Ez is, az is

Mikor már azt hittem, nem tudok majd semmit ajánlani péntek estére, jött az értesítés, ami egyértelművé tette, hogy nem maradhatok otthon ezen az estén sem.
Nagyjából egy éve lehetett, mikor kicsit fagyoskodva sétáltam a Hajó klubba, mert azon az estén két kihagyhatatlan koncert volt ott. A Nelson játszott, majd pedig Szirota Jennifer lépett színpadra. Hatalmas este volt.
Szokták mondani, a csodák nem ismétlődnek. Péntek este azonban a Szmogban ismét a Nelson, és Szirota Jennifer előadását élvezheted. Legyél ott úgy kilenc előtt!

Nagyon régen voltam Tokajban, a Világörökségi Bormúzeumban. Szombat délután erre is lehetőség nyílik.
Idén is megrendezik a Farsangi Mulatságot.
A program karneváli álarc- és busó maszk készítés, jelmezben fotózkodás, majd pedig régi ismerősöket üdvözölhetünk. Az Antal család ismét tánctanítással várja a táncos lábúakat, és azokat is, akik azt gondolják, nem tudnak táncolni. Meglátod, estefelé mindenki ropni fogja. A jó hangulathoz a forralt bor, a tea, és a farsangi fánk is hozzájárul majd.
A rendezvény délután kettőkor kezdődik, a tánctanítás pedig öt órakor indul.

Ha már Tokajban vagy, csak egy ugrás Bodrogkeresztúr, ahol este héttől Odett lemezbemutató koncertjét láthatod a Keresztúri esték szervezésében, a Henye Borbárban.
Hangulatos hely, kellemes időtöltés.

A napsütötte rész Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban lesz szombat este nyolctól. Itt ad koncertet ugyanis a Hiperkarma, és ez is lemezbemutató lesz.

Múlt ősszel, a VIDORon lemaradtam Budai Krisztián bemutatójáról, és nem tudom, hogy szombat este, az Incognito-ban ott leszek-e, de ha te arra jársz, mindenképpen ajánlom az eseményt.

Jó lenne már egy No Cnt’Roll koncertet is megnézni, de ez nem a Chloéban fog történni szombat este, ahol fél nyolctól zenélnek.

Annyit mondok, Pribojszki Mátyás. Ő is a Chloéban zenél szombaton a Jumping MATT & HIS COMBO formációban. Remélem, velük is találkozom majd valamikor.

A következő hét meghatározó eseménye a XVIII. Debreceni Maskarádé. Két évvel ezelőtt a záró n apra sikerült eljutnunk, kivételes élmény volt. Idén is jó lenne arra járni. 🙂 Részleteket a linken találsz.

Ezzel a farsangi hangulattal most be is fejezem az ajánlómat.


Februári induló

Egészen biztos, hogy február van már, még ha ez a hét nem is akar a végére érni. Ha egyszer ez mégis megtörténik, számos érdekes dolog vár majd ránk.

Nézzük mindjárt a ma estét! A Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán este héttől folytatódik a Táncfarsang, ahol már a tavaszra készülnek. Tavaszi áldozat és Ébredj! a két műsorrész címe.

A péntek este már mozgalmasabb lesz, nem kis fejtörést okozva. A Club Hollywood kapui este nyolckor nyílnak ki, hogy a színpadot elfoglalja a VHK és az Ørdøg.

A Szmog Pub-ba debreceni együttes érkezik, a Diktátor cuccul be az utca felőli ajtóhoz este kilenc után.

A Spíler Music Pub kínálatát már megszokottnak nevezhetjük, a fél nyolckor kezdődő zenés este fellépői Jurás Bea, Boda Izabella és Deny Vay.

Debrecen sem marad el városunktól zenei kínálatban. A Roncsbár biztosan teltházas koncert estének néz elébe, hiszen az Aurora és a Sniffyction várja jó zenére éhes közönségét.

Maradva Debrecenben az Incognito Club esti műsorát ajánlom még. Kilenctől az ukrán Spiritual Seasons középkori világzene koncertjét láthatod.

Indul a farsangi szezon is, Panyolán a VI. Hagyományőrző Farsangot rendezik meg szombaton. A részletes programot a linken találod.

Ugyancsak egész napos esemény a XII. Hajdúsági Disznótor Hajdúböszörményben, a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpontban. Ha figyelmesen megnézed a linkelt eseményt, láthatod, hogy ide véletlenül sem érkezik zeneexpressz, lesz azonban számos igényes műsor. Délután kettőtől például Ferenczi György és a Rackajam koncertjén találkozhatunk. 🙂

Szombat késő délutánra, estére nyíregyházi programokat ajánlok.
Este hattól a Képmás Zenekar Lemezbemutató koncertjét láthatod a Városmajori Művelődési Házban.

A Club Hollywood-ban az ALVIN és a Mókusok vár,

a Long Dusty Road pedig a Chloé New Yorkban étteremben zenél.

Következő hét közepén, konkrétan szerdán igencsak igyekeznem kell majd haza, mert délután öttől a CarPEDIGnem lemezbemutató koncertje kezdődik a Városmajori Művelődési Házban, és nagyon szeretnék ott lenni.

