Nem vagyok tisztában a szilveszteri-újévi babonákkal, így nem tudom, hogy ha szilveszterkor dolgozom, vajon jelenti-e azt, hogy a következő évben is lesz munkahelyem?
Szóval ma munkába igyekezve már Újfehértónál megpróbálkoztam a Friss Rádió hallgatásával, és kiderült, érdemes volt új antennát rendelni a jézuskától, mert remekül bejött.
És a műsor is. Csak zene volt, és olyan frissrádiós, tehát ami máshol nem nagyon van.
Így gördültem be a munkahelyre üvöltő AC-DC-vel ![]()
Jól indult a nap.
Ez most akkor azt jelenti, hogy jövőre minden nap jól indul majd?
Belefutottam este egy Backstage Live műsorba a Kölcsey Tv-n.
Amolyan visszaemlékező, időutazó műsor volt. Balázs végigvezetett az első klippjüktől egy mostaniig, és ismét meg kellett állapítanom, hogy rengeteg nagyon jó zenét játszó csapat van a környéken.
Illetve kis szomorúság is vegyült az érzések közé, mert a pár év alatt volt néhány nagyon jó csapat, amelyik feloszlott.
Nemrég emlékeztem meg a Big Happy Woman Church-ről, most pedig az a zenekar következik, akiket több koncerten is hallottam, és ezt igen nagy szerencsének tartom.
Van jó sok képem is róluk, keresd meg a koncertfotóim között, ha gondolod. (Segítek. 3 album, és 2007-ben keresd
)
A zenéjüket ITT meghallgathatod, sőt, videók is vannak.
Képnek pedig egyik kedvenc koncertfotóm róluk.
A mikulás előkészítéseként hétvégén ráakadtam egy olyan számítógépes hangszórórendszerre, amilyenre már régen fáj a fogam. Mivel kevés itthon töltött időm nagy részében valamilyen zaj mindig van körülöttem, szerettem volna, ha ez minél szebben szólal meg.
Szóval ma reggel - mivel most pár napig későbbre megyek dolgozni (meg persze tovább is maradok) - sikerült lebonyolítanom az üzletet, és este úgy nyolctól azon ügyködtem, hogy meg is szólaljon nálam a cucc.
Mikor pedig megszólalt, tesztként természetesen a Kitaro DVD-met toltam be a tálcára.
No, ezért kapod most ezt a bejegyzést, és a videót
Hirtelen ötlet volt. Egészen mást keresgéltem, és a kezembe akadt. Megnéztem.
A film.
2000-ben készült, Cseh Tamás beszéli, zenéli el életét.
Ritkán van türelmem elejétől a végéig megnézni filmet. Ezért sem szeretem a tv-t, a mozit.
Pc-n lehet tekerni, bármikor félbe hagyhatom, újra kezdhetem.
Most nem tekertem bele, nem akartam újra kezdeni.
Nagyon érdekes a film, és különleges a megvalósítása is.
Van egy - így utólag - furcsa archív riport részlet. Szilágyi János kérdezi Tamást.
- Tegyük fel, hogy a Géza (szerk: Bereményi) disszidál, súlyos beteg lesz, már ne haragudj, hogy ilyen hülyeségeket mondok, elüti egy autó… mi lesz veled?
- Abbahagyom. Én is disszidálok, elüt egy autó…
Szóval érdekes film. 2000-ben készült.
Úgy kezdődött, hogy a királylány hajat mosott a fürdőszobában…
A 2007-es év elég mozgalmas volt számomra. Ekkor történt meg először életemben, hogy nem sikerült munkahelyet találnom szülővárosomban. Biztosan nem lepődsz meg nagyon, ha azt mondom, feje tetejére állt az életem. Azt hiszem, talán képeskönyvemnek használt csak igazán ez az állapot, igyekeztem kiírni magamból valamit, amit valójában sosem írtam le.
Világ életemben zenével tudtam nagyon agyat mosni, talán ösztönösen kerestem olyan számomra új, ismeretlen zenéket, melyek segítenek ebben. Olyan szövegeket, melyek viszonylag jól leírják vagy az én, vagy az álmaim világát, vagy csak kikapcsolnak.
