Nem tudom, hogyan alakul a következő év munkába járása a jogszabály módosítások miatt (mondjuk elég sok mindent nem lehet tudni…), de optimistán mégis elbúcsúzom a vonatozástól.

A minap kérdezte egy ismerős, miért nincs mostanában vasutazós írás?
Viszonylag egyszerű a válasz. Jó fél éve már nem vonatozom naponta, így elmaradtak az “élmények”.
Hazudnék, ha azt mondanám, sajnálom, bár társaság nem volt rossz.
Néha hallok vonatozós (rém)történeteket, és örülök, hogy nem velem történik.
Tegnap egy hírben a szakszervezetis csuda is előkerült, talán mégsem jöttek be a számításai.
Így aztán gondoltam, írok még egy vasutazós bejegyzést.

A vonat pontosan érkezik.
Furcsa.
Beszállunk.
Elindul.
A következő állomáson az utastájékoztató:
“A vonaton tűz ütött ki, kérjük utasainkat, hagyják el a szerelvényt!”
Leszállunk.
A hangszóróból:
“Kedves utasaink! Önök sikeresen teljesítették a tűzriadó próbát. Kérjük, szálljanak vissza, a vonat hamarosan tovább indul.”
Nem szállok vissza, inkább felébredek.
Szombat.
De jó, ma nem kell utazni.

Olvasom a minden bizonnyal igaz hírt, miszerint a MÁV sikeresen megőrizte a bezárt szakaszok állapotát, azon bármikor újra megindulhat a közlekedés.
Eközben naponta utazom vonatokon, amelyek elismerten a pálya állapota miatt 20-30 perc késéssel közlekednek.
Lehet, hogy kicsit többet kellene tenni, mint a nem működő pályaszakaszok megőrzése.
Már ha igaz a hír…

Ahol viszont valóban látványos a megőrzés, kézzelfogható közelségben van a gondozott vasúti jármű, ahol öröm vonatra szállni, ahol vendégként, kedvesen fogadják, szívesen látják az embert, az a Vasútmúzeum.
Igazán Vasúttörténeti Parknak hívják, de nem találkoztam olyan vasutassal, vagy ottani alkalmazottal, aki így hívta volna.
Hosszú évek tervezgetése, többszöri meghiúsulás után idén sikerült eljutnom ide.
Túl a rengeteg érdekes, sohasem látott járművön láthattam mozdonyfordítást, sőt, a fordítón egy helyben állva fényképezhettem körbe a látképet
Ennek a látogatásnak az emlékeit láthatod, ha klikkelsz az alábbi képre.

Ez egy másik világ.
Nemsokára felszállok a lent megörökített személyvonatra, majd átszállok a már megszokott szakadt Intercityre, és jönnek újra a hétköznapok.

Tudásom pallérozása érdekében pár napra elvonultam megszokott kis világomból.
Hogy ne legyen túl nagy a váltás, az útvonalamat Debrecen felé terveztem.
Mivel egyedül utaztam, a Budapestre teleportálásnak a mávos verzióját választottam.
Mégiscsak jobb egy olyan járművön utazni, ahol ébren van a vezető. (vagy legalább nem látom, ha elalszik)
A hajnali 4 órakor megszólaló ébresztő után elgondolkodtam kicsit, milyen jó is tudatlanságban élni, de erőt vettem magamon, és a hajnali szél - miután háztól házig vezetett - a nyolcas busz megállójában rángatta meg kicsit a kabátomat.
Fülemben Slamo mesélt egy új világról mondván: Át kell menni éjszakákon…
A vonat pontosan indult, az utaskísérő a maga rikácsoló hangján a védekezésként fülembe dugott zenét túlüvöltve gondosan felébresztett minden megállónál.
Debrecent sikerült sötétebben látni, mint mostanában bármikor.
Szolnoknál az Asia vigasztalt mondván: Don’t cry.
A teleportálásom tehát elég rémalomszerűre sikerült.
Az IC természetesen késett.
Gyűrött voltam, mint az ágynemű nászéjszaka után.
Ideális állapot a tudás magamba szívásához.

Itt ugrunk kicsit, egészen a hazautazásig, hogy tiszta vasutazós írás legyen
A training egyébként eszméletlen jó volt, hozzáértő, kérdésekre válaszolni tudó, gyakorlati ember tartotta.
Az egyik délutánról pedig külön post lesz majd.

