VAN majális

Négy éve egy május közepi napon jó zenékre, jó hangulatra vágyva tértem be a Mustárházba. Kicsit elkéstem, már zajlott a tehetségkutató. Jobbnál jobb zenekarok váltották egymást a szabadtéri színpadon, szemben pedig a zsűri tagjainak főtt a feje, mert nekik egy sorrendet is meg kellett állapítani délutánra. Nem volt könnyű dolguk.
Én is kíváncsian vártam, vajon az általam legjobbnak tartott formáció viszi-e el az első díjat. Így lett.
Érdekességképpen leírom, kik voltak a fellépők, és egyszer talán megnézem, mi lett velük azóta. Tehát fellépés sorrendjében: Prizma, Sleet, KreAtív, Join, Echonald, Romungro-Fiúk, 5outrain, sÖröm, Aetrigan, VAN.
A VAN zenekar olyan produkcióval lépett a közönség elé, hogy egy percig sem volt kétséges, övék többek között a lemezfelvétel lehetősége. Valami olyamit írtam 2009-ben, hogy annyira profi volt a produkció, hogy nem értem, miért egy tehetségkutatón találkozom velük, és nem egy nagy koncertszínpadon.
“I think this is the beginning of a beautiful friendship” idézhetném a klasszikusokat. 🙂
A lényeg, hogy azóta, ha tehetem, ott vagyok a koncertjeiken.
Így lesz ez szerdán is. Nyíregyházán, a Mustárházban lép fel a VAN május elsején 15 órától, a Melounge után.
Jó szívvel ajánlom mindkét formációt, és a Mustárház hangulatát is.

VAN - 2009 Mustárház