A nyárelő egyik nagy felfedezettje így lett számomra a Big Happy Woman Church. Folyamatosan készültem koncertjükre, de ma már biztosan állíthatom, sohasem sikerült koncerten látnom őket. ![]()
Viszont megszereztem zenéjük jó részét, és napi vonatozásom érzéseit a Tehervonat című slágerükkel tettem elviselhetőbbé.
Persze a kedvenc dalom azóta is a Királyfis, melynek szövege sajnos már nincs fenn a lapjukon, de…
Az Okos talán a második kedvencem. Rendkívül szórakoztató ![]()
És persze a napi rutinomat nagyon jól tükrözte a Mediterrán refrénje:
Szomorú lovagolás
A pampákon által
Nem kell semmi más
A Nap lemegy neked háttal
Aztán a következő év nyarán a zenekar megszűnt főiskolás zenekar lenni.
Meg nyíregyházi zenekar lenni is.
Megvolt az Álomvizsga, ami átalakulást, és költözést hozott.
A 2008-as nyaralásom végén még egy lehetőségem nyílt egy koncertjükre, az akkor még létező Arsenal színpadán tértek vissza egy fellépés erejéig november 29-én Nyíregyházára. Ezt a koncertet is kihagytam.
Persze nem felejtettem el őket azóta sem. Lapjuk máig linkelve van nálam, zenéjük pedig néha megpörgeti a winchesteremet.
Idén a Vidor Fesztivál nyitó napján jelentette be Jenny, az Informátorlány a zenekar feloszlását.
“A megjelenés alkalomhoz illő és megismételhetetlen!”
Már akkor elhatároztam, hogy megemlékezek róluk.
Íme, megtörtént. ![]()
A szürke csík itt lenn két lemezük általam legkedveltebb dalait tartalmazza, a zenekar lapjáról szólnak. Tételesen: Királyfis, Okos, Tehervonat, Mediterrán, Bárányka, Amire tudnak, Lehajtott fejjel, Chuck Norris és Szpari.
Halgasd!
Ha úgy ötven kilométerre dolgoznál otthonodtól, vajon egy szombati napon elindulnál ugyanabba a helységbe koncertre?
Valami ilyesmin vívódok én most.
Szombat délután hattól a Lovardában egy négyes koncertre lehet gyülekezni.
Ez év januárjában már terveződött egy olyan koncert itt, amelyen a Chrome Rt. és Deák Bill Gyula is fellépett volna. Sajnos januárban ez elmaradt.
Most azonban hozzájuk csatlakozik még a Hangtapasz, és a Lord is.
Szóval van csábítás ![]()
A Lord igen ritkán jár felénk, Bill nyíregyházi koncertjéről lemaradtam, a Chrome Rt. meghallgatását pedig három éve tervezem. A Hangtapasz meg ráadás ![]()
Szóval meglátjuk.
Az előadókat linkeltem írás közben, zenének pedig valami magyarul
Egészen érdekes volt a hétvégi Kormorán koncert.
Nagyrészt a legutóbbi albumuk dalait játszották, főleg a koncert első felében, de volt egy vendégük az első részben, aki alaposan felborította a Kormorán hangzást.
Ez azonban egyáltalán nem volt baj, sőt, egy olyan zenét hallhattam, amely után komoly keresgélésbe kezdtem.
A vendég Ángyán Tamás volt, és olyan gitárjátékkal dobta fel a nyugalmas folk-rockot, hogy azon csodálkoztam, nem áll le a zenekar hallgatni a gitárjátékot ![]()
Persze ez nem komoly, hiszen a gitárhang nagyon profin ráépült a dalra. Annyira, hogy nem is tudom szó nélkül hagyni.
Ki is Ángyán Tamás?
Bevallom, nem hallottam eddig (van mit pótolnom). Röviden: Komolyzenei tanulmányokat folytatott, hegedűművész, és remek gitáros, szerző és ahol találkozhattam volna a nevével, ha figyelmesebb vagyok, például írt dalt Deák Bill Gyula lemezére is.
Ma ismét egy videomegosztós klippet láthatsz. Ez már kicsit közelebbi, mint a szombati, de ez is 10 éves.
A Carpathia Project-ben többek között Daczi Zsolt volt Tamás partnere.
