Hazafelé utazva próbáltam megtudni, milyen módon kaphatok kártérítést a sztrájk alatt meghiusult, vagy kényszerből más módon szervezett utazásom miatt.
Nyilvánvaló, hogy a vasúti bérletemet más utazási eszközön történő közlekedéskor nem használhatom.
Az is nyilvánvaló, hogy tisztességtelen előre díjat szedni olyan dologért, amelyet nem teljesítenek.
Olyasmi információra számítottam a kalauztól (bocs, utaskísérőtől), hogy pl. visszatérítik a helyközi autóbusz viteldíját.
Ezzel ellentétben kalauzunk egy dolgot hajtogatott:
Nem tud semmit, telefonon mondják majd meg neki holnap, hol álljon meg a vonat, mint Nyugat-Európában.
Méltattam igyekezetüket, hogy próbálják elérni a nyugat-európai színvonalat.
Ezt a sztrájknál már sikerült.
Úgy tűnik, sikeres sztrájk esetén a bérükkel is sikerül.
Feltettem azonban egy kérdést:
Vajon mikor tervezik, hogy munkájuk, szolgáltatásuk is elindul a nyugat-európai szint felé?

Hogy mire gondolok?
– Igaz menetrendre.
– Menetrendet betartó vonatokra.
– Működő világításra.
– Takarított vonatokra.
– Válaszolni tudó (nem papagáj), felkészült kalauzokra.
Szóval nyugat-európai szintű vasutasigényekhez mért utasszolgáltatásra.
Ezeknek szerintem alapból így kellene működni, mert ezért kapják a fizetésüket.
Nem az emelést, a fizetést…

Elhatároztam, hogy valahányszor nem működő szolgáltatással, késő vonattal találkozom, írásban kérek választ.
Mint Nyugat-Európában…

Hír:

“Fizető utasoknak fenntartott kocsi” feliratokat helyez el a MÁV többek között a vasúti kocsikban, hogy elriasszák a bliccelőket.

Vajon előtte kitakarítják a kocsikat, és megjavítják a világítást, hogy el lehessen olvasni?
Vajon mit csinál vonatonként a legalább két kalauz?

Mezei vonat.
Munkába járós.
Tehát semmi különleges.
Elvileg gyors, de ilyen kategória már igazán nem is létezik.
Immár a negyedik fülkében próbálunk villanyt gyújtani.
Ez a legsikeresebb próbálkozás, mert itt legalább vészvilágítás van, ha eloltjuk a lámpát.
– Ennyi van. – mondja a kalauz, mikor szóvá tesszük.
– A többiben még ennyi sincs. – mondja olyan hangsúllyal, mintha az öttalálatos lottószelvény tulajdonosával közölné a jó hírt.
Mire észbe kapunk, már a szomszéd fülkében bírságolja a srácot, aki jópár csomagjával futva érte el a vonatot.
No, talán ebből égő lesz a vonaton, és nem kezdenek újabb sztrájkba, hogy szétosszák a vasutasok között…

Visszavonatozásom sem volt zökkenőmentes.
Mint korábban írtam, egy ideje igyekszem nem egyedül utazni a fülkében.
Most is olyanba szálltam, ahol már voltak.
Sajnos pár megálló után magamra maradtam, a következőnél pedig meg is történt, amitől tartottam.
Népes, koszos, büdös, dohányzó, üvöltöző társaság érkezett.
Igyekszem mindig az ajtónál ülni, így felkapva táskámat, kabátomat hamar elillantam egy másik fülkébe.
Itt újabb két megállót sikerült békében utaznom.
Aztán innen is tovább menekültem.
Ez nem az én vonatozós napom…

Ma más irányú elfoglaltságom okán más irányba kezdtem vonatozni.
Így jegyet kellett váltanom.
A vonaton a kalauz érkezésekor automatikusan a bérletemet veszem elő, de még időben kapcsolok.
Így csak egy vigyor fut át a kalauz arcán.
Majd megpróbálja tollal kezelni a jegyet.
– Nincs egy tolla? – kérdezi, miután nem sikerül összefirkálnia a jegyemet.
Most rajtam a vigyorgás sora.
– Nincs sajnos. – válaszolom, de már fel is találja magát, és lyukat nyom a jegy sarkába.

Hajnali vonatra várakozás.
Unalmas mindigugyanaz hangulat.
A hangosbeszélő zökkent ki.
– Felhívjuk a Latorca IC-vel utazók figyelmét, hogy a vonat első osztályú és büfékocsi nélkül közlekedik. Kérjük, tájékozódjanak az utaskísérőnél!
Elcsodálkozom, milyen szép neve lett a kalauznak.
Hiába, szárnyal a MÁV…
Közben pedig hallom magam mellett:
– Anyátok!!! – és a megnyilvánuló elindul az információs iroda felé.
Pedig mondták neki, hogy a kalauzt (bocs, utaskísérőt) keresse…

Elhatároztam, hogy ma korábban megyek haza.
Ez persze jelen időszámítás szerint a délután ötöt jelenti.
Szerencsére úgy alakultak a dolgok, hogy sikerült is fenti időpontban eljönnöm a munkahelyről.
Kényelmesen sétálva a viszonylag kellemes időben el is értem a kiszemelt vonatot.
Felszálltam, és vártam a vonatindulást.
És vártam…
És vártam…
Aztán vártam, hogy a “műsorközlő” mondjon valamit.
Ő mondta is, hogy érkezik a Latorca az 5. vágányra.
Gondolkodtam, elő vegyem-e a fényképezőgépet, ott ugyanis már tartózkodott egy vonat.
De nem szeretem az ilyen képeket, ígyhát a zsebemben maradt.
Néhányan leszállva a vonatunkról elindultak helyjegyért a Latorcára, amely meg is érkezett a 10. vágányra.
Végülis nem nagy tévedés, ha bemondanák, talán az átvert utasok is átérnének még hozzá.
Ekkor úgy tűnt, ő indul el előbb.
Aztán mégis mi indultunk 25 perc késéssel.
Még nem tudom, miért.
A Latorca a következő állomáson előzött meg.
Végre egyszer nem az IC késik.
Igaz, én pont most nem vagyok rajta.
De azért hazaérek valamikor.
Persze nem korábban…