Oldalvágány, 3. nap

Végéhez érkezem ma a Fehérgyarmati Oldalvágányról írt beszámolóknak, a mai bejegyzéssel teljessé válnak a fotóalbumok is.
Mindjárt két album is lesz, mert külön választottam a Kuckó Művésztanya utcaszínházi produkcióját a nap koncert eseményeitől.
Az idén 20. születésnapját ünneplő társulat Az ördögidéző diák című darabját mutatta be, nem kis derültséget keltve a nézőkben.
Nagy örömömre szolgál, hogy műsoruk az idei VIDOR Fesztivált is színesíti majd, a záró napon Nyíregyháza főterén, három másik alkalommal pedig a megye három pontján.
De most még visszafelé megyünk az időben, lássuk a vasárnap délutáni képeket! Klikkelj, majd gyere vissza, van még tovább is. 🙂
KLIKK

A nap koncert programjában a csendes szóló énekléstől a rockon át haladtunk a sodró blues felé. Tudom, kicsit furcsa a “sodró blues” kifejezés, de hallgasd meg egyszer (vagy többször 🙂 ) a Slow Band koncertjét, és igazat adsz.
Az este fellépői Éles Gina, a Rockzone, a Neonhal, a Jenny’s Band, a Kuttya, a Blues from Heaven és a Slow Band.
Hajnalodott, mikor haza indultunk. A koncert képeket az ittenire klikkelve nézheted meg.
KLIKK

Ismét egy remek hétvége volt. Kicsit nehezen álltam át arra az életritmusra, és talán azóta sem álltam vissza, de ez így van jól. Maradtunk volna még pár napig. 🙂
Köszönet a szervezőknek, a fellépőknek, a technikusoknak, akik – nem győzöm kiemelni elégszer – igen remek munkát végeztek, és persze a büféseknek is.
Remélem, egy év múlva újra találkozunk!