Zene Sóstón – Rockwise

A Zene Sóstón idei záró koncertje a Rockwise zenekaré volt.
Tőlük “megszokhattuk”, hogy változatos felállásban lépnek színpadra. Most sem volt ez másként. Mondhatni big band formáció szorongott Sóstó nem túl nagy színpadán. (Gondolom, az annak idején Sóstó “megújításába” betervezett zenei pavilon sem lett volna nagyobb.)
További érdekesség, hogy az egyik vokalista poszton is változás történt.
Ha belegondolok, ennyien voltak már színpadon korábban is, csak nem a teljes koncert idején. Mindenesetre mind a két szólógitár, mind a két énekes nagyon jó döntés volt.
Így aztán bátran utazhattunk az időben a hatvanas évektől a kilencvenesekig.
Az erre az estére jutott dupla koncert pedig feltette a koronát a Zene Sóstón nyári sorozatára.
Nézzük mindjárt a képeket is, de így – remélhetőleg – kevesebb, mint egy évre búcsúzva megköszönöm a szervezőknek az idei nyarat.
Most pedig klikkelj a képre!
KLIKK


Zene Sóstón – Queen Forever Tribute Band

Szerdán az eget kémlelve azon gondolkodtam, hogy vajon van-e esővel kapcsolatos dala a Queen-nek? Nem vagyok Queen szakértő, zenéjüket hosszabb ideig is csak a Queen Forever Tribute Band koncertjein hallgatom, így végül feladtam a keresést, és elindultam Sóstóra.
A történet előzménye, hogy pár héttel ezelőtt az eső miatt került a szerda délutáni időpontra a koncertjük, és felhőben most sem volt hiány. Szerencsére az enyhe szellővel ez inkább csak kellemes időjárást biztosított.
A délután öt órai kezdés ellenére szép számú nézősereg gyűlt össze Sóstó fái alatt bizonyítva, hogy Nyíregyháza egyik legnépszerűbb zenekara bármikor összegyűjti rajongóit.
A népszerűség persze nem érdemtelen, hiszen most is kiváló előadást, közönségmozgató, énekeltető produkciót láthattunk.
Én most is nagyon jól éreztem magam annak ellenére, hogy fényképezőgépemmel végig sétáltam a koncertet. Ennek eredményét láthatod, ha klikkelsz a képre.
Hamarosan újra találkozhatsz a formációval. Szeptember elsején a Szent István utca sarkán a Luther házzal szemben felállított színpadon, majd szeptember hatodikán a Városmajori Művelődési Házban.
KLIKK


Zene Sóstón -RetRock Band

Biztosan meglepődsz, hogy egy augusztus elejei beszámolót hozok most neked.
Tegnap Sóstón beszélgetés közben derült ki, hogy ez kimaradt nálam. Végig gondoltam az eseményeket, és sikerült rájönnöm, miért történhetett.
A koncert után hazatérve este tíz körülre sikerült a képeket rendben elküldenem, és elkészíteni a fotóalbumot is belőlük. Másnap korán indultunk Révfülöpre. A terv az volt, hogy a 6 órás úton, vonatozás közben összerakom a szöveget, megérkezve pedig már csak pár perc a közzététel. Nos, a vasutazás alkalmatlan értelmes mondatok összerakására, így ez a rész és az ezt követők is kimaradtak, én pedig megfeledkeztem később róla, amiért elnézést kérek a zenekartól.
Most pótlom a beszámolót, hiszen valamennyien szegényebbek lennénk, ha kimaradna a környéken talán egyedüliként hosszú-hosszú évek óta ezt a zenét játszó formáció koncertje.
A RetRock a hatvanas évek instrumentális gitárzenéjét hozta Sóstó fái alá. Shadows, Ventures, Spotnicks és hasonló dallamok csendültek fel, amik annyira alap zenék voltak anno, hogy még talán a rádió kívánság műsorában is végig játszották őket annak idején. 🙂
Manapság ritkán csendülnek fel már ezek a dalok, ezért is élmény élő zeneként újra hallgatni őket. És hogy ezt nem csak én gondolom így, arra bizonyíték a nagyszámú közönség reagálása, miáltal a koncert közel fél órával túl is csúszott a tervezett időkereten.
Nos, ismételten elnézést kérve a zenekartól, most megmutatom a koncerten készült fotóalbumot is. Klikkelj az itteni képre!
KLIKK