A jövő hét többi programjára pedig egy hét múlva visszatérünk.


1

Nem, nem a régi cowboyos viccet kezdem elmesélni, csak jelzem, hogy mai ajánlómmal le is zárjuk az év első hónapját. Nem mondom, hogy szétpörögtük magunkat. 🙂

Péntekre azonban szerintem mindenkinek tudok kedvére valót ajánlani.
A Spíler Music Pub-ban már este fél nyolckor elindul a buli, ahol Jurás Bea, Boda Izabella és Deny Vay zenél majd.

Két zenekar ad műsort a Szmog Pub-ban pénteken A linkelt eventben bele is hallgathatsz zenéjükbe. Ők a Collisborn és az Inercy.

A blues-ért kicsit messzebb kell menni pénteken. Mátészalkán, a Fapuma Sörözőben este nyolckor kezdődik, a Tordai Duó és a Realmen koncertje. Biztosan jó lesz.

Szombat este Nyíregyházán, az Öreg Motoros Sörözőben újra találkozhatsz a Tordai Duóval. Ez jó elfoglaltságnak ígérkezik erre az estére…

…bár a Club Hollywood is kihagyhatatlan koncertprogrammal kecsegtet, biztosan teltház várja majd az Akela zenekart, akiket a Drow zenéje vezet majd fel.

A Chloé-ban a No Dress Code Acoustic játszik szombaton, akiket ugyancsak szívesen látnék, de erre február 16-ig várnom kell, ekkor játszanak majd a Mociban.

Mondtam, sokféle zenét ajánlok majd. Íme a Keresztúri esték szervezésében a Corpus Harsona Kvartett műsora Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban szombat este héttől.

Jövő hét szerdára igazán különleges eseményt ajánlok.
Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban The Beatles estet rendeznek, melynek során levetítik a híres tetőkoncert-filmet, majd szabad a pálya, jöhetnek a Beatles dalok.
Este hétkor indul a buli.

Ennyi a heti ajánló, de arról se feledkezz meg, hogy jövő csütörtökön Laár András ingyenes és komoly előadóestje lesz Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban. Nézd meg az event-et!


A jeltől a kalapácsig

Mivel tart még az év végi programok utáni pihenő, mai ajánlóm sem lesz nagyon hosszú, de érdemes végignézni, hiszen találhatsz érdekességeket.

Mindjárt indulásnak a Szmog Pub péntek esti ajánlata, a Signal Motorock koncertje. A csapat nem ismeretlen a szórakozóhely vendégei számára, hiszen rendszeresen visszatérnek ide. Péntek este is remek blues és rock dalokra számíthatsz az előadásukban.

Bár soha nem jártam még a hajdúszoboszlói Rock Cafe-ban, figyelemmel kísérem programjaikat, és egyszer biztosan el is jutok majd oda. Pénteken egyik kedvenc debreceni zenekarom, az Éva Presszó lép színpadra itt.

A Rock Cafe szombati napja sem lesz eseménytelen, hiszen a nyíregyházi Tortuga zúz majd. Ajánlom ezt a koncertet is az arra járóknak, ez a csapat is nagy kedvencem.

Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban szombat este Király Viktor koncert lesz. A rajongóknak kötelező darab.

Idén még nem ajánlottam Incognito Club koncertet, most itt az ideje. Szombat este a Smith Rock Family játszik a hangulatos debreceni pub-ban.

A debreceni Roncsbár két estét is szán a Kalapács életműnek. Szombat és vasárnap este azonban más-más műsorral várnak, így akár mindkét koncertre érdemes ellátogatni.

Kicsit előreszaladva elmondom, hogy 19-én a nyíregyházi Club Hollywood-ban is lesz Kalapács koncert, de erről egy hét múlva.


Tordai Duo és Realmen

Péntekre is jutott két évbúcsúztató koncert, ezúttal a Szmog Pub-ban.
A Tordai Duo és a Realmen számos koncertjén voltam már, de biztosan állíthatom, ennél őrültebb estén még nem voltam. Eszméletlen jó koncert volt mindkettő olyan teltházzal, hogy a mindjárt következő képek jó része “légi felvétel”.
Az este a Tordai Duo műsorával indult,
KLIKK
majd a Twisted Sister We’re Not Gonna Take It című dalával csatlakozott a Realmen és a közönség. Mondjuk az ablakon nem repült ki senki. 🙂
Íme a második album, a Realmen koncert.
KLIKK


Évzáró

Az év utolsó hetéhez érkeztünk, ez pedig az év utolsó programajánlója.

Eddig ellustálkodtam az év végi koncerteket, de ma este a Jurij koncertje a terv a Club Hollywood-ban. A nyíregyházi gyökerű formáció a Berriloom and the Doom és a Marmunsk társaságában érkezik, a sorrend pedig pont a fordítottja, mint ahogy leírtam.

Eddig volt egyszerű a helyzet. 🙂 Pénteken már számos koncert lesz városunkban, cserében szombaton úgy tűnik, pihenünk.
Ha a Club Hollywood-ba térsz vissza pénteken, a Margaret Island-del találkozhatsz, de ők sem egyedül érkeznek, vendég a Papaver Cousins.

