Ide-oda

Sok helyre eljutunk a mai ajánlómmal, aztán jövő héten kiderül, én a valóságban merre jártam.
Lassan egy éve már, hogy eljutottam Tokajba, az akkor nemrég megnyílt Világörökségi Bormúzeumba. Akkor, és azóta is egy csodás helynek tartom, szerencsére azóta többször, több rendezvényen is körbejártam már.
Most pénteken, mikor első születésnapját ünneplik, sajnos nem tudok ott lenni, de szívesen ajánlom ezt az eseményt, amely névadóval is egybekötött. Erről többet nem árulok el, de a kép, és a link sokat segít. 🙂

Ha úgy döntenél, hogy pár napot Tokaj környékén töltenél, van egy remek ajánlatom a hétvégére. Márton napi libalakoma a pihenőházban. Azt gondolom, igen kedvező a linken lévő ajánlat, akár kis csendes pihenésre, akár hegyi sétára, kirándulásra vágysz.

Estefelé Nyíregyházán a Chloéban a Mytsical Plants zenél. Nyáron, a VIDORon kihagytam a koncertjüket, sajnos most sem lesz ez másként. De egyszer majd…

Ugyan ezen az estén Demjén Ferenc lép a BuSzaCsa közönsége elé. 70. születésnapján köszöntik, ő pedig ezt egy koncerttel hálálja meg.

A keményebb zene kedvelőinek – mondjuk nekem – debreceni programot ajánlok. A debreceni Lovardába úgy tűnik, visszatér az általam is kedvelt zene. Péntek este például a Dorothy és az Ossian döngeti majd az öreg épület falait.

A Csodavár az a hely, ahova még nem sikerült eljutnom, pedig elég régen tervezem. Szombat délelőtt Tökre jó bulit szerveznek. Nem késő még bejelentjezni rá, a program ugyanis regisztrációhoz kötött. A linken minden szükséges információt megtalálsz.

A Sóstói Múzeumfaluban idén is megrendezik a Márton-napi Vigasságot. Ez hagyományosan libás napként számon tartott esemény, így ebben az évben is újborral és libás ételekkel várnak, és a korábbi évekhez hasonlóan lesz libaszépségverseny is.

Délután Borbányai Zenés Borkóstolóra várják a vendégeket a városrész művelődési házába. A finom borok mellett többek között a Szüret Utcza és Olajos Gábor zenéjét is élvezheted.

A Pontban komoly zúzás várható a The Southern Oracle, faminehill, és a Testify közreműködésével

Az esti elcsendesedéshez a lehető legjobb program lehet Tünde és Pila zenéje a Labor Caféban. Voice & guitar, ha röviden szeretném leírni, mi vár rád. És persze a Labor különleges hangulata.

Régen jártam az Incognitóban, Debrecenben. Most itt a különleges alkalom. 10 év után újra ÉL. Ez azt hiszem, mindent elmond arról, miért kell ott lennem.

Hogy vasárnap se unatkozz, két, kicsit kirándulós programot is ajánlok.
A szabadtéri, friss levegős programok kedvelőinek a Tokaj-Hegyalja Piacot ajánlom, mert megint eltelt egy hónap. Sárkányfűtől folk zenéig mindenre számíthatsz a Sárga Borház mellett.

Ha nem szeretnéd, hogy a gyermek csak otthon üldögéljen vasárnap délelőtt, érdekes szórakoztató programmal várja Debrecenben az Agóra Tudományos Élményközpont. Vasárnapi tudomány: Bogarászás című eseményükre a várható nagy érdeklődés miatt érdemes regisztrálni.

Kezdheted is bejelölgetni a naptáradba a hétvégi programokat, ugyanis ennyit ajánlok most.