken és szombaton rendezik meg Tégláson a Hagyományőrző családi nap és városok közötti íjászverseny című rendezvényt, ahol többek között szombaton 17 órától a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertezik.

Szombaton napközben Debrecenben, az Agórában készíthetsz hordható áramkört, és nevezhetsz versenyre is.

Miután Sóstón már nem lehet, a Bujtosi tónál rendezik meg szombat délelőtt az Úszó Alkalmatlanságok Tréfás Vetélkedőjét.

A VIDOR délutáni programja a Városalapítók szobránál a No Dress Code Acoustic koncertjével indul.
Őket a Melounge duo követi ugyanitt 16:05-től, majd újra No Dress Code Acoustic, és Melounge duo.

Közben 17:30-tól a Korzó színpadon Dániel Balázs Boogie Woogie Trió és Pleszkán Écska szórakoztatja az arra járókat. Belenéztem a műsorukba, tetszett. Talán még a régi Telesport szignálját is hallhatod. 🙂
A nagyszínpadon szombaton a KiSTeHéN zenekart a Los de Abajo követi, hogy a ska se maradjon ki a programból.

A VIDOR Kertben a Mystical Plants koncertje zárja a VIDOR szombatot. Régen láttam őket, ideje lesz újra találkozni.

Vasárnap a VIDOR nagyszínpadán a Talamba, majd Rúzsa Magdi koncertjét élvezheted.

Nagyjából ezeket a programokat sikerült összeszednem. Azt gondolom, érdemes lesz azokon a délutánokon is a Városalapítók szobra felé járni, amelyekre most még nem tudtam koncertet írni. Úgy tűnik, folyamatosan kerülnek elő a fellépők saját közösségi oldalaikon…


Utolsó

Az év utolsó hete kicsit más, mint a többi. Kevesebb munka, több hétközi esemény. Így aztán kicsit előre hoztam a heti, és egyben idei utolsó ajánlómat.
A hét minden következő napjára jut majd esemény, ráadásul különlegesek jönnek, és ki sem kell lépni Nyíregyházáról.

Pár napja úgy gondoltam, megnézem a retro számítógép kiállítást, ami nemrég nyílt régi kedves munkahelyemen. Persze sikerült azon a napon arra járni, mikor ez nem volt lehetséges. De nem adtam fel, és eljött az én időm. 🙂
Szerda délután Computer Retro Tárlatvezetéssel a SZÜV épületében. Ott a helyem.

Este a JazzMed koncertezik a Blues Caféban. Nyár végén a VIDOR Fesztiválon hallottam őket legutóbb, érdemes újra meghallgatni.

Csütörtök este a Club Hollywood vár, ahol a Vera Bravo Band, a Mystical Plants és a Folkfusion Band koncertezik. Fergeteges estének ígérkezik.

A péntek aztán komoly fejtörést okoz. Valahogy úgy kell szervezkedni, hogy az este mindkét koncertjére eljussak, mert kihagyhatatlanok. Az egyik azért, mert nagyon szeretem ezt a felállást, és ezt a zenét, a másik pedig sajnos ritkán látható, de különleges élményt nyújtó formáció.
A Greasy Hats egy páratlan blues formáció, ahol Pila gitározik, Peti szájharmónikázik, az ütős szekció pedig Bubu keze munkája. Ők csábítanak pénteken a Mociba.

De – ahogy az eventben olvasható – a fiúk visszatérnek a városba, azaz végre ismét látható, hallható a Dirty Lyle Brothers. Ezúttal az Unicumban.

Ezután pedig már csak a szilveszter marad. Az úgy nagyjából mindenhol lesz. 🙂


Új Zeneráció

Bár a képek már néhány napja elérhetők a közösségi oldalon, azért még ne klikkelj a linkre, 🙂 írok néhány szót a rendezvényről.

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a koncertestét, és remélem, lesz folytatása is. Akár más helyi zenekarokkal, akár kicsit kiterjesztve a kört. Itt, mindjárt az elején letudom a köszönömöket, majd pár szóban kitérek a fellépőkre is.
Rendkívüli hála az ötletgezdá(k)nak, a szervezőknek, a helyszín, a technika biztosítójának, a megvalósításban résztvevőknek. Remek munka volt, melynek következménye egy fantasztikus koncertsorozat volt, és az akár nézőként, akár fellépőként ott lévők vágya a folytatásra.
Minden “pár szó” után találsz majd egy képet az aktuális zenekarról, az utolsónál pedig a linket is megtalálod a fotóalbumhoz.

