Hólánc


Bill a Lovardában

Hazudnék, ha azt mondanám, nehéz volt kivárni Bill fellépését. Mégpedig azért, mert a Chrome Rt és a Lord is fantasztikus koncertet adott, hamar elrepült az idő. Mégis Bill koncertje volt az, ami előtt nagyon nézegettem, hova kellene helyezkednem fényképezni. Az erkélyek, és két oldalt a “lelátók” is megteltek, a színpad előtti térről nem is beszélve. Aztán elkezdődött a koncert, és az első pillanatban kiderült, ott nem vagyok jó helyen.
Azt (is) szeretem a Lovardában, hogy számtalan lehetőség van a mászkálásra, helyezkedésre, és soha nem kerültem konfliktusba senkivel ezért.
Bill kapitány ezen az estén is remek formában volt, talán egyetlen megjegyzésem lehet. Ismét új szólógitáros kísérte, és bár a lelkét kitette a srác, nekem továbbra is Sárközy Szivori Pál az etalon. Ahogy nézem, kevés esélyem van rá, hogy a közeljövőben hallhassam…
A koncert egyébként most is királyhoz méltó volt. A majdnem két órás koncert után hazafelé autózva eszembe nem jutott bármit is hallgatni. Jó félóra után hazaérve még a fülemben csengtek – a lordos hangfal melletti fényképezés miatt szó szerint 🙂 – az este zenéi.
Megérte ott lenni.

Deák Bill Gyula - klikk


Hópiramis

Túl vagyok az első hóseprésen, és ahogy látom, már nem kell nagyon rohangálni a havas képek után.
Így aztán kényelmesen meg is csináltam az elsőt, a többi meg majd jön. 😉


Vasúttalanul

A minap kérdezte egy ismerős, miért nincs mostanában vasutazós írás?
Viszonylag egyszerű a válasz. Jó fél éve már nem vonatozom naponta, így elmaradtak az “élmények”.
Hazudnék, ha azt mondanám, sajnálom, bár társaság nem volt rossz. 🙂
Néha hallok vonatozós (rém)történeteket, és örülök, hogy nem velem történik.
Tegnap egy hírben a szakszervezetis csuda is előkerült, talán mégsem jöttek be a számításai.
Így aztán gondoltam, írok még egy vasutazós bejegyzést.

Mozdonyfesztivál


Dust

Belefutottam este egy Backstage Live műsorba a Kölcsey Tv-n.
Amolyan visszaemlékező, időutazó műsor volt. Balázs végigvezetett az első klippjüktől egy mostaniig, és ismét meg kellett állapítanom, hogy rengeteg nagyon jó zenét játszó csapat van a környéken.
Illetve kis szomorúság is vegyült az érzések közé, mert a pár év alatt volt néhány nagyon jó csapat, amelyik feloszlott.
Nemrég emlékeztem meg a Big Happy Woman Church-ről, most pedig az a zenekar következik, akiket több koncerten is hallottam, és ezt igen nagy szerencsének tartom.
Van jó sok képem is róluk, keresd meg a koncertfotóim között, ha gondolod. (Segítek. 3 album, és 2007-ben keresd 😉 )
A zenéjüket ITT meghallgathatod, sőt, videók is vannak.
Képnek pedig egyik kedvenc koncertfotóm róluk.

Dust a Vidoron


Legyen kicsit nappal

Nyíregyháza - SóstóZoo


Áldott

Elkészült az album a minapi esti fotózásom képeiből.
A belváros fényei a korábbi évek lámpasoraiból épültek idén is.
Az egyetlen változás, hogy a Békés helyett Áldott lett a felirat.

Ünnepi fények 2010 - klikk


Új hangzás

A mikulás előkészítéseként hétvégén ráakadtam egy olyan számítógépes hangszórórendszerre, amilyenre már régen fáj a fogam. Mivel kevés itthon töltött időm nagy részében valamilyen zaj mindig van körülöttem, szerettem volna, ha ez minél szebben szólal meg.
Szóval ma reggel – mivel most pár napig későbbre megyek dolgozni (meg persze tovább is maradok) – sikerült lebonyolítanom az üzletet, és este úgy nyolctól azon ügyködtem, hogy meg is szólaljon nálam a cucc.
Mikor pedig megszólalt, tesztként természetesen a Kitaro DVD-met toltam be a tálcára.
No, ezért kapod most ezt a bejegyzést, és a videót 😉


A kivétel

Van egy épület a téren, amely a a hagyományos kivilágítással is szép.
Már ha eltekintünk a cégemblémától.