Hazafelé úthoz előre bebiztosítottam magam helyjeggyel.
A Nyugatiba érve 15 perc volt még az előző IC-ig, megpróbáltam becserélni a helyjegyemet.
Általában ez nem szokott gond lenni, szerencsésen kell pénztárost választani.
Elsőre nem sikerült.
Két órával indulás előtt lehet visszaváltani… mondta az első.
Nem érveltem, hogy nem visszaváltani akarom, becserélni, és hogy fél óra múlva péntek délután a fele királyságát odaadná valaki ezért a jegyért.
Elsétálva a pénztártól eszembe jutott, hogy 500 forintot megér nekem, hogy másfél órával korábban érek haza.
Másik pénztár.
Mondom, szeretnék helyjegyet. Pénztáros valóban sajnálkozva (engem meggyőzött): Csak első osztályra van.
Egye fene, ezerötöt is megér… Aztán eszembe jutott valami.
Van egy helyjegyem a következőre, tudom, nem lehet visszaváltani, de itt hagyom, adja oda valakinek csak úgy.
Pénztáros rám mered: dehogyis! Így csak az első osztályú különbözetet kell fizetni…
Mondom, nem mindegy, melyik pénztáros…
Az első osztály egyébként ugyanolyan, mint a másod, csak kicsit távolabb vannak az ülések.
Ja, és van műsor útközben.
A kalauz a jegy nélküli részeg kisebbséggel az első osztály folyosóján cirkuszol, mielőtt elengedi…
Szóval

Ahogy korábban írtam, hétvégén vasútmodell kiállításon voltam.
Gondoltam, fényképezgetek kicsit, úgyis fogytán van a képes közlendőm.
A rövidre tervezett látogatásból aztán egész délelőttös kellemes időtöltés lett.
Szoktam panaszkodni, hogy minden programról csak utólag értesülök. Nos, a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum (ezt többször így biztosan nem írom le ) most kitett magáért, számtalan plakáton láttam hirdetni az eseményt.
Kicsit félve lépkedtem fel a művház lépcsőjén. Borzasztó állapotban van az épület. A második emeletre érve azonban hamar elfeledtem a lesújtó képet.
A Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület rendezésében két szobányi működő terepasztalt láthattunk. Nem csak a gyerekek futkostak vonattól vonatig, de én se nagyon tudtam eldönteni, mikor mit fényképezzek.
Neked már könnyebb dolgod lesz, mert csak lapozgatni kell képről képre, míg eljutsz a kiállítás harmadik szobájához, ahol… de ezt majd meglátod

A hétvége egyik eseménye a Kárpátalja Expressz körútja volt.
Sajnos az “igazi” NoHAB-ot nem sikerült megörökítenem, de kistesóját igen.
Vasúttörténeti- és vasútmodell kiállítás volt ugyanis az művközpontban.
Rövidesen összeáll a teljes képsor az eseményről, addig pedig a kisNoHAB.

A tegnap este történtek után még úgy gondoltam, nem írok, mert lehet unalmas már a Vasutazás.
A ma reggeli események azonban megváltoztatták a véleményemet.
Nyilván lehetnem hiányosságok, de hogy szinte csak az van…
Szóval tegnap este gondoltam, megvásárolom a menetjegyeket a hétvégére.
Ki is néztem egy Hungarycard szelvényt. Nem túl nagy kedvezmény, de azt a hosszabb útra tartogatom.
Mikor elkezdtem lapozgatni a szelvényfüzetet, láttam a pénztáros arcán a feszültséget. A kifejezés csak keményedett, mikor az üdülési csekk is előkerült a táskámból.
Gondosan kinyitottam a füzetet annál a lapnál, amelyik kedvezményt szeretném. Kár volt.
A pénztáros nagy érdeklődéssel fogadta a kiadványt, és nyomban végig is lapozta.
Azonban ezzel kevés időt nyert ahhoz, hogy tudja, mi a következő lépés. Szólt hát a szomszéd pénztárosnak, aki éppen hasonló arckifejezéssel küzdött egy diákkedvezménnyel.
Aztán egyszercsak felpattant, és eltűnt. Hárman tértek vissza.
Előkerültek nyomtatott színes lapok, fekete-fehér füzetek, és végül a pénztáros táskájából a saját, kézzel írott jegyzetfüzete. Megörültem. Volt képzés, tehát előbb utóbb megtalálják a megoldást.
Tévedtem.
- Nincs a számítógépben a kedvezmény. - kaptam a választ kérdő pillantásomra.
- Dehát eddig végig háttal ült a számítógépnek… - próbáltam érvelni.
- De egyik füzetben sincs kód erre, akkor biztosan nincs a számítógépben. - jött a meggyőzés.
Ilyenkor gondolom, nem kellene mindenkit számítógép közelébe engedni. Túl egyszerű bűnbakot találni a felkészületlenségre.
Hagytam hát a kedvezményt, jegy megvan, többit meglátjuk.
Elsétáltam az információ feliratú melegedőbe.
- Holnap lesz a főnök délelőtt, hátha tud segíteni. - kaptam a segítséget.
Úgy gondoltam, kihagyom az emberi tényezőt.
Ma reggel az internetes jegyvásárlást választottam.
Természetesen nem működik.
Telefonos információ szerint lehet, fél óra múlva jó lesz, de a biztos az, ha a kolléganőknél vásárolok a pénztárban.
A kör bezárult.
Én meg állok a kör közepén… hogy kicsit Miskolchoz is kötődjek.