A színpadra lépés sorrendjét sorsolással döntötték el. A Dóra és a Felfedezők indították a koncertek sorát. Nekem ők a VIDOR Fesztivál meglepetés zenekara voltak. Nagyon-nagyon fiatal koruk ellenére érett produkcióval léptek színpadra, és az ének- és hangszeres tudásuk is kiemelkedő. Jó volt újra hallani őket.

Másodikként a PánPéter lépett… nem, inkább robbant a színpadra. Szerencsére őket már jó néhányszor láttam, hallottam, és remélem, sokszor fogom még. Ők azok, akikről a koncert előtti beszélgetésben valami olyasmit mondtam, hogy olyan zenéket dolgoznak fel, amelyeket eredetiben messzire elkerülnék, de ahogy ők előadják, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. És akkor még nem szóltam a saját dalokról… Nagyon egyetértettem abban, hogy ők kapták a LESZ Feszt különdíját.

A Szabadon zenekar műsora volt az, amelynél úgy éreztem, kicsit kilóg a sorból. Lehetne mondani, hogy a Hollywood klímája nem kedvez a hangszereknek, de erre a zenészeknek figyelnie kell a produkció során, és azt megelőzően is. Remélem, hallok tőlük még jobbat.

A Periscope zenéjével is találkoztam már, és valószínűleg hamarosan újra találkozunk majd. Ha stílusosan pár szót írhatnék, az ez lenne: Így volt szép 🙂

A Kell Egy Még koncertje zárta az estét. Kedvenceim többek között azért is, mert láthatóan felépítettek egy zenéjükhöz illő színpadi megjelenést is, és nagyon jó, hogy nem tucatzenét, hogy nem “szinti-metál-pop”-ot játszanak. 🙂
…és akkor a kép, amely a link a fotóalbumhoz. Klikkelj rá bátran!
KLIKK

Nehezen tudnék sorrendet felállítani a fellépők között, szerencsére nem is kell. Bízom abban, hogy találkozunk még, és örömmel látom, hogy van utánpótlás. Csak fellépési lehetőségek is legyenek…


Luca után

Hamarosan kiderül, lehet-e majd hóembert építeni hétvégén? Akár igen, akár nem, biztosan marad idő másra is. Ezekből a másokból gyűjtöttem össze néhányat.

Ahogy ígértem, ajánlok még Labor Cafés eseményt, mindjárt ma estére. Karácsonyi mézeskedést. A hagyományos csibecsütörtök keretében most apró ajándéktárgyakat készítenek, de a korábbam is sikeres süteménykészítés is a program része lesz. Érdekes bekukkantani.

A Mustárházban az utóbbi hetekben táncházak színesítették a szürke téli estéket. Mi sem természetesebb, ha az évzáró batyus báljukon is jelentős szerephez jut a táncház. Ez is csütörtöki program.

Idén is a Korzó mellett kapott helyet az Állatbarát Alapítvány faháza. Péntek délután Kutyás “Flashmob”-ot tartanak a ház előtt, mellyel az alapítvány támogatása mellett a felelős állattartásra is szeretnék felhívni a városlakók figyelmét. Jó alkalom ez arra is, hogy elvidd az alapítvány támogatására szánt ajándékodat a faházba, vagy támogasd őket azzal, hogy karácsonyi ajándékodat az ő emléktárgyaikból választod.

Ha már a belvárosban vagy, és kicsit össze is fagytál az árusok között sétálva, betérhetsz a Hold Udvarba, ahol este kilenctől a Tram buli’n Cafe Light műsorát hallgathatod, nézheted meg.

Ha a másik irányba indulnál a főtérről, a Chloé színpadán a Prémvadászok Zenekar vár. Gondolom, zsíroskenyeret lilahagymával csak a zenekartól kaphatsz, de az étterem biztosan kínál számos egyéb ételt és italt is.