Zene Sóstón – Texas Tourist

Szombatra pihenős napot iktattam be, az egyetlen tervezett esemény a Texas Tourist koncertje volt Sóstón. Egyáltalán nem fáztunk, az árnyék mellett kis szellőről is álmodtunk.
Itt jegyzem meg, hogy nem igaz, hogy a beteljesületlen álmok az igaziak. 🙂
Maradt végül az ásványvíz, mert ilyen időben nem bízom magam a tömegközlekedés szeszélyeire.
A Texas Tourist tekintélyes hangtechnikával készült a koncertre, így már a beállás is embereket csalhatott a színpad elé akár a tó túlsó partjáról is.
Aki ismeri a zenekar számait, tudhatta, miért ez a felkészülés. És valóban, igen kemény lett a megszólalás.
A formációnak egyébként különféle adathordozókon is elérhetőek lesznek a dalai, a népszerű megosztó oldalakon pedig már most is láthatod, hallhatod őket. Persze azért az élő zene az igazi.
Megmutatom mindjárt a koncert képeit, de előtte a Zene Sóstón utolsó estéjéről.

A Zene Sóstón záró napjának különlegessége, hogy két koncert is lesz szerdán. 17 órától a Queen Forever Tribute Band, 18:30-tól pedig a Rockwise játszik majd.
Most pedig klikkelj a képre!
KLIKK


Zene Sóstón – No Dress Code Accoustic

Nem teljesen véletlenül került elő tegnap a Tankcsapda a közösségi oldalamon. Azt hiszem, az mutatja igazán, mennyire kedvelem őket, hogy talán ők az egyetlen formáció, akiktől meghallgatom a TCS dalokat. Igen ők a No Dress Code Accoustic. (Ja, még a Kelet Brass Band, ha nem tiltják le éppen őket a karácsonyi forgatagban miatta. 🙂 )
Persze nem csak ezért kedvelem őket, hiszen számos remek dalt dolgoznak fel saját szájízük szerint, ami olykor szórakoztatóbb, mint az eredeti.
A másik ok, amiért nagyon vártam a koncertet hogy a környéken ők az egyetlen zenekar, akik Cseh Tamás dalt is előadnak. Ja, és persze az örök beugratós Dinnyés József dal, amit ugyan csak vártam.
Az, hogy a közönség jó része korábbra teszi a dal végét, azt bizonyítja hogy ritkán koncerteznek. Mondhatnám, ha szent lennék, hogy magam felé hajlik a kezem, de látva a közönség érdeklődését, reakcióját, úgy gondolom, nem csak nekem okozott élményt az este.
Mutatom mindjárt a képeket, előtte azonban pár szó a szombat esti Zene Sóstón-ról.
Úgy alakult, hogy szombat este nem megyek Debrecenbe – ahol egyébként látványosnak ígérkező linedance buli is lesz -, így én is ott leszek a Texas Tourist koncertjén a Krúdy Vigadó melletti színpadnál. 18:30 kor kezdődik a Zene Sóstón ezen programja is.
Most pedig a képek, klikkelj az ittenire!

