50%

Ahogy most állnak a dolgok, lehet, hogy néhány nap múlva az 50%-os vasúti kedvezményről is, mint emlékről beszélünk majd.
Addig azonban kis infó róla.
A mostani állapotok szerint…
A Hungarycard beszerzésekor írtam pár szót a vasutas matekról.
Nem hagyott nyugodni a kérdés, így – gondoltam – megkérdezem a legilletékesebbet.
Vajon szerintük miért is nem 50% az 50%.
Az pedig már egy másik kérdés, hogy ha nem 50% a kedvezmény, miért írják annak.
Megírtam tehát a mail-t, és vártam.
Majd ismét megkérdeztem.
Ezután érdekes hárító válasz érkezett, gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva a kérdést.
Megkérdeztem hát harmadszor is.
Azértis!
A mostani válasz is érdekes.
Kicsit (nagyon) megvágva íme:
“Bár az Ön észrevételének megválaszolása a fentiek szerint nem az Ügyfélszolgálat feladata,…
…50%-os kedvezmény csak a másodosztályra szól, a 2.-1. kocsiosztály-különbözet a kedvezményes jegyeknél is teljesárú.”

Az első meglepetés, hogy miért is tartja a MÁV az ügyfélszolgálatát, ha nem az utas kérdéseinek megválaszolásáért?
A második meglepetés pedig az, hogy a szemrebbenés nélkül 50%-os kedvezménynek nevezik az 1. osztályú jegynél is azt, ami egyetlen esetben sem 50%, hanem mindig kevesebb.
Ezt neveztem akkor is, most is tisztességtelennek.
De ezt többször már nem írom le nekik.