Fantasztikus zene ez az album is.
|
|
Az utóbbi napokban többször is látó- illetve hallóterembe került a csodás hangú énekesnő, így pár sort írok most róla. Úgy tíz napja Debrecenbe autózva a napfényről elnevezett helyi rádió szerencsétlen reggeli műsora volt a háttérzaj. A műsorvezetők különböző születésnapokról emlékeztek meg, és mivel a lexikális adatokat száraznak találták, maradt a névvel “viccelődés”. Veronika ezen a napon ünnepelte születésnapját, vesztére. Azt gondolom, nem bűn nem ismerni művészeket, viszont ezt bunkósággal ellensúlyozni nem szerencsés. Akkor nem írtam róla, de most eszembe jutott… Aztán ma ismét - immár egy normális rádióadón - friss (mondom Friss |
Én egy koncertjüket láttam élőben, és számtalan felvételt a videomegosztón.
Személy szerint sajnálom, hogy abbahagyják.
A kép a zenekar februári miskolci koncertjén készült. Az arról írt beszámolóm is megerősíti, jó lett volna még koncertjüket látnom.
Pénteken választanom kellett.
Vagy jövök haza légkondicionált autóval, vagy téblábolok 3 órát Debrecenben, utána megnézem a Kerekes Band koncertjét, és kockáztatom az életem vonaton hazafelé este 9-kor a büdös, koszos, késő vonaton.
Nem volt nehéz a döntés ![]()
Kicsit bánkódtam ugyan, mert biztosan remek volt a koncert, de aztán este meglepetést találtam.
Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki tud legalább egy fellépőt mondani az idei VIDOR Fesztiválról, de én is tudok ![]()
Szeptember elsején a magyar fellépő a nagyszínpadon a Kerekes Band.
Ők is voltak már a VIDOR vendégei, mégpedig az emlékezetes “vándorlós” VIDOR-on, amikor az időjárás miatt végülis egy iskola tornatermében kötött ki a fesztivál.
Ez számomra azért is emlékezetes, mert akkor egy hete kezdtem átjárni dolgozni Debrecenbe, és lehetetlen volt, hogy szabadságon legyek a VIDOR alatt. Így a vasútállomásról egyenesen a fesztiválra mentem minden este. Aztán 11 körül haza, másnap hajnalban pedig vonatozás Debrecenbe.
Hétvégére úgy néztem ki, mint a lőtt medve.
Idén már jó előre bejegyeztem a szabadságomat a VIDOR hétre, remélem, nem jön közbe semmi…
Ami pedig a post címét illeti, találtam egy videót, ahol Hendrix híres dalát adja elő a Kerekes Band.
Meglepően jó szerintem, de hogy eldönthesd, itt a negyven évvel ezelőtti eredeti Hendrixtől.
Mondanom se kell, ha már a megosztónál jártam, Hendrix napot tartottam ![]()
A kép pedig mi más lenne, mint a Kerekes Band VIDOR fesztiválos fellépésének egy pillanata?
Szombat délelőtt a fotóimat archíválgattam, mert sikerült beszereznem egy alkalmasnak látszó eszközt.
Az archíválás kevés kihívást hordoz magában. Berakok egy DVD-t, és másolok. Pár perc múlva kicserélem, és másolok.
Ehhez most tv-vel háttérzajoztam.
A Nyíregyházi Televízióban éppen Erdős Józsi beszélgetett a Polák Petivel. Néha egy-egy klippet is bejátszottak. Ez aztán meghatározta a délelőttöm zenehallgatását.
A Jurij zenekar - ahogy ez hírlevelükből is kiderül - a júniusi pihenés után a júliust különböző fesztiválokon tölti.
15-én este Pécsett, az EFOTT-on láthatod őket, 17-én Tokajban, a Hegyalja Fesztiválon, 23-án pedig Debrecenben, a Campus Fesztiválon zenélnek.
Hónap végén, 29-én Budapesten, az A38-on lépnek fel.
Olvashatsz a zenekarról a közelmúltban megjelent médiákban, a Rockinformban, a Magyar Narancsban, és az est.hu-n is szerepel infó róluk.
Új albumuk eljutott az MR2-höz, országosan hallható.
Itt pedig az én egyik kedvenc Jurij dalom.
Már dolgozom is.
Hamar elrepült a lejárni készülő üdülési csekk elherdálására szánt pár nap.
