Dilemma

Pár napja folyt némi diskurzus az egyik közösségi oldalon arról, jó-e, ha egy koncerthely jóval előre közli műsorát?
Én akkor azon a nézetem voltam, hogy a nézők, vendégek, közönség (ki-ki tegye magát abba a kategóriába, ahova szeretné) szempontjából biztosan jó, mert előre tud tervezni. Mint tudjuk, azért nem csak koncertekből áll a világ.
Volt más nézet is, miszerint az egyik hely műsorának ismeretében a másik kényelmesebben tudja szervezni tevékenységét.
Itt volt némi baráti vitánk, ezt nem idézném be, az élet azonban kezdi produkálni azt, amitől tartottam.
Persze lehet ez az én hibám, mert túl széles az a paletta, ami zenei téren érdekel. Konkrétan a jó (számomra jó) zene.
Emiatt kénytelen leszek olyan koncerteket kihagyni, amire pedig szívesen elmennék.
Sokat gondolkodtam a megoldáson.
Felvetődött, hogy úgy jelzem, hogy ez így nekem, mint közönségnek nem jó, hogy egyik koncertre sem megyek el.
Nyilván ettől egyik hely gazdája sem kap sírógörcsöt, így valószínű, hogy a kisebb kárt választom, és valamelyik koncerten ott leszek. A magam eszközével azonban jelzem, nem ez a közönség elvárása. Szerintem.

VIDOR Fesztivál