Arculat

Több oka is van, hogy sokadszorra is megpróbálom megújítani a lapot.
Egyrészt nekem sem tetszett igazán.
Másrészt szeretek kísérletezgetni, és az eszköz, amit találtam, alkalmas erre, ráadásul még tanulhatok is vele. Játszva tanulok 🙂
Az elképzeléseimnek a körvonalai vannak meg, de elég hosszú előkészítés előzte meg a “premiert”. Mostantól láthatod az általános megjelenést, és az oldalról elérheted a régi képtáramat.
Természetesen idővel ez is megújul majd, dehát a jóistennek is asszem 7 nap kellett, és hol vagyok én tőle? 😀
A képtár megújulása mellett tervezem, hogy készítek egy “Best of”-ot azokból a képekből, amelyeket érdemesnek tartok a tömegből kiemelni.
Tervezem olyan oldalak elérhetőségének elhelyezését, amelyeket valamilyen okból érdekesnek tartok, és szívesen ajánlom.
…ja, és azt hiszem, kevesebbet fogok beszélni, és lesznek képek. 🙂
A megjelenésről: ez volt az, amit egy ideje próbálok reszelgetni a háttérben.
Néhány linket tervezek elhelyezni ebben a témakörben is.
Aztán hátha eszembe jut még valami.