Vasutazás

Évekkel ezelőtt kedvelt téma volt képeskönyvemben a vasutazás. Azok az idők elmúltak hála istennek. A napokban azonban kis nosztalgiázásra szántam rá magam. Pár napos kirándulásomhoz a Magyar Államvasutak szolgáltatását vettem igénybe.
Odafelé a hosszabb, kalandosabb utat választottam, visszafelé azonban ahol lehetett, az IC unalmas gyorsaságát. Igyekeztem így pár év távlatából felvenni a ritmust a vasúttársasággal, ami annyira nem jelentett kihívást.

Elektronikus jegyet váltottam, kód a telefonon, kinyomtatott a táskában, biztos ami biztos. 🙂 Meglepetésemre a kalauznak elég a telefonos, bár a kalauzkulcsot felváltó kütyüt mobiltelefonra cseréli.
A vonaton kevesen utaznak, Püspökladánynál két vasutassal maradok az egybevagonban. Igaz, nem sokáig, mert valami eszméletlen szar zenét kezd telefonon kihangosítva hallgatni az egyik. Átcuccolok a szomszéd vagonba, mégiscsak ő van otthon. 🙂
Kisvártatva átszállok. A kalauzzal együtt hárman vagyunk a vonaton. Nem a fülkében, a vonaton. Tudunk beszélgetni.
– A kémény meg a tető megvan, csak a fal hiányzik. – mondja a kalauz, mikor szóba kerül, miért kell két eszközt is használni a jegykezeléshez. Két pályázat, két megoldás.
A hagyományos jegyekhez egy rádiós kütyü, az újabb e-jegyhez pedig mobiltelefon és androidos alkalmazás van. Ewlőddi jó lassú, utóbbi működik, ha van mobilnet. Meglepő módon van.
– Egyszer majd összeér a kettő valahol. De maga megérkezett! – figyelmeztet az elrepült időre.
– A következő vonata az elsőről indul majd. Van 25 perce, de nincs büfé az állomáson. Senkinek nem éri meg. Ha nagyon kávézna, van egy automata. – Érzem az aggódást a hangjában.
– Köszönöm, kibírom, míg megérkezem. – nyugtatom meg.

Megérkezem. Percre pontosan, két átszállással. A kávét itt is kihagyom, itt automata sincs.
Indul a nyaralás.

Pár nap múlva…
Irány haza. Kép feldolgozás, mesélés következik.
Addig pedig kis vonatozás. 🙂