A szomszédvár is érdekes programokkal vár. Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban a Girl’s Fest fellépői Barbara Stahl és Manoya.

Péntek este én legszívesebben az Incognito Clubot választanám, hiszen itt remek blues zene lesz. Azért mondom ezt ilyen biztosra, mert nyár végefelé, az Oldalvágány Fesztiválon láttam, hallottam a Blues from Hell-t. Nyugodt szívvel, és nagyon ajánlom a koncertjüket.

Nagyon vártam a szombat délelőttöt, hiszen idén sem marad el a Madárkarácsony Nyíregyházán, a Sóstói Tornapályánál. Ez minden évben egy rendkívül jó hangulatú rendezvény. Kicsit füstölődünk a tűz mellett, miközben készülnek a csemegék az erdő madarai számára, de jólesik a hideg ellenére is a szabadban lenni. Nem tudom, sikerül-e odaérnem, de remek időtöltés lesz, az biztos.

Régen voltam már Tokajban, a Világörökségi Bormúzeumban. Nem is lehetne jobb alkalom a visszatérésre, mint a szombat délutáni rendezvény. Délután kettőkor nyílik meg a „Manók mesés adventje” című időszaki kiállítás, amelyet családi szöszmötölés követ, ahol ki-ki elkészítheti karácsonyi ajándékát is. A gyerekeket mesekuckó és finom sütik, a felnőtteket egy pohár bor is várja, és persze a múzeum csodálatos világa.

Koraeste Karácsonyi képvásárra és kiállítás megnyitóra várnak a Tubitubiba. Ideje lenne megnézni a helyet is, mert eddig csak csalogató fotókat láttam.

Számomra a biztos szombat esti program Nyíregyházán az Új Zeneráció koncertsorozat a Club Hollywoodban. Az összes fellépő zenekart láttam már, így nem csoda, ha gondolkodás nélkül nyomtam az Ott leszek-re.

Szombat estére Debrecenben az Incognito Clubot ajánlom, ahol a Karmapirin szaggatja a húrokat. A zenekar egyébként mostanában sokat időzik Debrecenben, hiszen az MMP Studioban zajlanak tavasszal megjelenő lemezük felvételei. Érdemes meghallgatni, felcsendül-e valami az új lemez anyagából?

Úgy tűnik, ezen a hétvégén az Inco viszi a pálmát rendezvények terén. Vasárnapra is van szórakoztató ajánlata az Incognitonak. Ezúttal Kézműves vásárt és workshopot rendeznek.


Disznóölős

Sok minden történik majd hétvégén, többek között disznóölésen is részt vehetsz, de haladjunk szépen sorban.

Ma délután ötkor Nyíregyházán, a belvárosban Kelet Brass Band zenél a Forgatagban. A VIDOR Fesztiválon láthattad őket a Korzó színpadon. Innen a kép az ajánlóhoz.

Péntekre két debreceni programot ajánlok. Az egyik egy jótékonysági összejövetel, a Kál-Winter FESZT, hol máshol, mint a Kálvin téren? Az egyik fellépő az Éva Presszó.

Már több mint három éve, hogy Nyíregyházán, a BuSzaCsa előterében emlékezetes koncerteste volt. Az egyik akkori fellépő, az Acoustic Gallery, az Ifjúsági Ház Debrecen szervezésében, a Club Akusztikban ad koncertet.

Szombaton ismét lesz néhány hely, ahol meg kellene jelenni. Az egyik ilyen délelőtt a Dégenfeld Kastélymúzeum Baktalórántházán, ahol Disznóvágásra várják az érdeklődőket. A gasztronómiai esemény mellett a múzeumban makett versenyt és kiállítást is rendeznek.

Estefelé a Labor Café vár Zenés Leonard Cohen emlékestre. Az előadók személye meglepetés az event szerint, de ha jól körülnézel, már megtalálható pár helyen, és szerintem érdemes lesz ott időzni. 😉

Nagyjából ugyanekkor kezdődik a Club Hollywoodban Karmapirin feat. Half Note City. A Karmapirin koncertképe egy éve, ugyanitt készült.