Az X Cafe-ban is jó zene szól majd, a Texas Tourist koncertezik este nyolctól.

Én minden bizonnyal a Szmog Pub-ban leszek, ahol a Tordai Duo után a RealMen koncertje következik.

Igazán kecsegtető a Pokoli Karácsony az Incoban is, mert nagyon kedvelem a Blues from Hell zenéjét, de idén már nem tervezek debreceni utat.

Ahogy mondtam, a szombat este pihenős lesz, de az év utolsó koncertjét nem tervezem kihagyni. Ehhez vasárnap este kell az Öreg Motorosban lennem, ahol a CarPEDIGnem évzáró koncertje lesz.

A többit jövőre. 🙂


Fényeskedés

Ahogy közelednek az ünnepek, egyre gyűlnek a képeim a különböző fényforrásokról, közben pedig egyre több bejegyzés kerül a naptáramba azok közül is, amelyek a bejgli lejárását hivatottak segíteni. Ezeket még hagyjuk kicsit, bár láthatod a naptáramban, és tervezhetsz velük, de most még maradjunk ennél a rövid hétvégénél.

Ma csak nyíregyházi programokat ajánlok, nem mintha más városokban nem történnének érdekes dolgok…
Ismét itt a Karácsonyi vásár a Labor Caféban péntek déltől. Igazi karácsonyidéző hangulat, illatos, mézes finomságok, forró tea, fűszeres forraltbor.

Péntek délután folytatódik a koncertek sora a Nyíregyháza főterén felállított színpadon is.
Fél öttől a Mentha Project játszik,

fél hattól pedig az Ukulele Trió szerez kellemes perceket.

Ezekre sajnos biztosan nem érek haza.

A Club Hollywood-ban három helyi zenekar műsora tölti be az estét. A Szia Anya, a Karmapirin, és a Kelet Brass Band játszik 20:30-tól ebben sorrendben.

A Szmog Pub-ban a Tibi a hegyről mutatja be műsorát péntek este.

Mivel eddig még nem mondtam, hol leszek, jogosan gyanakszol, hogy lesz még valami Nyíregyházán ezen az estén. Ez pedig a VAN koncert a Mustárházban. Bizony, itt leszek.

A szombat sajnos ismét munkanap, de azért ajánlok programot, ha mégis lenne lehetőséged rá, hogy eljuss. Nyíregyházán, az erdei tornapálya mellett fél tíztől rendezik meg a Madárkarácsonyt. Nagyon jó hangulat szokott lenni minden évben, sajnálom, hogy most nem lehetek ott.

Este a Club Hollywood-ban a Mystical Plants, és a Folkfusion Band koncertjét láthatod. Sajnos estére csak ezt a programot találtam.

A szombati munkanap miatt vasárnapra került az Állatok Karácsonya Nyíregyházán, az Állatbarát Alapítványnál. Találkozzunk ott!

A Korzó Bevásárlóközpontban ismét Advent a Korzóban 11 órától. Találkozhatsz Kovácsovics Fruzsinával, de játszóház és kézműves foglalkozás is vár.

Jövő héten is lesznek koncertek Nyíregyházán a Kossuth téri színpadon (21. oldal a lapozóban. 🙂 ). Szerdán fél öttől az Artézis,

fél hattól pedig a Melounge Duó játszik. Nagyon jó lenne mindkettőn ott lenni.

Aztán majd jövő csütörtökön mesélek tovább. 🙂


Még mindig ősz

Bár ha időjárási térképet nézegetsz, már láthatod, hogy a hétvége nem a napozásról szól majd, de a szabadban még mindig érdemes lesz elidőzni. Szerencsére lesz is lehetőség.

Sokan már mától letáboroznak a Szelkó-tó melletti madárgyűrűző bázison, de a nagyközönség számára a szombati napot jelölték meg a szervezők. A Madaras napok a Szelkó-tónál eseménynél minden fontos információt, sőt, a kijutáshoz térképet is találsz. Érdemes kijönni szombaton.

Kicsit előre szaladtam, így most visszatérek a péntek estéhez, amelyre már zárthelyi programokat ajánlok.
Nyíregyházán, a Club Hollywood színpadán a Bagossy Brothers Company zenél. Szinte napra pontosan egy éve léptek fel itt, azóta pedig a közelben Kisvárdán, a Gasztrozenei Fesztiválon láthattad őket.

Egy utcával arrébb, a Szmog Pub-ban pedig a Retronome lesz a visszatérő vendég. Őket év elején fotóztam itt.

Szombat délelőtt tehát Szelkó-tó, este pedig ismét koncertek. Nem lesz egyszerű a választás még Nyíregyházán belül sem.

Ismét Club Hollywood. Pandora’s Box, DC/79, Signal Motorock. Ütős este lesz. Két zenekar már kedvencem, a harmadikat pedig ideje lenne megnézni.

Újra be kellene ugrani a Chloé-ba is, mert a carPEDIGnem hangversenye is különleges élmény ebben a környezetben is. Az event leírását ajánlom figyelmedbe, tű pontos meghatározás.

