A Bisztró 71-ben elfogyasztott remek ebéd után békésen sziesztáztunk szállásunk udvarán. Ismerkedtünk a szobaszomszédokkal, akik igen kellemes blues zenével érkeztek az udvar hangulatos, fedett részére. El is telt az idő, és az időjárás is azt mondta, ne menjetek a strandra. (Nem mintha én terveztem volna ilyet.) Elrepült a délután, már csak egy gyors elkészülésre maradt idő, meg hogy kilépjünk kicsit, mert a felhők egyre komolyabban gondolták.
Épp beestünk a színpad előtti fedett részre, mikor utolért az eső. Persze a szervezők erre is gondoltak, a székek már a fedett részben sorakoztak.
Indult a második nap a 16. Révfülöp Blues Festen.
Pár hete áradoztam a Mojo koncertjéről Mikepércs után, és alig vártam, hogy újra találkozzunk. Így aztán nem sokat törődtem az esővel sem, de ezzel nem csak én voltam így. A fedett rész zsúfolásig megtelt, de a szabad ég alatt is igen sokan – az esőre nálam jobban felkészülve – élvezték az egyedülálló koncertet. A formáció hangszerei sem mindennaposak, a megszólalásról már nem is beszélve. Honfi Imre Olivér ének, elektromos gitár, diddley bow, cigar box, Horváth János ének, akusztikus gitár, elektromos gitár, Szabó Tamás ének, szájharmonika, basszus harmonika, harmonetta, Pengő Csaba basszusgitár, nagybőgő, Mezőfi “Fifi” István dobok. És természetesen a vendégek, akik a fokozhatatlant is fokozták, Benkő Zsolt gitár és Premecz Mátyás Hammond orgona. Azt hiszem, ilyen egyszer történik egy életben, és én ott voltam.
Az este második formációja a Bluestone & The Horn Section volt. Igen, fúvósok is. Vasicsek „Öcsi” János ének, Kőmíves „Stone” András gitár, Nemes Zoltán billentyűk, Tomor Barnabás basszusgitár, Molnár Dániel dobok, Weisz Gábor tenor szaxofon, fuvola, Almási Attila harsona.
Benkő Zsolt és Premecz Mátyás csatlakozása akár már természetes is lehetet a fesztivál második napján, de érkezett még Kézdy Luca, aki hegedű játékával tette felejthetetlenné a műsort, és kivívta az ugyancsak színpadra érkező Hobo elismerését is.
A közönség meg az esővel semmit sem törődve élvezte az előadást. Mondhatnám, hogy ritkán látni ilyen hálás közönséget, de érezheted a beszámolómból, hogy volt is miért. Ja, és nem említettem még a megszólalást, a fényeket. Bizony, abban sem találhatott senki kivetnivalót egyik este sem.
Mit mondhatnék még a napról? Sikerült esőszünetben hazaérni, aztán akkorát aludni, hogy másnap az éjszakai viharról szóló történeteket is kétkedve fogadtam.
Itt pedig a képek az albumban. Ez sem lesz kevés, érdemes megnézni, és sajnálkozni, ha nem voltál ott. 😉 De gonoszságot félretéve, klikkelj az itteni fotóra, holnap pedig a harmadik napról olvashatsz.

Ismét elérkezett az augusztus, amikor végre valóra válthattuk tavaszi álmunkat. Ekkor terveztük el ugyanis, hogy visszatérünk Révfülöpre blues-t hallgatni, és ekkor foglaltuk le a szállásunkat is.
Utazáshoz most is a vasút társaságot választottuk, de egy korábbitól eltérő struktúrát. Erről sokat nem mesélnék, jövőre egy következőt is kipróbálunk.
Délután azonban véget ért az utazós kaland, rövid séta után meg is érkeztünk a szállásunkra.

Kis kitérő, mert megérdemlik az ajánlást. A Liget Vendégház a főút mellett, de kis füves résszel attól elválasztva nyújt csendes nyugalmat. Hangulatos épület néhány szobával, és nagyon szíves vendéglátással.
Én mindenképpen itt szeretnék lakni legközelebb is.