KLIKK


Zene Sóstón – Long Dusty Road

Igazi country ünnep helyszínévé varázsolta szombat este Sóstót a Long Dusty Road. A Zene Sóstón szervezői a pár hete Révfülöpön is megérdemelt sikert aratott formációt hívták a Krúdy Vigadó melletti színpadra.
Az évek óta visszatérő kavalkád megszokott kísérői a linedance tánccsoport tagjai, akik kifejezetten erre a zenére dolgozták ki koreográfiáikat.
Ezúttal a Colour Boots Country Club tagjai koptatták színes csizmáikat Sóstó kockakövén.
Igen látványos műsor volt, remek zenével, és nagyon sok nézővel. Pedig ismét sikerült rászervezni pár hasonló programot a városban. Ahogy valaki megállapította: hetekig semmi, aztán minden egy este.
Én mindenesetre ide készültem, itt is maradtam, és nem bántam meg.
Ha van időd képeket nézegetni, klikkelj az ittenire, de előbb még elmondom, mi várható Sóstón szerdán.

A zene Sóstón színpadán a Krúdy Vigadó mellett szerdán 18:30-tól a No Dress Code Accoustic műsorát láthatjuk. “Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?” Ugye lesz Cseh Tamás is? 😉
KLIKK


Zene Sóstón – Melounge

Szerdán is jóval kezdés előtt érkeztem Sóstóra, számítva rá, hogy többen is felteszik majd a kérdést: Milyen volt Révfülöpön? A mesélést pedig több okból sem akartam a koncert idejére tenni.
Egyrészt szeretem a Melounge zenéjét, és viszonylag ritkán jutok olyan csemegéhez, amilyen a szerdai koncert is volt később, másrészt a többiek figyelmét sem akartam elvonni ugyanerről.
Persze azért így is jutott beszélgetés a koncert közbeni körözésem idejére is.
A Melounge koncertjeiben nem csak a változatos zenéket szeretem, hanem hogy mindig meglepetés, kik zenélnek még az együttesben? Most is így volt, és most is tetszett, amit hallottam.
Idei személyes sikerem, hogy ha majd lesz kis időm, kikockázok a videóból egy hangszert.
A történet hogy Mesi minden koncerten előveszi ezt a ritmus hangszert, többször a nevét is elmondta már, de én megjelenése alapján csak kaptafának hívom, mert azt meg tudom jegyezni. Én pedig mindig megpróbálom lefényképezni, de sosem sikerül, mert bemozdul. Most a közösségi oldalam videója pont az a dal, amelyben használja ezt az instrumentumot.
Szóval komoly sikerélménnyel, és néhány fotóval távoztam a remek koncertről.
Az itteni képre klikkelve meg is nézheted ezeket.

Szombaton country muzsika szól majd a Zene Sóstón színpadán, és a színpad előtt idén is táncolnak majd a helyi linedance klub tagjai. 18:30-kor kezdődik mindez a Krúdy Vigadó mellett.
KLIKK


Zene Sóstón – Szüret Utcza

Nézegettem én az eget szerda délelőtt, de nem igazán jól értettem a jeleket, így nagyon nyáriasan érkeztem Sóstóra, a közeledő őszbe. A Szüret Utcza koncertjét azonban akkor sem hagyom ott, ha hóembert építenek a gyerekek a háttérben. Bár lássuk be, igen hatásos fotók születtek volna.
Így azonban maradt az esernyős közönség, és a remek koncert. A Szüret Utcza is az a formáció, akiket kisebb távolságokra még követni is szoktam, szóval mondhatni, kedvelem a zenéjüket.
Ezen az estén Harold Todd is beszállt hozzájuk néhány dalban. Róla a linken olvashatsz.
A fentebbi “esernyős közönség” szavakból sejtheted, hogy nem csak nekem tetszett a produkció, hiszen a nézők esernyők védelmében is kitartottak. Nálam persze nem volt esernyő, de a buszozós kalandomat már elmeséltem a közösségi oldalamon.

