Utaz-ósdi

Árvíz, belvíz, öntözés
Utazom hazafelé Budapestről.
Az IC kerülővel jön.
Szajolnál akkora a víz, hogy csak néhány vonat jöhet erre.
Tehát IC Budapest Keleti – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen.
Közben Galgahévízen? áthaladva a falu határában nem hiszek a szememnek.
Jókora öntözőberendezés áztatja a mezőt.
Bizony nem erre lejt az ország…
Aztán Tokaj-Rakamaz határához érve lassít a vonat, a tekintetek az ablakon keresztül a Tisza-Bodrog tengert pásztázzák.
Előítélet
Három külföldi – és nem is európai – srác foglalja el a szomszédos ülésnégyest.
Hátizsák, farmer, és mindegyik kezében egy-egy üveg bor.
Kinyitva.
Az utasok összenéznek.
Megszületik az ítélet, lesz itt dáridó!
Aztán elindul a vonat, (…a szívem majdnem megszakad 🙂 ), a srácok csendesen beszélgetnek borozás közben.
És mire hazaérünk, az induláskor oly aranyosnak minősített (ügyürübügyürü 🙂 ) kisgyermek borítja ki a nagyérdeműt.
Káosz
15 perccel indulás előtt érek a pályaudvarra.
1 pénztár működik.
1 életunt pénztáros.
11 ember előttem.
1 számlát kér.
Többeknél itt szakad el a fonal.
Rám kerül végre a sor.
Készültem Elvirából, így azt hiszem, nincs IC kedvezmény.
Mégis megkérdezem, azon a vonaton kívül, ami most hagyott itt, megfizethetően (értsd nem 500 forintos helyjegy Debrecenig) hogyan vonatozhatok mielőbb a szomszéd városba?
Válasz: nem komoly, amit az Elvira ír, érdeklődjek inkább a 06 40 49mittudomén telefonszamon…
Hmm..
Apró örömök
Végre itthon.
Nyolcas busz áll a megállóban.
Motor jár.
Felszállok, irány a hátsó ablak.
Gyalogoslámpa zöldre vált, reménykedő gyalogosok sietnek a busz felé.
Mikor az első eléri a busz végét, ajtó csukódik, busz el.
Látni vélem a mosolyt a sofőr arcán.
Hiába, unalmas lehet egész nap körözgetni…