Nos, a kedves fogadtatás, kis frissülés, élelmiszer beszerzés után már indultunk is a mólóhoz.
A 16. Révfülöp Blues Fest programja csütörtök délután a Tóparti Galéria előtt Little G Weevil koncertjével kezdődött, majd Kurucz Attila fotókiállításának megnyitójával folytatódott. Itt már találkozhattunk régi ismerősökkel.
A színpadi programok hét óra után indultak.
Idén is Benkő Zsolt volt a szóvivő és műsorvezető. Az ő hatalmas blues lexikonából kaphattunk néhány bekezdést a napok kezdetén, illetve a koncertek között. De ő volt az is, aki a zenekarokkal is színpadra lépett egy-egy dalban.
Kovács Pepi szívemet nagyon melengető idei különlegessége volt, hogy a fesztivál teljes idején állt egy Hammond orgona a színpad – nézők szemszögéből – jobb oldalán, amely mögé időről időre megérkezett Premecz Mátyás. Azt hiszem, ennyire még nem örültem Pepi ötletei közül egynek sem, pedig elég kifogyhatatlan a tárháza. Nyilván tudod, mennyire Hammond fan vagyok.
A fesztiválra az is jellemző volt, hogy a formációkhoz – Matyin kívül is – érkeztek vendég zenészek, amitől minden koncert fergeteges jameléssé alakult. Imádtam.
Elsőként a Harakyru Band lépett színpadra. Volt szerencsém már velük találkozni, nem csoda hát, ha most is vártam az előadást.
Minden formációnál leírom a felállást – remélem, nem tévesztek majd, és nem marad ki senki-, mert egyrészt olyan nevek szerepelnek majd, akikét leírni is megtiszteltetés, másrészt ezzel azért kedvet lehet csinálni a következő fesztiválhoz is.
Tehát Kyru ének, Benkő Zsolt gitár, Tomor Barnabás basszusgitár, Móré Attila dobok. A billentyűk mögött Németh Károly ült, így a műsor elején természetes volt, hogy megemlékeznek Török Ádámról is. Közösségi oldalamon visszaidézhetsz ebből pár pillanatot. Most, hogy írogatok, én is visszanézem a rövid videókat.
Természetesen már Kyruékhoz is érkeztek vendégek. Premecz Mátyás a Hammonddal, Benkő Máté és Little G Weevil pedig a gitárjával. Őrületes volt.

Az este második előadója a Takáts Tamás Blues Band volt. Itt is hatalmas volt a közönség érdeklődés, teljesen megtelt a nézőtér.
Kezdetben a színpadon Takáts Tamás énekelt, Gál Gábor gitározott, Patyi Sándor basszusozott és Tóth Károly dobolt. Az idei fesztivál hagyományainak megfelelően itt is voltak vendégek. Benkő Zsolt gitár- és Premecz Mátyás Hammond orgona játéka tette még felejthetetlenebbé az estét. A Hammond láthatóan Takáts Tamásnak is újdonság volt a zenekara mellett, de őt is elsodorta a hörgő orgonahang, Benkő Zsolt és Gál Gábor gitárpárbajától pedig a nézőtér is felrobbant. Persze majd láthatod a képeken, a két gitáros is igen élvezte.
Ha már a képeket emlegettem, meg is osztom az első nap képeit, és már a címből is sejthetted, a három napot is külön szedtem. Tehát jön majd még két írás, két album.
Most azonban klikkelj az itteni fotóra az első nap hangulatának felidézéséhez, és nézegetheted a videókat is a közösségi oldalamon!

Hamar elröppent a három hétvége, a hat este, amelyen tizenkét formáció lépett színpadra Nyírbátor főterén.
Idén a több éve különleges szórakozást nyújtó, kiválóan szervezett Bátori Korzó első, és utolsó estéjére sikerült csak eljutnom, de pénteken Debrecenben, az ugyancsak jól szervezett utcazene napokon sikerült találkoznom két – korábban a Bátori Korzón is műsort adó – előadóval.

Kis kitérő, mert a debreceni rendezvényről nem lesz külön bejegyzésem. Két mozgalmasabb esemény, a Campus és a Virágkarnevál közé iktatott be pár csendes estét a Demki. Négy helyszín, négy-négy fellépővel mindenféle zenei irányzatból. Nagyon jó ötlet volt, ez is megért 50+50 kilométer utazást.