A Zene Sóstón szombaton a Mentha Project műsorával folytatódik a Krúdy Vigadó melletti színpadon. Kezdés most is 18:30.
Most pedig lássuk a képeket! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – Sorbán Fanni Luna és a Ciki Rock Band

Igencsak korán kezdődött az élet szerdán a Zene Sóstón színpadán. Ugyanis 17 órakor már Sorbán Fanni Luna csodálatos énekhangját hallgathattuk. A fél órás előadásban ismert slágerek csendültek fel, nagyjából a teljes család kedvencei. 🙂
A szokott kezdési időre pedig Ciki és bandája érkezett. Emlékeim szerint két éve voltak legutóbb a Zene Sóstón színpadán, nem csoda, ha hatalmas érdeklődés övezte az előadást. Ők a hazai rockzene legjobbjai mellett saját dalokat is játszanak. Legközelebb augusztus közepén Fehérgyarmaton, az Oldalvágányon találkozhatsz velük.

Szombaton a True Band koncertjét láthatod a Zene Sóstón színpadán. Róluk keveset tudok, és – mivel szombatra várfoglalást terveztem – most sem fogok többet megtudni róluk. Te nézd meg a 18:30-kor kezdődő előadást a Krúdy Vigadó melletti színpad előtt, és majd mesélj róla! 🙂
Előtte azonban lássuk a szerdai képeket! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – RockHaJó

Nagyon kellenek a saját zenét saját szöveggel előadó formációk, de nem csodálom, hogy egyre kevesebb ilyen van Nyíregyházán. Senki nem akar a próbateremnek játszani, egyéb pedig nagyjából kettő van. A Zene Sóstón és esetleg a VIDOR napozós dobogója.
Szombaton mégis egy ilyen zenekar, a RockHaJó lépett Sóstón a Krúdy Vigadó melletti világot jelentő deszkákra.
Személy szerint örültem a műsorváltozásnak, mert így a teljes egy órát ez a csapat zenélhette végig. Sajnos nagyon ritkán láthatom őket, de néhány dalszöveg még így is megvan a fejemben. Ezért is jó, hogy nem videózok, és a fényképezőgéppel is mozgásban vagyok. Mármint a közönségnek jó. 🙂
Szóval most is igen jól éreztem magam, a koncert után üldögéltem még kicsit a színpad előtt megüresedő padon.

Írtam a műsor változásról. Nos, az eredetileg erre a napra hirdetett Sorbán Fanni Luna eléadás szerda 17 órára került át, utána Szirota Cikiék beállása, majd koncertje következik. Érdemes tehát korábban padot foglalni. 🙂

Most, hogy ilyen szépen letudtam az ajánlót is, következzenek a szombati képek! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – LK Beat

A szerda délután újra bizonyította, hogy nem szabad tovább szűkíteni Sóstó zöld övezetét, sőt!
Már nem csak a parkoló autókra nincs megoldás (még az árkokat, és az erdőt is belakják), hanem a Zene Sóstón közönsége is nehezen fér el a maradék zöld területen. Igaz, a természet utat tör magának, hiszen a szebb napokat látott Krúdy Vigadó emeleti erkélyén is kihajtott egy fa…
De hogy miért is voltam Sóstón szerdán?
Az LK Beat zenekar játszott a Zene Sóstón színpadán, ami azért előre vetítette a szép számú nézősereg megjelenését.
A formáció most is az ismert dallamok sokféleségével érkezett, legyen az hazai, vagy külföldi sláger. A harmadik ráadást pedig a koncert végére éppen megérkező táncoslábúaknak köszönhetjük.
Az albumban láthatsz majd képet ezekről a pillanatokról is.

Szombaton kis változás lesz a programban. Az előre meghirdetett, és a kinti plakáton is szereplő Sorbán Fanni Luna előadás 19-én, szerdán, 17:00 órára tevődött át, Cikiék előtt lép színpadra Fanni. Így a szombat teljes egészében a RockHaJó produkciójáé. 18:30-kor kezdenek a Krúdy Vigadó melletti színpadon.