Nyíregyházát elhagyva például Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban találunk kivételes zenei programot. Pozsár Eszter és az Eichinger Trió zenél ugyanis a hangulatos helyen.

Mátészalkán járóknak szombat este nyíregyházi érintettségénél fogva az Emma Undressed és a Neverend koncertjét ajánlom a Fapuma Sörözőben.

Hétfő délután valahogy el kellene jutnom az Anóka Eszter Városi Könyvtárba, Nagyhalászba, ahol Konyha Miklós természetfotó kiállításának megnyitója kezdődik délután négytől. Pillanatnyilag lehetetlennek tűnik, de hátha csoda történik.


Jövőnéző

Pár napig a múltban jártunk, ma azonban programajánlós nap van, jön a jövő.
Persze nem feledkezünk meg a tegnapi, mai napról, de ezt nem gondolom, hogy program ajánlásként kellene leírnom.

Ahogy a minap írtam, kicsit túlsúlyban vannak a debreceni zenei események ajánlómban, és nem is látom a kiutat. Most is a szomszéd városból érkezik első ajánlatom, ami mindjárt két estés is. Ez a XIV. Debreceni Folkmásfélnap, amely péntek este héttől másnap hajnalig, majd szombat este is hasonló időtartamban ígér rendkívüli koncert élményeket. Én péntek este a Besh o droM és a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertjét emelem ki, a szombatiból pedig Szalonna és Bandája műsorát. Mondjak még valamit, vagy meggyőztelek? 🙂

Mindeközben Nyíregyházán, a Szmog Pub-ban a Snapsz Band zenél majd. Nem először, de még nem jutottam el koncertjükre.

Szombaton a BuSzaCsában délután fél háromtól Mamma Mia! Az ABBA-musical a Madách Színház művészeinek előadásában látható. A második előadás este hétkor kezdődik.

A Chloé New Yorkban étterem ezen a szombaton is koncerttel várja vendégeit. Este az Ukulele Trió játszik.

A Club Hollywood színpadán Copy Con & the Reggae Express műsorát láthatod. Olvasva az eventet kicsit meglepődtem, én eddig nem a reggae stílushoz soroltam az előadót, bár nagyon régen találkoztunk.

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban ismét különleges koncertet láthatsz. Shades of Bach az este hétkor kezdődő műsor címe, melyben Vázsonyi János szaxofon játékában gyönyörködhetsz. Bach-ot játszik.

Én pedig jó eséllyel ráismétlek az előző napi Bordó Sárkány koncertre, ezúttal a Roncsbárban. Ki tudja, mikor lesz ismét lehetőségem ilyen remek zenére?

A hét hátralévő részében – ha jobb ötletem nem támad közben – készülődök a pár nap szabadság utáni munkába visszatérésre. Azért hátha támad jobb ötletem. 🙂


Hulló levelek

Mai programajánlómat is visszatekintéssel kezdem, azzal az eseménnyel, amellyel az előzőt zártam. Tegnap délután sok kedves ember társaságában nyitottam meg fotókiállításomat a Mustárházban Megosztva címmel. A kiállítást egy hónapig tekintheted meg a Mustárház nyitvatartási idejében.

Csütörtök estére a debreceni Rocksuli szervez több fellépővel jótékonysági koncertet HaveRock az autistákért címmel.

Péntek estére több ajánlatom is van. Elsőként a Szmog Pub koncertjét ajánlom, amely első találkozás lenne számomra. 21:30–tól a The Moon játszik igencsak érdekes zenét.

A bőség zavara. Ugyanezen az estén a Labor Café Adománykávézó Pila meg a fia blúzt húz címmel rendez eseményt, ami nyilvánvalóan nem divatbemutató, hanem egy fantasztikusnak ígérkező koncert este Pilával, Áronnal, Petivel és Bubuval.

A Chloé New Yorkban e heti koncert felléépője a Folkfusion Band. 21 órára van írva a kezdés.

Szombattól egy négy napos körutat terveztünk, de pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a szallas.hu nem tudja biztosítani szombatra a megrendelt szállást, így könnyen lehet, hogy nyíregyházi programok közül választunk majd. Lesz bőven.
A Club Hollywood-ban a Lóci Játszik lép színpadra…

…az Öreg Motoros Sörözőben CarPEDIGnem koncert lesz…

…a Honvéd utcán, az Alvégesi Művelődési Házban pedig a Zenith muzsikál.

Ha pedig ezen az estén is blues-t szeretnél hallgatni, ajánlom Bodrogkeresztúrt, a Henye Borbárt, ahol este héttől a Voodoo PAPA duo zenél.

Vasárnap délután, este az ilyentájt szokásos koncertsorozattal vár Nyíregyházán a Continental Aréna, közkedvelt nevén a BuSzaCsa.
A Rotor, a Moby Dick, a Lord, a Kárpátia, és a Depresszió lép színpadra délután négytől.

Felemás időjárást ígérnek, de szerintem érdemes szabadtéri programok után is nézni.