A Bátori Korzó utolsó estéje nálam minden mást felülírt, mert néhány korábbi találkozás után nem volt kétséges, hogy ott kell lennem az Acoustic Flow előadásán. Ők egyébként a koraőszi Tokaji Utcazene Fesztivál mindhárom napján a város utcáin lesznek majd. Nagy öröm volt azonban számomra itt is találkozni velük.
A szombat esti első fellépő pedig a Folk on 45 volt. A duó műsora kellemes meglepetés volt, ügyesen ötvözték a rock remek megszólalásait népzenei motívumokkal. Igen szórakoztató volt.
Az Acoustic Flow-ra visszatérve pedig már nem tudom fokozni a múlt évi dicséreteket. Várom az újabb találkozás szeptemberben, Tokajban.
A képeim kevésbé jók, mint a műsor volt, de azért klikkelj az ittenire, és lapozd végig az albumot!
A Nyírbátori Kulturális Központ munkatársainak pedig köszönet ismét a kiváló szervezésért, a figyelmességért.

Egy hete ilyentájt ébredeztem az első napi fesztivál elvarázsolásból, ma pedig elérkeztünk az utolsó beszámolóhoz. Legalábbis ennek az eseménysornak az utolsójához, mert bízom benne sok ilyen lesz még.
A Towerful Events Fest of Fifty utolsó napját kicsit lustán töltöttem, már ami a fesztivál terület bejárását illeti. Szinte csak a színpad előtt pihengettünk a szünetekben távolról hallgatva a parókia udvarának történéseit.
Jólesett a semmittevés, bár olykor rám tört a lelkiismeret furdalás, miközben talán Frankie Lato nevét is hallottam a távolból.
Persze a színpadnál sem telt eseménytelenül az idő. Elsőként a Ladányi Gábor Trio műsorát élvezhettük.
A saját szerzeményeket játszó formációban Ladányi Gábor gitározik, Federico Pecoraro játszik basszuson, és Umberto Odone dobol.
A zene nagy részénél ismét az volt az érzésem, hogy jó koncerten hallani, hiszen rengeteg improvizációval tarkították dalaikat, és közben olykor megismerhettük a dalok születésének történetét is. Természetesen most is csatlakozott Roby Lakatos, amitől igazán különleges, egyedi produkciók születtek.

Egészen más zenét, elcsendesedős, sanzonos kikapcsolódást hozott a Myrtill and the Swinguistique színpadra lépése. Igaz, egy ének nélküli dalt is sikerült videón is elcsípnem. Nem maradt el a közönség énekeltetése sem, és persze ezt a műsort is színesítette Roby Lakatos.

A fesztivál záró előadása igazi őrületet hozott. A Mojo zenéje, a vérprofi megszólalás, Szabó Tamás fergeteges játéka, ami ráadásul nagy kedvencem is, méltó zárása volt az eseménysornak. Külön fényt adott a produkciónak Wild Cow Sonny és természetesen Roby Lakatos játéka.

Nagy köszönet a szervezőknek azért, hogy ezt a hétvégét ennyire felejthetetlenné tudták tenni. Sokáig visszatekerem majd az idő kerekét, és hallgatom újra a megőrizni sikerült pillanatokat.
Had zárjam ezzel a képpel a fesztivál beszámolóit, a többi kétszázat pedig megnézheted erre klikkelve. 😉
Találkozzunk újra, mielőbb!