A nosztalgia jegyében a Hajóclubban a Zenith és a Rokk Brothers zenélt volna szombaton. Sajnos betegség miatt a Zenith koncert most elmarad, Száraz Tamás műsorát élvezheted helyette.

Szombatra is két debreceni programot ajánlok. Az Incognitoban 20 éves Jubileumi Ebola Fakó koncert lesz,

míg a Kaptár Klubban a Benzin és az OMEN lép színpadra.

A vasárnapi Tokaj-Hegyalja Piac címe: Adventi “tokajikumok”. Szerintem érdemes lesz kicsit fagyoskodni a Sárga Borház parkolójában.

Kicsit átlógva a következő hétbe régi kedvenc munkahelyemen, a nyíregyházi SZÜV-ben Computer Retro – Az informatika hőskora címmel nyílik kiállítás hétfő délután. Valamikor jó lenne megnézni, ha a megnyitón nem is tudok ott lenni.

Ez minden, amit a hétvégéről előre el tudtam mondani. Remélem, a következő hétre sikerül elegendő témát összeszednem most is.


Világgá menve

Kicsit világgá mentem. Gondoltam, körbejárom Magyarországot, így azt is mondhatnám, távolból írok, kedvesem, de ez nem teljesen igaz. Gondosan előkészítettem a mai ajánlót, így csak az utolsó pillanatban érkező dolgok maradhatnak ki. Azok azonban most végleg, mert pénteken sem tudok korrigálni.
Persze ennyire nem vagyok a világ végén, csak úgy gondoltam, ha már ott vagyok, azzal foglalkozom, ami ott van. De lássuk, te mit csinálhatsz az elkövetkező napokban úgy, hogy biztosan nem találkozol velem?

A képek magukért beszélnek. Ma délután nyitják meg Mikita Viktor fotóművész emlékkiállítását a Nyíregyházi Városi Galéria és Pál Gyula Teremben. Egyszer majd mesélek azokról az időkről, most azt mondom, nézd meg a kiállítást december 17-ig, ahogy én is megnézem, ha hazaértem.

Mondom, a képek magukért beszélnek, és rendkívüli jelentőségük van mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtóban. A Magyar Sajtófotó Kiállítás Nyíregyházára is elért idén, igaz, ez már a 34. Rendkívül érdekes, olykor aktuális, olykor meglepő képeket láthatsz a Váci Mihály Kulturális Központban. A tárlat azért is érdekes, mert a képek jó részét láthattad már különböző médiákban. Bár a fotókhoz általában nem kell magyarázat, engem mégis érdekelt, hogy így, “környezetükből kiragadva” milyen leírások találhatók mellettük. Érdekes volt összevetni a megjelenéskori kommenteket a kép mellé írt szövegekkel, illetve a különböző érdekeltségű orgánumok esemény megközelítését. Egyszer majd lehet, hogy születik egy írás erről is. Addig viszont ajánlom a kiállítást, mert nagyon érdekes témákat dolgoz fel rendkívül látványosan. Év végéig – eddig tart nyitva – biztosan visszatérek még kicsit jegyzetelni, mert pár dolognak szeretnék utánajárni. Mondom, hogy érdekes kiállítás. 😉

Még ma, és holnap vehetsz át “Nem kérek szórólapot!” matricát az E-Misszió nyíregyházi irodájában. A matrica így néz ki:

Ezt onnan tudom, hogy én már hét elején beszereztem. 😉

Ma este a debreceni Kölcsey Központban Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint lemezbemutató koncertjét láthatod.
Kicsit bánkódom, hogy ezt kihagyom, mert igencsak kedvelem Harcsa Veronika énekét, de ez most így alakult.

Sajnálom a Bordó Sárkány pénteken az Incognitoban tartandó koncertjének elmulasztását is, mert a BS zenéjét bárhol szívesen hallgatom, az Inco hangulata azonban további varázslatot ad a zenéhez. Nézd csak!

Nyíregyházán, a Pontban Tales of a Crowhill Fest. Fellépők: az Angerseed, a Crowhill Tales és a Nigromantia.

