Queen dalok a parkban

Szombaton találtam egy eseményt, ami megváltoztatta másnapi terveimet.
Bár a közelmúltban voltam Queen Forever Tribute Band koncerten, mégsem volt kétséges, hogy vasárnap délután Sóstón a helyem.
A Sóstó Park több szempontból is ideális hely egy ilyen eseményhez. Szabadtéren van, van vendéglátó és szociális része is, meg a színpad is rendben, beleértve a hangosítást is.
Korábban már voltam itt egy zenés rendezvényen, ami ütközött időpontban a “városi rendezvénnyel”, amit a hatalom nem igazán tolerált. Aki ott volt, emlékszik rá…
Most szerencsére békésen telt az idő. És nem csak ezért használtam a “békésen” szót. Igazi családi rendezvény volt, mindenki megtalálhatta a maga “játékát”. Nekem például a csapolt sör esett jól a kiváló zene mellett, de a közösségi oldalamon láthatod, hogy akár hintázni is lehetett.
Szóval jó volt minden, és egy beszélgetésből kiderült, hogy várhatók hasonló rendezvények a Sóstó Parkban. Be is linkeltem, hogy értesülhess róla.
A zene pedig olyan volt, mint a Queen Forever Tribute Band minden műsora. Minőségi. Gyakran eszembe jut egy VIDOR koncertjük a “pártház” melletti apró színpadnál, mikor a füves részt is megtöltötték a nézők, és senki nem akart a nagyszínpad műsorához vándorolni. Nos, itt is ellettünk volna reggelig is.
Pár képet készítettem, de igazán ott lenni volt jó.
Azért klikkelj mégis az ittenire! 😉
KLIKK


Programajánló LESZ

Mielőtt a jövőbe néznénk, lássuk, mi is történt tegnap, és egyben mi az, aminek a beszámolójával is késni fogok?
A Dóra és a Felfedezők koncert volt a Zene Sóstón tegnap esti programja. természetesen ott voltam a szökőkútnál, és készítettem képeket. Egy most, a többi majd. 🙂

A jövő pedig néhány óra múlva kezdődik. 13 órakor megnyitja kapuit az 5. LeszFeszt Kisvárdán. A szombat éjszakéig tartó koncertsorozat fellépői közül elfogultan kiemelek most néhányat, de nézd meg a linken a teljes listát, és találkozzunk az Eklektika, vagy a Rockszínpad előtt hétvégén!
Az én rövid listám: Dorothy, Apey and the Pea, Road, Szia Anya!, Nelson, Fatal Error, Toy Dolls, Alvin és a Mókusok, No Dress Code, A király halott, Akela, Karmapirin, Auróra, Periscope, Emma Undressed, Tortuga. Nem hiszem, hogy ez lesz a teljes. 🙂

Az én szórakozásom már biztosított a hétvégére, de van számos nyíregyházi esemény is, amelyen szívesen ott lennék. Lássuk szépen sorban!
Ma este nyolctól a Labor Caféban Tét nélküli örömzene hallható. A Szüret Utcza koncertjeire jellemző az általam nagyon kedvelt szabadság, a remek improvizációkban ők igazán mesterek. Most társulnak még hozzájuk zenészek, úgyhogy igazán fantasztikus estének ígérkezik a csütörtöki a Laborban.

Ha itthon lennék, péntek este biztosan megnézném a The Moon, majd a Blues Balloons koncertet is. A The Moon-ról többször írtam már több koncert kapcsán, igazán kedvemre való zenét játszanak. Egy olyan korszak stílusát, amit nagyon kedveltem, és kedvelek ma is.
Az este másik fellépője a Blues Balloons. Velük egyszer találkoztam eddig, azt a beszámolót elég rövidre fogtam. Most azonban láttam egy próbatermi felvételt tőlük, és az igen meggyőző volt. Sajnálom, hogy a mostani koncertjükön nem le3szek ott, de legközelebb igyekszem.
Nem mondtam még, hogy a pénteki koncerten Harold Todd szaxofonozik majd a Blues Balloons-ban, akit Lenny Kravitz zenekarában láthattál.
Szóval nem mindennapi estének ígérkezik a pénteki Sóstón, a Park Hotel Sörkertben.

Ha inkább Nyíregyháza belvárosát választanád, itt népzenei feldolgozásokat hallhatsz a Made in Nyíregyháza koncertsorozatban a Ciráda zenekar tolmácsolásában este fél nyolctól.

Szombat este fél hétkor folytatódik a Zene Sóstón sorozat a szökőkútnál. Ezúttal a No Dress Code Acoustic játszik és ezen sem leszek ott, de találkozunk a LeszFeszten!

Maradva a szökőkútnál jövő hét szerdára ajánlom a Zene Sóstón következő koncertjét. Szirota Jennifer és zenekara játszik majd fél héttől, és ezt nagyon nem szeretném kihagyni.

Szóval találkozzunk hétvégén a LeszFeszten, jövő héten pedig Sóstón!


Valami elkezdődött

Mikor először hallottam az eseményről, el nem tudtam képzelni, helyileg hol lesz? Aztán egyre jöttek a hírek, és az is kiderült, hogy egy új koncerthely indul Sóstón. Kíváncsian indultunk el szombat délután.
A Sóstó Park a Múzeumfaluhoz vezető utca sarkán található, a bejárat a Krúdy Vigadó felőli oldalon van. Belül vendéglátó egységek és egy jókora színpad a fák árnyékában.
Ez volt a nyitókép szombat délután. A színpadon pedig a Karmapirin, ahogy a képeken is látszik majd. 🙂
KLIKK
Jó, húzós koncert volt. A Karma után átszerelés következett, majd színpadra lépett a Beatrice. Kicsit tartottam a koncerttől, mert legutóbbi találkozásukkor egy disco betétjük is volt, ami egyáltalán nem volt vicces. Most ez szerencsére kimaradt, így maradéktalanul jó koncert volt ez is.
KLIKK
Két képet látsz itt fentebb, amelyekre klikkelve az adott koncert képeit nézegetheted.

Szombat délután ismét bebizonyosodott, hogy a jó, élő zenéért kimennek az emberek Sóstóra, hogy van igény az élő zenére, hogy teltházas, fizetős, élőzenés koncertet lehet csinálni akkor is, ha a városközpontban ingyenes playback rendezvény van. Bízom benne, hogy ez a délután egy új korszakot indít el Nyíregyháza zenei életében.