Szombaton már mintha hazamentünk volna, érkeztünk a Towerful Events Fest of Fifty helyszínére Mikepércsre, a templomkertbe.
Kinéztünk egy kellemes helyet a színpad közeli fa tövében, szépen berendezkedtünk, és már érkezett is a hír, hogy a parókia udvarán rövidesen a BrassTime műsora látható.
Írtam a minap, hogy visszatérek majd ehhez a helyszínhez. Nos, hétvégén itt is voltak koncertek egyrészt a színpadi műsor bevezetéseként, illetve az átszerelések alatt, másrészt valamelyest a vendéglátó helyekhez is ide vonzották a közönséget.
Tehát vidám zenélés közepette készültünk az estére.
Természetesen fél füllel a nagyszínpad hangjait figyeltem, mert ide érkezett elsőként Ferenczi György és a Rackajam. Nagyon kedvelem őket, hiszen mindig meglepetést tudnak okozni műsoruk összeállításával. Most azonban nem csak a nézőknek okoztak meglepetést.
A nagyjából négyezer fős településen ugyanis egyszerre akár két program is van. Érti, aki érti. 😉
Úgy tűnik, többször jut nekik az egyszerreszólásból. Emlékszem, pár éve Kisvárdán a disco sátorral éltek együtt. Számomra ők győztek, ahogy most is. Nézőként igen szórakoztató volt, ahogy Gyuri hegedűn kísérte az utca másik oldalán playback-elő Szandit. Gondolom, zenészként annyira nem volt szórakoztató.
A műsor azonban ezzel együtt is rendkívül jó volt, és ismét megemlítem Roby Lakatos társulását az utolsó percekben. Csodáltam, ahogy bármilyen zenéhez tud kapcsolódni.
Az átállás idejére ismét a BrassTime érkezett, igaz, most a színpad elé.
The Lamb Lies Down on Broadway – ugrott be, a Genesis úgy ötven éves albumának címe, amikor a fiúk hangszereiken játszva heverésztek a színpad előtt, persze egészen más zenét játszva.
A nap második színpadi produkcióját a fesztivál fő védnökének formációja, a Roby Lakatos Ensemble hozta el. Olyan nevek voltak a színpadon – a teljesség igénye nélkül -, mint Lisztes Jenő, Csikós Vilmos, Szomora Pál, Bóni László, vagy éppen Szakcsi Lakatos Robert.

Ekkor már nem volt melegünk, és a szünetben szinte az összes autóban fellelhető göncöt magunkra aggattuk. Aztán megjelent a színpadon Palya Bea.
Nézd meg majd a képeken! Nem nagykabátban, és mezítláb. Szóval edzenünk kell még az esti koncertekhez. 🙂
Beával maradt a színpadon Lisztes Jenő, és érkezett Orbán György és Czirják Tamás. Szóval igen ütős volt a kíséret, ennek megfelelően a koncert is parádés lett.
Éjfél után – az autóban kicsit átmelegedve – már haza is értünk.

Jöjjenek a nap képei, klikkelj az ittenire! Ha pedig zenét is akarsz hozzá erről a fesztiválról, nézz szét a közösségi oldalalmon!

Péntek délután – figyelmen kívül hagyva Lotti előző napi tanácsait – már a főutcán jutottam el szinte pontosan az előző napi parkolóhelyemig. (Lotti a Waze általam kiválasztott hangja, ezen a napon nem beszéltünk. 🙂 )
Míg rendezgettem a fotós cuccaimat, érkezett néhány ismerős szülővárosomból. Örültem neki, mert így már többen voltunk Nyíregyházáról, mint olykor hazai koncerteken, meg jót is beszélgettünk az eseményfolyam előtt. Igen, szóba került az is, miért nem lehet legalább hasonló színvonalú esemény százhúszezres városunkban, mint a Towerful Events Fest of Fifty?

A bejáratnál mosolyogva, szinte ismerősként fogadtak, és mivel volt még időm kezdésig – ami tudjuk, nem volt kőbe vésve -, kicsit körbe néztem a parókia kertjében is. Írtam tegnap, itt volt a vendégfogadásért felelős egységek jó része, és még valami, amiről majd következő bejegyzésemben ejtek szót.
A színpad felől már hallatszott a Joscho Stephan Trio beállása, így visszatértem ide. A – már szokásos – harangszó után pedig kezdődött egy olyan koncert, amit soha nem felejtek el. Ez volt az első találkozásom a csapattal, de a fesztivált megelőző napokban eléggé felkeltettem az érdeklődést irántuk a közösségi oldalamon megosztott tartalmakkal. Ráadásul találkoztam Szegedről, az ő koncertjük miatt érkezőkkel is, így sok számomra újdonságot is hallhattam, és a tegnap emlegetett BOSE technikáról is megtudtam dolgokat.
Azt is kedveltem a fesztiválban, hogy szinte családias hangulat volt. Ismeretlenek kezdtek beszélgetni, sőt, én már a második napon ismerősként üdvözöltem helyieket, akikkel előző nap találkoztunk.
Szóval a zene. Hát azt látni, hallani kellett! Ezért szeretek koncertekre járni, mert hiába ámultam a videómegosztós tartalmakon, a valóságban minden sokkal jobb volt.
Tegnap sikerült megtalálnom a kiskapukat a közösségi oldal csöppet sem barátságos kezelőfelületén, így ott a videóim már tag-elve vannak. Telefonosak, úgyhogy inkább hallgasd, mint nézd! 😉
Láthatsz majd az albumban esernyős képeket. Bizony, koncert közben érkezett kis zápor, de ez nem riasztotta el a nézőket. Esernyők, esőkabátok kerültek elő, de a templomba is be lehetet húzódni, a zene pedig egy pillanatra sem maradt abba az erre is felkészített színpadon.

