Egy délelőtt az Állatparkban

Ha már tegnap ajánlottam egy sétát a Sóstói Állatparkba, ne beszéljek a levegőbe. 🙂
Két héttel ezelőtt, a VIDOR nyitó napjának délelőttjén, szabadságom első napján utam a SóstóZoo-ba vezetett. Már nyitásra odaértem, és volt agy körülbelüli tervem is, merre járok majd, és mi az, amire kevés lesz az idő. Mert az Állatparkra egy délelőtt, sőt olykor egy teljes nap is kevés. Így főként az új, vagy átalakított részekre koncentráltam, és persze ami útba esett. A gyűrűsfarkú makiknál szerencsém volt, mert jókor voltam jó helyen, így elég dinamikus képeket készítettem. A séta végére pedig még egy fókashow is belefért, sőt, az album végén pár veterán autót is láthatsz, amelyek az Állatpark bejáratánál voltak kiállítva.
Nagyon élveztem a délelőttöt, és sajnáltam, hogy ilyen hamar elrepült. Tervezek még visszatérést, mert a Zoo-ban mindig történik valami, mindjárt ottjártam másnapján fehér oroszlán született.
Most azonban meg kell elégedned a két héttel ezelőtti séta fotóival. A képre klikkelve – szerintem – egy egészen jó fotóalbumot láthatsz. 😉
KLIKK