Jó estét Nyíregyháza!

Kis szervezkedéssel viszonylag emberi időben sikerült Nyíregyháza főterére érnem tegnap este.
A köszönőtallérokról már lekéstem, de szerencsére sok régen látott ismerősnek köszönhettem a Helló Nyíregyháza esti részében. Bár én nem javítottam meg köszönési rekordomat, de nem is ezt tartottam fontosnak.
A program esti részében volt némi programváltozás, ami ugyan az esemény eventjében, és oldalán sem jelent meg, szerencsére jól megválasztott közösségi oldalas társaságomon keresztül sikerült értesülnöm róla.
Bár készültem a Szüret utcza koncertjére, a helyettük színpadra lépő Melounge is legalább olyan jólesett.
Régóta tervezem, hogy meghallgatom a város új country formációját, a No Techno Country Band-et. Most ez is sikerült, ráadásul tetszett is, amit hallottam.
A meglepetés villámcsődület is látványos, és jó hangulatot teremtő volt, már amennyit láttam belőle.
Az esti nagykoncert fellépői nem tartoznak a kedvenceim közé, így ezen már nem maradtam, mindenesetre jó kis este volt, és biztosan napközben is jó lett volna…
A kép Melounge, és lesz majd album is.

Nyíregyháza