Közben kiderült, hogy ma délután lesz Nyíregyházán belváros fotózás, aminek - szerencsés esetben is - csak a végére érek haza.
Azért belinkeltem oldalra, és linkelem ide is a felhívást, hátha te ráérsz.
Tegnap hazafelé - folytatva a búcsúzást - a Kispál és a Borz szülinapi koncertjét néztem végig. Kár, hogy abbahagyják…
Megkaptam a Mobilmánia 2009 tavaszi koncert DVD-jét. A film mellé jár egy audió CD is.
Ez utóbbit még nem volt alkalmam meghallgatni, most szól éppen írás közben.
A koncertet azonban frissében végignéztem.
Mindamellett hogy jól szórakoztam, több tanulsággal is szolgált.
Egyrészt hamarosan időt kell szentelnem a PC-mre, mert igen idegesítő ha egy koncertfilm beszaggat néha. ![]()
A másik megállapítás, hogy az igazi P. Mobil utóbbi két évben összeállt bármelyik formációját messze felülmúlta a Mobilmánia még Tunyó nélkül is.
Ha már Tunyónál tartunk, az ő énekét megközelíteni sem tudták.
Továbbmegyek.
Vikidálnak szinte soha nem volt hangja a koncert során. Talán a saját dalát tudta színpadképesen előadni.
Rudán Joe viszont nagyon magára talált ezen a fellépésen.
Bajnok a szokott formáját hozta, nála nem szoktam ingadozásokat találni.
A végére hagytam a csapat motorját, Zeffer Andrást.
Valóban ő vitte a hátán a zenekart, és a koncert koreográfiája is profi volt.
Talán a “férfiak ordítsanak-lányok sikítsanak” elemet lehetne pihentetni kicsit.
Kifejezetten feldobta a koncertet az Echo Quartet vonósainak muzsikája, és kolosszális ötlet volt a négy, majd öt dobos párbaja.
A koncertnek voltak visszatekerős részei az dobos parádé mellett a Honfoglalás darabokat emelném ki.
Nem hagyhatom említés nélkül a háttérzenészeket, akiket manapság Rockband néven szokás hívni.
Kíséretként fantasztikusak, de a zenekar önálló produkciója ezen a koncerten is csalódás volt számomra.
Míg a Mobilmánia új szerzeményei nagyon jók, a Rockband dalaival nem tudok megbarátkozni.
Sokkal több van a zenészekben, mint amit Zefi enged nekik.
Jó lenne kicsit szabadjára engedni őket akár a főnök háttérbe vonulásával is. De akár nyúzhatná Zefi kicsit jobban is a Hammondját.
Összességében jó kis koncertfelvétel volt, de szinte biztos vagyok benne, hogy koncertjükre már nem megyek el.
Az utolsó koncertélményem velük Tunyóval fog megmaradni nem sokkal halála előttről.
A tegnapi jövőképembe hamar rést ütött az időjárás.
Kihagytam ugyanis a Kossuth teret napközben, de nem hagytam ki a Slamo koncertet!
Igaz, fényképezőgépet nem vittem, így ma videomegosztózok majd illusztrációként.
Az X-café egy pincehelységből lett kialakítva, és kellően paráztam is, hogy nem találok a színpad elé a füsttől. Meglepetésemre remekül működött a szellőzés, és a sör is jó volt.
De ennyit a környezetről. Ez talán azért volt fontos, mert esélyes lesz a megjelenésem más koncerteken is.
A koncert érdekessége, hogy Slamo lecserélte az egyik énekest, Hócza Józsefet Rudolf Péter váltotta fel.
A csere mindenképpen jó volt, Péter látható lámpalázassága ellenére sokkal jobban szóltak a No dalok.
A zenekar egyre inkább összeszokik, és Slamo játéka annyira parádés, hogy a tegnapi negyedik visszatapsolás, két órás játék után is azt kívántam, ismét jöjjenek vissza.
Már én is egyre kevesebb hibával éneklem a dalokat, és talán mire beindul a nagy koncertidőszak, nem leszek majd berekedve másnapra. ![]()
Hazatérve gyorsan megnéztem a koncert menüpontot, vajon hol találkozhatok legközelebb Slamo zenekarával?
Még nem sikerült eldöntenem, de nagyon várom a következő találkozást.
Sajnos biztosan több lesz, mint öt nap



