Hátradőlős sörözés

Azaz igazi nyári kikapcsolódás sok remek zenével, érdekes eseményekkel. Nem más következik tehát, mint a programajánló.
Aki úgy gondolja, ülhet továbbra is a tv előtt, bár én ezt eddig sem ajánlottam, most sem teszem. 🙂
Városunkban már hagyománya van, hogy így nyáridőben homokot hordanak a főtérre, amiről én hagyományosan azt gondolom, hogy nem véletlenül hívják a dolgot strand röplabdának, de ismerem az erre adandó választ is. Amiért ezt most ajánlom akár ebben a formában is, az egy nemes cél vezérelte csapat indulása ezen a megmérettetésen. Igyekszem képben maradni a Hétköznapi Flashmobok tevékenységével, mert jónak, figyelemre méltónak, követendőnek tartom, amit csinálnak. A linken olvashatsz róluk, hétvégén pedig szurkolhatsz nekik, és támogathatod őket, hogy ők is támogathassanak. Ma délutántól vasárnapig nézheted meg, milyen a Kossuth téri Beach! 🙂

A sétálósabb műfaj kedvelőinek ezen a pénteken is az ingyenes városnézést tudom ajánlani délután kettőtől.

Aki pedig alaposabban szeretné megtörni a csendet, jól teszi, ha Nagykállót választja, ugyanis a fimon sörök mellé remek zenéket is kaphat.
A IV. Nagykállói Sörfesztivál péntekjén a Junkies és az AB/CD ad koncertet, szombaton pedig a RealMen és Vörös István a két fellépő. Sót, söröskorsó kiállítás is lesz. 🙂 A koncertek mindkét nap este hatkor és fél kilenckor kezdődnek.

A sörfesztivál két napja között szombaton érdemes kilátogatni Máriapócsra, a Rabócsi Ringre is, ahol Autós Pályanap ígér látványos szórakozást.

Ha Gönc város nevét látom, ma is felrémlik bennem az a délután és este, amikor hirtelen ötlettől vezérelve ellátogattunk ebbe a szép kisvárosba. Ma is a számban érzem a finom barackpálinka ízét, és hálásan gondolok vissza arra a vendégszeretetre, vendéglátásra, amelyben Polgármester Úr részesített bennünket.
Amiről ez eszembe jutott, hogy szombat-vasárnap rendezik meg Boldogkőváralján az 5. Gönci Barack Vigasságot. Hiába no, ilyen ez a turizmus.

Végezetül pedig ugrok egy kicsit nagyobbat időben, egészen a jövő heti ajánlómig. Mégpedig azért, mert jövő héten csütörtökön kezdődik Kisvárdán, a Várkertben a L.E.S.Z. Feszt 2016, és ha akkor szólok, már késő lesz. Három nap, négy színpad, rengeteg fellépő, és ez csak a koncert ajánlat.

Idén is lesz nemzetközi extrém mountain bike verseny, ami múlt évben is rendkívül látványos volt.
Sajnos méltatlanul keveset foglalkoztam eddig ezekkel az eseményekkel, az idő pedig elrepült. Én mindenesetre ott leszek, a jobb felső sarokban lévő LESZ Feszt képre klikkelve pedig te is követheted a fesztivál eseményeit.