Miközben én oda-vissza sétálgattam az autó és a színpad között át-, vissza-, majd melegebben öltözni, elkezdődött a Tony Lakatos Brasil Project műsora. A doboknál már Borlai Gergő ült, aki másnap ünnepelte születésnapját. Happy Birthday!

A godfater koncertjére jelentősen át kellett rendezni a színpadot, így volt időm a templomban megnézni a Hanyu Zsolt festményeiből összeállított kiállítást.
Maga a templom is gyönyörűen felújított, ennek mikéntjéről linkelek egy bejegyzést. (Az én olvasatomban a második mondattól már erről a templomról szól az írás.)

Szóval jött a godfater. A vidómegosztós zenehallgatásaim után, a koncert előtti beszélgetésben azt találtam mondani, hogy sokkal inkább a saját szerzeményekre kellene koncentrálni. Nos, az élő műsor eléggé eltántorított ettől a “kinyilatkoztatásomtól”. Mondom én, hogy koncertekre kell járni! 😉
Eszméletlen zene volt, legszívesebben az egészet hazahoztam volna magammal, de az emlékek között, a közösségi oldalam “videói” között találsz néhány gyöngyszemet. Ja, és had emeljem ki itt is Hegedűs Bori és Szebényi Dániel vokál párbaját! Na ez! Remélem, valakinél meglesz, és eljut hozzám.
Talán feltűnt, hogy ennek a napnak a programja közelebb állt hozzám. Ez látszik majd, ha klikkelsz az itteni képre, és meglátod a “darabszámot”. Remélem, nem csak erre fogsz rácsodálkozni.
Holnap folytatom.

Pár héttel ezelőtt említette egy kedves ismerősöm, hogy a pünkösdi hétvégén lesz egy fesztivál Mikepércsen. Mivel adok zenei ízlésére, gondoltam, rákeresek. Mikor megnyitottam a Towerful Events oldalát, leesett az állam, és már vettem is a bérletet.
Erről a fesztiválról mesélek majd az elkövetkező napokban.

Csütörtök délután – ismerve Nyíregyháza délutáni közlekedési káoszát – már négy óra előtt elindultam. Egyébként is szeretek kicsit korábban érkezni, és ráadásul Mikepércsen átutazáson kívül sohasem jártam.
Elmúlt fél hat, mikor sikeresen leparkoltam a bejárattól nem messze.
Az esemény a református templom kertjében volt, ami eleve ad egy hangulatot. A bejutás gyorsan, rugalmasam ment, nagyon kedves, fesztiválpólós lányok intézték.
Volt időm még körbe sétálni. Az első pillanattól látható volt, hogy a szervezés topon lesz. Fesztiválpólós fiatalok serénykedtek. Padokat, székeket hoztak, és az érkező vendégek pokrócot is kaphattak a későbbi hűvösre készülve. Az ital pavilonban mosolygós lányok nyugtázták, hogy nem én fogom fellendíteni a forgalmukat a kólámmal.
Alig értem körbe, már érkezett is az infó a színpadról a négy nap szóvivőjétől: ezen az estén a Parno Graszt, és Goran Bregovic csapata a hangulatfelelős.
Kiderült, miért is Fest of Fifty az esemény neve. Mint tudhatod, nem vagyok igazán jártas egyházi kérdésekben, így eszembe sem juthatott az 50. nap.
Apropó, színpad. Első ránézésre látszott, igényes lehet a zenei megszólalás, és valószínű, hogy a fényekkel sem lesz bajom.
A színpad szélein BOSE ládák sorakoztak, és a felfüggesztett lámpákon is látszott, hogy nem a mostanában divatos nézővakításra készültek a szervezők.
Fontos információ volt még, hogy laza hétvégére számíthatunk. Nagyon megjegyeztem a “nem kell nézegetni az órákat, jön minden szépen sorban” kitételt, ami el is feledtette velem bármilyen időrend felállítását.
Megérkezem, mindenhol hallatszik, hol tart az este, amikor vége van, hazamegyek, és másnap ugyanígy. Nekem tetszett ez így.

