Igen

Tegnap délutánra kicsit visszalopakodott a napfény Nyíregyháza főterére. Az egyik szórakozóhely teraszán egy fiú és egy lány üldögélt. A téren talán kicsit több fiatal sétálgatott, mint szokott ilyenkor, de lehet, hogy csak a friss napfény hozta őket a térre. Kisebb csoportokban beszélgettek.
Pont fél hatkor estem be a térre. Volt néhány ismerős, beszélgettünk kicsit, majd egyszer csak a szórakozóhely ajtajában megszólalt a zene.
Mint egy varázsütésre, a téren a fiatalok elindultak a terasz felé, majd nem messze az ifjú pártól táncolni kezdtek.
Aztán előkerült egy kosár vörös rózsa, a tánc pedig folytatódott.
Majd a fiú felállt, kis piros dobozt vett elő, és letérdelt a lány elé.
A táncosok pedig egy bolyba tömörültek, és mosolyogtak.
A lány letörölt egy könnycseppet, valamit mondott a fiúnak, aztán mindketten felálltak, és a táncosokhoz léptek.

A Hétköznapi Flashmobok csapata tegnap délután egy lánykérést tett még emlékezetesebbé.
KLIKK