Új infó. Az imént azt az infót adta az ügyfélszolgálat, hogy azért nem működik a jegykiadás, mert áramszünet van a Nyugati pályaudvaron. Kérdésemre, miszerint akkor a pénztárban sem tudnak helyjegyet adni a válasz: Hát, az lehet… de azért megpróbálhatja.
Nem mondom, hogy nevetséges…
Remélem, azért a sínek fölött van áram.
Eszembe jutott, lehet, hogy elfelejtette befizetni a villanyszámlát a vasúttársaság

Vártam, mikor gyűrűzik be a válság “kedvenc” utazási társaságomhoz. A február hozta el ezt a napot.
A múlt évi sztrájkok árát idén ismét az utasok fizetik meg.
Múlt évben szívtunk az eszement szakszervezetis agymenéseitől, idén pedig megfizetjük az akkor termelt veszteséget.
10%-os áremeléssel csalogatja a társaság azokat, akik kényszerből veszik igénybe szolgáltatásukat (ezt is tehetném idézőjelbe), tehát dolgozói bérletet vásárolnak.
Aki csak úgy utazgatna, tehát csak jegyet vesz, annak 15% a büntetése.
Ezzel egyidőben megszűnt az a kedvezmény, miszerint a bérletesek - akik akkor is kifizetik az utazás árát, ha például sztrájk van - hétvégén fáláron utazhassanak.
Maradt viszont az uniós polgárok kedvezménye.
Persze ilyenkor mi, magyarok nem vagyunk uniós polgárok a Magyar Államvasutak számára…

Ma hazafelé teljesen idegen társaságban vonatoztam. Tudod, Debrecen-Nyíregyháza vonalon személyvonaton nem utazunk egyedül. És ezt nem csak én gondolom így. Délutántól a a kalauzokkal is biztonsági őrök járnak…
Szóval összegyűlünk így hazafelé, még ha idegenek is.
Most igazán könnyen sikerült bezárkózni, még zene sem kellett hozzá. Valahogy nem volt kedvem zenéhez. Néztem a ki a vaksötét estébe a koszos üvegen keresztül, és pihentem
Az jutott eszembe, kellene már fényképezni. de valahogy semmi ötletem nincs, mit. Ráadásul végiggondolva nem is olyan régen fényképeztem utoljára. Nincs két hete. Szóval talán nem is annyira a fényképezés hiányzik, hanem valami esemény. Nézegetem a programokat, és semmi különöset, semmi motiválót nem találok.
Hét közben alapból semmi, szombaton pedig igazán a Böllérverseny lehetne, de az a környezet valahogy nem vonz. Érdekes, hogy a korábbi években sem vonzott. Persze szombaton nem is biztos, hogy lesz lehetőségem kikapcsolódós programra. Lehet, hogy munkahelyi elfoglaltságom lesz, lehet, hogy más elkötelezettségem.
Tehát nem hiszem, hogy lesz fotózás, mást kell kitalálnom.
Most visszanéztem, évekkel ezelőtt miről írtam ezen a napon, és jót vigyorogtam.
Természetesen a vasútról. Legalábbis 2006-ban.
2007-ben vasárnapra esett ez a nap, békésen tv-ztem, zenét hallgattam.
Két évvel ezelőtt egyrészt készültem Vörös István koncertjére, másrészt szívtam a blogommal , tavaly pedig a hóseprés kötött le.
2005-ből pedig a mai nap képi illusztrációját mutatom.