Ez van

A hétvégi történések nagyjából a tervek szerint zajlottak. Kimaradt ugyan egy-két esemény, amelyen szívesen ott lettem volna, és jött egy, amit szívesen kihagytam volna, de alapjában véve jó hétvége volt, lesz miről mesélni.
Időrendben haladva a Signal Motorock Nyíregyházán, a Szmog Pub-ban koncertezett péntek este. Soha nem jártam még koncertjükön, így ideje volt megnézni őket, ha már helybe jöttek. 🙂
Jó döntésnek bizonyult, hogy ezt a koncertet választottam, hiszen a feldolgozásokon túl Ez van című lemezük dalait is hallhattuk.
Kezdetben az volt a terv, hogy nem fényképezek, így a szokásos világítást sem szereltem fel a lámpatestre. Ebből adódóan “érdekes” képek készültek. Meg is mutatom, klikkelj az itt lévőre!
KLIKK


Szmogoltunk

Tegnap, az időjárás miatt elmaradtak az utcakövés koncertek a VIDORon. Úgy tűnik, néhány formációnak sikerül majd pótolnia a fellépést. Remélem, azok lesznek, akiket kedvelek, és maradnak azok a koncertek is, amiket kinéztem magamnak. 😉 Szólok majd, ha megtudok valamit.
Van azonban egy koncert, amiről még nem meséltem, igaz, nem is VIDOR koncert volt, a nyitó nap ugyanis nem hozott olyan nagyszínpados produkciót, ami érdekelt volna.
Remek blues zenét ígért azonban a Realmen koncertje a Szmog Pub-ban. Így aztán a VIDOR megnyitó után jól elázva hazaérve volt még időm megújulni kicsit a koncertig. 🙂
A koncert most is nagyon jó volt, ami nem volt elmondható fényforrásom akksijáról, így viszonylag kevés képet készítettem, és többet énekeltem, természetesen a hátsó sorban.
Az albumot a a képre klikkelve lapozgathatod.
KLIKK


Blues a Szmogban

A hétvége tervezésem utolsó pillanatában, a programajánlóm megjelenése után találtam rá a plakátra a Szmog Pub oldalán, amely biztossá tette, hogy hétvégén nem maradok blues nélkül. Az egyébként nem túl eseménydús hétvége egyik fénypontja lett a péntek esti koncert.
Pilának igen sok, igen jó zenész barátja van, így mindig meglepetés, mit takar a Pila és Barátai felállás. Nagy örömömre péntek este Székely Peti és Jónás Tibi is csatlakozott Pilához, így remek szájharmonika és rezonátoros gitár játékot is hallhattunk.
Jó kis este volt.
Rezonátoros gitárt és valószínűleg Steel gitárt is hallhatsz holnap este Sóstón, ahol a Long Dusty Road játszik fél héttől a Zene Sóstón rendezvénysorozat keretében, majd pénteken a Záhonyi Akusztikus Estéken, július 5-én pedig Kisvárdán, a LeszFeszten találkozhatsz újra Pilával.
Most pedig jöjjenek a szmogos képek! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Kibicelés

Erre a hétvégére úgy ajánlok programokat, hogy esélyem sem lesz ott lenni nagyobb részükön. Hogy mégse legyen teljesen igaz a post címe elmondom, kogy szívesen ott lennék szinte bármelyiken…

Nézzük mindjárt a ma délutánt, estét! A Tokaji Világörökségi Bormúzeumban a Miskolc Klezmer Band játszik majd a Tokaji Klezmer Club következő rendezvényén. Előtte pedig megnézheted a Bormúzeumot, amit szerintem kár lenne kihagyni. Ráadásul tárlatvezetés is lesz. Szóval irány Tokaj!

A város egyébként ismét egész hétvégére tartogat eseményt. Péntektől vasárnapig tart a Tokaji Bornapok, ahol a borok mellett színpadi produkciók is várnak.

Ha már világgá mentünk, péntek este Debrecenben a Nagyerdei Víztorony tartogat egy remek koncert estét. Szabó Balázs Bandája lép színpadra, tehát ha jó hangulatot akarsz, biztosra mehetsz.

Nyíregyházán, a Szmog Pub-ban a Snapsz Band játszik péntek este. Nem tudom, milyen zenét stílusú a zenéjük, csak találtam egy nyíregyházi koncertet péntek estére. 🙂

Szombaton ismét a bringások vágják ketté Nyíregyházát, 9 órától rendezik a Bringafesztivált, amely miatt már csütörtökön megkezdődnek az útlezárások. A Szabadság teret a Bujtos utca és a Bocskai utca közötti szakaszon csütörtök estétől szombat estig, a Bocskai és a Bujtos utcát szombat reggeltől, a Kossuth utca és a Sóstói út Kemecsei úti kereszteződésig tartó szakaszát pedig szombat déltől zárják le. Amiért a lezárások leszek – a részletes programot – a linken találod.

Ha mégis eljutnál a Vasutas Művelődési Házba, ott 10 órakor nyitják meg a Mozdonyfesztivált. A prgogram érdekessége, hogy a művháztól nem messze mozdonysimogató is lesz. Olvasd el a részleteket a linken. Olyan pótgyermeknap féle. 🙂 Szerintem ide ki kell néznem.
Mindemellett Hoványi Péter fotókiállítását nézegetve felsóhajthatsz: „Volt egyszer egy kisvasút…”

Nyíregyházát elhagyva is találsz számtalan programot szombatra. Már említettem a Tokaji Bornapokat, de ha Debrecen irányába indulsz, egész napos programot szervezhetsz. Sorolom.
Korán reggeltől vehetsz részt Hajdúböszörményben a Cifraszűrös Találkozón. A linken megtalálod a pontos helyszínt és a programot is.

