Joli karácsonya

Az Állatbarát Alapítvány hagyományaihoz híven idén is szervezett egy találkozót azoknak, akik az igencsak rossz idő ellenére is ellátogattak az Állatotthonba.
A morcos havasesős időben vidám, lelkes társaság fogadott szombat délután.
A gyönyörűen feldíszített karácsonyfa alatt már ekkor rengeteg ajándék volt. Kutya- és macskaeledel halmok, játékok, takarok szegélyezték a fenyőt.
Az eresz alatt felállított asztalokon különféle sütemények és forró tea gőzölgött, fényképek készültek, és nagy beszélgetések folytak.
Ekkor érkezett meg Joli, aki egy gyors törölközés után némi simogatás kíséretében előbb csak óvatosan körbeszaglászta az ajándékhalmot, majd úgy döntött, alaposabban szemügyre veszi, és gyorsan választ is magának valamit.
Közben folyamatosan érkeztek az ajándékozók és az adományok.
Az idén egy új szárnnyal bővült az Állatotthon épülete. Éppen túl a műszaki átadáson rövid sétát tehettem, és megtudhattam, milyen tervek születtek az új szárnnyal.
A tágas orvosi szoba mellett elkülönítő, lábadozó helységek is megvalósításra kerültek az ehhez szükséges kellékekkel.
Jó volt látni, milyen jól hasznosítják például az adóm egy százalékát. 🙂
Nyíregyháza, Állatbarát Alapítvány - KLIKK