Ja, az album! Klikkelj a képre a szerda pillanataiért!
KLIKK


Zene Sóstón – AdHoc Team

Ismét Zene Sóstón, beszámoló a szombati műsorról, és a holnapi ajánlása.
Újra próbálkoztam a buszos kijutással, de bizonyítást nyert, hogy a tervezhető menetrend hétvégén éppúgy álom, mint hétköznap. Papíron van ugyan 5-12 perc a csatlakozásokhoz, de ezt még nem sikerült megvalósulni látnom. Így most is jó húsz percet töltöttem a kitérőnél, de ravaszul átmentem az árnyékos oldalra. Eszembe jutott, hogy ha az óriásplakátokat a váró tetejére tennék, lehetne akár árnyék is a buszváróban.
De inkább az eseménnyel foglalkozom. Az én bajom, hogy nem akarok autóval menni Sóstóra, meg az is baj, hogy az ígéretek, és a milliárdos költések ellenére sem sikerül megoldást találni Sóstó közlekedésére.

Az AdHoc Team műsorát láthattuk, amiben az a különleges, hogy vers megzenésítéseket játszanak. Van másik ilyen formáció a városban, de teljesen más stílusban zenélnek. Mondjuk nekem az is tetszik. 😉
Ismét időben érkeztem, ami nálam közel egy órával a kezdés előtt van. Így lehet hangolódni, figyelni a színpad építést, beállást, beszélgetni kicsit, esetleg inni egy sört, vagy enni egy rétest.
Szóval AdHoc Team. Egy korábbi koncertjük kapcsán már rajongtam az oboa hangjáért (amit én rendre tárogatónak hívok), és örömömre most több dalban is megszólalt. Szerencsémre pont egy ilyen videót élőztem a közösségi oldalamon, amit azóta is dúdolgatok, fütyörészek. (Szóval óvatosan közelíts hozzám! 🙂 )
Ugyancsak jó volt látni, hogy milyen sokakat kihozott ez a műsor is Sóstó fáinak árnyékába.

Mindjárt mutatom a képeket is, de elmondom előtte, hogy szerdán terv szerint az LK Beat csalogatja Sóstóra a közönséget. 18:30 a kezdés most is, a Krúdy Vigadó mellett keresd a színpadot!
Előtte azonban klikkelj a képre, hogy lásd a szombati albumot!
KLIKK


Zene Sóstón – Artézis

Kitűnő szórakozást hozott a szerda este. A Zene Sóstón színpadán az Artézis együttes különleges előadását élvezhettük.
Külön öröm számomra, hogy az eléggé rétegzenének számító jazz is ilyen nagyszámú közönséget vonzott Sóstó fáinak hűvösébe.
Elgondolkodtató, hogy ez miért nem indít el egy folyamatot a város zenei életéért “felelős” döntéshozóknál, hogy ne csak ez az alkalom lehessen a zene kedvelőié, hanem mondjuk a belvárosba is visszatérhetne a korábbi években ott is igen népszerű koncertsorozat. Bár én szívesen elmegyek a környező településekre is a nyíregyházi zenekarok után, ahol jóval több lehetőség nyílik számukra a szereplésre, ezt nem mindenki tudja megtenni.

Mielőtt klikkelnél az itteni képre, hogy végig lapozd a fotóalbumot elmondom, hogy szombat este fél héttől az AdHoc Team játszik majd a Zene Sóstón színpadán. Találkozzunk tehát a Krúdy Vigadó mellett szombaton is!
KLIKK


Zene Sóstón – No Cnt’Roll & Mr. Bluesman

Nem titok, hogy kedvelem a blues zenét, és így az sem csoda, ha a No Cnt’Roll & Mr. Bluesman is kedvenc formációim közé tartozik.
Szombat koraeste ők zenéltek Sóstón, a Krúdy Vigadó melletti színpadon.
Saját szerzeményeket játszanak, ami szerencsére kezd “divat” lenni városunk zenekarainál is. Láthatóan a közönség is értékeli ezt a munkát, hiszen most is igen sokan álldogáltak, üldögéltek Sóstó megmaradt fáinak árnyékában.
Szerdán is egy általam igen kedvelt formáció zenél majd a Zene Sóstón színpadán.
Az Artézis népzenei alapokon nyugvó – bár a nyugvó nem biztos, hogy jó szó 😉 – jazzt játszik hol bluesos, hol rockos ritmusban. Érdekes lesz, gyere!

