Borkarnevál

Hatodik alkalommal rendeztek borkarnevált Debrecenben, a Békás-tó partján, de ez volt az első, ahol én is ott voltam 🙂
A borokról nem írnék, nekem a látványa maradt, inkább a hangulatról, a zenékről.
A szombati napon voltunk, dél körül érkeztünk, lassan éledt a környék. Nyitottak a pavilonok, állítgatták a hangtechnikát. Körbejártunk, megnéztük a műsort, a fotókiállítást, kinéztem egy sós perecet, ami később falánkságom áldozata lett, és már kezdődött is a színpadon a beállás.
Elsőként a Magyar-Flamand Zenei Találkozó bemutatkozó koncertjét nézhettük. Igen érdekes volt, a Debreceni Rocksuli csapata flamand vendégekkel erősítve 🙂
A műsor fergeteges volt, amikor a képeket nézegeted majd, képzeld alá zenének a Gun’s ‘n Roses-t, vagy a Pokolgépet… ezt látni, hallani kellett!
Mesemondás következett ezután Berecz András előadásában.
Igényes jazz zene követte a mesét a Mosquito Jazz Quartett tolmácsolásában. Mazura János jóvoltából megismerhettük a Coca Colás palack szerintem leghasznosabb alkalmazását… basszus hangszerként működött 🙂
A képeim itt elfogynak, nemúgy a műsor. A rövid színpad átalakítás után a Pribojszki Mátyás Band segített elvonni a figyelmet a finom ételektől, italoktól. Meglepetés-vendégként ismét klarinétszót hallhattunk, Fritz József, a Mosquito Jazz Quartett tagja párbajozott hangszerével Pribojszki Mátyás szájharmonikájával.
Már délutáni körsétánk során feltűnt jónéhány szokatlan ütőshangszer a tópart fái alatt. Este 8 felé járt az idő, mikor az AKwaaBA együttes ezeket módszeresen felcipelte a színpadra, és ütötték, verték szegényeket, csak úgy poroztak. Szóval ütősegyüttes is volt a műsorban.
Igen jó választás volt a szervezők részéről a következő csapat, a Grandmother’s Jam. Kenyerem javát már megettem, de kevés ilyen hangulatú műsort láttam, mint amit ez a békéscsabai együttes produkált. Napokig mesélhetnék… (gyere vissza, nem mesélek 🙂 )
Be kell valljam, a Szeredás együttest már nem vártuk meg, győzött a hideg…
Gratulálok a szervezőknek… nézzük a képeket!
klikk a képre


Vészkijárat fesztivál

“Három esztendeje még csak álmodoztunk a Kopaszi gátnál köveket dobálva (a tevékenység nem kacsa 🙂 Kapa Peti barátommal (Kapa Peti Apukabácsi), arról ami most itt előttetek születőben van.
Akkori lehetőségeinket felmérve csak egy illúzió körvonalazódott, s aztán el is tűnt a habokban.”
– írja Fekete Katalin, a 18 éven felüliek inkubátor házának megálmodója bevezetőjében a Vészkijárat fesztivál lapján.
Július első hétvégéjén szervezte a lelkes csapat azt a három napos fesztivált, amelynek szombatján készültek a képek. Lord, Vörös István, Hooligans, Rock Band. …és ez csak a szombat. Mit tegyek még hozzá? 🙂
klikk a képre


Mystic koncert

Az egyik, nem oly rég furcsa rózsaszínre váltó (a napokban szerződéseket felmondó) cég, és az egyik kereskedelmi rádió összefogott egy hakniszervezésre. A dolognak erről a részéről túl sokat is beszéltem, meglehetősen alacsonyan volt a mérce…
Volt azonban két lány, akik nem csak pénzt fölvenni érkeztek Debrecenbe.
Lelkesen, természetesen, és tehetséggel adták elő műsorukat…
klikk a képre


Gyula

Mondanom sem kell, hogy ma egy éve… 😀
Persze nem ez volt az első alkalom, hogy hosszabb-rövidebb időt töltöttem ebben a városban, ez volt azonban az a pár nap, mikor jócskán fényképezgettem.
klikk a képre


Mátra

Talán emlékszel még a híradásokra, melyek arról szóltak, hogy településeket mosott el az esőzés a Mátrában. Nos, egy jó héttel ezen történések előtt töltöttünk pár napot a környéken. Néhány képben megörökítettem azt a pusztítást, amit az esőzések előtt a fák kiirtásával végeztek. Már akkor elszörnyülködtünk, aztán a híreket hallva…
Szerencsére a Mátra ennél szebb arcát is megmutatta…
klikk a képre


Hóóóóó

Következhetett volna aktuális, sőt még fel nem dolgozott album, én mégis egy március eleji sorozatot néztem át újra.
Persze, hogy a hó miatt 😀
Munkám Sopron környékére szólított ezen a március eleji hétvégén. Nagy örömömre sikerült kicsit körül is nézni a környéken.
Elsőként lássuk a soproni képeket. A Füzi panzióban szálltunk meg, ezekkel a képekkel indul a bemutató, majd a városban teszünk egy sétát…
klikk a képre

A város szélén egy vár található. No nem valódi, hanem az 1950-es években épített, de érdemes megnézni. Taródi, vagy Bolond várnak is hívják. Nézzünk szét itt is!
klikk a képre

Szerencsére sikerült kicsit távolabbi kirándulást is tenni. Igaz, elég futólag, de jó volt felidézni középiskolás “tanulmányi kirándulásunk” emlékét.
Lássuk, hogy nézett ki az Esterházy kastély Fertődön?
klikk a képre

…és végül fagyoskodjunk kicsit a hófúvásban a Fertő tó partján…
klikk a képre