Nyíregyháza


Jön a mikulás

Lassan érdemes megkeresni a legnagyobb csizmát a lakásban 🙂

Nyíregyháza


Térfények

Végre sikerült egyeztetnem az időjárás felelőssel.
Van néhány képem a Kossuth tér díszkivilágításáról.

Nyíregyháza


Moziztam


A hanghibás szövegrész a végefelé: “Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”


Luther passage

A mostoha időjárás sem ronthatja az ünnepi készülődést.
Érdekes meghívót kaptam.
Párszor írtam már, hogy Szeretlek Nyíregyháza, és ez mindig valamilyen eseményhez kötődött. Persze sokkal több esemény volt, mint amiről beszámoltam, és a mostanit is jó szívvel ajánlom.
Ma estétől egészen 18-ig minden péntek és szombat estén remek szórakozást, társaságot, társalgást, ünnepi hangulatot ígér a Kávéláz programja.
Anélkül, hogy ragozgatnám, beidézem a részletes programot:

December 3-4. Manók hétvégéje, Mikulás-várás
December 3., péntek:
18 óra: Megnyitó, forralt borozás, Ünnepi hangulat
19 óra: zenél a Peanut Projekt

December 4., szombat
11 órától adventi „bigyózás” a Manógyárban: közös dekorálás
17 óra: Párbeszédkör – „Városi legendák”, avagy mesék Nyíregyházáról, a városlakókkal kötetlenül
18 óra: „Tisztán” Mihálka György verseiből olvas
19 óra: mesés dallamok: Phemius Jazz Trió

December 10-11. Boszorkányok hétvégéje, Luca-nap
December 10., péntek:
18 óra: Párbeszédkör – „Közös meséink” Meseolvasó verseny kicsiknek- nagyoknak!
19 óra: a Melounge duó koncertje

December 11., szombat:
Luca-napi boszorkánykodás. Boszorkánymesék, Luca-napi történetek, rémtörténetek, közös meseolvasás és mesehallgatás
18 óra: énekelnek a városi boszorkák – a Hölgykoszorú adventi koncertje
19 óra: Artézis trió koncertje

December 17-18. Lélekmelegítő hétvége
December 17., péntek:
18 óra: felolvasóest – SZIRT Egyesület
19 óra: A Görice Zenekar elhúzza a nótánkat! Karácsonyi népzene vállalkozó szellemű táncoslábúaknak!

December 18., szombat:
Az „Egy város arca” zárórendezvénye. Meghitt ünnepség a projekt résztvevőivel
17 óra: fotókiállítás megnyitó „Ünnepre várva”címmel
18 óra: Párbeszédkör – „El-ajándékozás: aki hoz, az visz”
Mi az igazi ajándék? Otthonról hozott meglepetések elajándékozása
19 óra: Szüret utca koncert
Zene és közös ünnepi tánc karácsony előtt

Szóval van alternatívája a Kossuth téri szétázásnak.


Más fények

Fényeket ígértem tegnap.
Persze én sem erre gondoltam, de este csak egy szoba biztonságából mertem fényképezni.


A fények

Tegnap átsétáltam a belvároson. Más dolgom volt, így fényképezőgép nélkül.
Remélem, ma lesz lehetőségem megörökíteni az idei fényeket, és remélem, idén is lesz Krúdy Karácsony Sóstón.
Hogy miért várom, hogy füstölődhessek a tábortűznél, és jól összefagyjak?
Talán, mert van egy olyan varázsa, amiért megéri 😉