Előbb azonban lássuk a szombati koncert képeit! Klikkelj!
KLIKK


Zene Sóstón – Greasy Hats

Régen várt koncert volt a Zene Sóstón szombati előadása.
Nagyon kedvelem Pila játékát bármilyen formációban, itt pedig a fiával ketten léptek színpadra, ami egy igen erős formáció.
Bevallom, kilestem a műsorukból a Hendrix dalt, és szándékosan azt élőztem a közösségi oldalamon. A kiváló gitárjátékot kár lett volna kihagyni, és a műsor többi részét is figyelembe véve ismét csak azt tudom mondani, ott kell lenni ezeken az estéken, mert megismételhetetlenek.
Szóval kellemes egy órát töltöttünk Sóstó zöldövezetében a Greasy Hats zenéje mellett szombat kora este.

A Zene Sóstón programjának folytatása is méltán tart számot érdeklődésre.
Szerdán 18:30-tól a Queen Forever Tribute Band műsorának örülhetünk.
Tudod, ők azok, akik – többek között – pár éve a VIDOR távoli színpadán olyan műsort adtak, hogy a környező park is tele volt nézőkkel, és senki nem akart a nagyszínpadhoz menni. Azóta voltam néhány koncertjükön, és sohasem csalódtam.
Most azonban lássuk a szombati képeket! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – Ukulele trió

Szerdán elkezdődött Nyíregyháza egyik jelentős zenei eseménysorozata.
A hagyományoknak megfelelően a 7. évadot is az Ukulele Trió indította.
Szokásomhoz híven jóval kezdés előtt érkeztem, de nem én voltam az első. A “törzsközönség” jó része már a padokon ült, mert idén már az első koncertre megérkeztek az ülő alkalmatosságok.
Az előző nap csöppet sem nyári időjárása erre az estére teljesen megváltozott. Így nem csak Sóstó maradék zöld része, hanem az időjárás is segítette, hogy a zenei eseményekre éhes közönség jól érezze magát az ismert dallamok különleges megszólalása közben.

A Zene Sóstón augusztus 23-ig szerdán és szombaton 18:30-tól kínál kellemes szórakozást Sóstó zöldövezeti részében, a Krúdy Vigadónál. Szombaton a Greasy Hats kellemes blues zenéje vár.

Most pedig lássuk az indulás képeit! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – Szívtiproll

A nyár végét jelzi immár hat éve, amikor az utolsó hangszer is elnémul a Zene Sóstón színpadán.
Szerdán a Szívtiproll koncertje zárta az idén is nagy érdeklődéssel övezett rendezvény sorozatot.
A Zene Sóstón évek óta biztosít lehetőséget helyi formációknak a bemutatkozásra. Immár ez az egyetlen ilyen rendezvény a városban, így az évi húsz körüli fellépő csak töredéke azon együtteseknek, akik megmutathatnák magukat a város lakóinak és az ide látogatóknak, akik idén is hetente két alkalommal töltötték be a a Krúdy Vigadó melletti teret.
A rendezvény idei búcsúztatása tehát a Szívtiproll feladata lett, ám koránt sem volt szomorú hangulatú este.
Az ismert hazai és külföldi slágerek feldolgozása idén is nagy sikert aratott, és már a ráadás előtt nyilvánvaló lett, hogy jó ötlet volt lámpákat hozni a színpad megvilágítására.
Nem csak a közönség, hanem a fényképezőgépem is örült neki. 😀
Mielőtt a képre klikkelve belenéznénk az este történéseibe, had köszönjem meg a szervezőknek azt a hatalmas munkát, amivel idén is belopták magukat a közönség, és persze az előadók szívébe, magamról már nem is beszélve.
Bízom benne, hogy jövőre is találkozhatunk Sóstón, és talán más helyszíneken is. Igény biztosan lenne rá.
KLIKK