Estére Debrecenbe érve két eseményből választhatsz az én ajánlóm szerint.
A Roncsbárban a két hete Tokajban is nagy sikert aratott Kelet Brass Band műsorát láthatod.

Ha inkább a blues zenét kedveled, akkor pedig irány az Incognito Club, ahol a Kék Kód Blues Band játszik majd este kilenctől.

Amit leginkább sajnálok a hértvégéből, hogy ki kell hagynom vasárnap a Tigers – Gorillaz amerikai foci meccset amely délután háromkor kezdődik a Városi stadionban. Remélem, közvetíti a Digi Tv, és lesz WiFi a buszon, amellyel éppen úton leszek. Akár így, akár úgy, Go Tigers!

Vasárnapig még előkerülök, de aztán szerda hajnalig nem nagyon hiszem, hogy felbukkanok, hacsak valami archívval nem. Jó hétvégét!


Pünkösdi hétvége

A mostani olyan félhosszú hétvége lesz, és remélem, számomra kevésbé kalandos, mint az előző. Minden napra jut olyan, amit nem érdemes kihagyni, van, amikor több is.

Péntek este mindjárt egy kettős jubileum, és egy dupla koncert vár Debrecen legkivilágítottabb szórakozóhelyén, a Nagyerdei Víztoronyban.

Este fél nyolckor indul a fergeteges buli, amelyen a Bordó Sárkány a 8. a VAN zenekar pedig a 10. születésnapját ünnepli. Én semmiképpen nem hagynám ki a helyedben. 🙂

Azonban ha mégis Nyíregyházán lennél ezen az estén, mindenképpen nézz be a Szmog Pub-ba, mert remek zene lesz este kilenctől. A Signal Motorock játszik.

Szombati első nyíregyházi ajánlatom a reggel 9-kor kezdődő Szelektív Szombat a Kossuth téren. Ezt én valóban szelektíven kezelem majd, azt hiszem, délelőtt járok majd arra. Ha megnézed a linken az eventet, meglátod, miért. Az event egyben az idei Városnap eseményeit is listázza.

Szerencsére azért van élőzenés alternatíva szombat délutánra, az Építők Majálisa Sóstón. Délután kettőtől például a Karmapirin játszik a Park Hotel színpadán,

négytől pedig a Beatrice.

Estére ismét Debrecenbe készülök, hiszen az Éva Presszó koncertje kezdődik kilenctől az Incognito-ban.

A vasárnap kalandtúra szerű lesz. Tíz előtt már Tokajba kell érnem, ha nem akarom kihagyni az első olyan koncertet, amelyért útra kelek. Irány a Kávémanufaktúra, és a No Dress Code Acoustic koncertje.

De tervben van még a Kelet Brass Band és a carPEDIGnem megnézése is, illetve ha lenne időm belehallgatni a többi fellépő műsorába, biztosan mást is jelölnék. Így azt hiszem, a véletlen választ majd még a Tokaji Utcazene Fesztivál fellépői közül.

Hogy a helyzet ne legyen ilyen egyszerű, vasárnap háromtól Nyíregyháza Tigers – Budapest Wolves amerikai foci meccs Nyíregyházán, amit azért is meg szeretnék nézni, mert a következő hazai meccsükön nem lehetek ott.
Aztán – ha a fiúk hamar dűlőre viszik a dolgot – még talán vissza is megyek Tokajba. 🙂

Nyíregyházán egyébként vasárnap tíztől estig rendezik meg az I. Nyíregyházi BMX Contest versenyt a Nyíregyházi Skateparkban. Ez is látványosnak ígérkezik, de most kimarad szerintem.

Mint ahogy számomra kimarad a Rallycross Országos Bajnoki III. futamának vasárnapi napja a RabócsiRingen, Máriapócson. Viszont hétfőn akár ott is lehetek.

Nem vagyok benne biztos, hogy hétvégén láogaható-e, de megpróbálom majd szombat délelőtt megnézni Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla díjas, Prima Primissima díjas, érdemes művész, filmrendező fotókiállítását a Nyíregyházi Városi Galéria és a Pál Gyula Teremben.

Ha hétvégén nem sikerül, június 23-ig lesz még rá lehetőségem.
Ezzel zárom is ajánlómat, találkozzunk valahol!


Péntek este a Szmogban

A hétvége programjából az egyetlen biztos és az egyetlen nyíregyházi péntek este volt. A Szmog Pub adott otthont egy már ismert és egy bemutatkozó formáció koncertjének.
A Tordai Duo számos fellépést tud már maga mögött Debrecenben és Nyíregyházán is, de a zenei tehetségkutatók követőinek is ismerősen csenghet a név. Az ének-gitár kettős repertoárján a feldolgozásokon kívül saját szerzemények is szerepelnek, melyek közül ezen az estén is hallhattunk néhányat. A pár héttel ezelőttihez hasonlóan ezen az estén is kiváló előadást hallhattunk. Koncertről koncertre haladva egyre jobban tetszik amit, ahogy csinálnak.

