Ó, a zenegép

Érdekes dolog ez emlék. Érdekes, ahogy egy felvillanásból kialakul az emléklánc.
Este hazafelé az autóban a véletlen megszólaltatta a 2007-es évem egyik kedvenc dalát, a Királyfist. Ez az év volt életem egyik legrosszabb éve. Ekkor történtek olyan dolgok, amelyek alapjaiban forgatták fel életemet, és bár azt a nyarat ellenségemnek sem kívánnám a rengeteg bizonytalanságával, mégsem mondhatom hogy nem voltam szerencsés.
Szóval ebben az időszakban fedeztem fel a Big Happy Woman Church zenéjét, és hangulatuk, lazaságuk sokat segített ekkortájt.
A napi oda-vissza vonatozás közben remek volt hallgatni romantikus Mediterrán című slágerük refrénjét:
“Szomorú lovagolás
A pampákon által
Nem kell semmi más
A Nap lemegy neked háttal”

Szóval így értem haza, és akkor a Facebookon felbukkant a Novai neve. Nekem innen egyenes az út a Generálhoz, ahol az ország akkori legjobb zenészei szinte valahányan megfordultak. A keresőben már benne is volt a név 🙂
És jött egy 12 éves koncertfelvétel, ahol ez a csapat össze is jött. Egyszerre, egy színpadon. Nekem ezekhez a zenészekhez évek kellettek annak idején 🙂
A Generál nekem Charlieval van meg emlékben az Ifiparkból, Karácsony a múlt nyári Magyar Dal Napjáról, Tátrai a Miniből, a Skorpióból, és még ki tudja honnan.
Szóval az este ilyen emlékidézgetős lett, a mai kép címe meg legyen mondjuk: Keresd a Karácsonyt 🙂

Magyar Dal Napja, Nyíregyháza 2011