A napi színpadi műsor a templom harangjának megszólalásával indult, és már érkezett is a Parno Graszt.
Őket valamikor régen, még a szépemlékű Sóstói Múzeumfaluban láttam, hát most is felpörgették a közönséget.
Éppen valahol a plébánia udvarán – ahol egyébként akusztikus koncerthely, illetve vendéglátó egységek voltak – bóklásztam, mikor meghallottam az AC/DC dalt a színpadról. Már jócskán vissza kell lapoznod a közösségi oldalamon, hogy megtaláld ezt a visszarohanós videót. 🙂
Egyébként itt számos mobilos – így ennek megfelelő minőségű – videót is találsz a hétvégéről.
Közben helyi ismeretségeket is kötöttem, kiderült, lesz majd Szandi a gyermeknapon, és számos hasonlóan fontos információhoz is hozzájutottam. Szandira egyébként majd még visszatérek valamelyik nap.

Az este második, egyben záró színpadi produkcióját Goran Bregovic és csapata hozta el. Nos, hát ők is igencsak belopták magukat a közönség szívébe.
A műsorok egyébként legalább másfél órásak voltak, és hagyomány lett, hogy minden formációval rövid időre színpadra lép a fesztivál fővédnöke, Roby Lakatos.
Ezen az estén úgy 11 körül készítettem az utolsó képet, az ezekből összeállított albumot pedig az ittenire klikkelve nézegetheted. A videókat nem hoztam át erre a felületre, talán egy lesz, de a fent linkelt közösségi oldalamon azokat is megnézheted.
Jövök majd a folytatással.

Egy nappal a tiszalöki esemény előtt válaszoltam egy hozzászólásra a közösségi oldalamon: “Jó ideje a környező településekre járok jó koncertekért, még ha nem is osztogatnak sütit.”
Nos, a Széles a Tisza rendezvényre leginkább Lukács Peta miatt indultam el.
Persze már kora délután megérkeztünk Tiszalök főterére, mert az Agyagbanda is egy olyan – persze teljesen más – formáció, akiket szívesen nézek. Jó bulit csinálnak, persze általában nem az én zenémet játszák, de nem is az a küldetésük. 🙂
Éppen volt időm meginni az első sörömet, mikor megérkeztek. Szokás szerint bejárták a teret, és a – Tiszalökön általam mindig tapasztalt – jó szervezésnek köszönhetően műsoruk vége felé, utat engedve a színpadi beállásnak, a tér hátsó felébe vonultak szép számú rajongótáboruk kíséretében.
Közben megnéztem a városháza előtti szabadtéri Tiszalök régen fotókiállítást. Igazán remek képek kerültek a paravánokra.
Szinte pontosan kezdődött Kállay Saunders András csapatának koncertje. Nem láttam még őket, valahogy szóló dalai alapján nem kerültek többet látóterembe. Zenekaros dolgairól jókat hallottam, hát megnéztük.
Valóban számomra is elfogadható zenét játszottak, csak a hangosítás!
Nem tudom, ki találta ki, hogy az a lényeg, hogy hangos legyen, de nem. Először szólaljon meg normálisan, egyáltalán szólaljon meg minden – a zenészeknek ne koncert közben, a színpadon kelljen monitorért, hangszer megszólalásért integetni -, aztán jöhet az “adjunk rá hangot”!
Sajnos ez igaz volt az Elite koncertjére is, pedig a 30 év után visszatérő helyi legenda tagjai mindent megtettek, hogy felejthetetlen legyen a műsoruk. Velük nem is volt baj.
Ezután kicsit elgondolkodtunk, maradjunk-e a Bikinire? Abban maradtunk, hogy biztos saját hangmesterrel jönnek, a technika meg jó. Maradtunk.
Nem is bántuk meg. Igaz, Petán kívül senki nem árulta el a színpadon, élvezi-e az előadást. Peta azonban most is rendkívüli módon élvezte az egészet, és a lelkét is kitette. Lesz majd az albumban egy rövid videó is, ahol pont egy szólóját csíptem el.
Összefoglalva jól döntöttünk, hogy ezt a programot választottuk szombaton.
Ottlétünk emlékét az említett fotóalbum is őrzi, melyet az itteni képre klikkelve nézhetsz végig.