Krúdy Karácsony 2009 - Nyíregyháza, Sóstó


Zöld Piramis

Zöld Piramis - Nyíregyháza, SóstóZoo


Ünnepek

A naptár lassan átfordul az év utolsó hónapjára, jön a számtalan ünnepnap.
Tegnap városunk főterén is kigyúltak az ünnep fényei. Erről még nincs képem, a protokoll részt kihagytam a fények holnap is ott lesznek 😉
Ezeknek a napoknak a téren vannak hagyományai. Például minden évben láthattuk a Kelet-Magyarországi Speciális Mentőegyesület mikrobuszát, mellette cipődoboznyi szeretetet gyűjtöttek.
Most ők szorulnak támogatásra. Az ismert buszuk ugyanis kiégett, használhatatlanná vált.
Ismerős az „Adj egy tárgyat az állatokért” mondat? Igen, az Állatbarát Alapítvány akciója ez évek óta ilyentájt. Ők is ott vannak a téren most is. Emlékszem, múlt télen majdnem kimentem a Csatorna utcára az Állatok Karácsonyára, de nagyon hideg volt. Én megtehettem hogy a meleg szobát választottam.
Egyszer valami olyasmit írtam, nem tarok állatot a lakásomban, mert szeretem az állatokat. És nagyon tisztelem azokat, akik idejüket, energiájukat nem kímélve próbálnak otthont, gazdát szerezni a kidobott, elfelejtett kedvenceknek.
Hogy ne csak szomorú dolgokat emlegessek az ünnepek kapcsán megemlítem, hogy elkészült a PCAS új honlapja. A gondosan, átgondoltan megtervezett oldal számtalan érdekes olvasmánnyal szolgál azoknak, akik gondoskodni szeretnének kedvenceikről. Mindemellett egy lelkes, fáradhatatlan társaság tagja is lehetsz, ha csatlakozol a csapathoz. Ja, és a hóeséstől függetlenül nyereményeső is vár 😉
A mai kép az ő nyári születésnapjukon készült.

PCAS szülinap


Vízszintben


Eső hó

A cím természetesen elírásból keletkezett, első hó akart lenni, de ahogy a suszter mondta az ismert viccben a kiszaladó inas után dobott kaptafával az éppen belépő feleséget fejbe találva: Így sem rossz 😀
Szóval miután egész héten a hétvégi hóval rémisztgettek, mára havas – első havas – képet terveztem.
Ez láthatóan nem jött be eddig, nagyon nem is bánom.
Én igazán a tavasznak és az ősznek azt az időszakát szeretem, mikor nem esik az eső, de süt a nap. Szóval 20-25 fok, kis szellő, napsütés. Se több, se kevesebb.
Hó az nincs, és azon agyalok, innen hogy kötök át arra, amiről mégis írni akarok ma?

Megvan 🙂
Tegnap az időjárás előrejelzést nézegetve futottam bele a Kölcsey tv-n egy beszélgetésbe.
Itt Cs. Nagy Zoli mesélt egy rendezvényről. A beszélgetés végén kiderült, hogy ez ma és holnap délután lesz a művházban. Gyorsan rá is kerestem, és kilinkeltem a programajánlómba.
Nem tudom, hogy sikerült, de a művházat arra használják, amire való.
Koncertek lesznek. Nem emlékszem rá, mikor volt ilyen.
Mindkét nap 16 órától indul a műsor. Ma az Előtag kezd, őket a megújult Rockzone követi, majd a szervező, házigazda Diamond zenél. Az estét az Ukrajnából érkező Judas Priest tribute látványos show-ja zárja.
Holnap délután a Toxin-t a Próbaidő követi, majd a Nap zenekar pörget. A vasárnap különlegessége a Diamond akusztikus koncertje lesz.
A két napos rendezvény nagy része ingyenes, sajnos nem tudom, mi lesz fizetős. Gondolom, valamelyik napi zárókoncert.
Mindenesetre érdekesnek tűnik a rendezvény.
A mai kép pedig havas helyett legyen Nap-os 😉

Nap együttes


Hangulatképek

A Vidor Fesztivál koncertbeszámolói után már csak egy záróalbum van hátra.
Az időjárás idén sajnos kevésszer kedvezett az utcai, szabadtéri eseményeknek, de akadt azért így is látnivaló bőven.

Hangulatképek, Vidor 2010 - klikk