Zene Sóstón – Melounge

Ismét egy kiváló zenés estét tölthettünk Sóstón a Zene Sóstón jóvoltából.
Persze ha csak a szervezők lettek volna ott, egy jó beszélgetésnél több nem lett volna, és bár az is érdekes, Nyíregyháza egyetlen, helyi zenészeket előtérbe hozó, élő zenés programsorozatának legfontosabb része mindig maga a fellépő.
Ezúttal a Melounge kitűnő zenéjét hallgathattuk jó egy órán át.
A formáció egy ideje már nem duóként működik. Ütős, fúvós és basszus szekcióval is bővült. Ennek megfelelően a megszólalás is változott egy nekem nagyon tetsző formára. Most is nagyon jól éreztem magam fényképezőgéppel szaladgálás közben.
Jött a kukacbombázó is, akárcsak a korábbi évben. Locsolóverset most sem mondtak, de a korábbi éveknél büdösebb valamit szórt a gép a nézőkre. A hangulatot azonban ez sem rontotta el, hosszas taps zárta a koncertet.
Én pedig most is fotóalbummal zárom az írást, klikkelj az itteni képre!
Még egy koncert van hátra idén. Jövő szerdán a Szívtiproll zárja a Zene Sóstón hatodik évadját.
KLIKK


Zene Sóstón – No Cnt’Roll & Mr. Bluesman

A Zene Sóstón tervezett időpontos, azaz fél hetes koncertje szombaton a No Cnt’Roll & Mr. Bluesman előadása volt.
Ez nekem olyan szeretem blues-rock zene, és úgy tűnt nem vagyok ezzel egyedül a közönség soraiban.
Elég régen, nagyjából egy éve találkozhattunk. Nekem sokkal jobban hiányzik ez a fajta muzsika, mint mondjuk Pápai Joci, de városunkban sajnos szinte csak a Zene Sóstón közvetít számomra vállalható nyári műsort. (Ugyanitt közeli, élő zenés, vagy csak érdekes program kerestetik huszadikára, lehetőleg tűzijáték nélkül.)
Szóval kedvemre való zene volt ez a szombati is. Szerintem sok új dal is született, mióta nem találkoztunk, mert ilyen gyorsan azért nem felejtek. 🙂
Persze fényképeztem kicsit zenehallgatás közben, klikkelj a képre, és nézd meg az albumot!
Ja, szombaton nem lesz Zene Sóstón, holnap azonban Melounge fél héttől a Krúdy Vigadó melletti színpadon.
KLIKK


Zene Sóstón – Texas Tourist

Jó kis nap volt a szombat a Zene Sóstón történetében, hiszen két koncert is volt ezen a délutánon, és nem is akármilyenek.
Ma a korábban eső miatt elmaradt Texas Tourist koncertről mesélek, és mutatok képeket.
Az öt éve alakult formáció lendületesen halad az ismertség felé. Nyíregyházán kívül is számos helyen, eseményen, klubban felléptek saját dalaikkal, melyekből rövidesen lemezt is megjelentetnek, de oldalukon jó néhány szerzeményük már megtalálható. A közösségi média számos platformján is jelen vannak, én ezek közül egyet linkeltem fentebb, onnan valamennyit elérheted.
Szombat délután is kitűnő koncertet láthattak a nézők a Krúdy Vigadó melletti színpadnál.
Mutatom máris az én képeimet, közben pedig akár el is indíthatod a zenéjüket az oldalukról.
Klikkelj a képre!
KLIKK