Az este másik fellépője – vagy ahogyan az eseménynél olvasható, belépője – a Black ‘n’ Rose volt. Bár a formációnak ez volt az első fellépése, azért egyikük sem ma kezdte a zenélést. A keményebb rock zene, és a metál a fő csapásirány. Ezen az estén ebből elég széles skálát átfogtak.
A koncert egy jó kis dzsemmeléssel zárult, és ahogy majd a képeken is látod, erre nagyon vevő volt a közönség.
A két koncertről készült képek egy albumba kerültek, melyet az ittenire klikkelve érsz el.
A koncerteken a Tordai Audio hangosított.
KLIKK


Vasárnap Anyák napja

Biztosan nem mondtam újat a mai ajánlóm címével. Ezen a hétvégén ez a legfontosabb esemény, de van természetesen néhány kísérő rendezvény is. 🙂
Ma este például Debrecenben, a hangulatos Nagyerdei Víztoronyban a Kéknyúl játszik. Talán csak annyit mondanék, Hammond orgona. 🙂

Pénteken kezdődik, és egész hétvégén tart a Debreceni Pulykanapok ahol az étel- és ital különlegességek mellett remek színpadi produkciók is várják a közönséget.

Ha már Debrecen főterén vagy, egy ugrás a MODEM, ahol este hattól kezdődik a III. Debreceni Jazz Hétvége. A linken többet is megtudhatsz a rendezvényről.

És még mindig Debrecen, az Incognito Club, ahol finom sörökkel, kellemes hangulattal, és a János Huba Group jóvoltából country- és blues zenével várnak.

Egészen biztosan a debreceni események között tipródnék, ha nem lenne két olyan koncert Nyíregyházán, amit ki nem hagynék.
A Szmog Pub-ba érdemes elsétálni este, ahol a Tordai Duó káprázatosan jónak ígérkező műsora után bemutatkozik a BLACK ‘N’ ROSE. Nézd meg a linket, és rájössz, ők sem kezdők, sőt!
Fergeteges estének ígérkezik.

Szombati csendes természetjárásnak ajánlom a Fiókaköszöntő odúles című rendezvényt a Sóstói-erdőben. Remek társaság, érdekes, látványos kirándulás.

Ha kis esti kirándulást tervezel, melyet remek zenével szeretnél zárni, indulj el úgy Fényeslitkére, hogy legkésőbb este hétre odaérj. Ha ez sikerül, két koncertet is láthatsz. A Tavaszköszöntő Party-n a Nyíregyházáról érkező No Dress Code után ByeAlex és a Slepp lép színpadra.
Ez a koncert nekem most kimarad, de a LeszFeszten találkozunk! 🙂

Ha inkább a Tokaji hegyet céloznád meg, ajánlok egy bodrogkeresztúri eseményt estére. A Henye Borbárban a finom borok mellé Cserpes Laura Bakelit Szerelem című műsorát kapod. Érkezz a 19 órás kezdés előtt, és gyönyörködj kicsit a tájban a borbár teraszáról!

Ha a vasárnapi zárónapot választanád a Debreceni Pulykanapok egész hétvégés eseménysorából, és szeretnél egy különleges zenei élményt, mindenképpen legyél a Kossuth téren délután kettőkor, hogy le ne maradj a Főtéri örömzenéről.

Ez az az esemény, amivel zárom is az Anyák napját keretező események ajánlását.


Tavasz, szabadtér

Bizony, ezt is megértük. Süt a nap, nyári melg van, és jönnek a szabadtéri programok.
Pénteken napközben idén is megrendezik a Hello Nyíregyháza című rendezvényt a Kossuth téren, ahol 12:30–tól az Ukulele Triót, 18:30–tól pedig a Bikini együttest láthatod majd a színpadon. Mindkét linkelt event-ben megtalálod a nap teljes programjának plakátját.

Este fél tíztől a Szmog Pubban a Tibi a hegyről zenéje szórakoztatja az egybegyűlteket.

Debrecenben, az Incognito-ban kilenctől a Blues from Hell játszik, így esélyesnek tűnik, hogy ezen a péntek estén is visszatérek Debrecenbe.

A dolgos szombat délutánján kettőtől a Borbányai Művelődési Házban Toros Napot tartanak, bármit is jelentsen ez. A linkelt plakáton kívül nem találtam más infót, nézz be, ha arra jársz!

Este a Club Hollywood-ban Szabó Balázs Bandája tartja lemezbemutató koncertjét. Kedvelem ezt a hangulatot, így esélyes, hogy itt kötök majd ki.

Ifiparkos ifjúságom egyik kihagyhatatlan kedvence, a Panta Rhei játszik Debrecenben, a Kölcsey Központban este héttől. Terveztem, hogy erről írok majd a héten, de elég agymosós napok vannak mögöttem, így ez kimaradt. Sokat gondolkodtam azon is, hogy ott kell-e lennem ezen a koncerten. Arra jutottam, hogy inkább megtartom az ifiparkos, Szalay testvéres, Matolcsy Kálmános, Béke Csabás és persze Ács Enikős koncertek emlékét Allegro Barbarostól, Pogácsalányostól. És persze megveszem majd az új lemezüket is.

