Szombati szüret

Most haladjunk szépen időrendben. Úgyis olyan ritka ez nálam, és most sem lesz így egész héten. Jöjjenek a hétvége beszámolói, fotóalbumai.
Ez a hétvégém sem volt eseménytelen szerencsére, még ha péntek estére csak egy kis sóstói séta jutott is, az is fényképezőgép nélkül.
Szombat délután aztán útra keltünk. Ha nem is világgá, de eléggé ide-oda.
Először Tokaj volt az uticél, ahol hétvégén szüreti mulatságot rendeztek. Ennek közepébe csöppentünk. Fúvósok, és mazsorett csoport fogadott a város főterén.
A kedvcsináló után szüreti felvonulás kezdődött. A vasútállomástól a főtérig vonult a menet, és csodák csodája, ehhez nem zárták le fél napra a várost. A rendőrök rugalmasan és kulturáltan oldották meg a terelést.
A felvonulás után kicsit megpihentünk, amiről majd külön fotóalbumban számolok be, majd megnéztük a főtér színpadán Száraz Tamás műsorát.
Aztán tovább indultunk, hogy egy másik városban, egy másik rendezvényen zárjuk a napot. Természetesen erről is láthatsz majd képeket.
Most azonban szüret! 🙂 A képre klikkelve a napfényes szombat délutánon találod magad.
KLIKK