Megőrzendő hagyomány a 100 Ft-os nap a Nyíregyházi Állatparkban. Idén sem marad el. Szombaton a belépő egységesen 100 forint, a bejáratnál ajándékokat gyűjtenek azoknak, akiknek más módon nem kerülhet ajándék a karácsonyfájuk alá. Vigyél valami hasznos, de számodra nélkülözhető dolgot, és járd be a Nyíregyházi Állatparkot!

Következő ajánlatom is Sóstóhoz kötődik. A Sóstói Múzeumfaluban az András napi hagyományokat is felelevenítik, de a disznótorok hangulatát is megismerhetik, akik meglátogatják az egész napos rendezvényt. Ja, és ne felejtsem el a pálinka kóstolást sem.
Valamiféle szemléletváltást vélek felfedezni a város vezetése részéről, hiszen ezt a rendezvényt is komoly támogatásban részesítik, aminek én személy szerint örülök, sőt, régebben is így szerettem volna.
Szóval a belépés ingyenes, sőt, a vasútállomásról ingyenes buszjáratok is indulnak a Múzeumfaluhoz. A linken bővebben is olvashatsz a rendezvényről, amelyre én még biztosan nem érek haza.

Szombat este az Öreg Motoros közönségének különleges élményben lesz része. Az Ukulele trió ül be most a sarokba, ők szolgáltatják majd a zenét este. Talán ekkorra már én is hazaérek.

Nyíregyházán, a Hajoclub-ban a Very Take Band játszik szombat este.

Révész & Závodi Piramis évek koncert szerveződött szombat estére a BuSzaCsába, ami itt, Nyíregyházán most elmarad, míg az ország több pontján hatalmas sikert arat.

Kicsit most ettől a dologtól függetlenül, de ezt is beleértve… Számtalanszor voltam, vagyok koncerten Nyíregyházán, és nagyon sokszor szégyelltem magam a nézőszám miatt. Úgy tűnik, itt csak egy szűk rétegnek van szüksége az igényes koncertzenékre. Én szomorú vagyok emiatt, mert ez nagyon rányomja a bélyegét Nyíregyháza zenei életére, hogy mást ne említsek, például a VIDOR Fesztiválra is. Ráadásul a helyi zenekarok is a szomszéd, vagy a távolabbi városokban találják meg a sikert.
Egy kicsit OFF ez itt, de le kellett már írnom.

Hétvégén beindul a forgatag Nyíregyháza belvárosában. A fenyőfa áll már egy ideje, vasárnap estétől a fényeit is megmutatja. A kereskedők már péntektől birtokba veszik a Kossuth tér templom előtti részét, amiről nekem eszembe jutott egy harminc év körüli fiatalember a régmúltból, de maradjunk most az ünnepi hangulatnál, amit remélhetőleg idén nem nyom majd el a mulatós zene. A linken megtalálod a részletes programot is.

Holnapra vízparti kirándulást tervezek, térj majd vissza ide. A hétvégéhez pedig napos időt! 😉


Jónás Vera Experiment

Mi más következne a péntek után, mint a szombat?
Itt ugrunk kicsit az időben, mégpedig a nappalt ugorjuk át, de pénteken majd a nappalról is mesélek. Most azonban irány Hollywood. 😉
Ahogy frissiben elmeséltem, két fantasztikus koncert volt szombat este Nyíregyházán, a Club Hollywoodban. Ma – talán már kitaláltad – a Jónás Vera Experiment koncertjéről mesélek.
Jónás Vera viszonylag új kedvenc, nyár végén, a VIDORon került látóterembe, pedig zenekara legalább öt éve létezik már. Szerencsére mostanában eléggé foglalkoztatottak, így a szombat esti volt a harmadik találkozásunk.
Már a beállásnál ott voltunk a Hollywoodban, így elmondhatom, hogy nem csak a színpadi műsor során éreztem a pozitív kisugárzást, hanem előtte is.
Sokszor elmondtam már, nagyon kedvelem azokat a zenészeket, akik elismerik, tisztelik társaik tudását.
Jónás Vera remek énekes, különleges előadói stílusához pedig kiváló tudású zenészeket válogatott maga mellé. Eddigi összes koncertjükön nagyon jól éreztem magam, remélem, sok ilyen alkalom lesz még.
Képeim is vannak a koncertről, amelyeket az ittenire klikkelve nézhetsz meg.
KLIKK