Kicsit könnyedebb zene szombat estére Veres Mónika NIKA koncertje a Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban. Az előadás most is este hétkor kezdődik.


Tordai Duó és Realmen

Egy hete történt, amikor is már egy teljes napja tudtam róla, mi fog történni a Szmogban este. Később kiderült, hogy a zenészek sem sokkal korábban tervezték meg. 🙂
Ahogy ez a lenni szokott, az ilyen rendezvények sikerülnek a legjobban. Annyira vártam az esti koncertet, hogy jóval korábban megérkeztem a Szmogba. Így maradt idő kis beszélgetésekre is, ami azért is jó volt, mert a Realmen hosszú ideje nem játszott már ebben a felállásban, tehát így együtt ezekkel az emberekkel régen találkozhattam én is. Jó volt látni a készülődés, a várakozás hangulatát, amely a régi koncertek hangulatát idézte fel.
Az este egyik különlegessége volt, hogy a koncert programot a Tordai Duó kezdte. Emesét hallottam már énekelni többször is, de a duót még sohasem, eltekintve persze a videomegosztásoktól, mert az ember nem indul felkészületlenül koncertre.
Fantasztikus élmény volt számomra is, és a közönség számára is. Hamar körbevették a – mondjuk így – színpadsarkot, és még énekeltetni is hagyta magát a nagyérdemű.
A képre klikkelve nézzük most meg az erről készült képeket, míg átszerel a zenekar. 🙂 Aztán folytatom.
KLIKK

Ahogy mondtam, a Realmen a korábbi, nekem leginkább tetsző felállásban érkezett. Ha az eddigi különlegességek nem lennének elegendők, ezen az estén ünnepelte a születésnapját a zenekar dobosa, ami némi ünnepélyességet is adott az estének. Nem is tudom, mikor láttam ennyire felszabadultnak, örömzenélőnek, vidámnak a zenekart. Ha azt mondom, hogy olyan fél kettő körül értem haza, azt is láthatod, hogy a közönség nehezen engedte el őkett. A műsorba tervezett dalok után több ráadás is következett, és nem túlzok, ha azt mondom, szinte végkimerülésig tartott a koncert. Nem tudom leírni a hangulatot, de a képek között azért lesz néhány, ami segít a mesélésben. Kattints most az ittenire, és nézd végig az albumot. Közben pedig egy másik ablakba töltsd be a zenekar felvételeit, had szóljon a blues!
KLIKK


A nyúlon túl

Bár van még miről mesélnem az elmúlt hétvégével kapcsolatban is, viszonylag hamar eljutottunk a következő ajánlómhoz. Mert ez a hétvége sem lesz eseménytelen, ha nem is hozok most olyan hosszú listát, mint egy hete.

Elmarad. Péntek este a Club Hollywoodban ad lemezbemutató koncertet a The Carbonfools. Vendég a The Immigrants. Kapunyitás: 19 óra.

A Szmog Pub-ban a Realmen játszik fél tíztől jó kis blues és rock slágereket. Csak mondom, hogy Stáhl Gyuri dobol, ezért had legyen most itt egy archív kép. Szerk.: Ahogy írom a bejegyzést, úgy érkeznek az újabb információk. A Realmen mellett a Tordai duo is ott lesz a Szmogban, sőt, a Realmen a régi felállásban, Tordai Ferivel játszik. Kihagyhatatlan!

Ha Debrecenben vagy éppen péntek este, és jó blues zenére vágysz, feltétlenül menj el este nyolcra az Ifjúsági Házba! A Blues From Hell zenéjében garantáltan nem fogsz csalódni.

Pár utcányira, az Incognito Clubban a Trouble Time is blues-t játszik. Nem könnyű a döntés, bár ha én Debrecenben lennék, tudnék dönteni. 😉

Végre indul az amerikai foci szezon, és a Tigrisek itthon játszanak, így mi sem természetesebb, mint hogy ott leszek a meccsen szombat délután háromtól. Nyíregyháza Tigers – Fehérvár Enthroners, Nyíregyházi Vasutas Sport Club Sportpálya. Gyere, legyünk sokan!

Este hattól a BuSzaCsában az Alvin és a Mókusok és a Tankcsapda koncertjét láthatod.

Szombat zárásaként pedig ismét egy debreceni program, ismét az Incognito, ahol szombat este Synema koncert lesz.

Vasárnap szavazás előtt, vagy után, de semmiképp nem helyette érdemes ellátogatni a Tokaj-Hegyalja Piacra és nem csak azért, mert kaphatsz a születésnapi tortából. 🙂

Van azonban egy másik ajánlatom is vasárnapra. Akár híres is lehetsz, lemozoghatod a húsvétot, jófej kutyákkal mászkálhatsz, és ha sikerült rekordot dönthetsz. Ugye érdekel az Állatbarát Alapítvány vasárnapi eseménye? A linkre klikkelve mindent megtudhatsz.

Ennyi tehát ez a hétvége, érezd jól magad!