Évzáró

A tegnap esti egy olyan koncert volt, amilyenről álmodik az ember.
Meg mondjuk az előzményeket ismerve vártam is.
A hely teljesen rendben volt, a fogadó zene, és hangulat is kitűnő, sok kedves barát, és ismerős, két remek zenekar, és pazar hangosítás.
Már délután edzettem kicsit Szabó Gábor zenéjével, és a Mr. Thomsonnal, ami nagy kedvencem a Szüret Utczától.
Mondhatom, megszokhattuk már, hogy a Szüret Utcza koncert nem egyszerű “felmegyünkaszínpadraésjátszunk” dolog. Most is igényes, és kiváló zenét játszó csapat vezette fel koncertjüket. A Gabor Szabo Memorial Band kiváló zenészek csodás csoportja, akik harmadik éve játszanak együtt, mégis hosszú évek összeszokottsága jellemzi előadásukat. De valaki mondja meg, mi volt az a dal, amire én azt mondtam, Norvég erdő, Pila pedig azt, hogy nem. És persze neki volt igaza. A Shazamnak hiába dúdolom. 🙂

Aztán jött a Szüret Utcza. Gyorsan az elején elmondom, nehogy elfelejtsem, hogy Pál Misi hangosítása minőségi volt, bár ez nem meglepő, hiszen tőle is megszokott az igényes munka.
Szóval Szüret Utcza. Ez egy fantasztikus csapat. Ahányszor hallom őket, mindig rácsodálkozom.
Igyekszem képben lenni a zenéjükkel, de a koncert azért mindig más. Varázsa van, ha jó. A szabad játék, az egymásra figyelés, a másik szólójának elismerése, egyáltalán a zenésztársak tisztelete mind olyan erény, ami kell ahhoz, hogy a tegnapihoz hasonló koncert születhessen.
Én igazi elismerésnek tekintem azt, mikor az előző zenekar kiváló basszistája a fal mellett a padlón ülve élvezi, tapsolja végig az előadást.
Igazi meglepetés volt Kindrusz Mesi megjelenése a színpadon. Nagyon régen (augusztusban :)) hallottam énekelni, és hiányzott már. Csodálatos blues-ok és szerelmes dalok hangzottak el, és nagyon jó volt ilyen felszabadultnak látni Mesit.
Azt hiszem elfogytak a jó szinonímái a szótáramból, pedig lenne még sok szép dolog, amit írhatnék. Most mégis egy kép jön. Azért ez, mert Peti ült olyan fényben, ami még határeset volt a gépemnek. Nincs is több kép.
Köszönöm ezt a remek estét mindenkinek, akinek része volt benne. Jó pihenést a zenekarnak, és majd sok jó zenét még nekünk. 😉